Ezt olvasta már?


A laborokban oktatnak

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ és konzorciumi partnerei – a Debreceni Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem és a Szegedi Tudományegyetem – skill laborhálózatot hoznak létre a három egyetemi klinikán és országszerte 16 oktatókórházban 8 milliárd forintos fejlesztéssel.

A Széchenyi 2020 program keretében megvalósuló kiemelt projekt fő fókusza a skill laborok infrastrukturális feltételeinek és a klinikai-technikai jártasságot elősegítő eszközparkok kialakítása a gyakorlati oktatás minőségének emelése érdekében. Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ, a Debreceni Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem és a Szegedi Tudományegyetem közös projektje, a „Skill laborok fejlesztése” program keretében ezért klinikai demonstrációs bázishálózatot hoz létre a három egyetemi klinikán és 16 oktatókórházban országszerte. Az egészségügyi jártasságokat korszerű oktatási módszerekkel, a gyakorlatorientált tudást demonstrációs és szimulációs környezetben lehet megszerezni a skill központokban és laborokban. Az orvosképzés és az egészségügyi szakdolgozók képzése, továbbképzése folyamán így megteremthető az elmélet és gyakorlat egysége, és lehetővé válik a magas szakmai színvonalú gyakorlati készségek elsajátítása. Az oktatókórházak eszközparkjának egy része mobilizálható lesz, így a kihelyezett elméleti képzések gyakorlati demonstrációval is kiegészíthetőek. A projekt végső célja a skill képzés gyakorlatának általánossá tétele a hazai egyetemi orvos- és szakdolgozó képzésben.

Nemzetközi színtéren is óriási ütemben zajló folyamat a szimulációs oktatás szerepének növekedése. Ma már csaknem minden, a betegellátáshoz szükséges beavatkozás modellezhető és elsajátítható demonstrációs és szimulációs környezetben. A projekt módszertani útmutatót és egységes skill oktatási és képzési programot is kidolgoz az ellenőrzés és minőségbiztosítás módszereinek megteremtése érdekében.

Az Egészséges Magyarország 2014-2020 Egészségügyi Ágazati stratégia kiemelt hangsúlyt helyez az egészségügy területén – különösen a hiányszakmákban – dolgozók számának növelésére, a pályaválasztás előtt állók motiválására. Különösen fontos az egészségügyi felső- és középfokú képzés gyakorlati képzési részének fejlesztése, figyelembe véve, hogy az orvosi és a szakdolgozói pályán elengedhetetlen a gyakorlati és elméleti tudás ötvözése, a tapasztalaton alapuló, élethosszig tartó tanulás. A projekt az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP-4.2.2-16-2017-00001 „Skill laborok fejlesztése” kiemelt projekt) keretében, az Európai Unió támogatásával és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.







0
0
0

hírek innen, onnan

Scooter: ruha nélkül ment fel valaki a színpadra, itt tényleg bármi megtörténhet

A Scootert imádja a magyar közönség, és a banda most a Campus fesztiválon lépett fel.

Perzselő hőség jön: Magyarország lesz a legforróbb, és nem látni a végét

Érkezik a következő kánikulai forróság: Magyarországon lesz a legnagyobb a hőség Közép-Európában, a szakértők pedig nem látják a...

Egyre többen lebontják a zuhanykabinokat. Egy szebb, karbantartásmentes változatra cserélik őket

A zuhanykabinok helyett új fürdőszobatrend válik egyre népszerűbbé. A zuhany új kialakítása praktikus, sőt még a takarítási...

A 68 éves Gajdos Tamás így fest nagypapaként: a 7 hónapos Lana tündéri a friss fotókon fodros sapijában

Gajdos Tamás unokájával, Lanával szerepelt közös fotókon, imádnivaló a kislány a műsorvezető kezében.

Fesztiválhangulat a boxutcában: Tóth Andi a világ leglazább összeállításában érkezett a Hungaroringre

Forma-1 lázban ég az ország, most hétvégén rendezik ugyanis a Magyar Nagydíjat. A Hungaroringre számtalan híresség kilátogatott, a...

Jól nézze meg, mi a reggeli, szívritmuszavart és sztrókot okozhat a népszerű összetevő

Van, aki a figyelmeztetés ellenére is mindennap fogyasztja.

Üzentek, hogy hallgatni kellene a szociális maffiáról – állítja a pünkösdi egyháziak ügyében zajló per egyik vádlottja

Arról számolt be közösségi oldalán V. György, a Magyar Pünkösdi Egyházhoz tartozó és időközben megszüntetett Közösségi Misszió...

Románia három nap alatt három drónt lőtt le: F-16-os vadászgéppel léptek fel ellenük

Harmadik egymást követő napon kellett beavatkoznia a román légierőnek, miután ismét drón jelent meg az ország légterében. A legutóbbi...

Európai Hawaii: Ez a szigetcsoport ugyanolyan gyönyörű, csak sokkal közelebb van

Lélegzetelállító vulkáni tájak, buja trópusi növényzet és a végtelen óceán vár – mindez hosszú, fárasztó interkontinentális...

„Vajon miért?” – Magyar Péter ijesztő üzenetet küldött az EU-pénzekről és a Fideszről

Vajon miért akarja a Fidesz megakadályozni, hogy Magyarország hozzájusson az uniós ezermilliárdokhoz? – kérdezi Magyar Péter.

Szandi eddig nem látott terhespocakos fotókat mutatott Amerikában élő lányáról – Blanka babája nemsokára megszületik

Meghitt tengerparti felvételeket osztott meg Szandi. Bogdán Blanka a párjával együtt szerepel a képeken, az énekesnő bejegyzéséből pedig...

0

Sport

Rendkívüli beavatkozásra volt szükség a Hungaroringen

Több pilóta is panaszkodott, a szervezők gyorsan léptek.

Szoboszlai Dominik csapatkapitányként tért vissza a Liverpoolba, de volt egy apró szépséghiba

Szoboszlai az amerikai mérkőzés legjobbjaként tündökölt, mégsem lehet teljesen elégedett.

Szoboszlai pazar góllal kezdte az új idényt, majd egy asszisztot is kiosztott a Sunderland ellen

A Liverpool 2–1-es hátrányból felállva győzött 4–2-re Andoni Iraola első hivatalos meccsén.

0
0

Bulvár

Az augusztusi hőkupola legforróbb pontja Magyarország lesz: izzó katlanná válik a Kárpát-medence

A jelenlegi előrejelzések szerint augusztus 3-án Közép-Európában Magyarországon lesz a legmelegebb. Ezen a napon 36–39 Celsius-fok közötti csúcsértékekre lehet számítani.

Magyar Péter és Varga Judit közös fotójával üzent Forsthoffer Ágnesnek Ókovács Szilveszter

A Magyar Állami Operaház főigazgatója azért bírálta a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnököt, mert visszautasította az Anna-bál fővédnöki tisztségére szóló felkérést.

Súlyos árat fizethet az elképesztő átalakulásért Falusi Mariann: rámehet a karrierje a több mint 30 kilós fogyásra?

Lang Györgyi halála óta az énekesnő rengeteget dolgozik és utazik, közben pedig elképesztő formába hozta magát. Bár remekül érzi magát a bőrében, a szakemberek szerint egy váratlan veszély fenyegetheti a karrier

Bayer Zsolt kitálalt Tusványoson, beleszállt az Orbán-kormányba a Fidesz veresége után

Bayer Zsolt Tusványoson a Fidesz vereségéről, a fiatalokról és a két egyházi egyetem állítólagos Tisza-szavazóiról beszélt. A felsőoktatásra tett megjegyzése már nemcsak csalódottságot, hanem visszafoglalási

Átaludta a nő gyermeke születését – amikor felébredt, a kisbabája egy takarókupac alatt volt

Először senki sem vette észre, hogy a kisbaba már megszületett.

Most jelentette be a Tisza: Mádl Ferenc és Sólyom László egykori munkatársát jelöli a kormánypárt

A Tisza Párt dr. Sonnevend Pált, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanárát, korábbi dékánját jelöli alkotmánybírónak.

Most jön a hideg zuhany, milliókat bukhatnak a családok

Felvették a gyereket az egyetemre? Akkor most kezdődik az igazán drága része.

Meglépték! Vége a tízéves tiltásnak: olyan fordulat jön Magyarországon, ami alaposan letörheti az árakat

Az új kormány jelentős fordulatot hajtott végre a hazai energiapolitikában azzal, hogy 2030-ig 4000 megawattnyi új szélerőmű-kapacitás kiépítését teszi lehetővé.

A Soros Sátán kormánya és a csülökre várakozó Bayer Zsolt – a 35. tusványosi szabadegyetem képeken

A 35. Tusványos nyári szabadegyetem nem csak Orbán Viktor nyilvános politizáláshoz való visszatéréséről szólt.

Viharos széllel és jégesővel érkezhetnek a zivatarok, 11 vármegyére adtak ki figyelmeztetést

Tizenegy vármegyében elsőfokú figyelmeztetés lesz érvényben, a legerősebb cellákat 60–80 kilométeres széllökés, jégeső és intenzív csapadék kísérheti.

0