Debreceninapilap » Archívum
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit.

További cikkek a rovatban: Közélet


 Január elsejétől a NAV-nál is kötelező a cégkapu

 Sok előítélettel kell megküzdeniük az örökbefogadóknak


 Hajdú-Bihar megyében kezdte meg működését az első helyi élelmiszerbank

 Szombattól téli üzemmódra vált a Magyar Közút

 Kétszáz kamionnyi ajándék a rászoruló gyermekeknek

 Károly herceg: "királyként már nem szólok bele mindenbe"

 Kezdődnek a szóbeli érettségi vizsgák

 Továbbra is naponta hatmillió körüli a rádióhallgatók száma


 Mintegy 2,4 millióan halhatnak meg szuperbaktériumok miatt 2050-ig

 Két repülőgép is Budapesten szakította meg az útját este


 A korán kelő nőknél kisebb eséllyel alakul ki mellrák

 A válság előtti szintre ugrott a megépült lakások száma

 Nagy dicsőség Magyarországnak, hogy az egyik díszvendége a kínai expónak


 Ötödször is lesz Muse-koncert Budapesten

 Idén 150 millió forintnyi bírságot szabtak ki parlagfű miatt

 Felnőtt szerepben próbálhatják ki magukat a gyerekek jogaik világnapján

 Elhunyt Dr. Szolcsányi János, Széchenyi-díjas farmakológus és akadémikus

 Szerbia legnagyobb kisebbségét alkotják a magyarok


 Hétfőtől lehet pályázni háztartási nagygépek cseréjére

 Több mint ötvenszeres eltérés is lehet a sírhelyárak között


 A stressz okozta alvászavar csökkentésén dolgoznak magyar kutatók

 Január 1-től 15 százalékkal növekszik a kötelező felelősségbiztosítás díja

 Csok: a kedvezmény bővítése a vidéken élő háromgyermekes családoknak kedvez leginkább


 Riasztották a honvédség Gripenjeit egy utasszállító gép miatt

 Idén is lehet pályázni a "családbarát kórházi osztály" címért

 A gyász segít visszatérni az életbe


 Átlagosan 5738 forintot költenek a megfelelő dolgozó megtalálására


 Összehozza a magyar zenészeket a Tankcsapda dobosa


 Nyolc óra alatt mentettek ki két magyar turistát a Fogarasi-havasokban

 Inkább sötétedés előtt keressük fel a temetőket


 Adatbázissal segíti a tűzifát vásárlókat a Nébih

 Fokozott rendőri jelenlét lesz az utakon

 Európa egyes magasabb pontjain már télies az időjárás


 Jellemzően borús, szeles idővel ér véget az október

 Ősszel a legtöbben kettesben, három napra utaznak egy felmérés szerint

 Sok negatív egészségügyi hatása is van az óraátállításnak


 Kósa: fokozott a készültség a déli határon

 A mézfogyasztás értékes tápanyaghoz juttatja az emberi szervezetet


 Eltűnt egy aprócska hawaii-i sziget, a veszélyeztetett levesteknősök fészkelőhelye

 Debreceni hokisokhoz látogatott a kanadai nagykövet

 Jelentős lesz a vendégforgalom a következő hosszú hétvégén

 Ne tartsd magadban, ha bántanak!


 Október 31-ig érvényesek az előző féléves diákigazolványok

 Kövér: lehetséges korrekt együttműködést kialakítani más országokkal

 Kósa: 1956-ban megvalósult a nemzeti egység


 Rendben lezajlottak a nemzeti ünnep programjai

 Lassan enyhül a szárazság

 Odafigyeléssel el lehet kerülni, hogy visszaéljenek bankkártyánk adataival

 Október 23. - Felvonták a nemzeti lobogót a Parlament előtt


 Új kezelés hosszabbíthatja meg az előrehaladott mellrákban szenvedők életét


0
0
0

0
0
0
0