30 millió forintra pályázhatnak a társasházak
A rezsiköltségek növekedésével a korábbinál is aktuálisabb kérdéssé vált a társasházak korszerűsítése, azonban az építőanyagok és munkaerőköltségek növekedésével a lakóközösségeknek is egyre nagyobb nehézséget jelent e beruházások biztos pénzügyi hátterének megteremtése
hirdetés
Az OTP Business idén 15. alkalommal meghirdetett Társasházi Pályázatán összesen 30 millió forinttal támogatja a nyertes lakóközösségeket céljaik elérésében.
Összességében kedvezőtlen a hazai lakóingatlan-állomány energetikai hatékonysága a kiadott tanúsítványok alapján – olvasható a Magyar Nemzeti Bank tavaly novemberi lakáspiaci jelentésében.
Az azonban már a jegybank korábbi jelentéseiből is kiderült, hogy a lakástulajdonosok szándéka megvolna a felújításra, ám a várható költségekre töredékük rendelkezik forrással. Sőt, az építőiparban tapasztalható folyamatos áremelkedések miatt idén még nehezebb feladattá válhat a megfelelő pénzügyi források előteremtése.
A társasházak és lakásszövetkezetek fejlesztéseihez ebben az évben is segítséget nyújthat az OTP Business idén már 15. alkalommal meghirdetett Társasházi Pályázata. A kezdeményezés ugyanis összesen
30 millió forint vissza nem térítendő támogatást biztosít a szakmai zsűri által kiválasztott 15 nyertes lakóközösségnek, hogy elérhesse céljait.
Az előző évekhez hasonlóan a pályázat célja a társasházak és lakásszövetkezetek szűkebb környezetének minőségi korszerűsítése, valamint a fenntarthatóságot és energiahatékony üzemeltetést célzó beruházások előmozdítása. A lakóközösségek pályázhatnak a szabadtéri és belső, közös használatú terek fejlesztésére, üzemeltetésük hatékonyabbá, fenntarthatóbbá, környezetkímélőbbé tételére, de a megítélt támogatást állagmegóvási és akadálymentesítési célok megvalósítására is fordíthatják.
A Társasházi Pályázat keretében másfél évtizede támogatjuk a lakóközösségeket abban, hogy élhetőbb, korszerűbb és energiatakarékosabb környezetet alakíthassanak ki. Idén megemelt támogatási összeggel hirdetjük meg pályázatunkat, ezért bízunk abban, hogy a megváltozott piaci lehetőségek ellenére is hatékony támogatást tudunk nyújtani a közösségek fejlődéséhez
mondta Dancsné Engler Bernadett, az OTP Bank Mikro- és Kisvállalkozási területének vezetője.
A Társasházi Pályázaton bármely hazai társasház vagy lakásszövetkezet részt vehet. A pályázatot a társasház vagy lakásszövetkezet törvényes képviselője, vagy akár lakója is egyszerűen és kényelmesen benyújthatja az erre létrehozott felületen. Az érdeklődőknek 2023. május 15-éig van erre lehetőségük.
Az elnyerhető támogatásokon felül a korábbi évekhez hasonlóan a nyertes társasházak vagy lakásszövetkezetek pályázatának benyújtóit idén is egy 100.000 forint értékű ajándékkártyával díjazza az OTP Bank.
Idén a pályázatok benyújtásával a lakóközösségek nemcsak maguk számára nyerhetnek vissza nem térítendő támogatást fejlesztési terveik megvalósítására, hanem egy rászoruló család lakhatási körülményeinek javításához is hozzájárulhatnak, mivel az OTP Bank minden 100. sikeresen benyújtott, érvényes pályázat után 1 millió forinttal támogatja a Habitat for Humanity Magyarország Második Esély Programját.
Bővebben információk a pályázatról itt találhatók.
hírek innen, onnan
Kirepült a társasház ablakán a robbanás után a dombóvári férfi, magának köszönhető
Szándékosan felrobbantotta saját lakását egy férfi Dombóváron vasárnap. Akkora volt a detonáció, hogy a robbantó kirepült az ablakon....
Ezek a legmocskosabb hazai települések: így fojtja szemétbe a Balaton partját a pesti elit
Megvizsgáltuk lakosságarányosan hazánk hulladéktermelését a 2021-es évben. Valamint, hogy melyik hazánk legtöbb szemetet hozó települése.
Borzalom, poloskák miatt kellett költöznie egy teljes osztálynak egy budapesti kórházban
Ágyi poloskák jelentek meg a Szent Margit Kórházban.
Imakör alakult a kecskeméti önkormányzatnál
A kecskeméti önkormányzat imacsoportja tavasz óta tart havi rendszerességgel összejöveteleket a Városházán.
Új konstrukció segíti az agrárágazatot
Az agrárágazat gazdasági nehézségeinek enyhítésére a kormány egy új, többlettámogatott Agrár Széchenyi Kártya konstrukció...
Hadházy az állami tehergép sérüléseit firtatta, de nem kapott egyértelmű választ
Biztos, hogy az augusztus 20-i légi parádén madárral ütközött az állami Airbus A330-as, és az is biztos, hogy a hajtómű sérülését...
Ez az 5 legrosszabb és az 5 legjobb étel és ital a májnak: nem mindegy, hogy melyiket választod
A máj egészsége érdekében jó tudni, hogy milyen ételek és italok károsíthatják, és melyek segítik elő a megfelelő működését.
Többet mutat, mint takar: Palvin Barbi szétszabdalt ruhában vonult végig Párizs utcáin, szívdöglesztően festett – fotó, videó
Palvin Barbit eddig még sosem láttuk ehhez hasonló ruhában. A csinos modell mindenkit elkápráztatott sokat mutató dresszében.
Súlyos betegségéről vallott Havas Henrik: életmentő műtétje volt a legendás tévésnek
Egy vizsgálaton derült ki, hogy a bal szívkamrája alig ötven százalékosan dolgozik, így meg kellett műteni Havas Henriket.
Egyszerű szokás segíthet a gyilkos betegség megelőzésében: nem a mozgásról és diétázásról van szó
Egy új tanulmány készült.
Ágyipoloska-fertőzés miatt átköltöztettek egy teljes osztályt a Szent Margit Kórházban
Az érintett kórtermek melletti helyiségeket is lezárták.
Karikó Katalin: Nem emlékszem, hogy bármikor is feladtam volna valamit
A világhírű biokémikus nem tartja magát különleges képességűnek, csak olyannak, aki mindig egy kicsit jobban akarta, mint a többiek....
Sport
Újabb fordulat jöhet a Szoboszlaiéktól elvett szabályos gól ügyében
Példátlan döntés születhet kedden a döbbenetes bírói hiba után.
Meghalt a Manchester City legendás futballistája
Gyászol a klub és az egész angol labdarúgás.
Döntött a jövőjéről a magyar fociválogatott alapembere
A 30 éves védő jelenleg térdsérüléssel bajlódik.
Politikai botrányba fulladt Karim Benzemáék BL-meccse
Elképesztő felvétel készült a mérkőzést váró dühödt szurkolókról.
Hosszabbított a Barcelona titánja, 1 milliárd euró a kivásárlási értéke
A 16 éves futballista 2026 nyaráig kötelezte el magát a gránátvörös-kékekhez.
1 milliárd euróért vihetik a Barcelona legújabb klasszisát
A spanyol válogatott támadó folyamatosan döntögeti a rekordokat.
Eltilthatják Szoboszlai Dominik világbajnok csapattársát
Nagy bajba kerülhet, amiért nyilvánosan kritizálta a játékvezetőt.
Max Verstappen „apósa” nyomdokaiba érhet Katarban
Nem először lehet szombaton F1-es világbajnok.
Iker Casillas kiakadt egy sör miatt
Meglepte „Madrid lelke”.
Révész Attila olyan hírt jelentett be, ami megváltoztathatja a Kisvárda szezonját
A csapat edzője nemrég arról beszélt, hogy kicsinálja a Kisvárda csapatát, hogy minden meccsét idegenben játssza.
A Liverpool közleményben reagált a VAR-hibára
Érthető módon elfogadhatatlannak tartja a Liverpool a történeteket.
Leipzig: hamarosan eldőlhet Orbán sorsa
Willi Orbán 2015 óta futballozik az RB Leipzig együttesében. A 42-szeres magyar válogatott védő mostani kontraktusa 2025 nyarán jár le […] A Leipzig: hamarosan eldőlhet Orbán sorsa bejegyzés először nb1.hu-én jele
Bulvár
Koncz Gábor: Arra kérem Istent, hogy még Orbán Viktor regnálása alatt menjek el
A 85 éves színész szerint a magyar kormányfő a század legnagyobb politikusa.
Óriási büntetést kaphatnak a szemüveges sofőrök
A szakemberek megelégelték a könnyen elkerülhető baleseteket.
Hatalmas a baj. Újra megjelent a hazai piacon az olcsó, külföldi, dobozos tej és félkemény sajt
Csökken a hazai kereslet és ömlik be az import.
Szoboszlai bejelentette, hogy továbblép, a Liverpool rögtön közleményt adott ki
Mindenki az események hatása alatt van, nehéz helyzetbe került a Liverpool FC.
Bántalmazta a háziorvosát egy nyugdíjas, mert nem hosszabbította meg az alkalmasságiját
Felfüggesztettet kértek a szécsényi férfire.
Ingyenessé tették ezt az orvosi vizsgálatot egy egész hónapra: ezeken a helyeken elérhető
Több mint háromszáz vizsgálati ponton várják az érdeklődőket.
Életbe lépett egy változás a Messengernél, sokan nem örültek neki
Komoly kényelmetlenségeket okozott az átállás.
Az ágyban kapta rajta a férjét egy másik nővel: döbbenetes ultimátumot adott párjának a megcsalt feleség
A pár 12 évvel ezelőtt házasodott össze, sokáig a legnagyobb szerelemben és megértésben éltek, a férj hűtlensége azonban új mederbe terelte a kapcsolatukat.
Nyugdíjasok figyelem: ennyivel emelkedik a nyugdíj januártól
Varga Mihály pénzügyminiszter az idősek világnapján jelentette be, mekkora emelésre készülhetnek januártól a nyugdíjasok.
Nem minden autós örülhet szerdától, de aki igen, az nagyon
Meglepetések érhetik október 4-től, ha megáll tankolni.
Ungár Péter: Már nem élek együtt édesanyámmal, Schiffer András pedig nem fogadja a köszönésem
Az LMP társelnöke reagált azokra a kritikákra, miszerint nem hiteles ellenzéki politikus, mert az édesanyja Orbán Viktor tanácsadója.
Vidéken robbanhat nagyot a magyar nyugdíjbomba, előreszámítás érkezett 2050-ig
Egyes régiókban nagyobb lehet majd az idősek aránya, mint az aktív korúaké.
blogmorzsák
Nakita Claw Pro Stealth - dagi Ausztriából
Ha feltűnést akarsz kelteni és közben jól érezni magad, akkor a Fat Bike egy remek opció.
Pátyi gyöngyszem - mediterrán otthon tökéletes lokációval
A mediterrán stílusú ingatlan egyedülálló lehetőséget kínál a kényelmes otthonra és nyugodt környezetre vágyóknak.


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat