Ezt olvasta már?


A század végéig tovább nőhet a súlyosan aszályos évek száma Magyarországon

Várhatóan nagy területen az idei lesz a legsúlyosabb aszály az elmúlt 50 évben Magyarországon, és a század végéig tovább nőhet a súlyosan aszályos évek száma - írta pénteki cikkében a Másfélfok - Éghajlatváltozás közérthetően című szakportál.

Kecskemét és Nyíregyháza környékén már most sokkal rosszabb a helyzet, mint az eddigi legextrémebb, 2003-as aszályos évben - tették hozzá.

Szabó Péter éghajlatkutató és Pongrácz Rita meteorológus közös elemzésében felhívta a figyelmet, hogy a súlyosan aszályos időszakok száma 1990 óta mutat növekvő tendenciát. Országosan az látható, hogy alapvetően kevesebbszer, de többet esik, ezzel párhuzamosan pedig a száraz napok száma is nő.

Mint kifejtették: 1971 óta a legnagyobb aszály országos átlagban 2003-ban volt. Idén július 24-éig az ország közepén, Kecskeméten március 1-jétől számítva az eltelt 146-ból 122 nap száraz volt, amely a teljes tavaszi-nyári fél évre átszámítva kissé felülmúlja a legsúlyosabb 2003-as évet. Keleten, például Nyíregyháza mellett azonban a helyzet ennél is rosszabb, hiszen idén az eddig ott jelentkező 129 száraz napot átszámítva a legextrémebb 2003-as évet is jócskán felülmúljuk.

Azt írták: országos átlagban az elmúlt 50 évben nem nőtt annak a valószínűsége, hogy egyre több az aszályos év, de szignifikánsan növekedett annak valószínűsége, hogy amikor aszály van, akkor az egyre súlyosabb, hiszen nőttek a száraz napok tavaszi és nyári összegei.

Ez a változás az ország déli felében egyértelműen a nyári növekedésnek tulajdonítható - írták.

A szakértők elemzésükben a növényi termések érési fázisát és a terméshozamokat károsan befolyásoló nyári aszályt vizsgálták. Az Országos Meteorológiai Szolgálat adatbázisából az elmúlt 50 évet vizsgálva rámutattak, hogy míg délnyugaton és a Kárpátaljával határos régióban gyengén csökkent a féléves (a tavaszi és nyári együttes) csapadékösszeg, addig az ország északi-középső felén egyértelműen nőtt 1971 és 2020 között. Ráadásul - mint írták - ez a növekedés igen jelentős, és nagy területen eléri a 30-60 millimétert is. Ezzel párhuzamosan a két évszakban a száraz napok összege - kisebb körzeteket leszámítva - is nőtt.

Azt írták, az "optimista" forgatókönyv szerint: határozott kibocsátáscsökkentéssel lehet esély a múltbelinél kevesebb száraz időszakra. A pesszimista jövőkép szerint viszont további növekedés is valószínű, és ez elsősorban kelet felé várhatóan még erőteljesebb is lesz.

A várható változásokhoz való alkalmazkodás érdekében a jövőben mindenképpen tárolni kellene a csapadékosabb évek többletcsapadékát a súlyosan aszályos évek hiányainak pótlására és az extrém aszály okozta katasztrófák elkerülésére - közölték.

A természetes növényzet és a mezőgazdasági termelés, valamint ennek következtében az élelmiszer-biztonság szempontjából is lényeges, hogy Magyarországon ne legyen gyakoribb a súlyosan aszályos tavaszi-nyári fél évek előfordulása - hangsúlyozták a szakértők, hozzátéve: "ehhez a nemzetközi közösségnek, és közte Magyarországnak is, drasztikusan csökkentenie kell üvegházhatású-gázkibocsátásait, valamint alapvetően kell újragondolnunk vízgazdálkodásunkat, előtérbe helyezve a vízmegtartást".

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

A 21. század legfontosabb westernfilmjei 2000 és 2025 között

Ezek a filmek formálták a western műfaját 2000 és 2025 között.

Európának tervezve: megérkezett az új Omoda 7

A szuper hibrid Omoda 7 érkezésével teljessé vált az Omoda modellcsalád

Több száz kertészt keresnek: már a fizetéseket is nyilvánosságra hozták

Egyre nagyobb a kereslet a kertészek iránt: a legfrissebb információk szerint több száz új dolgozót keresnek ezen a területen, főként a...

Gyorsabban ment ötvennél, 210 ezer forintjába került - itt mértek be 1300 autóst

Az elmúlt héten Bács-Kiskun vármegyében a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1301-en lépték át. Volt két sofőr, aki a...

Szoboszlai indította be a liverpooli úthengert, esélye sem volt a Galatasaraynak

Három magyar válogatott játékos is kezdett az Anfielden rendezett BL-nyolcaddöntőben.

Bajnokok Ligája: Szoboszlaiék a PSG ellen folytatják, Real-Bayern rangadó is lesz a negyeddöntőben - itt vannak a párosítások

Szerda este kialakult a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének mezőnye - mutatjuk a párosításokat.

Bajnokok Ligája: Szoboszlai vezérletével kiütötték Sallaiékat, őrült meccsen jutott tovább az Atlético Madrid - videó

A Liverpool, a Bayern München és az Atlético Madrid is ott van a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában.

Ebben a magyar faluban található Európa mértani közepe

A faluban még emlékmű is található

Miért nem híztak a nők régen a tésztától? Ez az egyszerű igazság sokakat meglep

Ma sokan félnek a tésztától, a kenyértől vagy a krumplitól, pedig régen – a jugoszláv időkben – ezek mindennapi ételek voltak....

Üzemanyagár-emelkedés várható Szlovéniában is

A szlovén kormány csökkenti a jövedéki adót és egyes terheket az üzemanyagárak mérséklésére, ennek ellenére jövő héten emelkedni...

Az Egyesült Államok feloldja a venezuelai kőolajra kivetett szankciók széles körét

Az Egyesült Államok feloldja a venezuelai kőolajra kivetett szankciók széles körét részben a világpiaci feszültségek csökkentése...

0

Sport

Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt

A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.

Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában

Borzalmas félidőn van túl a Ferencváros a Braga otthonában.

A Liverpoolt emlegető Guardiola Rüdigerrel balhézott, Vinícius megindokolta a gúnyolódását

Álvaro Arbeloa a piros lapról és Thibaut Courtois sérüléséről is beszélt a Manchester City–Real Madrid BL-visszavágó után.

Sporting–Bodö/Glimt: mit mutatott a VAR és mit nézett a játékvezető? Háborognak a norvégok

A Bodö/Glimt játékosai először el sem hitték, hogy a bíró büntetőt fog ítélni a Sporting javára a második félidőben.

Méghogy a legveszélyesebb állás? A Fradi lubickol Európában a 2–0 után.

Az együttes nyolc ilyen párharcából hetet húzott be, kétszer jutott döntőbe, egyet meg is nyert.

Iszonyatos mélységből a csúcsra: a világ 16 legjobb csapata között Magyarország

A magyar női kosárlabda-válogatott az elmúlt négy év alatt megjárta a poklot, de most tényleg a mennyországba jutott.

Három magyar a pályán, kövesse nálunk a Liverpool és Galatasaray meccsét.

Egy lépésre voltak a bravúrtól a törökök, akik megnyerték a párharc első mérkőzését.

Ekkora pofonra senki sem számított a Camp Nouban, kilenc gól a BL-meccsen

Három félidőn keresztül remekelt a Newcastle a Barca ellen, de végül hatalmas verést kapott.

Szoboszlai elképesztően okos gólt lőtt a Bajnokok Ligájában – videó

A Galatasaray csapatát fogadták az Anfield Roadon.

Véget ért az Odüsszeia: az iráni női válogatott drámai hazaérkezése

A csapat több országon át vezető, tíz napon át tartó hosszú út végén jutott vissza Iránba.

A Citynek nem volt esélye a fordításra, a Real Madrid kettős győzelemmel jutott a negyeddöntőbe

Nagyjából 20 percig volt minimális esélye a Manchester Citynek a fordításra.

A legjobbak közé választották a vb-re bravúrosan kijutó magyar válogatott centerét

Csapatunk 28 esztendő után léphet újra pályára világbajnokságon.

0
0

Bulvár

Kutatók: a Békemeneten 58 ezren hallgatták Orbánt, a Nemzeti Meneten 162 ezren Magyart

Tudományos módszerekkel megbecsülték a március 15-ei politikai felvonulások méretét.

„Júniusra halott lett volna” – Donald Trump nevetve kotyogta ki egy képviselője halálos betegségét

Az amerikai elnök hozzátette, hogy ő mentette meg Neal Dunn életét.

Trump éjjel brutálisan lecsapott - az óriásbombázás után NATO-kilépés jöhet?

Óriásbombákat vetett be a Hormuzi-szoros térségében az Egyesült Államok. Donald Trump eközben azzal fenyegetőzött, hogy kilép a NATO-ból, amiért a tagországok megtagadták segítségkérését.

Ez a színésznő volt Gobbi Hilda titkos szerelme: csak úgy lángolt köztük a szenvedély, hivatalosan mégsem vállalták fel a románcot

Gobbi Hilda sosem csinált titkot abból, hogy a saját neméhez vonzódik, ám amikor beleszeretett egyik híres kolléganőjébe, mégis arra kényszerült, hogy eltitkolja a nyilvánosság elől a forró románcot.

Szigorítanak a benzinkutaknál: többet kell fizetnie hamarosan annak, aki így tankolna Szlovákiában

Tarthatatlanná vált a helyzet az észak-szlovákiai benzinkutakon, mivel tömegesen járnak át az üzemanyagért Lengyelországból. A szlovák kormány külön árkategóriával szabna gátat a gyakorlatnak.

Három halott, három sérült: borzalmas balesetet okozott egy nő Debrecenben

A TWN.hu információi szerint vádemelést javasol az ügyészség a nővel szemben, hat évet kérnek rá.

Megtalálhatták az első egyértelmű bizonyítékot arra, hogy a világűr mélyén összetett, gyűrűs szerkezetű kénvegyületek is vannak

A Max Planck Földönkívüli Fizikai Intézet (MPE) és a spanyol Asztrobiológiai Központ (CAB) szakemberei egy minden eddiginél összetettebb kénalapú molekulát azonosítottak a világűrben a G+0.693–0.027 jelű molekul

Hegedűs Zsolt válaszolt a „takonygerincező” Takács Péternek

Kétszer is üzent a fideszes államtikárnak.

0