Ezt olvasta már?


Az Európa Szuperliga létrehozása nagyon sok vitát indított a labdarúgás világában, Orbán Viktor is ellenzi

A hétvége óriási durranását jelentette a sportvilágban, hogy az Arsenal, Chelsea, Liverpool, Manchester City, Manchester United, Tottenham Hotspur, AC Milan, Atletico Madrid, Barcelona, Inter Milan, Juventus és a Real Madrid megegyezett arról, hogy csatlakozni fognak egy vadonatúj Európai Szuperligához (ESL).


hirdetés

Az egész európai focivilágot felkavaró döntés szerint mostantól az alapító csapatok hétközben ebben a ligában játszanának, míg hétvégén a hazai bajnokságokban folytatnák le mérkőzéseiket.

A bejelentés szerint hamarosan már indulhat is az első szezon és állítólagosan még további három csapat csatlakozni is fog hozzá. A nemzetközi szervezetek, így a FIFA és az UEFA is rendkívüli módon elítélte a döntést, ahogy tették ezt az adott országok nemzeti bajnokságai is. Szerintük ugyanis a döntést kizárólag a pénz motiválta és ennek köszönhetően rendkívül nehéz helyzetbe kerülhetnek a nemzeti bajnokságok, ahogy az egész labdarúgás integritása is. A FIFA egyébként nem csak elítélte a lépést, de szankciókat is kilátásba helyezett.

A világszervezet szerint azok a játékosok, akik pályára lépnek majd az ESL-ben, többé nem léphetnek pályára a nagy tornákon, így például a világbajnokságon sem. Az UEFA szintén ezt erősítette meg a hétvégi bejelentés kapcsán, azaz hogy nem ismeri el az új bajnokságot és az itt szereplő játékosokat még a hazai bajnokságaikban való szerepléstől is eltiltja. Az ESL alapítói persze számítottak már valami ilyesmire, ugyanis nyílt levelükben hangsúlyozták, hogy mindennemű szankció ellen fel fognak lépni az európai bíróságokon.

Azért teljesen nem volt váratlan a dolog, hiszen már hosszú hónapok óta zajlottak egyeztetések egy új liga létrehozásáról, ami a Bajnokok Ligáját váltotta volna le. De az ESL alapítói szerint az UEFA által felkínált 36 csapatos Bajnokok Ligája nem eléggé jó reform, hogy megakadályozza az európai labdarúgás leépülését, ami a pandémiás helyzet miatt kezdődött el. És valószínűleg a klubok menni is fognak előre a döntéssel, így az első ESL szezon el is fog indulni valamikor idén augusztusban 20 csapat részvételével.

 

Orbán Viktor: Magyarország is kiáll a Szuperliga létrehozása ellen

 

A magyar miniszterelnök üdvözli az UEFA, a labdarúgás európai szervezetének azon álláspontját, amely határozottan kiáll az európai Szuperliga létrehozására irányuló törekvések ellen, és hitet tesz a sportág európai szintű egysége és a szolidaritás elve mellett – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke hétfőn.

Magyarország meggyőződése, hogy a világ legnagyszerűbb játékának szépségét és emelkedettségét éppen az adja, hogy ez a sportág mindenkié, és nem sajátíthatják ki maguk számára a leggazdagabbak – húzta alá Orbán Viktor. Leszögezte: Magyarország támogatja az UEFA-t és a FIFA-t, valamint az MLSZ-t a szövetségi versenyek integritásának védelme érdekében, akár nemzeti, akár európai szinten.

Az európai szövetség (UEFA) az angol, az olasz és a spanyol tagszövetségével együtt már a hivatalos bejelentés előtt, vasárnap elítélte a Szuperliga létrehozását. Az UEFA súlyos szankciókat helyezett kilátásba, és közlése szerint minden erejével igyekszik megakadályozni az új bajnokság elindulását. Az UEFA és a nemzetközi szövetség (FIFA) mellett Boris Johnson brit miniszterelnök és Emmanuel Macron francia elnök is kritizálta a Szuperliga életre hívását.

nlcs







0

hírek innen, onnan

Magánklinikája miatt vizsgálja a kórházi főigazgatóság az orosházi kórház vezetőjét

 A magánklinikán az orvosok egy része az állami kórház vagy az abban működő szakrendelő orvosa is. 

Az orvosnál mindig magasabb a vérnyomása? Sokkal pontosabb lesz így a diagnózis

Rendszeresen előfordul, hogy az orvosi rendelőben magasabb vérnyomást mér az orvos, mint amennyit otthon megszokott? Ez az oka!

Ezermilliárdos veszteséget halmozott fel a jegybank

Bár az MNB elvileg nem nyereségorientált cég, ugyanakkor ilyen brutális féléves mínuszban még soha nem volt.

Rögtön bajt okoztak Houstonban a robottaxik

Már az első nap megzavarodtak és lecövekeltek egy kereszteződésben.

A feláldozhatók – Egyedülálló beszámolókban tárul fel a titokzatos orosz Storm-Z osztagok kegyetlen valósága

A Reuters az orosz haderő büntetőzászlóaljairól, a Storm-Z osztagokról közölt exkluzív háttéranyagot. A hírügynökség összesen 13...

Nyolcszáz magyar fiatal nyerhet ingyenes európai vonatbérletet

Ingyenesen utazhatják körbe Európát azok a 18. születésnapjukat ünneplő fiatalok, akik nyernek a pályázaton.

A "tiltott" nyugati fegyverekkel lőttek egy orosz falut a helyi kormányzó szerint

Az oroszországi Brjanszk régió kormányzója szerint az ukrán tüzérség hajnalban kazettás lőszerekkel lőtt egy határ menti orosz falut -...

Még a héten kiderül, hány tanár hagyja el a pályát

Budapesten kérhette a legtöbb pedagógus a felmentését.

Ha véget ér a nyár…akkor is támadnak a kullancsok

A nyár végével a kullancsszezon nem ér véget, a kullancsok akár egész évben aktívak lehetnek, de késő őszig mindenképpen...

Illegális baromfitelepet számoltak fel

Egy Bács-Kiskun vármegyei állattartó telepen illegális állattartás gyanúja miatt tartott ellenőrzést az illetékes kormányhivatal. Az...

Még az is lehet, hogy Schumacher talál magának egy F1-es ülést jövőre

Egyetlen kiadó hely van a következő szezonra, azt csípheti meg a legendás Michael Schumacher fia.

0

Sport

Meghalt a Manchester City legendás futballistája

Gyászol a klub és az egész angol labdarúgás.

Döntött a jövőjéről a magyar fociválogatott alapembere

A 30 éves védő jelenleg térdsérüléssel bajlódik.

Politikai botrányba fulladt Karim Benzemáék BL-meccse

Elképesztő felvétel készült a mérkőzést váró dühödt szurkolókról.

Hosszabbított a Barcelona titánja, 1 milliárd euró a kivásárlási értéke

A 16 éves futballista 2026 nyaráig kötelezte el magát a gránátvörös-kékekhez.

1 milliárd euróért vihetik a Barcelona legújabb klasszisát

A spanyol válogatott támadó folyamatosan döntögeti a rekordokat.

Eltilthatják Szoboszlai Dominik világbajnok csapattársát

Nagy bajba kerülhet, amiért nyilvánosan kritizálta a játékvezetőt.

Iker Casillas kiakadt egy sör miatt

Meglepte „Madrid lelke”.

Újabb fordulat jöhet a Szoboszlaiéktól elvett szabályos gól ügyében

Példátlan döntés születhet kedden a döbbenetes bírói hiba után.

Max Verstappen „apósa” nyomdokaiba érhet Katarban

Nem először lehet szombaton F1-es világbajnok.

Révész Attila olyan hírt jelentett be, ami megváltoztathatja a Kisvárda szezonját

A csapat edzője nemrég arról beszélt, hogy kicsinálja a Kisvárda csapatát, hogy minden meccsét idegenben játssza.

A Liverpool közleményben reagált a VAR-hibára

Érthető módon elfogadhatatlannak tartja a Liverpool a történeteket.

Leipzig: hamarosan eldőlhet Orbán sorsa

Willi Orbán 2015 óta futballozik az RB Leipzig együttesében. A 42-szeres magyar válogatott védő mostani kontraktusa 2025 nyarán jár le […] A Leipzig: hamarosan eldőlhet Orbán sorsa bejegyzés először nb1.hu-én jele

0

Bulvár

Koncz Gábor: Arra kérem Istent, hogy még Orbán Viktor regnálása alatt menjek el

A 85 éves színész szerint a magyar kormányfő a század legnagyobb politikusa.

Óriási büntetést kaphatnak a szemüveges sofőrök

A szakemberek megelégelték a könnyen elkerülhető baleseteket.

Szoboszlai bejelentette, hogy továbblép, a Liverpool rögtön közleményt adott ki

Mindenki az események hatása alatt van, nehéz helyzetbe került a Liverpool FC.

Ingyenessé tették ezt az orvosi vizsgálatot egy egész hónapra: ezeken a helyeken elérhető

Több mint háromszáz vizsgálati ponton várják az érdeklődőket.

Nyugdíjasok figyelem: ennyivel emelkedik a nyugdíj januártól

Varga Mihály pénzügyminiszter az idősek világnapján jelentette be, mekkora emelésre készülhetnek januártól a nyugdíjasok.

Életbe lépett egy változás a Messengernél, sokan nem örültek neki

Komoly kényelmetlenségeket okozott az átállás.

Az ágyban kapta rajta a férjét egy másik nővel: döbbenetes ultimátumot adott párjának a megcsalt feleség

A pár 12 évvel ezelőtt házasodott össze, sokáig a legnagyobb szerelemben és megértésben éltek, a férj hűtlensége azonban új mederbe terelte a kapcsolatukat.

Nem minden autós örülhet szerdától, de aki igen, az nagyon

Meglepetések érhetik október 4-től, ha megáll tankolni.

Ungár Péter: Már nem élek együtt édesanyámmal, Schiffer András pedig nem fogadja a köszönésem

Az LMP társelnöke reagált azokra a kritikákra, miszerint nem hiteles ellenzéki politikus, mert az édesanyja Orbán Viktor tanácsadója.

Vidéken robbanhat nagyot a magyar nyugdíjbomba, előreszámítás érkezett 2050-ig

Egyes régiókban nagyobb lehet majd az idősek aránya, mint az aktív korúaké.

0