Átadták a Szenes Iván Művészeti Díjat
Mészáros János Elek magánénekes vehette át a Szenes Iván Művészeti Díjat a dalszerző emlékére rendezett hétvégi koncerten - tájékoztatta kedden Szenes Andrea az MTI-t.
Közlése szerint a Rezső téren megtartott emlékkoncerten a tavalyi díjazott, Wolf Kati, valamint Józsefváros polgármestere, Kocsis Máté adta át az elismerést az egyik televíziós tehetségkutató műsorban feltűnt énekesnek.
A vasárnapi rendezvényen Nagyváradi Erzsébet kapta a Kornay Mariann Művészeti Díjat, amelyet még Szenes Iván alapított életében felesége emlékére. Nagyváradi Erzsébet színésznő a Szenesnek áll a világ est létrehozásáért és abban alakított színészi munkájáért kapta az elismerést - olvasható az összegzésben.
A Szenes Iván halálának második évfordulója alkalmából rendezett emlékkoncerten a közlés szerint mintegy 5500-an vettek részt. Fellépett mások mellett Koós János, Aradszky László, Bodrogi Gyula, Tabáni István, Mészáros János Elek, Wolf Kati, Zalatnay Sarolta, Dér Heni és a váci Jeszenszky Balett, Nagy Feró és a Beatrice, Kocsis Tibor, Voith Ági és az Apostol együttes is.
Szenes Iván az egyik legtöbbet játszott magyar szerző, akinek nevéhez megszámlálhatatlan sláger, több mint száz zenés színdarab, számos film, tévéjáték és operett fűződik.
Szenes Iván olyan slágerek szerzője, mint a Nem csak a húsz éveseké a világ, az Úgy szeretném meghálálni, a Kislány a zongoránál, a Mama, a Mondd miért szeretsz te mást?, a Kicsi gyere velem rózsát szedni, a Szeretni bolondulásig, a Tölcsért csinálok a kezemből, a Jamaikai trombitás, a Nehéz a boldogságtól búcsút venni és az Okosabban kéne élni. Számos dalszövege szállóigévé vált.
hírek innen, onnan
A Mi Hazánk Schiffer Andrást jelöli alkotmánybírónak
A Tisza Párt után a Mi Hazánk is megnevezte jelöltjét Hende Csaba helyére, miközben a Fidesz továbbra is bojkottálja az eljárást.
Norris a hungaroringi győzelem után: Borzasztó volt vezetni – a Magyar Nagydíj legfontosabb nyilatkozatai
Mutatjuk, milyennek látták a Magyar Nagydíj dobogósai a futamot.
Megújulhat Budapest egyik legnagyobb közparkja, Karácsony Gergely elküldte a terveket a miniszternek
A főpolgármester abban bízik, hogy az új kormány partner lesz a beruházásban.
Fehér kendővel integetni az autó ablakából: mit jelent ez?
A fehér zászló a fegyverletétel és a béketárgyalás egyetemes jelképe, első írásos emlékei az ókori Kínából és a Római...
Anthony Joshuát kétszer leütötte egy albán minden idők legbizarrabb bokszmeccsén
Felkészül Tyson Fury, ott már nem aprópénzért bunyóznak.
Vége a férfiegónak? Ez a 6 dolog brutálisan megváltozik, ha hirtelen a másik hozza haza a több pénzt.
Azt mondják, a pénz nem boldogít, de a hiánya, vagy épp a felcserélődött szerepek alapjaiban rengethetik meg akár a legstabilabb...
1 euróért vett házat Olaszországban: a helyreállításra fordított összegek elképesztőek
Egy ukrán nő néhány évvel ezelőtt mindössze egy euróért vásárolt egy csaknem 200 éves házat Olaszországban. Az álomszerű ajánlat...
Itt az igazán ütős fogyókúra-háború: az Ozempic gyártója simán beperelte legnagyobb riválisát a raklámjai miatt
A Novo Nordisk szerint amerikai riválisa elavult és félrevezető adatokkal próbálja hatékonyabbnak feltüntetni saját fogyókúrás...
Schiffer Andrást jelöli a Mi Hazánk alkotmánybírónak
A jobboldalon egyébként is kedvelt nem jobboldali megmondóember korábban is dolgozott már a Mi Hazánknak.
210 méteres hajóval kötötték össze Európát és Amerikát
A távírókábel 12 napról néhány percre csökkentette az információáramlás sebességét.
Nyolc hónap után visszatért a bolygónkra a három űrhajós
241 napos küldetést fejeztek be.
Magyar Péter mindhárom dobogós pilótával szelfizett a Hungaroringen
A miniszterelnök adta át az első helyezettnek járó díjat a 41. mogyoródi Magyar Nagydíjon. - Gratulálok minden versenyzőnek és sok ezer...
Sport
Lamine Yamal megnevezte, kit igazoljon le azonnal az FC Barcelona
Jól ismerik egymást.
Szoboszlai Dominik csapatkapitányként tért vissza a Liverpoolba, de volt egy apró szépséghiba
Szoboszlai az amerikai mérkőzés legjobbjaként tündökölt, mégsem lehet teljesen elégedett.
Bizarr bejelentést tett az F1 menedzsmentje néhány órával a Magyar Nagydíj előtt
A megállapodás az egész idény kimenetelére hatással lehet.
Megbüntették a listavezetőt is, ismét változott az F1-es Magyar Nagydíj rajtsorrendje
A versenyirányítás még kegyes is volt a Mercedes pilótájához – emelték ki.
Szoboszlai pazar góllal kezdte az új idényt, majd egy asszisztot is kiosztott a Sunderland ellen
A Liverpool 2–1-es hátrányból felállva győzött 4–2-re Andoni Iraola első hivatalos meccsén.
Frenkie de Jong már a múlt, ezt a játékost igazolja helyére az FC Barcelona
A katalánok megtalálták az ideális labdarúgót.
Távozhat a Real Madridtól, két sztárcsapattal tárgyal Vinícius Júnior ügynöke
Tovább folytatódnak az átigazolási pletykák.
Megszólalt Magyar Péter a Formula–1 magyarországi jövőjéről
Szóba jött a mogyoródi verseny jövője is a megbeszélésen.
Régi ismerőst igazolhat az FC Barcelona, 60 millió euróért vihető
Újra erről írnak a spanyol lapok.
Egy három évig tartó kutatás eredménye kimutatta, hogy Lionel Messi az argentin válogatott helyett a brazil válogatottban is játszhatna
Lionel Messi brazil származású, már ha hihetünk ennek a kutatásnak.
Nincs meg a sporttörténelmi rekord, kikapott a világkupa döntőjében a magyar válogatott
A rivális öt elveszített finálét követően először nyert nagy tornát.
Több mint egy Európa-bajnoki arany: új korszak kezdődhet a magyar férfi kézilabdában?
Tartósan sikeres időszak jöhet.
Bulvár
Magyar Péter és Varga Judit közös fotójával üzent Forsthoffer Ágnesnek Ókovács Szilveszter
A Magyar Állami Operaház főigazgatója azért bírálta a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnököt, mert visszautasította az Anna-bál fővédnöki tisztségére szóló felkérést.
Bayer Zsolt kitálalt Tusványoson, beleszállt az Orbán-kormányba a Fidesz veresége után
Bayer Zsolt Tusványoson a Fidesz vereségéről, a fiatalokról és a két egyházi egyetem állítólagos Tisza-szavazóiról beszélt. A felsőoktatásra tett megjegyzése már nemcsak csalódottságot, hanem visszafoglalási
Viharos széllel és jégesővel érkezhetnek a zivatarok, 11 vármegyére adtak ki figyelmeztetést
Tizenegy vármegyében elsőfokú figyelmeztetés lesz érvényben, a legerősebb cellákat 60–80 kilométeres széllökés, jégeső és intenzív csapadék kísérheti.
Ő lett a 201. Anna-bál szépe: képeken a gyönyörű győztes, Windisch Laura
2026-ban is megválasztották az Anna-bál szépét és udvarhölgyeit.
„Tudok államtitkokat is, amiről soha életemben nem fogok beszélni” - visszatér Garamvölgyi László - ez történt a legendás rendőrszóvivővel
Egy évtizeden át volt nyomozó, majd 23 évig a rendőrség életének, híreinek kommunikátora, a "cég" arca. A nagy kékségtől nem tudott szabadulni, közel másfél évtizeden át világszínvonalú bűnmegelőzési strat
Magyar Péter a barátnőjével együtt érkezett a Hungaroringre, így lopta el majdnem a show-t - videó
Magyar Péter miniszterelnök látványos videóval jelentkezett be a közösségi oldalán a Hungaroringről, ahol a Formula-1-es Magyar Nagydíj időmérő edzését élvezte. A felvételen jól látható, hogy a kormányfő rem
Magyar Péter a Hungaroringen fotózkodott Szabó Ilonával – A jelölt kampánybuszának ablakában mindenki nézővé válik
Magyar Péter a Hungaroring szombati időmérőjén nézőkkel fotózkodott, a videóban Szabó Ilona is megjelent. A jelölt kampánybuszának ablaka felől a nyilvános jelenlét tétje is másképp látszik.
Orbán Anita megmutatta, hogy ő az egyik legstílusosabb nő Magyarországon
A női vezetők stílusa ma már nem csupán divatkérdés. A jól szabott nadrágkosztümök és a karakteres kiegészítők a hatalom és a hitelesség legerősebb eszközei. Orbán Anita külügyminiszter divatválasztásai kö
„Nem is hiányoztál” – Magyar Péternek üzentek Tusványosról a székelyek
Pócs János szerint a székelyek üzentek Magyar Péternek Tusványosról.
Napfogyatkozás: mutatjuk, mekkora sötétség várható Magyarországon
Emlékszel még az 1999-es jelenségre? 27 év után ismét teljes napfogyatkozás lesz látható Európából, Magyarországról részleges fogyatkozás figyelhető meg.
Ma rendezik a 201. Anna-bált, ennyibe kerülnek a jegyek a patinás eseményre
Több mint 200 éves hagyomány a balatonfüredi Anna-bál, amit rendszerint az Anna Grand Hotel díszes termeiben és hangulatos udvarában rendeznek meg. Ez az az esemény, amely ma is őrzi presztízsét, a Balaton-parti város
Ez a csillagjegy augusztus legnagyobb nyertese
Az augusztusi horoszkóp szerint egy csillagjegy kiemelkedően szerencsés időszak elé néz. Karrierben, pénzügyekben és a szerelemben is olyan lehetőségek érkezhetnek, amelyek hosszú távon is meghatározóak lehetnek.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


