Ezt olvasta már?


100 éve halt meg Madarász Viktor festőművész

- Pécsi Napilap - Száz éve, 1917. január 10-én halt meg Madarász Viktor, a magyar romantikus történelmi festészet nagy alakja. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának portréja:

1830. december 14-én született a Gömör vármegyei Csetneken (ma: Stítnik, Szlovákia) egy vasgyár igazgatójának gyermekeként. A szabadságharc kitörése után félbehagyta jogi tanulmányait, és belépett a honvédseregbe. A világosi fegyverletételig harcolt, a bukás után egy ideig bujdosnia kellett. Jogi diplomáját végül a pécsi egyetemen szerezte meg, de 1853-tól már a bécsi festészeti akadémia növendéke is volt. Az intézmény konzervatív légköre fojtogatta, ezért inkább átiratkozott Ferdinand Waldmüller liberálisabb szellemű magániskolájába, jóllehet az ottani képzés jobbára csak témáiban volt más. Ekkor festette a Kuruc és labanc, valamint Thököly álma című képeit.

1856-ban a magyar festők közül elsőként ment Párizsba, ahol az École des Beaux-Arts-ban tanult. Itt készült első képei (Zrínyi Péter a fogságban, Zrínyi Miklós) a nemzeti ellenállás szellemét hirdetik. Az 1859-ben festett Hunyadi László siratása nagy sikert aratott a Pesti Műegylet kiállításán, majd az 1861-es párizsi Szalonon megkapta a francia állami nagy aranyérmet. Ezt a képet tekintik Madarász főművének, Théophile Gautier, a korszak neves kritikusa kiemelte az alkotás "romantikusan gyászos költőiségét".

A festő állandó kapcsolatban volt a magyar emigráció kossuthi szárnyával, témáit szinte kizárólag a magyar történelemből merítette, a szabadságharcban szerzett élményeit dolgozta fel a régmúltba helyezve. Hősi és tragikus emlékeket idézett, bár legtöbb nagy képét - Zrínyi Ilona elfogatása, Dobozi, Zách Felicián, Zrínyi és Frangepán - Párizsban festette. Az önkényuralom idején népszerűsége vitathatatlan volt, az ő műveiből készült a legtöbb reprodukció.

Párizsi népszerűségét mutatja, hogy Krisztus az Olajfák hegyén című vásznát Eugénia császárné vásárolta meg. A francia fővárosban születő modern irányzatok, Delacroix, Courbet, Manet stílusa nem hatottak rá. Élete végéig ragaszkodott a "forradalmár festő" patetikus, lassan idejétmúlt szerepéhez, nem változtatott kifejezési eszközein sem, jóllehet több képe mutatja, hogy lett volna érzéke a realizmushoz is. A másik nagy historikus festővel, Székely Bertalannal együtt ő is azt vallotta, hogy "ha valaha magyar festészet lesz, az a történeti festészethez fog tartozni". Festészete egyre inkább a történelem illusztrálásában merült ki, s az egykor az akadémizmus ellen lázadó művész maga is akadémikus stílusban festett, színpadszerű jelenetekkel, pszichikai patronokkal pótolva a művészi ihletet.

Párizsból 1870-ben tért haza, de idehaza inkább fanyalgás fogadta, mert a kiegyezés után kiment a divatból a forradalmi hangú, osztrák-ellenes festészet. Erről tanúskodott, hogy egy pályázatra készített képe, a Bethlen Gábor tudósai között alulmaradt Benczúr Gyula alkotásával szemben. (Képe sokak számára mégis ismerős lehet, mert ez látható a kétezer forintos bankjegy hátoldalán.) Az elkedvetlenedett, egyre nehezebb anyagi helyzetbe kerülő festőt támadások is érték. Megfestette Izabella királynét, de képét nem tudta eladni, a hanyatlás jeleit mutató, színpadias Petőfi halála témája miatt mégis népszerű lett. A közöny végül annyira elkedvetlenítette, hogy letette az ecsetet, és az apja után rá maradt fémáru-kereskedésből próbált megélni. Festőnek tehetségesebb volt, mint üzletembernek, cége 1902-ben csődbe ment.

Ekkor újra festeni kezdett, ám a nagy tehetségű művész régebbi művei kvalitását meg sem közelítő, olykor már-már giccsbe hajló képeket alkotott (Önarckép, A koldus sírja, Feltámadás). A magyar romantikus történelmi festészet nagy mestere 1917. január 10-én szinte elfeledve halt meg Budapesten.







0
0
0

hírek innen, onnan

Peruiakat csalhattak az oroszok az ukrán frontra, Lima vizsgálódik

Egy ügyvéd szerint október óta akár 600 perui is a háborúba kerülhetett, mivel egyre kevesebb a katonája Oroszországnak.

Magyar Péter újabb részleteket jelentett be

Egész napos "rendszerváltó népünnepélyt" tartanak szombaton az új Országgyűlés megalakulásának és a miniszterelnök...

„Egy fergeteges bulival lépünk át a rendszerváltás kapuján” - Magyar Péter egész napos rendszerváltó népünnepélyt hirdetett a Kossuth térre

A Tisza Párt elnöke Facebook-posztban tette közzé a május 9-i esemény részletes programját. A nap az Országgyűlés alakuló ülésének...

Százezrek körül szorul a hurok: kártya híján nincs ingyenes orvosi ellátás, marad a behajtás

Több százezer magyarnak van akkora járuléktartozása az állami egészségügyi szolgáltatások felé, ami miatt már érvénytelenítették a...

A 13 milliárd dolláros világbajnokság – a FIFA mennybe megy?

Az Egyesült Államokban, Mexikóban és Kanadában megrendezett tornából származó bevételek a sporttörténet legjövedelmezőbb versenyét...

Ukrajna az orosz árnyékflotta két olajszállító hajóját tette használhatatlanná a Fekete-tengeren

Az oroszok civil célpontokra mért hétvégi csapásainak a mérlege: legkevesebb nyolc halott, több mint 70 sebesült.

Döntött az OPEC+ az olajkitermelésről, de az iráni konflikus mindent felülírhat

Az OPEC+ újabb szerény kitermelésnövelésről dönt vasárnap, az emelés azonban a gyakorlatban mindaddig csak papíron marad, amíg az...

Ne dőlj be a rozmaringos trükknek: elmondjuk, miért nem alszol tőle jobban, és miért nem riasztja el a szúnyogokat sem

Bár dekorációnak és illatosítónak kiváló, a rozmaring nem csodaszer. Eláruljuk, miért ne várj tőle se pihentetőbb alvást, se...

0

Sport

Változott a Miami Nagydíj kezdési időpontja, a rajtsorrend is átalakul az időmérő után

Egy Q3-ba jutott pilóta kizárást érő szabálytalanságot követett el, a startot előrehozták.

Véber: "Egyedül bementem a Simon Sörözőbe, és beraktam az Újpest-indulót - nem értem, hogy élhettem túl?"

"Azt nyugodtan ki lehet mondani, ha az Újpest nyer, a szurkolók úgy fognak ünnepelni, mintha bajnoki címet nyert volna a csapat" - mondta Véber György a vasárnapi derbi előtt.

Megnyerte a madridi tornát, nem fogott kezet orosz riválisával, majd cigánykerekezett az ukrán teniszező

Marta Kosztyuk karrierje legnagyobb sikerét aratta a spanyol fővárosban.

Kiütéssel nyert az ETO, a Fradi helyzete egyre reménytelenebb

A Győr óriási lépést tett a bajnoki cím megszerzésének irányába.

Egy lökésre volt a vb-döntőtől, de mit művelt a kezével?. Szerinte sem érdemelte volna meg

Döntő frémes csatában alakult ki a sznúker-világbajnokság fináléjának párosítása.

Három gól a hajrában, a Barcelona nem követte a Real Madrid példáját

Eldőlt, hogy már az El Clásico előtt bajnokok lehetnek-e a katalánok.

Cigizik, falja a Nutellát, de a ketrecben nincs párja

A világbajnoki címmeccs kapujába került a brazil ketrecharcos.

Borbély: "Látványosan idegesek voltunk"; Révész: "A keret 50 százaléka nem alkalmas az NB I-re" - edzői értékelések

Az NB I 32. fordulójának szombati játéknapján három mérkőzést rendeztek - így értékelték a látottakat a vezetőedzők.

Szoboszlait akarta követni, megint megsérült a Liverpool rekordigazolása

Klasszikus csatár nélkül lép pályára Arne Slot csapata a Manchester United ellen.

Megszakadt a Ferencváros szériája, négy kupagyőzelem után a Győr kiejtette riválisát

A 15-szörös győztes kisalföldi csapat sorozatban a 22. kupadöntőjét játszhatja vasárnap.

Itt a vége: Carvajal távozik a szezon végén a Realtól; 100 millió eurós játékossal tárgyal a Liverpool - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

2010-ben született fiatal csatár mutatkozott be a magyar bajnokságban

Ő lett az első futballista, aki a 2010-es években született, és bemutatkozhatott a magyar első osztályban.

0
0

Bulvár

Hatalmasat martak Mészáros Lőrincbe, omlik le a milliárdos birodalma, humorestet építettek a képességeire

Visszatérő téma Mészáros Lőrinc és vagyona, nem eresztik a dolgot, újra reflektorfényben a felcsúti gázszerelő.

Betiltaná az EU a magyarok egyik kedvenc konyhai eszközét: rákkeltő anyag jelenléte indokolja

Az air fryer sok háztartásban már alapdarab, mivel gyors, kevés olajjal dolgozik, és ropogósra süti az ételt, pont úgy, ahogy szeretjük. Csakhogy a készülékek belsejében használt tapadásmentes bevonatok egy része

Dagad a botrány – Majka is megszólalt Rónai Egon ATV-s interjúja után, ami nagy vihart kavart: Hankó Balázs érvelésén hangosan felnevetett kínjában

Éles hangvételű bejegyzést tett közzé közösségi oldalán Majoros Péter, azaz Majka, miután megnézte Hankó Balázs (posztjában „Nyegle Balázsként” említve) interjúját Rónai Egon műsorában.

Magyar Péter titkos neveket akar nyilvánosságra hozni, ebbe az egész ország beleremeghet

Magyar Péter ígérete szerint október 22-én feloldják az ügynökakták titkosítását, nyilvánosságra hozzák és kereshetővé teszik az iratanyagot.

Majka az NKA-botrányról: Ezek az ostoba barmok azt se látták, hogy az ő pofájukat használták fel arra, hogy mások tovább gazdagodjanak

Az előadóművész szerint az NKA ideiglenes kollégiuma „egy olyan erkölcsi mocsár, amiben együtt fullad meg a pénzben a sok seggnyaló”.

Szüleink birtokolják az összes ingatlan 42%-át – mi pedig nem engedhetjük meg magunknak a vásárlást

Ha érezted már, hogy mindent jól csinálsz – dolgozol, spórolsz, próbálod megvetni a lábadat valahol –, mégis képtelenségnek tűnik saját lakáshoz jutni, akkor nem vagy egyedül.

Magyar Péter nagyon kihúzta a gyufát, törvényjavaslatot nyújtott be ellene egy politikus

Az eredetileg felkért gyermek- és oktatásügyi miniszteri poszt nagy port kavart, Magyar Péter egyik leendő miniszterének személye ismét megosztó.

Horror az egyetemeken – Professzorok panaszkodnak, hogy feldarabolják és legyilkolják az előadásiakat

Felháborodást váltott ki az Arizona Állami Egyetem új, mesterséges intelligenciára épülő oktatási platformja, amely az oktatók előadásait rövid klipekre bontva automatikusan generál tananyagokat, sokszor az érinte

Csőbe húzhatták Donald Trumpot az iráni háborúval

Az amerikai elnök erős izraeli nyomásra szállt be az iráni háborúba.

Változott a Miami Nagydíj kezdési időpontja, a rajtsorrend is átalakul az időmérő után

Egy Q3-ba jutott pilóta kizárást érő szabálytalanságot követett el, a startot előrehozták.

Tóth Vera most verte be az utolsó szöget Tóth Gabi koporsójába

Tóth Gabi nővére, Tóth Vera a Facebook-oldalán tette közzé gondolatait a művészeket támogató Nemzeti Kulturális Alapot övező támogatási botrányról. Szerinte aki nem „csókos”, az nagyon nincs könnyű helyzet

Elégetett könyvek és könnyek után Borbás Marcsi levonta a tanulságot a Kocsis Máté-féle botrányból

Egyetlen mondata miatt bélyegezték meg, de a műsorvezető már látja a történtek jó oldalát is. Most már tudja, a nehéz időkben valójában kire számíthat.

0