Államháztartási hiány helyett többlet júliusban
Tartja magát a Bajnai-kabinet hiányprognózisához az Orbán-kormány: az államháztartás többlettel zárta a júliust.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) ma publikálja honlapján az államháztartás augusztusi, illetve az első nyolc havi adatait. Az államháztartás - helyi önkormányzatok nélkül számolt - pénzforgalmi egyenlege júliusban 36,1 milliárd forint többlettel zárt. Az év első hét hónapjában a hiány 997,5 milliárd forint, az éves előirányzat 114,5 százaléka volt.
Tavaly augusztusban az államháztartás - helyi önkormányzatok nélkül számolt - egyenlege 97,7 milliárd forint hiányt mutatott, az első nyolc hónapban 913,5 milliárd forint deficit halmozódott fel, ami megfelelt a GDP 3,5 százalékának.
Az Orbán-kormány nem változtatta meg az előző kormány államháztartási előrejelzését 2010-re, ami pénzforgalmi szemléletben 870,3 milliárd forintot, a GDP 3,3 százalékával egyenlő összeget tesz ki.
Az Európai Unió által számon tartott eredményszemléletben (ESA'95) - amely már tartalmazza az önkormányzatok adatait is - a tervezett hiány a GDP 3,8 százalékával egyenlő.

- Fazekas Sándor: 2013-ig 300 milliárd forint van a megvalósításra
- Csökken az üzemanyagok ára
- Hétfő reggeltől stratégiailag kiemelt jelentőségű vállalat a Malév
- Napi tőzsdei kitekintő – A Remetehegyi és Nagy gondozásában
- Geotermikus energiával fűtött szállodák a debreceni Erdőspusztán
- Hamarosan itt az újabb végtörlesztési határidő
- A bérkompenzációs pályázatot január 31-ig kell kidolgozni
- Szijjártó dicsérte, az ellenzék bírálta Matolcsy gazdaságpolitikáját
- Rangos elismerések a Debreceni Búvárklubnak
- Az Aranymúzeum vásárolta meg az elfeledett Stradivariust
- 1 éves a Ringató Debrecenben
- Többletpontot kaphatnak az innovációs képességet mérő pályázók
- Répát kapnak cigaretta helyett a rabok
- Óriási üzlet a dohányzásról való leszoktatás
- A piaci szereplők is megjelennek a debreceni mérnökképzésben
- Ma lejár a felsőoktatási jelentkezési határidő
- Orbán: számon kell kérni az államadósságért felelős politikusokat
- Nőellenes lépés lenne a gyermektelenségi adó
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- Jó a nemdohányzók védelméről szóló törvény fogadtatása
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért

