Ezt olvasta már?


Átlagosan 5738 forintot költenek a megfelelő dolgozó megtalálására

Magyarországon a cégek az általuk alkalmazott toborzási módszereket tekintve átlagosan 5738 forintot költenek egy megfelelően képzett és az elvárt tapasztalatokkal rendelkező munkavállaló megtalálására, miközben 2012-ben ez az összeg még csupán 278 forint volt.

Az MTI-nek eljutatott közlemény szerint a vizsgálatba 234 véletlenszerűen kiválasztott céget vontak be, akiket 2018 második felében kérdeztek meg a toborzási és kiválasztási folyamataikról, illetve a humánerőforrás stratégiájukról, az így kapott eredményeket kiegészítették az NRC Marketingkutató és Tanácsadó Kft. közel 400 magyar vállalkozás bevonásával készített felmérésének tanulságaival.

A közlemény szerint a munkáltatók 83 százaléka 1 millió forintnál kevesebbet költött idén az új dolgozók felkutatására, a legjellemzőbb hogy 50 és 500 ezer forint közötti költségvetésből gazdálkodnak.

A megkérdezettek 82 százalékánál a fő probléma idén a nem megfelelő minőségű jelentkezésekből adódott, azaz amikor a pályázó nem rendelkezett a cég által elvárt végzettséggel vagy szakmai tapasztalattal, 53 százalékuknál pedig az alacsony jelentkező szám volt a gond.

A magyar cégek több mint fele több dolgozóval kezdte a 2018-as évet, mint a tavalyit, kétharmaduk pedig létszámnövekedéssel számol a következő egy évben. Ezt támasztja alá, hogy a vállalkozások 60 százaléka több csatornán keresztül - állásportál, közösségi média, nyomtatott sajtó, adatbázist építenek a spontán jelentkezésekből - próbál munkaerőt toborozni, és a cégek közel fele többet is költ erre a célra, mint egy évvel korábban.

A felmérésben részt vevők szerint a szakemberek megtartásánál a piaci elszívó erő, a tőkeerős konkurencia és a bérezés jelenti a legnagyobb kihívást, az idősödő kollégáknál pedig a motiválatlanság. A válaszadók 75 százaléka rendelkezik általánosan alkalmazott bérezési politikával, a munkaerő megtartása érdekében a bérfejlesztés mértéke tavaly átlagosan 9,4 százalék, idén 8,4 százalék volt, jövőre 9,1 százalékot terveznek.

A Profession.hu közel 70 százalékos részesedésével Magyarország piacvezető toborzási szolgáltatója. Havonta átlagosan közel 15 ezer új pozíció jelenik meg az oldalon, 2017-ben több mint 15 ezer munkáltató döntött úgy, hogy igénybe veszi a társaság szolgáltatásait.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Összedőlt egy menhely teteje - most tényleg segítség kell

Összedőlt egy állatmenhely épületének teteje, az alapítvány sürgős adományokat kér a helyreállításhoz.

A botox helyett a lazacsperma az új bőrfiatalító őrület

Bizarrnak tűnhet, de a lazacspermából kinyert DNS-es arckezelés már évtizedek óta létezik, csak eddig másra használták – most a...

„Vannak a családunkban sámánok, csak mi nem így hívjuk őket” – Egy keleti hanti a nyelvrokonságunkban

Tatárok, baskírok, oroszok, ukránok közt tanult Szibériában, amikor megtudta, hogy a hantik nyelvrokonai Magyarországon élnek. Nagyapja a...

Magyar Péter beszédet mond az Akadémia közgyűlésén, miután Orbán Viktor hat éven át nem fogadta az MTA elnökét

Új akadémiai elnököt választanak, a kutatóhálózat is visszakerülhet az Akadémia közelébe.

Örömhír az F1 rajongóinak: véget ér a hibrid korszak, visszatérnek a közkedvelt, V8-as motorok

A jelenlegi erőforrások túl drágának és bonyolultnak bizonyulnak.

Magyar állampolgár lett a Fradi focistája

Már az Újpest elleni a derbin megfelel a magyar szabálynak.

Magyar Pétert is meghívta a Magyar Tudományos Akadémia

Magyar Péter leendő miniszterelnök, a Tisza Párt elnöke is beszédet mond a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) 200. közgyűlésének...

Új utakat és sorsfordító pillanatokat hoz a május ezeknek a csillagjegyeknek

Májusban minden csillagjegy új lehetőségeket fedezhet fel, miközben a hónap energiái a szenvedélyt és az értékes kapcsolatok ápolását...

Ennek a 3 csillagjegynek most érdemes kihasználnia a manifesztáció erejét

Az elkövetkező időszak különösen kedvező három csillagjegynek, akik most kiemelkedő képességeiket a manifesztálás terén...

Magyarok is utaztak a Szlovákiában felborult buszon

Dobronya belterületén borult oldalára a busz, kilencen megsérültek.

Ez már nem figyelmeztetés: demográfiai tornádó tart Magyarország felé

A népességfogyás csendben és végzetesen írja át Magyarország jövőjét.

0

Sport

Változott a Miami Nagydíj kezdési időpontja, a rajtsorrend is átalakul az időmérő után

Egy Q3-ba jutott pilóta kizárást érő szabálytalanságot követett el, a startot előrehozták.

Megnyerte a madridi tornát, nem fogott kezet orosz riválisával, majd cigánykerekezett az ukrán teniszező

Marta Kosztyuk karrierje legnagyobb sikerét aratta a spanyol fővárosban.

Kiütéssel nyert az ETO, a Fradi helyzete egyre reménytelenebb

A Győr óriási lépést tett a bajnoki cím megszerzésének irányába.

Egy lökésre volt a vb-döntőtől, de mit művelt a kezével?. Szerinte sem érdemelte volna meg

Döntő frémes csatában alakult ki a sznúker-világbajnokság fináléjának párosítása.

Három gól a hajrában, a Barcelona nem követte a Real Madrid példáját

Eldőlt, hogy már az El Clásico előtt bajnokok lehetnek-e a katalánok.

Cigizik, falja a Nutellát, de a ketrecben nincs párja

A világbajnoki címmeccs kapujába került a brazil ketrecharcos.

Borbély: "Látványosan idegesek voltunk"; Révész: "A keret 50 százaléka nem alkalmas az NB I-re" - edzői értékelések

Az NB I 32. fordulójának szombati játéknapján három mérkőzést rendeztek - így értékelték a látottakat a vezetőedzők.

Szoboszlait akarta követni, megint megsérült a Liverpool rekordigazolása

Klasszikus csatár nélkül lép pályára Arne Slot csapata a Manchester United ellen.

Megszakadt a Ferencváros szériája, négy kupagyőzelem után a Győr kiejtette riválisát

A 15-szörös győztes kisalföldi csapat sorozatban a 22. kupadöntőjét játszhatja vasárnap.

Itt a vége: Carvajal távozik a szezon végén a Realtól; 100 millió eurós játékossal tárgyal a Liverpool - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Furcsa üzlet készül Győrben: az ETO rögtön továbbadhatja magyar válogatott játékosát

Schön Szabolcs sorsa érdeke fordulatot vehet a nyár folyamán.

2010-ben született fiatal csatár mutatkozott be a magyar bajnokságban

Ő lett az első futballista, aki a 2010-es években született, és bemutatkozhatott a magyar első osztályban.

0
0

Bulvár

Hatalmasat martak Mészáros Lőrincbe, omlik le a milliárdos birodalma, humorestet építettek a képességeire

Visszatérő téma Mészáros Lőrinc és vagyona, nem eresztik a dolgot, újra reflektorfényben a felcsúti gázszerelő.

Dagad a botrány – Majka is megszólalt Rónai Egon ATV-s interjúja után, ami nagy vihart kavart: Hankó Balázs érvelésén hangosan felnevetett kínjában

Éles hangvételű bejegyzést tett közzé közösségi oldalán Majoros Péter, azaz Majka, miután megnézte Hankó Balázs (posztjában „Nyegle Balázsként” említve) interjúját Rónai Egon műsorában.

Magyar Péter titkos neveket akar nyilvánosságra hozni, ebbe az egész ország beleremeghet

Magyar Péter ígérete szerint október 22-én feloldják az ügynökakták titkosítását, nyilvánosságra hozzák és kereshetővé teszik az iratanyagot.

Betiltaná az EU a magyarok egyik kedvenc konyhai eszközét: rákkeltő anyag jelenléte indokolja

Az air fryer sok háztartásban már alapdarab, mivel gyors, kevés olajjal dolgozik, és ropogósra süti az ételt, pont úgy, ahogy szeretjük. Csakhogy a készülékek belsejében használt tapadásmentes bevonatok egy része

Szüleink birtokolják az összes ingatlan 42%-át – mi pedig nem engedhetjük meg magunknak a vásárlást

Ha érezted már, hogy mindent jól csinálsz – dolgozol, spórolsz, próbálod megvetni a lábadat valahol –, mégis képtelenségnek tűnik saját lakáshoz jutni, akkor nem vagy egyedül.

Majka az NKA-botrányról: Ezek az ostoba barmok azt se látták, hogy az ő pofájukat használták fel arra, hogy mások tovább gazdagodjanak

Az előadóművész szerint az NKA ideiglenes kollégiuma „egy olyan erkölcsi mocsár, amiben együtt fullad meg a pénzben a sok seggnyaló”.

Magyar Péter nagyon kihúzta a gyufát, törvényjavaslatot nyújtott be ellene egy politikus

Az eredetileg felkért gyermek- és oktatásügyi miniszteri poszt nagy port kavart, Magyar Péter egyik leendő miniszterének személye ismét megosztó.

Csőmell-szindrómával élni: „32 évbe telt, hogy ne csak a fejemmel, a szívemmel is elfogadjam magam”

Fanni tubuláris melldeformációval született, amelynek plasztikai korrekciójához hosszú út és hét operáció vezetett, de a rendellenesség az önértékelésére és a párkapcsolataira is erősen hatott.

Horror az egyetemeken – Professzorok panaszkodnak, hogy feldarabolják és legyilkolják az előadásiakat

Felháborodást váltott ki az Arizona Állami Egyetem új, mesterséges intelligenciára épülő oktatási platformja, amely az oktatók előadásait rövid klipekre bontva automatikusan generál tananyagokat, sokszor az érinte

Változott a Miami Nagydíj kezdési időpontja, a rajtsorrend is átalakul az időmérő után

Egy Q3-ba jutott pilóta kizárást érő szabálytalanságot követett el, a startot előrehozták.

Tóth Vera most verte be az utolsó szöget Tóth Gabi koporsójába

Tóth Gabi nővére, Tóth Vera a Facebook-oldalán tette közzé gondolatait a művészeket támogató Nemzeti Kulturális Alapot övező támogatási botrányról. Szerinte aki nem „csókos”, az nagyon nincs könnyű helyzet

Csőbe húzhatták Donald Trumpot az iráni háborúval

Az amerikai elnök erős izraeli nyomásra szállt be az iráni háborúba.

0