Ezt olvasta már?

0

Amerikai kutató kapta a Debreceni Egyetem orvostudományi díját

Valina L. Dawson, az amerikai Johns Hopkins Egyetem Ideggyógyászati, Idegtudományi és Élettani Intézeteinek professzora kapta idén a Debrecen Díj a Molekuláris Orvostudományért elnevezésű elismerést - közölte a Debreceni Egyetem sajtóirodája kedden az MTI-vel.


hirdetés

A közlemény szerint Valina L. Dawson felfedezése a Parkinson-kór és a stroke kezelésében jelent előrelépést. Az ideggyógyász professzor az első nő, aki megkapta a rangos elismerést.

Valina L. Dawson kutatásai hozzájárulnak a Parkinson-kórban és a súlyos agyi vérellátási zavarokban, a stroke-ban szenvedő betegeknél bekövetkező szöveti változások helyes értelmezéséhez. Vizsgálatainak eredményeként világosabb kép rajzolódik ki a Parkinson-kórhoz vezető genetikai tényezők és a betegségre jellemző jeltovábbító folyamatok szerepéről. A professzor kutatásai során feltárta a stroke-ban és Parkinson-kórban megfigyelhető idegsejt-pusztulás részletes mechanizmusát. Egy új sejthalálformát, továbbá számos olyan fehérjét azonosított, amelyek ennek a folyamatnak az aktív végrehajtói - írták a közleményben.

A 2003-ban alapított tudományos díjat minden évben egy olyan világszerte elismert kutató kapja, aki a molekuláris medicina területén kiemelkedőt alkotott és eredményeit a közeljövőben az orvoslásban is hasznosítani lehet.

A felsőoktatási intézmény általános orvostudományi karának egyetemi tanárai által odaítélt díjat korábban megkapta többek között Craig Venter, akinek a nevéhez a humán örökítőanyag megismerése fűződik, Ralph Steinman, aki a dendritikus sejtek felfedezéséért később Nobel-díjat is kapott és Sir Stephen O'Rahilly, aki az elhízásért felelős genetikai mechanizmusokat tárta fel.








Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0
0
0

hírek innen, onnan

A második negyedévben kevesebben dolgoztak a mezőgazdaságban

Az április-júniusi időszakban átlagosan 210,6 ezren dolgoztak a mezőgazdaságban Magyarországon, ez 2,5 ezerrel kevesebb, mint a...

Idén ezekre a szabadstrandokra mehetünk Balatonon

A járvány miatt idén nyáron sokan inkább belföld felé veszik az irányt, és a nyári főszezonban amúgy is népszerű Balatont...

Füstpróbákat tartanak a 3-as metró felújítás alatt lévő állomásain

A tesztsorozat hat helyen zajlik, és helyszínenként várhatóan négy-öt napig tart.

Kulcsár Edina őszinte vallomása, amivel sok fiatal előtt mutathat példát a közösségi médiában

A híres modell és médiaszemélyiség egy igen fontos részletet árult el, mely sokak számára példaértékű lehet, különösen a fiatalok...

Fekete bikiniben pózolt Horváth Éva - válogatás

A modell Horvátországban nyaralt és hát annyi szexi képet töltött fel ezalatt, hogy a mai válogatásunk középpontjában ő fog állni.

Goodyear abroncsokon érkezik a vadonatúj Land Rover Defender

A Jaguar Land Rover évek óta szorosan együttműködik a Goodyearrel, és az amerikai gumigyár elsőszerelt abroncsaival hozza forgalomba...

Tarajos sült fogtak Szegeden

Az elmúlt időszakban több cikket is írtunk olyan esetekről, amikor különféle egzotikus állatok jelentek meg teljesen szokatlan helyeken,...

Minden költséget állnak ebben a turistaparadicsomban, ha ott kapjuk el a koronavírust

A hotelek, az éttermek és a tengerpartok meglehetősen szellősek arrafelé.

Koronavírus: itt tart a magyar vakcinafejlesztés

Kis Zoltán virológus szerint akkor sem hagyhatjuk el a maszkviselést, a távolságtartást és a gyakori kézmosást, ha már lesz elérhető...

Ezeket a kocsikat vették a kínaiak - top 20

Második egymást követő hónapban mutat pozitív mérleget a kínai autópiac, júniusban 0,65 százalékkal nőttek az eladások a tavalyihoz...

Tragikus hír: eldobta életét a népszerű fiatal tévés

Édesanyja zokogva jelentette a szomorú hírt.

Sport

Shane Tusup: Vannak dolgok, amiket megbántam, leülhettem volna bizonyos emberekkel tisztázni ezt azt

Nagyinterjú az utóbbi idők egyik legeredményesebb, de kétség kívül egyik legmegosztóbb edzőjével.

Újraindul a Bajnokok Ligája, a Real Madrid már ki is eshet

Közel féléves kihagyás után folytatódik zárt kapuk mögött az elitsorozat. A végeredmény megjósolhatatlan.

Lemondott Erdei Zsolt

Lemondott a Magyar Ökölvívó Szakszövetségben viselt társelnöki tisztségéről az éjszakába nyúló elnökségi ülésen Erdei Zsolt.

Gareth Bale nem hajlandó pályára lépni a Real Madridban

A walesi szélső kimaradt a Manchester City elleni BL-nyolcaddöntő visszavágójára készülő keretből. A Real Madrid edzője, Zidane szerint nem sérült a játékos.

Hiába a 147-es break, kiesett a négyszeres világbajnok a sznúker-vb-n

Az előző három világbajnokságon a döntőig jutó, négyszeres bajnok John Higgins meglepetésre már a második körben kiesett a sznúker-világbajnokságon.

Csúcsrangadóval tér vissza a képernyőre a Bajnokok Ligája

A Manchester City-Real Madrid árnyékában is lesz még mit nézni pénteken.

Az egyik leggyorsabb futballistát babaolajjal kenik be, hogy ne tudják megfogni a védők

Nem elírás a cím, Adama Traoréről van szó, a világ egyik leggyorsabb futballistájáról.

Már megbánta a Real Madrid, hogy megvétózta Bale kínai szerződését

Tavaly a walesi egy lépésnyire volt Jiangsu Suningtól, de végül maradt a spanyol fővárosban.

Meghalt a Crvena zvezda amerikai kosarasa

A játékos edzés közben kapott szívrohamot.

Felébredt a kómából a horrorbalesetet szenvedő kerékpáros

Fabio Jakobsen túl van az életveszélyen, de felépülése hosszú lesz.

A Real elleni sajtótájékoztatón jelentette be Guardiola, hogy távozik a spanyol játékos

A spanyol tehetség nem hosszabbítja meg szerződését a Manchester Cityvel.

Miért bukott ekkorát a Premier League egyik legizgalmasabb játékosa Manchesterben?

Alexis Sánchez sztárként igazolt a Manchester Unitedhez, de jobb napjain is csak egy minőségi kiegészítő ember szintjén futballozott.

0

Bulvár

Meghalt a NOX együttes táncosa

A hírt Péter Szabó Szilvia közölte a rajongókkal.

Félelmetes látvány fogadott egy nyíregyházi férfit a WC-be lépve.

Sokak titkos félelme az, hogy egy családi házban vagy éppen egy panellakásban élve, előbb-utóbb valamilyen állat megjelenik a csövekben vagy éppen a WC-ben. Voltak már videók és fotók WC-ben megjelenő patkányokról vagy éppen kertben mászkáló madárpókról, de nemrégiben Nyíregyházán egy lakó döbbenetes látvánnyal szembesült, amikor elment WC-re. Az esetről az egyik televíziós csatorna számolt be, [...]

Könnyezve ölelte át kitagadott unokáját Pécsi Ildikó

A gyász talán feledteti a régi sérelmeket.

Kiderült, melyik milliárdost vették őrizetbe a nyomozók Debrecenben

A számos élelmiszer-áruház és egy hajdúszoboszlói négycsillagos wellness-szálloda tulajdonosát balatoni villájában fogták el a NAV munkatársai.

5 dolog, ami jólesik a nőknek szeretkezés közben, de a férfiak nem tudnak róla

Legyen szó tartós párkapcsolatról vagy akár egy rövidtávú kalandról, a jó szex igenis fontos. Ha meg akarunk őrizni és jól akarunk működtetni egy szexuális kapcsolatot, akkor nem elég rutinosan követnünk az eddig beváltakat, mert minden nő más és más. Nézzük, mire érdemes figyelnie a pasiknak szex közben, ha jót akarnak maguknak, és persze főként nekünk!

Régi szavak kvíze: tudod, mi volt az asztalfia és a vánkos? - Mennyit ismersz közülük?

Tíz régi szó jelentésére kérdez rá a következő kvíz.

Új folyami híd épül Magyarországon

Fontos közlekedési összeköttetés létesül a déli határon.

Megfagyott benne a vér, mikor meglátta, mit ejtett el a krokodil

Véres jeleneteket örökítettek meg a Kakadu Nemzeti Parkban.

Négy országot ajánl a nyaralásra Orbán Viktor - védőoltást rendelt Magyarország

Az ország intelligenciaszintje, utazási-nyaralási célpontok, munkahelyteremtés és némi újabb libernyákozás - ezek a témák is szóba kerültek a pénteki miniszterelnöki rádióinterjúban, ahol kiderült: 5 millió védőoltást rendeltünk az EU programján keresztül.

80 kiló felett mutatnak igazán: 10 nőies kánikularuha árakkal, lelőhelyekkel

Gyönyörűen mutatnak a szexi, telt idomokon ezek a csinos, nőies kánikularuhák.

blogmorzsák

Kik tagadták meg az ételt Nyírbátorban?

Két napja óta a nyírbátori idegenrendészeti fogdán fogva tartott 52 külföldi többsége éhségsztrájkol.

Kedves Blogger, most tényleg megjelenhetsz az Indexen!

Ennek köszönhetően tartalmaiddal jóval több olvasóhoz juthatsz el.

Mire jelenthet megoldást az Airbnb korlátozása Budapesten?

Bánóczi Annával TDK-győztes dolgozatának témájáról beszélgettünk.

Aki gázba ment a gyerekekért

Janusz Korczak a varsói gettóból a treblinkai gázkamrába követte védenceit. Nem csak hős volt, de nagy pedagógus is.

Állandó szexpartner pandémia idejére?

Egészségügyi szexkapcsolat, amit az orvos is felírt.

Keressük Magyarország legzöldebb pontját!

A te lakásod annyira zöld, hogy biodome-nak is lehetne nevezni? Mutasd meg!

Boriskola / Szőlőfajták: A legtalányosabb szőlőfajta

Illatában olykor Nivea krém is felfedezhető, íze fűszeres. Olaszországból származik, itthon kicsit alulértékelik. Mi az?

Index-nosztalgia 2005: amikor még Tóta W. volt Bayer Zsolt

Vaszily Miklós pedig a "liber­nyák" Index-vezér és nem az Origo "mészárosa".

Kell-e nekünk közmédia?

Most nincs - és ezt olyan egykori köztévések állítják, mint Kepes András, Veiszer Alinda és Szöllősi Györgyi.

Az orbánista értékrend avagy Megadja doktor 6.6 milliója

„Ez a 6.6 millió forint jelenleg egy egyetemi professzor évi fizetése Magyarországon.“

Egy tajvani mosodától az Instagram sztárságig

Egy idős kínai házaspár a fiuk bátorítására street style fotók készítésébe fogott a karantén alatt unaloműzésként.

A szuperjacht, amit Darth Vader is megirigyelne

A Thor Explore-t nyugodtan elnevezhették volna Star Warsnak is, mert ez még Darth Vadernek is tetszene.

0