A Vodafone angyala megédesítette az árvák karácsonyát
Közel másfél mázsa csokit osztott ki a Vodafone Főállású Angyala és a Motoros Mikulás Debrecenben.
A debreceni Lovardában szerdán tartotta karácsonyi ünnepségét a Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat, amelyen 500 állami gondozott gyermek kapott ajándékcsomagot a Motoros Mikulástól. Hogy minél több finomság édesítse a gyerekek idei karácsonyát, az édességek összegyűjtésére Anu Pappné Melinda, a Vodafone Főállású Angyala külön adománygyűjtő akciót is indított.
A november közepén indult gyűjtés során hat debreceni, két miskolci, egy hajdúböszörményi és egy fővárosi helyszínen lehetett csokival és cukorkával megtölteni az adománygyűjtésre kijelölt dobozokat, majd a Motorosok Egyesülete állított össze csomagokat a gyerekeknek. Az ünnepségen a berettyóújfalui Arany János Gyermekotthon, a hajdúszoboszlói Éltes Mátyás Általános és Speciális Szakiskola, Kollégium és Gyermekotthon, a debreceni DMJV Reménysugár Otthona, a Debreceni és Nyírségi Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ, a Komádi Gyermekotthon és a hajdúböszörményi Dr. Molnár István Óvoda, Általános és Speciális Szakiskola, Kollégium és Gyermekotthon lakóit várták az édes meglepetések.
A vendégeket elsőként Juhász Árpád, a Csokonai Színház jeles művésze köszöntötte verssel, majd Bodó Sándor, a Megyei Közgyűlés Elnöke mondta el hivatalos megnyitóját. Az ünnepi műsor a Szeredás Együttes Betlehemi játékával és a Székelyhidi Néptánc Együttes produkciójával folytatódott. Az ajándékok átadása után Krisz Rudi, popénekes szórakoztatta a közönséget műsorával.
„Nagy öröm számunkra, hogy vannak olyan vállalatok, akik ezekben a gazdaságilag nehéz időkben sem feledkeznek meg a nehéz sorsú gyermekekről. Köszönjük Anu Pappné Melindának, hogy felkarolta a régió árváinak ügyét és megszervezte a gyűjtési akciót. Egyúttal szeretnénk hálánkat kifejezni a Vodafone-nak is, hogy a Főállású Angyal programmal megteremtette ennek a programnak és az éves programsorozatnak a lehetőségét” - mondta el az ünnepség után Bodó Sándor.
Nem ez az első alkalom, hogy a motorosok édességgel kedveskednek karácsonykor a gyermekotthonok lakóinak, az előző évben például Hajdúszoboszlóra vittek 90 darab édességekkel teli csomagot. Most az akció kiterjesztésének, a 20 lelkes motoros aktivistának, valamint a Vodafone támogatásának köszönhetően jóval többen részesülhettek az édes karácsonyi ajándékokban.
Természetesen az ünnepek után sem fejeződnek be a gyermekeket támogató programok. Az év elején rendezik meg a Szín-Tér tehetségkutatót az állami gondozott gyerekek számára. Ezzel párhuzamosan indul a Gazdálkodj okosan! program is, melynek keretében a gyerekek megismerkedhetnek az internet világával, megtanulhatják azt okosan használni, valamint lehetőségük lesz megírni életük első igazi önéletrajzát. Márciusban egészségvédelmi program keretében mentősök tartanak elsősegély oktatást, áprilisban pedig a megyei rendőrség segítségével tudhatnak meg többet a közlekedésbiztonságról. Májusban ismét a motorosok készülnek izgalmas programmal: a gyereknapi rendezvény a Debreceni Motoros Fesztivál 0. napján lesz.
A Vodafone Magyarország Főállású Angyal ProgramjárólA Főállású Angyalok elnevezésű közösségi kezdeményezést 2008-ban indította útjára a Vodafone Magyarországon. A nyílt pályázat lehetőséget ad arra, hogy a társadalmi célok iránt elkötelezettek egy éven keresztül az általuk fontosnak tartott, a társadalom érdekeit szolgáló feladatokkal foglalkozzanak. A kiválasztott Angyalok civil szervezetek munkáját segítik egy éven keresztül, alkalmazásuk költségeit pedig erre az időszakra a Vodafone Magyarország állja. |
hírek innen, onnan
Nagy Ervin: Nem ismerek Magyar Péternél ösztönösebb embert
Két nagyinterjúval eresztjük rá a vasárnapi választásra a Fejér megyei 4-es körzetet: ebben a cikkben a tiszás Nagy Ervint kérdezzük, a...
Megöltek egy embert Császártöltésen
Két férfit elfogtak és őrizetbe vettek.
Rendőri hadrend a választáson: teljes erőbedobással, de fegyver nélkül felügyelik a szavazást
Felkészült a rendőrség az országgyűlési választásokra, mindenütt biztosítják a rendet és a választási központok működésének...
Ismét egymásnak feszült Puzsér Róbert és Majka, az emberek döntöttek a vitájukban
Váratlant lépett Puzsér Róbert, Majka veszített néhány szimpátiapontot?
Retteg a NASA: nincs B terv, élve eléghet az Artemis II legénysége
A legrosszabb forgatókönyvre is fel kell készülni.
Leáldozóban a Wi-Fi? Új lézeres technológia tör előre
Brutális sebességre képes.
Megszületett az ítélet: ennyi év börtön vár Matthew Perry drogdílerére
Két és fél évvel Matthew Perry halála után megszületett a bírósági ítélet: a ketamin királynőjének is nevezett Jasveen Sanghát, aki...
Gulyás Gergely szerint a Fidesz alatt volt erős a demokrácia
A Tisza Párt azt gondolja, hogy egy rendkívül agresszív és gyűlöletkeltő stílussal sikert tud elérni. Itt vannak vasárnap a...
Hallatlan: drogtesztet végeztek Bódi Csabin
Mint mondja, számára a becsület mindennél többet ér.
Civil áldozata is van az újabb orosz légicsapásoknak Ukrajnában
Dolgozott a légvédelem, de nem tökéletesen.
Íme a hírességek, akik utálják a Met-gálát
A Met-gála nem is annyira csillogó?
Már magyarul is elérhető az Etikai Kódex influenszerek és tartalomgyártók számára
Magyarul is elérhetővé vált az Etikai Kódex, amely influenszerek számára szolgál ajánlásokkal: az IAB Hungary weboldalán megtalálható.
Sport
Ezt mondta Szoboszlai, miután Slot lecserélte, és a leggyengébb osztályzatot kapta
A PSG elleni BL-vereség után nem kímélték a liverpooli sajtóban magyar középpályást, aki kritikusan üzent.
Flick kikelt magából, Kovács István kétszer is óriásit hibázhatott a BL-negyeddöntőn
A magyar bíró a második félidőben nem ítélt tizenegyest a Barcelonának, pedig ezt még az NB I-ben is befújták.
A szerbeket is legyőzte a magyar válogatott, ezzel eldőlt, hogy ott lesz a nyolcas döntőben
Varga Zsolt együttese 12–10-re győzedelmeskedett.
Máris hátrányban Párizsban a Liverpool – kövesse nálunk a BL-meccset.
Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos is a Vörösök kezdőcsapatába került a párizsi mérkőzésre.
Hatalmas verést osztottak ki a korábbi világelsőnek, ilyet még nem látott a teniszvilág
A mérkőzés mindössze 49 percig tartott.
Óriási ellentmondás Wirtz kapcsán Liverpoolban a PSG elleni vereség után
Mit néztek a liverpooli sajtóban a Bajnokok Ligája negyeddöntő első felvonásán?
„Végtelenül idegesít, amikor Vinícius Júniort látom”
Kemény kritikát kapott a Real Madrid szélsője.
A Liverpoolt csúnyán lefocizta a BL-címvédő PSG
Nehéz estéje volt Párizsban a Liverpoolnak.
Szalah a megalázó mérkőzés után odament Gerrardhoz, de nem tudott megszólalni
Steven Gerard átérzi Szalah helyzetét, korábban vele is történt hasonló a Liverpoolnál.
Gyászol a magyar sport: meghalt a kapitány, akihez olimpiai érmek kötődnek
Ambrus László világcsúcstartó is volt, szövetségi kapitányként pedig a szöuli olimpián volt sikeres.
Carragher brutálisan beleszállt a Liverpoolba, Van Dijk ezért könyöröghet Slotnak
A klubikon szerint mintha nem egy osztályba tartozó ellenfelek találkoztak volna a pályán.
Bátran futballozott a Barcelona, de mégis a kiesés szélére került a BL-ben
Az Atlético Madrid óriási lépést tett a BL-elődöntő felé.
Bulvár
Puzsér kitálalt: Majka mellett ők is nemet mondtak a rendszerváltó koncertre
Ötven előadó, hétórás koncert és egy deklarált cél: mozgásba hozni a választókat. Puzsér Róbert a Médiapiacnak adott interjújában részletesen beszélt a Rendszerbontó Nagykoncertről, az azt elutasító zenésze
Változott a terv, J. D. Vance váratlanul elhagyta Budapestet
Pénteken sorsdöntő tárgyaláson vehet részt az amerikai alelnök.
Bajban lehetnek a klímások – Egy jogász figyelmeztet a veszélyre a kültéri egységek miatt
Egyre több gond szokott lenni a klímák kültéri egységeivel, de mi a helyzet ezzel jogi szempontból?
Országgyűlési választás: nem vicc, tényleg érvénytelen lesz a szavazatod, ha ezt csinálod a fülkében
2026. április 12-én ismét választ az ország, s az előrejelzések szerint ezúttal a rendszerváltás óta soha nem látott méretű tömeg indulhat el az urnák felé.
67 évre emelik a nyugdíjkorhatárt: már az első érintettek meg is vannak
Erről sokan nem is tudtak.
Most jött a hír: saját otthonában öngyilkos lett a 36 éves színésznő
Mély megrendülést keltett a rajongók körében a hír, hogy a közkedvelt színésznő életét vesztette – mindössze napokkal 37. születésnapja előtt.
Az utolsó órában jött a döntés, Trump ultimátuma most végigsöpör a világon
Máris új helyzet alakult ki a tőzsdéken.
Ezt mondta Szoboszlai, miután Slot lecserélte, és a leggyengébb osztályzatot kapta
A PSG elleni BL-vereség után nem kímélték a liverpooli sajtóban magyar középpályást, aki kritikusan üzent.
Jó hírt kaptak a nyugdíjasok, visszamenőleg is fizetnek, áprilisban jön az emelés
Áprilisban megindul a magasabb nyugdíj kifizetése azoknak a szlovákiai időseknek, akik nyugdíj mellett tovább dolgoztak, és a befizetett járulékok alapján jogosultak az éves újraszámolásra.
Lángokban a határ: futnak a gazdák a pénzük után
Hatalmas területeken égett az aljnövényzet és az erdő, a tűzoltóknak Nógrádtól Békésig akadt dolguk.
"Senki sem fog hinni nekünk" - olyan zajra lettek figyelmesek az űrhajósok a Hold túlsó oldalán, amit emberi fül még sosem hallott
Az Apollo 10 nevű űrmisszió ma már modern kori történelmünk egyik fontos állomása, azt viszont kevesen tudják, hogy maga a küldetés nem zajlott zökkenőmentesen.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


