2020 utáni EU-s költségvetés: megtakarítást és bevételnövelést is szeretnének
Az Európai Bizottság a növelné a nemzeti befizetéseket és új saját forrásokat rendelne a hosszú távú büdzséhez. Ezt az Európa Parlamenti képviselők többsége üdvözölte, bár vannak még kérdőjelek.
– Az új költségvetés lehetőséget ad arra, hogy jövőnket egy, a szolidaritás által összekötött 27 tagból álló, új és nagyratörő Unióként alakítsuk – mondta Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke. – A mai javaslatban gyakorlati tervet mutatunk be arra, hogyan lehet többet elérni kevesebből. A jó gazdasági széljárás biztosít némi mozgásteret, de nem kímél meg attól, hogy néhány területen megtakarításokat tegyünk. Most első először jogállamisági mechanizmussal biztosítjuk a hatékony és eredményes pénzgazdálkodást. Ezt jelenti az, hogy felelősségteljesen bánunk adófizetőink pénzével.
| Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke |
– Fontos, hogy a számunkra lényeges saját bevételek kérdése kiemelt szerephez jut a Bizottság javaslatában és pozitív, hogy több forrás jutna az Erasmus+ programra, kutatásra, a kisvállalkozásoknak és a klímaváltozás elleni harcra – azt már az Európai Parlament elnöke mondta. Antonio Tajani hozzá tette: – Szerettük volna, ha az uniós költségvetés eléri a nemzeti össztermék 1.3 %-át. A csökkenő agrár- és kohéziós büdzsé kapcsán mindent megteszünk álláspontunk megvédésére.
| Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke |
| Uniós támogatások vs. jogállamiság Jelentős újítás a javasolt költségvetésben az uniós finanszírozás és a jogállamiság közötti megerősített kapcsolat. A jogállamiság tiszteletben tartása elengedhetetlen előfeltétele a hatékony és eredményes pénzgazdálkodásnak és a hatékony uniós finanszírozásnak. A Bizottság ezért egy új mechanizmust javasol, amely megvédi az uniós költségvetést a tagállamokban a jogállamiság tekintetében fennálló általánossá vált hiányosságokhoz kapcsolódó pénzügyi kockázatoktól. Az újonnan javasolt eszközök lehetővé teszik az Unió számára, hogy felfüggessze, csökkentse vagy korlátozza az uniós finanszírozáshoz való hozzáférést a jogállamiságot érintő hiányosságok jellegével, súlyosságával és hatókörével arányos módon. Ilyen határozatra a Bizottság tesz majd javaslatot, és az elfogadásáról a Tanács fordított minősített többségi szavazással dönt. |
A képviselők többsége szerint a Bizottság javaslata jó irányba mutat, és üdvözölték, hogy olyan, új prioritások szerepelnek benne, mint a kutatás, a határellenőrzés és migráció, a fiatalok támogatása, a védelmi intézkedések, bár kevesebb ambícióval, mint ahogyan a Parlament szeretné.
Több EP képviselő üdvözölte azt a tervet, hogy az uniós forrásokat összekapcsolják a jogállamiság kérdésével, de voltak olyanok is, akik tiltakoztak az ilyen jellegű „politikai nyomásgyakorlás”ellen, miközben inkább kisebb uniós költségvetésre vonatkozó bizottsági javaslatban reménykedtek.
| Az agrár- és kohéziós politikai kicsit veszíthetnek Összességében a Bizottság 1 135 milliárd EUR kötelezettségvállalást (2018-as árakon) tartalmazó hosszú távú költségvetést javasol a 2021–2027 közötti időszakra, amely az EU27-ek bruttó nemzeti jövedelme (GNI) 1,11 %-ának felel meg. A Bizottság a közös agrárpolitika és a kohéziós politika forrásainak mérsékelt – mindkét esetben 5% körüli – csökkentését javasolja a 27 tagú Unió új realitásának tükrözése érdekében. Ezek a szakpolitikák korszerűsítésen esnek át, biztosítandó, hogy kevesebb forrással is eredményesek legyenek, és akár új prioritásokat is szolgáljanak. A kohéziós politikának például egyre fontosabb szerepe lesz a strukturális reformok támogatásában és a migránsok hosszú távú integrálásában. |
A felszólalók közül többen elismerően beszéltek arról, hogy új uniós saját bevételek bevezetését javasolták, amely olyan tételeket foglalna magába, mint a társasági adózás új rendszere, az emisszió-kereskedelem „lefölözése” vagy éppen a műanyagokra kivetett adó. Mindezek a nemzeti befizetések csökkentését eredményeznék.
A képviselők ugyanakkor a vitában hangsúlyozták azt is, hogy a közös agrárpolitika és a regionális alapok büdzséjének megkurtítását egyeztetni kell az érdekeltekkel, de a régiók lakosságát és a gazdálkodó közösségeket nem lehet feláldozni. Egyes hozzászólók hiányolták a távlatos elképzeléseket, valamint a növekvő társadalmi egyenlőtlenségek csökkentésére, a klímaváltozás kezelésére szánt „bátrabb lépéseket”.
A vita során a frakciók kifejtették, hogy több forrást szeretnének kutatásra, fiatalokra és a kisvállalkozások támogatására, és azt akarják, hogy a büdzsé rugalmas legyen, vagyis kezelje az új kihívásokat, de a fenntartható mezőgazdaságot és a legszegényebb régiók problémáit is. A parlament a nemzeti hozzájárulásokat részben saját forrásokkal szeretné helyettesíteni, de a bevételekről és kiadásokról egy csomagban kell megállapodni – figyelmeztették a többi uniós intézményt a képviselők.
Most az Európa Tanácson a sor, hogy elfogadja saját álláspontját. A Parlament szeretné azonnal elkezdeni a tárgyalásokat, hogy még a jövő évi választások előtt megállapodás születhessen.
| Orbán „készen áll a tárgyalásra” Közben Orbán Viktor miniszterelnök a Távirati Irodán keresztül jelezte, „készen áll megtárgyalni az európai uniós pénzek folyósításáról szóló, szerdán ismertetett brüsszeli javaslatot”. Arra a kérdésre, mit szól Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnök szerdai bejelentéséhez, miszerint a jogállamiság lenne a feltétele az uniós pénzek folyósításának, Orbán Viktor azt válaszolta: „készen állunk ennek megtárgyalására”. |
(Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.)
hírek innen, onnan
Óriásit változott a Balaton néhány nap alatt, és még nincs vége
Egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal hűlt le a Balaton vize: míg július 18-án 26,6 fokot mértek, szombat reggel már csak 20,8 fokos volt a...
Súlyos árat fizethetünk az ügynökakták nyilvánosságra kerülése miatt – figyelmeztet a Levéltár igazgatója
Súlyos lelki terhet jelenthet sok magyar család számára, ha nyilvánossá válnak az ügynökakták – figyelmeztetett az Állambiztonsági...
Már rég nem nagyszüleink filléres nyaralása: egyre többen jönnek rá, 2026-ban mégis ezt éri meg választani
A kempingezés Magyarországon ma már messze nem a régi, retró, olcsó nyaralás szinonímája.
Azonnal fordulj orvoshoz, ha ezt tapasztalod a nyelveden! 6 jel, amit tilos figyelmen kívül hagyni
Az ártalmatlan gyulladásoktól az életveszélyes betegségekig sok mindent jelezhetnek.
Alonso megzsarolta a McLarent, hogy Hamilton ne érhessen célba
A kétszeres világbajnok spanyolnak tizenhat évvel ezelőtt volt egy nem éppen szimpatikus húzása a Magyar Nagydíjon. Kemény sztorival...
Mutatjuk, milyen időjárás várható ma – lesz, ahol kell az esernyő
Vasárnap eleinte fátyolfelhős időre számíthatunk, többórás szűrt napsütéssel. Délután azonban nyugat felől megvastagszik a...
Mi lett vele? Így él most az egykori VV Leó, azaz Nagy Zsolt Leó, aki tavaly a Farm VIP-t is megnyerte - nehéz szakmája van
Nagy Zsolt Leót a Való Világból ismerte meg az ország, majd egy évvel ezelőtt a Farm VIP révén azt is megtudta róla, hogy Leó még...
A valódi James Bond, a szuperkém, és máig felderítetlen titkok, rejtélyek
Nők, kaszinók, titkos küldetések és életveszélyes játszmák – Duško Popov története akár egy James Bond-film forgatókönyve is...
„Még mindig várja az ember, hogy kormányváltás vagy rendszerváltás történt április 12-én”
Meghallgatuk a Magyar Közgazdasági Társaság kerekasztal-beszélgetését.
Szép csendben fogyott el a köztársasági elnöki intézmény súlya Magyarországon - Vajon a közvetlen elnökválasztás elhozhatja a nemzet egységét?
A köztársasági elnök alkotmányos feladata a nemzet egységének kifejezése, megválasztása azonban szükségképpen politikai döntés....
Körszálló, Magyar Rádió: a semmibe faragott magának emlékművet az Orbán-rendszer
Koncepciót keresni az orbáni kultúrpolitikában – súlyos hiba volt, amit sokan elkövettünk.
Mégis meghaltak – Gyorspublicisztika Orbán tusványosi beszédéről
Előkerül még a kommunista veszély mint a gonosz Brüsszelhez hasonlóan állandósult rögeszme – de hát a nagyapó már csak ilyen, nehezen...
Sport
Nemrég a világ legjobb teniszezője volt, mára elvesztette 13 milliárd forintos vagyonát
Arantxa Sánchez Vicario neve egykor egyet jelentett a női tenisz elitjével. Grand Slam-címeket nyert, világelső volt, és öt olimpián képviselte hazáját, Spanyolországot. Az utóbbi években azonban már súlyos pénz
Rendkívüli beavatkozásra volt szükség a Hungaroringen
Több pilóta is panaszkodott, a szervezők gyorsan léptek.
Őrült hibák az Újpest első meccsén, nem jött be Dárdai jóslata - A magyar válogatott kapus a bűnbak
Szappanos Péter elképesztő hibát mutatott be első újpesti bajnokiján, ez a válogatottban nem fért volna bele.
Xabi Alonso megállíthatatlan: megvan az új sztár, 318 millió eurót költött a Chelsea
És még nincs vége...
100 millió eurós hivatalos ajánlatot küldött a Real Madrid, pánikol a PSG
Ez meglepetés a javából.
Frenkie de Jong már a múlt, ezt a játékost igazolja helyére az FC Barcelona
A katalánok megtalálták az ideális labdarúgót.
Megbüntették a listavezetőt is, ismét változott az F1-es Magyar Nagydíj rajtsorrendje
A versenyirányítás még kegyes is volt a Mercedes pilótájához – emelték ki.
Szoboszlai pazar góllal kezdte az új idényt, majd egy asszisztot is kiosztott a Sunderland ellen
A Liverpool 2–1-es hátrányból felállva győzött 4–2-re Andoni Iraola első hivatalos meccsén.
A Magyar Nagydíj időmérője előtt teljesen elfogyott a Ferrari döbbenetes előnye
A világbajnoki címvédő Lando Norris hangolt legjobban a kvalifikációra.
Távozni akar Michael Olise, hivatalos közlemény a Bayern Münchennek
Madridban már számolják a pénzt.
A magyar válogatott nyolc év után ismét bejutott a világkupa döntőjébe
A mieink nagy csatában múlták felül a házigazdát a négy között.
Cucurella torzonborz frizurájának szívet melengető, megható sztorija van
A nagyhajú bekknek az önbizalma sem kicsi.
Bulvár
„Ha nem fordulok vissza a telefonomért, most nem élek” – Hihetetlen véletlenek, amelyek megváltoztatták az életünket
Az élet néha különös véletlenekkel ajándékoz meg minket. Három történet következik, ahol az apró döntések szó szerint átírták valaki életét.
„Szép dolog ez, hogy fölvállaltad a homoszexualitásodat” – Majkának üzent Dopeman öccse a botrányos koncert után
Dopeman öccse szerint a rapper megtalálta a helyét az Lmbtq-világban. Kicsi Dope már azt is tudni véli, hogyan fogadja mindezt Majka felesége és két gyereke.
Az augusztusi hőkupola legforróbb pontja Magyarország lesz: izzó katlanná válik a Kárpát-medence
A jelenlegi előrejelzések szerint augusztus 3-án Közép-Európában Magyarországon lesz a legmelegebb. Ezen a napon 36–39 Celsius-fok közötti csúcsértékekre lehet számítani.
Rákaptak a rave-ekre a 40 pluszos nők, és egy kutatás szerint ezt nagyon jól teszik
Menj el abba a buliba, jót tesz a mentális egészségednek!
Magyar Péter és Varga Judit közös fotójával üzent Forsthoffer Ágnesnek Ókovács Szilveszter
A Magyar Állami Operaház főigazgatója azért bírálta a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnököt, mert visszautasította az Anna-bál fővédnöki tisztségére szóló felkérést.
Súlyos árat fizethet az elképesztő átalakulásért Falusi Mariann: rámehet a karrierje a több mint 30 kilós fogyásra?
Lang Györgyi halála óta az énekesnő rengeteget dolgozik és utazik, közben pedig elképesztő formába hozta magát. Bár remekül érzi magát a bőrében, a szakemberek szerint egy váratlan veszély fenyegetheti a karrier
Kiskorúval folytatott szexuális kapcsolat miatt elítélt férfi van a tusványosi közönségben Szabó Tímea szerint
A férfit márciusban első fokon több év börtönre ítélte a sepsiszentgyörgyi bíróság.
Átaludta a nő gyermeke születését – amikor felébredt, a kisbabája egy takarókupac alatt volt
Először senki sem vette észre, hogy a kisbaba már megszületett.
Most jelentette be a Tisza: Mádl Ferenc és Sólyom László egykori munkatársát jelöli a kormánypárt
A Tisza Párt dr. Sonnevend Pált, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanárát, korábbi dékánját jelöli alkotmánybírónak.
Juhász Hajnalka: A Bruti-féle támadás után három nap alatt közel tízezren letranszvesztitáztak
A KDNP országgyűlési képviselője elmondta, hogy folyamatosan érik személyeskedő támadások.
A Soros Sátán kormánya és a csülökre várakozó Bayer Zsolt – a 35. tusványosi szabadegyetem képeken
A 35. Tusványos nyári szabadegyetem nem csak Orbán Viktor nyilvános politizáláshoz való visszatéréséről szólt.
Most jön a hideg zuhany, milliókat bukhatnak a családok
Felvették a gyereket az egyetemre? Akkor most kezdődik az igazán drága része.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


