Ezt olvasta már?


Alföldi jobbágyok nyerték Mátyás király kameráját!

Kiemelkedő filmes megoldásai miatt ért el dobogós helyezést az Alföldi jobbágyok csapata a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontja, az Oktatási Jogok Biztosának Hivatala, valamint az OTP Fáy András Alapítvány középiskolásoknak szóló „Mátyás király kamerája” c. videópályázatán.

A debreceni Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium diákjai egyedi animációs munkájukkal tűntek ki a döntőbe jutott tíz csapat közül. A második helyezett a Baróti Szabó Dávid Szakközépiskola Sekete Fereg csapata lett helytörténeti összeállításukért, a jászárokszállási Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakgimnázium Justiceteam csapatának akciófilmje pedig a harmadik díjat vitte el.

A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontja, az Oktatási Jogok Biztosának Hivatala, valamint az OTP Fáy András Alapítvány videópályázatára a témát és a formát tekintve is izgalmas alkotások érkeztek. A nyolctagú zsűri az elbírálás során értékelte a diákok kreativitását és leleményességét, pontozta a kisfilmek vizuális megjelenítését és hangtechnikai megoldásait is.

Az első helyezettként kikerülő Ítélet c. pályázatot egyöntetűen kiemelkedő alkotásnak ítélte a zsűri. Ez volt az egyedüli animációs forma. A debreceni Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium diákjai 349 rajzból 5 nap alatt, 150 órán át dolgozva, 4 tollhegyet elkoptatva, 3 szinkronhanggal, 2 programmal és 1 filmszerkesztővel valósították meg munkájukat. A szarkasztikus elemekben bővelkedő, Mátyás halálával induló kisfilm a sztereotípiákat szerette volna lerombolni.

A második díjat a baróti Sekete Fereg nevű csapat kapta helytörténeti összeállításukért, a Baróti Szabó Dávid Szakközépiskola diákjai felkutatták szülőföldjük Mátyás királyhoz fűződő gyökereit. A harmadik helyezett jászárokszállási Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakgimnázium Justiceteam nevű csapata lett, pályamunkájukat a zsűri igazi akciófilmnek tartotta.

A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontja, az Oktatási Jogok Biztosának Hivatala, valamint az OTP Fáy András Alapítvány október 5-én meghirdetett videópályázatára magyarországi és határon túli diákok egyaránt jelentkeztek. A verseny kitűzött célja volt közelebb hozni a tizenéveseket Mátyás királyhoz és a reneszánsz korhoz, illetve, hogy a témában közös gondolkodásra inspirálja a diákokat és tanáraikat. A döntőbe jutott 10 csapat rövid prezentációval mutathatta be témaválasztásuk okait és filmkészítési technikájukat. A végső rangsor így a videókra és a prezentációkra adott pontszámok alapján alakult ki.

A döntőben részt vevő diákok értékes nyereményekkel tértek haza. Minden döntőbe jutott diák egy-egy Honfoglalóval gazdagodott. Az első helyezést elért csapat tagjai egy-egy lebegési funkcióval rendelkező drónt kaptak ajándékba, míg a második díjban részesülő diákok egy-egy fülhallgatót vihetett haza. Mindemellett a három legjobb csapat tagjai kísérőtanáraikkal együtt egy teljes hétvégét tölthetnek majd el a négycsillagos, sümegi Hotel Kapitány Wellnessben, ahol történelmi játékok és főúri lakoma is vár rájuk.

A zsűri tagjai voltak: Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok biztosa, a verseny védnöke, E. Kovács Péter történész (MTA BTK TTI), Horváth Richárd történész (MTA BTK TTI), Pálosfalvi Tamás történész (MTA BTK TTI), Szaszkó Elek, a budapesti Karinthy Frigyes Gimnázium tanára, történész, Borsody István filmrendező, szerkesztő (RTL Klub), Velancsics Béla, az MTA Kommunikációs Főosztály munkatársa és Haga Ferenc, az OTP Fáy András Alapítvány képviselője.







0
0
0

hírek innen, onnan

Magyarok is utaztak a Szlovákiában felborult buszon

Dobronya belterületén borult oldalára a busz, kilencen megsérültek.

Ez már nem figyelmeztetés: demográfiai tornádó tart Magyarország felé

A népességfogyás csendben és végzetesen írja át Magyarország jövőjét.

Itt a hivatalos bejelentés az olajkitermelésről

Ahogy a Reuters már értesülésként megírta, az OPEC+ vasárnap be is jelentette, hogy júniusban napi 188 ezer hordóval növeli az...

Árpa Attila megszólalt az NKA-botrányról: "Várjuk Zsülike filmjét, popcorn bekészítve"

Az úgynevezett NKA-botrány a napokban robbant ki, miután kiderült, hogy a Nemzeti Kulturális Alap vitatott körülmények között, összesen...

Visszahozzák a V8-asokat a Forma–1-be – már azt is lehet tudni, hogy mikor

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke bejelentette: ha akarják a gyártók, ha nem, újra V8-as motorok lesznek a Forma–1-ben.

Nem egy jelenet a Westworld-ből, ez a mai valóság Amerikában

Egyre gyorsuló tempóban készülnek a humanoidok nemcsak egy, hanem több gyárban is.

Te is illegálisan gyűjtöd a pénzt, ha így vezeted a bankszámládat

Egy hétköznapi bankszámla-mozgatás is komoly következményekkel járhat, ha nem veszed figyelembe ezt az apróságot.

Magyar Péter is beszédet mond az akadémia 200. közgyűlésének díszünnepségén

Magyar Péter leendő miniszterelnök, a Tisza Párt elnöke is beszédet mond a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) 200. közgyűlésének...

Magyar Péter beszédet mond a Magyar Tudományos Akadémia 200. közgyűlésének ünnepségén

Jelen lesz Tanács Zoltán leendő tudományos-technológiai miniszter is.

Saját minisztere sem tud mindent Magyar Péter terveiről – Alakul a Parlament előtti buli programja

Mindenkit szeretettel várnak május 9-én egy egész napos rendszerváltó népünnepélyre a főváros szívében, a Kossuth téren és a...

0

Sport

Változott a Miami Nagydíj kezdési időpontja, a rajtsorrend is átalakul az időmérő után

Egy Q3-ba jutott pilóta kizárást érő szabálytalanságot követett el, a startot előrehozták.

Megnyerte a madridi tornát, nem fogott kezet orosz riválisával, majd cigánykerekezett az ukrán teniszező

Marta Kosztyuk karrierje legnagyobb sikerét aratta a spanyol fővárosban.

Kiütéssel nyert az ETO, a Fradi helyzete egyre reménytelenebb

A Győr óriási lépést tett a bajnoki cím megszerzésének irányába.

Egy lökésre volt a vb-döntőtől, de mit művelt a kezével?. Szerinte sem érdemelte volna meg

Döntő frémes csatában alakult ki a sznúker-világbajnokság fináléjának párosítása.

Három gól a hajrában, a Barcelona nem követte a Real Madrid példáját

Eldőlt, hogy már az El Clásico előtt bajnokok lehetnek-e a katalánok.

Cigizik, falja a Nutellát, de a ketrecben nincs párja

A világbajnoki címmeccs kapujába került a brazil ketrecharcos.

Borbély: "Látványosan idegesek voltunk"; Révész: "A keret 50 százaléka nem alkalmas az NB I-re" - edzői értékelések

Az NB I 32. fordulójának szombati játéknapján három mérkőzést rendeztek - így értékelték a látottakat a vezetőedzők.

Szoboszlait akarta követni, megint megsérült a Liverpool rekordigazolása

Klasszikus csatár nélkül lép pályára Arne Slot csapata a Manchester United ellen.

Megszakadt a Ferencváros szériája, négy kupagyőzelem után a Győr kiejtette riválisát

A 15-szörös győztes kisalföldi csapat sorozatban a 22. kupadöntőjét játszhatja vasárnap.

Itt a vége: Carvajal távozik a szezon végén a Realtól; 100 millió eurós játékossal tárgyal a Liverpool - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Furcsa üzlet készül Győrben: az ETO rögtön továbbadhatja magyar válogatott játékosát

Schön Szabolcs sorsa érdeke fordulatot vehet a nyár folyamán.

2010-ben született fiatal csatár mutatkozott be a magyar bajnokságban

Ő lett az első futballista, aki a 2010-es években született, és bemutatkozhatott a magyar első osztályban.

0
0

Bulvár

Hatalmasat martak Mészáros Lőrincbe, omlik le a milliárdos birodalma, humorestet építettek a képességeire

Visszatérő téma Mészáros Lőrinc és vagyona, nem eresztik a dolgot, újra reflektorfényben a felcsúti gázszerelő.

Dagad a botrány – Majka is megszólalt Rónai Egon ATV-s interjúja után, ami nagy vihart kavart: Hankó Balázs érvelésén hangosan felnevetett kínjában

Éles hangvételű bejegyzést tett közzé közösségi oldalán Majoros Péter, azaz Majka, miután megnézte Hankó Balázs (posztjában „Nyegle Balázsként” említve) interjúját Rónai Egon műsorában.

Magyar Péter titkos neveket akar nyilvánosságra hozni, ebbe az egész ország beleremeghet

Magyar Péter ígérete szerint október 22-én feloldják az ügynökakták titkosítását, nyilvánosságra hozzák és kereshetővé teszik az iratanyagot.

Betiltaná az EU a magyarok egyik kedvenc konyhai eszközét: rákkeltő anyag jelenléte indokolja

Az air fryer sok háztartásban már alapdarab, mivel gyors, kevés olajjal dolgozik, és ropogósra süti az ételt, pont úgy, ahogy szeretjük. Csakhogy a készülékek belsejében használt tapadásmentes bevonatok egy része

Szüleink birtokolják az összes ingatlan 42%-át – mi pedig nem engedhetjük meg magunknak a vásárlást

Ha érezted már, hogy mindent jól csinálsz – dolgozol, spórolsz, próbálod megvetni a lábadat valahol –, mégis képtelenségnek tűnik saját lakáshoz jutni, akkor nem vagy egyedül.

Majka az NKA-botrányról: Ezek az ostoba barmok azt se látták, hogy az ő pofájukat használták fel arra, hogy mások tovább gazdagodjanak

Az előadóművész szerint az NKA ideiglenes kollégiuma „egy olyan erkölcsi mocsár, amiben együtt fullad meg a pénzben a sok seggnyaló”.

Magyar Péter nagyon kihúzta a gyufát, törvényjavaslatot nyújtott be ellene egy politikus

Az eredetileg felkért gyermek- és oktatásügyi miniszteri poszt nagy port kavart, Magyar Péter egyik leendő miniszterének személye ismét megosztó.

Csőmell-szindrómával élni: „32 évbe telt, hogy ne csak a fejemmel, a szívemmel is elfogadjam magam”

Fanni tubuláris melldeformációval született, amelynek plasztikai korrekciójához hosszú út és hét operáció vezetett, de a rendellenesség az önértékelésére és a párkapcsolataira is erősen hatott.

Horror az egyetemeken – Professzorok panaszkodnak, hogy feldarabolják és legyilkolják az előadásiakat

Felháborodást váltott ki az Arizona Állami Egyetem új, mesterséges intelligenciára épülő oktatási platformja, amely az oktatók előadásait rövid klipekre bontva automatikusan generál tananyagokat, sokszor az érinte

Változott a Miami Nagydíj kezdési időpontja, a rajtsorrend is átalakul az időmérő után

Egy Q3-ba jutott pilóta kizárást érő szabálytalanságot követett el, a startot előrehozták.

Csőbe húzhatták Donald Trumpot az iráni háborúval

Az amerikai elnök erős izraeli nyomásra szállt be az iráni háborúba.

Tóth Vera most verte be az utolsó szöget Tóth Gabi koporsójába

Tóth Gabi nővére, Tóth Vera a Facebook-oldalán tette közzé gondolatait a művészeket támogató Nemzeti Kulturális Alapot övező támogatási botrányról. Szerinte aki nem „csókos”, az nagyon nincs könnyű helyzet

0