Ezt olvasta már?

Párbeszéd: a kormány veszélyezteti Magyarország ivóvízkészletét az akkumulátorgyárakkal

Az Orbán-kormány súlyosan veszélyezteti Magyarország ivóvízkészletét az akkumulátorgyárakkal - jelentette ki Szabó Tímea, a Párbeszéd - Zöldek frakcióvezetője ...


70. évforduló Nagydíja - Bottasé a pole pozíció

Valtteri Bottas, a Mercedes finn versenyzője nyerte a Forma-1-es 70. évforduló Nagydíja szombati időmérő edzését Silverstone-ban, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az élről.


hirdetés

A 30 éves pilótának - akivel a héten hosszabbított szerződést a Mercedes - ez az idei második, és pályafutása 13. pole pozíciója. Bottas mellől csapattársa, a címvédő és hatszoros világbajnok, az összetett pontversenyben élen álló brit Lewis Hamilton startolhat majd.

A koronavírusos Sergio Pérezt helyettesítő német Nico Hülkenberg meglepetésre harmadikként zárt a Racing Point volánja mögött, míg Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője negyedik lett.

Tovább szenved a Ferrarival a négyszeres vb-győztes német Sebastian Vettel, aki ezúttal csak 12. lett, miközben márkatársa, a monacói Charles Leclerc nyolcadikként végzett.

A nevében is rendhagyó 70. évforduló Nagydíja vasárnap 15.10 órakor kezdődik.

 

A teljes rajtsorrend:

------------------------

1. sor:

Valtteri Bottas (finn, Mercedes)

Lewis Hamilton (brit, Mercedes)

2. sor:

Nico Hülkenberg (német, Racing Point)

Max Verstappen (holland, Red Bull)

3. sor:

Daniel Ricciardo (ausztrál, Renault)

Lance Stroll (kanadai, Racing Point)

4. sor:

Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri)

Charles Leclerc (monacói, Ferrari)

5. sor:

Alexander Albon (thaiföldi, Red Bull)

Lando Norris (brit, McLaren)

6. sor:

Esteban Ocon (francia, Renault)

Sebastian Vettel (német, Ferrari)

7. sor:

Carlos Sainz Jr. (spanyol, McLaren)

Romain Grosjean (francia, Haas)

8. sor:

George Russell (brit, Williams)

Danyiil Kvjat (orosz, Alpha Tauri)

9. sor:

Kevin Magnussen (dán, Haas)

Nicholas Latifi (kanadai, Williams)

10. sor:

Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo)

Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo)







0

hírek innen, onnan

Késekkel hadonászott Britney Spears, ráhívták a rendőröket

Ismét egy nagyon szürreális videó került nyilvánosságra, ám szerinte csak a közelgő Halloweenre akart hangolódni.

Durva dolog derült ki az óvszerről - erre sose gondoltál használat közben

Ha minden igaz, a 15 ezer éve használt óvszer mára a világ legkedveltebb fogamzásgátlási módszerévé vált, még akkor is, ha nem a...

Ledózerolják a balatonfüredi szellem falut

A köztudatba csak görög faluként bevonult negyed helyén a tervek szerint közpark és lakóépületek létesülnek.

Elképesztő szaúdi ötlet: már nem csak futballistákat vennének

A nyugati focivilág számos sztárja költözött nyáron az arab országba, akiket hamarosan mások is követhetnek.

Orbán sem tudja, mikor szakad át a gyűlölet gátja

A tervezett „szuverenitásvédelmi” törvénnyel új ellenségképet farag a kormány, de könnyen elveszítheti az indulatok feletti kontrollt.

Fogvatartottat bántalmazó börtönőröket vettek őrizetbe Debrecenben

Négyen életveszélyesen megvertek egy rabot, túllépték a jogszerű intézkedés kereteit.

Kiderült a bölcsőhalál oka

Váratlan magyarázatot találtak a tudósok.

Küzdenek a tojástermelők is, ezer sebből vérzik az ágazat

A Covid és az azt követő időszak történései megrázták a hazai tojástermelő ágazatot, a gazdáknak számos nehézséggel kellett...

Erős Antónia és több más ismert médiás is szerepel az InStyle #képesvagyok díjának jelöltjei között

A másoknak is példát mutató és inspirációt nyújtó személyiségeket és történeteiket díjazzák majd az internetes szavazás alapján.

A közneveléstől és a honvédségtől elvon, kormányzati kommunikációra és a Nemzeti Filmintézetre viszont pénzt ad az Orbán-kormány

Csaknem 40 milliárd forintnyi átcsoportosítást hajtanak végre az idei költségvetésben. (Gazdaság)

Mi lesz így? Elvágják Nyugat-Európától a MÁV vonatait

Durva döntést hoztak az osztrákok.

0

Sport

Ezt mondta Jürgen Klopp Szoboszlai Dominik óriási bombagóljáról

A magyar válogatott csapatkapitánya nagyon gyorsan beilleszkedett a Liverpoolba.

Kizárhatják a Barcelonát a Bajnokok Ligájából

Súlyos árat fizethet a spanyol sztárcsapat a bíróbotrány miatt.

Körözést adtak ki a sikkasztással gyanúsított magyar válogatott focista ellen

Tavasszal egyszer már feladta magát a korábbi játékos, aki újra eltűnt.

Őrültség volt Cristiano Ronaldo leigazolása

A Manchester United norvég edzője hosszú interjúban beszélt arról, hogy kiket nem vehetett meg és a kirúgásáról is.

Hatalmas balhé a magyar focimeccsen: percekig verte egymást a focista és a karbantartó

A csatárt az MLSZ hároméves eltiltással büntette, a rendőrségen is feljelentették.

Új tulajdonosa lett a Liverpool focicsapatának

Szoboszlai Dominik együtteséből egy újabb amerikai cég vásárolt részesedést.

Kubatov Gábor: Megtört a jég Győzikével kapcsolatban

A Ferencváros csapatát erősíti.

Faris Pemi Moumbagna berontott a Puskás-díjért

A Norvég Kupában született meg a szezon egyik legparádésabb gólja.

A Real Madrid is bejelentkezett a megsértett gólkirályért

A Chelsea is vinné a csatárt, de még így is a szaúdi klubok állnak a legjobban a hajszában.

Soha nem volt ennyire borzalmas szezonrajtja José Mourinhónak

Eljött az a bizonyos harmadik szezon, és Mourinhót elérte a kirúgás szele.

0

Bulvár

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Nyugdíjemelés: elszámolta magát Orbán Viktor

Nagyvonalú számítást közölt a miniszterelnök.

Meggyilkolták az eltűnt 21 éves fiút egy csepeli gyártelepen, egy kaszáló munkás talált a holttestére

Kivitte két huszonéves férfi a volt kenyérgyár területére, majd egyikük megkéselte.

Csíkos köröm, mi okozhatja?

A körmeink egészsége sokszor háttérbe szorul, pedig a csíkos körömnek is lehetnek az egészségügyi okai, amire érdemes odafigyelni.

Ekkor érdemes abbahagynod ősszel a fűnyírást – és egyéb őszi kertészeti tippek

Az ősz nem csupán a forró italok és a bekuckózás ideje, hanem kertészeti szempontból is jelentős időszak. Ilyenkor készítjük fel kertünket a télre és a következő tavaszra. Íme néhány hasznos tipp, hogy kerted

Kit látogat meg Orbán minden kedden reggel egy óra erejéig?

Kedden a 444.hu egy videót osztott meg arról, ahogy munkatársai Orbán Viktort próbálták megkérdezni egy ferencvárosi bérház előtt. Az esemény hátterében állítólag az áll, hogy a miniszterelnök mostanában minde

Gátolja az agyi fejlődést, de a magyar szülők nem vesznek tudomást róla - A te gyereked mennyit ül kütyük előt...

Magyarországon már az egyéves gyerekeknek is van napi tapasztalata a képernyőkkel.

Mészáros Lőrinc mindenki előtt csókolódzott Várkonyi Andreával

Mészáros Lőrinc az Alapítvány az Innovatív Oktatásért szakmai konferenciáján tűnt fel.

„Hát ebben az országban mindent meg lehet úszni?.” – Megnéztük a Magyarázat mindenre című díjnyertes magyar fi...

A film, ami mindent elmond az elmúlt tíz évünkről ebben az országban. És mégis jó nézni!

Megerőszakolta a 17 éves várandós nevelt lányát, és annak hároméves kislányával is erőszakoskodott

Azzal fenyegette a lányt, ha nem teszi amit mond, lemondanak a kislánya gyámságáról, így elveszíti őt. 16 év fegyházra ítélték a férfit, de az ügyészség szerint súlyosabb büntetést érdemel.

Elképesztő, milyen időjárás vár ránk a következő napokban: még sohasem végződött így a szeptember

Sőt, vasárnap beköszönt az október, de mi ebből semmit sem fogunk érezni.

A Fricska szépfiúja üzent a magyaroknak, Tóth Gabi kedvese az egész országnak küldött véleményt

Papp Máté Bence üzent Magyarországnak, nem akármi szerepelt a videóban.

blogmorzsák

Nagy sajtos pizza teszt

31 bolti sajtos pizza vaktesztje 2.000 - 7.000 Ft/kg ársávban.

Megbízható, hazai elemből szeretünk építkezni

Egy 100 éves termék, amit hazai munkaerővel, hazai nyersanyagból gyártanak nálunk is 30 éve.

Ezért érdemes ezt nőként is tudni!

A BPH rengeteg férfit érint. Ezeket a panaszokat a családtagok is észlelhetik.

0