Ezt olvasta már?

0

136 facsemetét ültettek az újszülött gyermekeknek

Gyermek zsivajtól volt hangos május 12-én a Liget, ahol ünnepélyes keretek között 136 db facsemetét ültettek a 2017-ben született gyermekek tiszteletére.


hirdetés

Egykoron, ha megszületett egy gyermek: apja, vagy méginkább nagyapja ültetett egy fát. Ezt a szép és nagyon ősi szokást elevenítik fel sok helyen, amikor közösségi szinten ültetnek fát az adott évben született kicsinyek emlékére.

Hajdúnánás város képviselő-testülete is ezen kezdeményezés mellé állt, amikor elhatározták, hogy 2016-tól kezdődően az előző évben született gyermekek részére egy-egy fát ültetnek, amelyek egyszerre bírnak szimbolikus és élettani jelentőséggel

A ert abból a célból jött létre, hogy szimbolizálja az itthon maradást, hiszen Hajdúnánás azt szeretné, ha a fiatalok is úgy ragaszkodnának a szülőföldjükhöz, ahogyan a fa ragaszkodik az anyaföldjéhez – mondta Hajdúnánás polgármestere. A családias hangulatú eseményen Szólláth Tibor szólt a család és a városhoz való kötődés fontosságáról is.

A köszöntő után minden megjelent szülő egy-egy emléklapot vehetett át polgármester úrtól kisgyermeke nevére kiállítva. Az emléklapok átvétele után az időkapszula ünnepélyes elhelyezésére került sor, melyben az előző esztendőben született hajdúnánási gyermekek névsora, a Hajdúnánási Újság előző lapszáma, illetve a város fizetőeszköze a Bocskai Korona címletsora található meg.

 

A fák nagy részét már pár nappal korábban elültették, de egy facsemetét hagytak a vállalkozó kedvű szülőknek is, akik elfogadták a város meghívását és közösen ültethették el szimbolikusan gyermekük fáját. A facsemeték ültetését követően a szülők jelképesen rákötötték a gyermekük nevével ellátott színes szalagokat a fákra.







0

hírek innen, onnan

Leginkább esőt hoz egy mediterrán ciklon, de ne aggódjanak, meleg attól még nem lesz

Nyugaton havas eső, havazás is várható, itt csak eső és hideg. Boldog keddet mindenkinek!

Nálunk is be kellene vezetni - Családok látják vendégül a menhelyi kutyákat hálaadási vacsorára

A legmeghittebb családi ünnepeket senkinek sem szabadna egyedül töltenie. Még egy kutyának sem.

Még egy évet bevállal, de utána visszavonul a dartslegenda Raymond van Barneveld

Nem tudja már magát kellőképpen motiválni. A világbajnokság lesz majd az utolsó dobása.

Megbízási jogviszony a gyakorlatban

Gyakran felmerül a kérdés, hogy adott tevékenységet milyen munkavégzésre irányuló jogviszonyban lehet ellátni, illetve a lehetőségek...

Betett a gabonatermesztőknek a Duna alacsony vízállása

A termény nagy része a Dunán hagyja el az országot, illetve csak hagyná, ha tudná.

Katalin hercegné élete legszebb estélyi ruháját viselte újra - Álomszép volt tűzpirosban

Alkalmak, amikor Katalin hercegné egy régebbi ruháját viselte újra.

Orbán újra diktátorok között parádézott

Orbán autoriter vezetőként került be John Oliver műsorába.

Napi horoszkóp: csak a sport segít ma a Koson- 2018.11.20.

A Bikák múltbéli üzenetet kapnak, az Oroszlánok munkahelyi vitába keveredhetnek. Napi horoszkóp!

Így kell profin és emberségesen szakítani

Nem igazán szép dolog úgy szakítani, hogy tulajdonképpen nem is szakítasz, csak nem veszel tudomást az exedről egyik napról a másikra.

A nap fotója: busz, villamos és autók a budapesti kereszteződésben ragadva

A felvétel készítésének helyén az ilyen és ehhez hasonló jelenetek sajnos nem számítanak ritkának.

Sára Sándor fényképeiből nyílt kiállítás a Pesti Vigadóban

A kiállítás apropóját az adja, hogy a Kossuth-díjas filmrendező november 28-án ünnepli 85. születésnapját.

0

Sport

Vágóhídra küldte a magyar válogatottat saját szövetségi kapitánya

Kommentár nélkül idézzük fel azt a történetet, amikor Rátgéber László nem utazott el az oroszok elleni kosármeccsre.

Meccset nyert a világ leggyengébb futballcsapata

Három gólt rúgva verték meg jóval magasabban jegyzett ellenfelüket.

Felakasztotta magát a fiatal labdarúgó

Öngyilkos lett egy 19 éves olasz futballista, Fabiano Colinucci.

Kettővel vezetett, végül hárommal kikapott a világ egyik legjobb válogatottja

Belgium az év egyik legváratlanabb eredményét hozó meccsén 52-re kikapott Svájctól a Nemzetek Ligájában, mindezt úgy, hogy 17 perc után kettővel vezetett.

Guardiola a felelős a német válogatott gyalázatos szerepléséért

Ezt nem mi mondjuk, hanem egy korábbi válogatott futballista.

Guardiola tette tönkre a német válogatottat?

Hans-Peter Briegel ezzel a merész kijelentéssel állt elő.

Nehéz pillanatok várnak Marco Rossira, ha ez valóban megtörténik - Márpedig ő szinte biztos benne

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint a magyar labdarúgó-válogatott játékosai átérezték az utolsó két Nemzetek Ligája-mérkőzés fontosságát.

Németország öt perc alatt elszórakozta a franciák továbbjutását

Ronald Koeman válogatottja az utolsó öt percben egyenlített Németország ellen.

A döntő sem ment el botrány nélkül a szellentéses dartsversenyen

Ezúttal nem egy békegalamb, hanem a győztes bicskanyitogató viselkedése volt az ok.

A 90. percig úgy tűnt, a németek becsületből nyernek egy meccset

Azok után, hogy a hollandok szenzációs játékkal legyőzték a németeket, majd a franciákat is, az utolsó, sorsdöntő meccsen teljesen csődöt mondtak. Vagyis majdnem teljesen, 85 percig.

Marco Rossi az olaszokat várja ellenfelünknek az Eb-selejtezőn

A szövetségi kapitány értékelte a Nemzetek Ligája szereplést.

Öngyilkos lett egy 19 éves olasz futballista

Senki nem tudja, hogy mi vezetett a tragédiához.

0

Bulvár

Gyorséttermi dolgozók rántják le a leplet, mit ne rendelj náluk

Hébe-hóba mindannyian elcsábulunk a gyorsétteremi kosztnak, még akkor is, ha fejben tudjuk, hogy ezeken a helyeken egyetlen étel sem olyan tökéletes, mint a reklámfotókon.

DIGI- vagy UPC Direct-előfizető? Lesz dolga

Újra kell hangolnia a tévékészülékeiket.

40 éve vették, de fogalmuk sem volt, hogy felbecsülhetetlen értékű

A műkincsek Indiana Jonesa bukkant a nyomára.

Vágóhídra küldte a magyar válogatottat saját szövetségi kapitánya

Kommentár nélkül idézzük fel azt a történetet, amikor Rátgéber László nem utazott el az oroszok elleni kosármeccsre.

Soha ne ülj keresztbe tett lábbal - ígérd meg.

Amúgy sem egészséges, de sportolóként még inkább nem ajánlott.

Putyin tőrbe csalhatta Orbánt - a Fehér Házat el is lehet felejteni

A Gruevszki-ügy valószerű forgatókönyve, hogy a menekülést nem kizárólag a magyar titkosszolgálat szervezte, hanem bizony Moszkva lehetett a művelet karmestere fehérorosz és szerb segédlettel. A Kreml pedig aztán a szaftos részletek kiszivárogtatásával ráhúzhatta a vizes lepedőt Orbánra, hiszen nyugati alternatívái bezáródásával így még inkább ráutalt lehet Moszkvára. Káncz Csaba jegyzete.

10 vécé, amitől garantáltan összecsinálod magad

Mielőtt iszol egy pohár csapvizet vagy kimész pisilni, mindenképp olvasd el ezt a cikket. Szemléletformáló erejű lesz, ígérjük!

Meg is ölheted vele a madarakat a kertben: ezt soha ne tedd az etetőbe

Ha ezeket az ételeket teszed a madáretetőbe, akár meg is mérgezheted vele a kerted lakóit.

Húzós pillanatok a ValóVilág fürdőjében: Nem tudom így bugyiban, b*szd meg, rendesen leborotválni - videó

VV Vivi és Reni megpróbált bugyiban szőrteleníteni, ami nehezebbnek bizonyult, mint azt gondolták.

Tényleg van összefüggés a korán kelés és a rák között? Egy új kutatás megadta a választ

Gyakran hallani arról, hogy a korán kelőket kevésbé fenyegeti a rák kialakulásának kockázata, mint a későn fekvő, későn kelő, bagoly típusú embereket. Most a brit kutatók egy új tanulmánnyal álltak elő a témában.

Egy hétköznapi magyar gumis elmondja a tutit a téli gumikról

Meglepő dolgok derülnek ki a kiselőadásból.

Meghalt Bánki Frigyes

Az Eximbank volt vezérigazgatója 76 éves volt.

blogmorzsák

Gyakorlati tanácsok londoni utazáshoz

Olcsó londoni repülőjegyhez, olcsó transzfer. Hasznos tanácsok a Stansted és a Luton repülőterekről.

Macron ajánlata visszautasíthatatlan

Értetlenkedik a világ: miért csempésztek Magyarországra egy köztörvényes bűnözőt?

Az eltanult Soros modell?

Tanulságok a populizmus világából.

Elon Musk vízen jár?!

A 2018-as „Elon Musk a világ shortosai ellen” című sorozatot végignézve hihetetlennek tűnik, de Elon Musk jelen pillanatban nyerésre áll.

Titkos hotelszobák kizárólag szupergazdagoknak

Egyes luxushotelekben olyan privát szobák vannak, amelyekről az átlagember még csak nem is tud.

Botrány a Corvinuson

Lánczi gyógyszere elgurult, Pavlik sorszámozná a diákokat.

Bizarr megoldások a kutyaszájszagra

Rágógumi, pofaszőrnyírás, fogkrém – csak néhány azon bizarr megoldás közül, amelyet a kutyások vetnek be kedvencük szájszaga ellen.

Hogyan szabaduljunk meg az ételmolyoktól? Egyetlen módszer van

Az ételmoly hamar beveszi magát mindenhova, ráadásul nem csak az ételekben tanyázik.

Van két videóm, jutyuber vagyok

A nagypofájú jutyuber, Radics tá­vozott tegnap a villából, melyet láthatóan igen nehezen viselt kétnapos villaszerelme, Vivi.

A Gruevszki-ügy jelentősége 4 pontban

Az esetből világosan látjuk Orbán saját hatalmának korlátairól alkotott képzeteit.

Ahol imádják a magyarokat

Albánia Európa egyik legkülön­le­gesebb helye - vajon milyennek látja egy évek óta ott élő és egy először odalátogató magyar?

Magyar divat a kifutókon

Magyar tervezők impozáns kollekciói az ősz legnagyobb divateseményein.

0