Ezt olvasta már?


A Medicor utódcége partot ért az amerikai földrészen

Saját fejlesztésű és gyártású termékével léphet be az USA 30 mil­liárd dolláros biztonsági injekciós­tű- és fecskendőpiacára a hazai középvállalat, a debreceni Dispomedicor.

Az egykori Medicor utódcége folyamatos megújulással vált az egyszer használatos or­vosi eszközök területén megkerülhetetlen szereplővé.

Ugyan miért kell biztonságosnak lennie egy injekciós tűnek? Merthogy steril, hogy nagyon vékony, szinte már nem is fáj, ha megböknek vele, ezt értjük, de mitől biztonsági? Nagy Antal, a Dispomedicor elnök-vezérigazgatója és tulajdonosa megmutatja. A nővér megszúrja a beteget, visszahúzza a kezét, majd ugyanazzal a mozdulattal véletlenül megsebzi magát. Mindennapos eset, a nagyobb megyei kórházakban hetente átlagosan tíz ilyet regisztrálnak. Csakhogy amilyen kis hiba, olyan veszélyes: a beteg lehet fertőző is, akár súlyos kórt, hepatitiszt, netán HIV-vírust kaphat ezen a módon az egészségügyi személyzet.

– Szerencsére van megoldás – veszi elő Nagy Antal a néhány grammos műanyag szerkezetet. A szúrás után a tűre nem ráhúzza, hanem oldalról ráhajtja a védőkapszulát, amit így már el lehet helyezni a hulladéktárolóban. Egyszerű, olcsó eszköz, rengeteg bajt meg lehet vele előzni, mégis a hazai és az európai egészségügyben lassan nyer teret. Más a helyzet az Egyesült Államokban, ahol közismerten drága az orvosi ellátás, és a legkisebb hibáért is horribilis kártérítési pereket indítanak. Ott az egészségügyben teljesen általános a biztonsági tű használata, de azok az eszközök kicsit bonyolultabbak, nehezebbek a kelleténél.

A magyar kkv, a debreceni Dispomedicor ezért elhatározta, hogy maga fejleszti ki a terméket. A cég – hasonlóan jogelődjéhez, a Medicorhoz – egyszer használatos orvosi eszközöket, többet közt tűket, fecskendőket, kötszereket, műtői készleteket gyárt. Nagy Antal és munkatársai megalkották a biztonsági tűt, amely, bár csak néhány grammos műanyag kapszula, de a svájci órákéhoz hasonló precíziós mechanikát rejt. Maguk fejlesztették ki, maguk gyártják, sőt a gépeket is maguk tervezték. A fejlesztés folyamata több mint öt évig tartott.

A magyar biztonsági tű kevesebb mint feleakkora tömegű, mint a multik által gyártott, az USA-ban jelenleg is forgalmazott eszköz. Ennek akkor mutatkozik meg a jelentősége, ha számba vesszük, hogy az egyszer használatos eszközöket – használat után – hulladékként kell kezelni: feleannyi anyag, feleannyi hulladék. Hatalmas szakmai siker, hogy a Dispomedicor a közelmúltban megkapta az Amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerellenőrző Hatóság (FDA) forgalmazási engedélyét. A vállalkozás már meg is bízott egy amerikai disztri­búciós céget a biztonsági tű értékesítésének megszervezésével. Nagy Antal szerint a magyar termék öt-hat év alatt megszerezheti a biztonsági orvosi eszközök 30 milliárd dolláros egyesült államokbeli piacának 1-2 százalékát.

– A cég másik fontos működési területe a sterilizálás – mondta az elnök-vezérigazgató. Perdöntő, hogy az egészségügyben alkalmazott egyszer használatos eszközök tökéletesen csíra­mentesek legyenek. Ennek érdekében a Dispomedicor jelentős sterilizáló kapacitást épített ki. A régióban egyedül­álló Cobalt 60 sugársterilizáló berendezésük mellett gáz- és gőzsterilizáló gépeik is vannak. Nagy Antal elmondta: meggyőződése szerint kevesebb fertőzés okozna gondot a kórházakban, ha nagy hatásfokú gépeken, a kötszergyárakban és az orvosieszköz-gyárakban szakszerűen végeznék a csírátlanítást. A kórházi sterilizálás ugyanis lényegében gyártásnak számít.

A 12,5 milliárd forint mérlegfőösz­szegű, 250 főt foglalkoztató Dispomedicort a hazai kkv-szektor nagyobbjai között tartják számon, ugyanakkor nekik is vannak finanszírozási gondjaik, mondta az elnök-vezérigazgató. A fejlesztési források rendelkezésre állnak, azonban a forgóeszköz-hitelezés mind a mai napig nehézkes, és ez a növekedés gátja is lehet.

Forrás: magyaridok.hu







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

A 21. század legfontosabb westernfilmjei 2000 és 2025 között

Ezek a filmek formálták a western műfaját 2000 és 2025 között.

Európának tervezve: megérkezett az új Omoda 7

A szuper hibrid Omoda 7 érkezésével teljessé vált az Omoda modellcsalád

Több száz kertészt keresnek: már a fizetéseket is nyilvánosságra hozták

Egyre nagyobb a kereslet a kertészek iránt: a legfrissebb információk szerint több száz új dolgozót keresnek ezen a területen, főként a...

Gyorsabban ment ötvennél, 210 ezer forintjába került - itt mértek be 1300 autóst

Az elmúlt héten Bács-Kiskun vármegyében a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1301-en lépték át. Volt két sofőr, aki a...

Szoboszlai indította be a liverpooli úthengert, esélye sem volt a Galatasaraynak

Három magyar válogatott játékos is kezdett az Anfielden rendezett BL-nyolcaddöntőben.

Bajnokok Ligája: Szoboszlaiék a PSG ellen folytatják, Real-Bayern rangadó is lesz a negyeddöntőben - itt vannak a párosítások

Szerda este kialakult a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének mezőnye - mutatjuk a párosításokat.

Bajnokok Ligája: Szoboszlai vezérletével kiütötték Sallaiékat, őrült meccsen jutott tovább az Atlético Madrid - videó

A Liverpool, a Bayern München és az Atlético Madrid is ott van a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában.

Ebben a magyar faluban található Európa mértani közepe

A faluban még emlékmű is található

Miért nem híztak a nők régen a tésztától? Ez az egyszerű igazság sokakat meglep

Ma sokan félnek a tésztától, a kenyértől vagy a krumplitól, pedig régen – a jugoszláv időkben – ezek mindennapi ételek voltak....

Üzemanyagár-emelkedés várható Szlovéniában is

A szlovén kormány csökkenti a jövedéki adót és egyes terheket az üzemanyagárak mérséklésére, ennek ellenére jövő héten emelkedni...

Az Egyesült Államok feloldja a venezuelai kőolajra kivetett szankciók széles körét

Az Egyesült Államok feloldja a venezuelai kőolajra kivetett szankciók széles körét részben a világpiaci feszültségek csökkentése...

0

Sport

Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt

A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.

Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában

Borzalmas félidőn van túl a Ferencváros a Braga otthonában.

A Liverpoolt emlegető Guardiola Rüdigerrel balhézott, Vinícius megindokolta a gúnyolódását

Álvaro Arbeloa a piros lapról és Thibaut Courtois sérüléséről is beszélt a Manchester City–Real Madrid BL-visszavágó után.

Sporting–Bodö/Glimt: mit mutatott a VAR és mit nézett a játékvezető? Háborognak a norvégok

A Bodö/Glimt játékosai először el sem hitték, hogy a bíró büntetőt fog ítélni a Sporting javára a második félidőben.

Méghogy a legveszélyesebb állás? A Fradi lubickol Európában a 2–0 után.

Az együttes nyolc ilyen párharcából hetet húzott be, kétszer jutott döntőbe, egyet meg is nyert.

Iszonyatos mélységből a csúcsra: a világ 16 legjobb csapata között Magyarország

A magyar női kosárlabda-válogatott az elmúlt négy év alatt megjárta a poklot, de most tényleg a mennyországba jutott.

Három magyar a pályán, kövesse nálunk a Liverpool és Galatasaray meccsét.

Egy lépésre voltak a bravúrtól a törökök, akik megnyerték a párharc első mérkőzését.

Ekkora pofonra senki sem számított a Camp Nouban, kilenc gól a BL-meccsen

Három félidőn keresztül remekelt a Newcastle a Barca ellen, de végül hatalmas verést kapott.

Szoboszlai elképesztően okos gólt lőtt a Bajnokok Ligájában – videó

A Galatasaray csapatát fogadták az Anfield Roadon.

Véget ért az Odüsszeia: az iráni női válogatott drámai hazaérkezése

A csapat több országon át vezető, tíz napon át tartó hosszú út végén jutott vissza Iránba.

A Citynek nem volt esélye a fordításra, a Real Madrid kettős győzelemmel jutott a negyeddöntőbe

Nagyjából 20 percig volt minimális esélye a Manchester Citynek a fordításra.

A legjobbak közé választották a vb-re bravúrosan kijutó magyar válogatott centerét

Csapatunk 28 esztendő után léphet újra pályára világbajnokságon.

0
0

Bulvár

Kutatók: a Békemeneten 58 ezren hallgatták Orbánt, a Nemzeti Meneten 162 ezren Magyart

Tudományos módszerekkel megbecsülték a március 15-ei politikai felvonulások méretét.

„Júniusra halott lett volna” – Donald Trump nevetve kotyogta ki egy képviselője halálos betegségét

Az amerikai elnök hozzátette, hogy ő mentette meg Neal Dunn életét.

Trump éjjel brutálisan lecsapott - az óriásbombázás után NATO-kilépés jöhet?

Óriásbombákat vetett be a Hormuzi-szoros térségében az Egyesült Államok. Donald Trump eközben azzal fenyegetőzött, hogy kilép a NATO-ból, amiért a tagországok megtagadták segítségkérését.

Ez a színésznő volt Gobbi Hilda titkos szerelme: csak úgy lángolt köztük a szenvedély, hivatalosan mégsem vállalták fel a románcot

Gobbi Hilda sosem csinált titkot abból, hogy a saját neméhez vonzódik, ám amikor beleszeretett egyik híres kolléganőjébe, mégis arra kényszerült, hogy eltitkolja a nyilvánosság elől a forró románcot.

Szigorítanak a benzinkutaknál: többet kell fizetnie hamarosan annak, aki így tankolna Szlovákiában

Tarthatatlanná vált a helyzet az észak-szlovákiai benzinkutakon, mivel tömegesen járnak át az üzemanyagért Lengyelországból. A szlovák kormány külön árkategóriával szabna gátat a gyakorlatnak.

Három halott, három sérült: borzalmas balesetet okozott egy nő Debrecenben

A TWN.hu információi szerint vádemelést javasol az ügyészség a nővel szemben, hat évet kérnek rá.

Megtalálhatták az első egyértelmű bizonyítékot arra, hogy a világűr mélyén összetett, gyűrűs szerkezetű kénvegyületek is vannak

A Max Planck Földönkívüli Fizikai Intézet (MPE) és a spanyol Asztrobiológiai Központ (CAB) szakemberei egy minden eddiginél összetettebb kénalapú molekulát azonosítottak a világűrben a G+0.693–0.027 jelű molekul

Hegedűs Zsolt válaszolt a „takonygerincező” Takács Péternek

Kétszer is üzent a fideszes államtikárnak.

0