Ezt olvasta már?


Átadták Debrecen kulturális díjait

Ketten Debrecen kultúrájáért díjat, heten alkotói ösztöndíjat vehettek át szerdán a Református Kollégium dísztermében a magyar kultúra napján rendezett díjátadó ünnepségen.

Puskás István (Fidesz-KDNP), Debrecen kulturális alpolgármestere kiemelte, hogy a város számára közeli ünnep a magyar kultúra napja, hiszen Kölcsey Ferenc, a Himnusz szerzője 14 éven át volt a debreceni Református Kollégium diákja. "Az a szellemiség, amelyet debreceniségnek hívunk, ott van a nemzeti imádság sorai között" - tette hozzá az alpolgármester.

Kitért arra, hogy az idén különleges apropója is van az ünnepnek, mivel "éppen száz éve jelent meg az egyik legmarkánsabb debreceni regény, Móricz Zsigmond Légy jó mindhalálig című alkotása". A centenárium alkalmából ebben az évben izgalmas kulturális programokat is szerveznek Debrecenben - jelezte az alpolgármester.

Duffek Mihály egyetemi tanár, a Debrecen Kultúrájáért Alapítvány elnöke emlékeztetett arra, hogy hagyományaikhoz híven minden évben a magyar kultúra napján adják át az alapítvány díjait és alkotói ösztöndíjait.

Az alapítvány 1991-ben kezdte meg működését azzal a szándékkal, hogy ösztönözze és támogassa a város kulturális és tudományos életében meghatározó szerepet játszó alkotók, tudományos szakemberek tevékenységét, elősegítse Debrecen szellemi értékeinek gyarapítását - mutatott rá.

Debrecen város kulturális életében kifejtett példaértékű munkásságáért Debrecen kultúrájáért díjat kapott Velényi Rudolf képzőművész, tanár, és Szendiné Orvos Erzsébet főlevéltáros, a Hajdú-Bihar Megyei Levéltár igazgatója.

Alkotói ösztöndíjban részesült Bárdosi Ildikó tanár, előadóművész, a Népművészet Ifjú Mestere díjjal kitüntetett népdalénekes; Budai Krisztián Ferenc művésztanár, ütőhangszeres előadóművész; Lakner Lajos irodalomtörténész, főmuzeológus, a debreceni Déri Múzeum tudományos igazgatóhelyettese; Lakó Zsigmond tanár, a Debreceni Egyetemi Színház igazgatója, a Magyar Szín-játékos Szövetség elnöke; Harangi Attila építészmérnök, Debrecen egyik meghatározó építészeti öröksége, a cívis lakóházak történetének gondozója; Mátrai-Nagy Andrea Bíborka néprajzkutató, közművelődési szakember, a Debreceni Értéktár Bizottság titkára és Rácz Imre tanár, festőművész, a Hajdúsági Nemzetközi Művésztelep művészeti vezetője.







0
0
0

hírek innen, onnan

Orbán Viktor csalódást okozott a megmaradt fideszeseknek? Kihagyott ziccer volt a tusványosi beszéd az elemzők szerint

Orbán Viktor tusványosi beszédét egy elszalasztott lehetőségnek látják a politikai elemzők.

Megjelent a rendelet: 100%-os kamattámogatást kapnak a tejtermelő gazdaságok

Új kamattámogatási konstrukció javíthatja a tejtermelők és feldolgozók pénzügyi helyzetét.

„Nem is hiányoztál” – Magyar Péternek üzentek Tusványosról a székelyek

Pócs János szerint a székelyek üzentek Magyar Péternek Tusványosról.

Orbán Anita megmutatta, hogy ő az egyik legstílusosabb nő Magyarországon

A női vezetők stílusa ma már nem csupán divatkérdés. A jól szabott nadrágkosztümök és a karakteres kiegészítők a hatalom és a...

A munkabalesetek számának csökkentése rossz vezetői cél?

A vállalatok többsége munkabiztonsági célként ma is a munkabalesetek számának csökkentését fogalmazza meg. Ez első olvasatra logikusnak...

Elhagytuk a túlárazott horvát slágerhelyeket: Novi Vinodolski a nyár igazi, rejtett kincse!

Elfelejted a tömeget! Megmutatjuk a helyet, ahol kristálytiszta tenger és nyugalom vár.

Elkészült a világ legnagyobb papírrepülője

Szinte valamennyien hajtogattunk papírrepülőt gyerekkorunkban, és néztük, hogyan siklik át a szobán vagy hogyan esik le a földre a...

Ballisztikus rakéták zúdultak Kijevre, Krivij Rih lángokban áll - Híreink az ukrán frontról vasárnap

Oroszország vasárnap hajnalban átfogó csapást hajtott végre Ukrajna ellen: ballisztikus rakéták zúdultak Kijevre, Krivij Rih városába...

Kulcsfontosságú adatok érkeznek Magyarországról: ezen áll vagy bukik 2026 gazdasági eredménye?

A jövő héten a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a bruttó hazai termékről (GDP), a turisztikai szálláshelyek forgalmáról, a...

Volodimir Zelenszkij úgy cserélgeti kormányának tagjait, mint más a nadrágját

Bendarzsevszkij Anton szerint az ukrán elnök bűnbakokat keres.

Közép-Európa legforróbb hete elé nézünk, bekukkanthat az újabb 40 fok

Hőhullám érkezik, nálunk lehet a legmelegebb.

0

Sport

Rendkívüli beavatkozásra volt szükség a Hungaroringen

Több pilóta is panaszkodott, a szervezők gyorsan léptek.

Őrült hibák az Újpest első meccsén, nem jött be Dárdai jóslata - A magyar válogatott kapus a bűnbak

Szappanos Péter elképesztő hibát mutatott be első újpesti bajnokiján, ez a válogatottban nem fért volna bele.

Szoboszlai pazar góllal kezdte az új idényt, majd egy asszisztot is kiosztott a Sunderland ellen

A Liverpool 2–1-es hátrányból felállva győzött 4–2-re Andoni Iraola első hivatalos meccsén.

0
0

Bulvár

„Szép dolog ez, hogy fölvállaltad a homoszexualitásodat” – Majkának üzent Dopeman öccse a botrányos koncert után

Dopeman öccse szerint a rapper megtalálta a helyét az Lmbtq-világban. Kicsi Dope már azt is tudni véli, hogyan fogadja mindezt Majka felesége és két gyereke.

Az augusztusi hőkupola legforróbb pontja Magyarország lesz: izzó katlanná válik a Kárpát-medence

A jelenlegi előrejelzések szerint augusztus 3-án Közép-Európában Magyarországon lesz a legmelegebb. Ezen a napon 36–39 Celsius-fok közötti csúcsértékekre lehet számítani.

Magyar Péter és Varga Judit közös fotójával üzent Forsthoffer Ágnesnek Ókovács Szilveszter

A Magyar Állami Operaház főigazgatója azért bírálta a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnököt, mert visszautasította az Anna-bál fővédnöki tisztségére szóló felkérést.

Súlyos árat fizethet az elképesztő átalakulásért Falusi Mariann: rámehet a karrierje a több mint 30 kilós fogyásra?

Lang Györgyi halála óta az énekesnő rengeteget dolgozik és utazik, közben pedig elképesztő formába hozta magát. Bár remekül érzi magát a bőrében, a szakemberek szerint egy váratlan veszély fenyegetheti a karrier

Kiskorúval folytatott szexuális kapcsolat miatt elítélt férfi van a tusványosi közönségben Szabó Tímea szerint

A férfit márciusban első fokon több év börtönre ítélte a sepsiszentgyörgyi bíróság.

Átaludta a nő gyermeke születését – amikor felébredt, a kisbabája egy takarókupac alatt volt

Először senki sem vette észre, hogy a kisbaba már megszületett.

Most jelentette be a Tisza: Mádl Ferenc és Sólyom László egykori munkatársát jelöli a kormánypárt

A Tisza Párt dr. Sonnevend Pált, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanárát, korábbi dékánját jelöli alkotmánybírónak.

Most jön a hideg zuhany, milliókat bukhatnak a családok

Felvették a gyereket az egyetemre? Akkor most kezdődik az igazán drága része.

A Soros Sátán kormánya és a csülökre várakozó Bayer Zsolt – a 35. tusványosi szabadegyetem képeken

A 35. Tusványos nyári szabadegyetem nem csak Orbán Viktor nyilvános politizáláshoz való visszatéréséről szólt.

Meglépték! Vége a tízéves tiltásnak: olyan fordulat jön Magyarországon, ami alaposan letörheti az árakat

Az új kormány jelentős fordulatot hajtott végre a hazai energiapolitikában azzal, hogy 2030-ig 4000 megawattnyi új szélerőmű-kapacitás kiépítését teszi lehetővé.

Orbán Viktor beszéde után azonnal reagált Magyar Péter

A miniszterelnök szerint maffiafőnökökkel felesleges foglalkozni.

0