Az FBI segítségével fogták el egy miskolci rablás feltételezett elkövetőjét az Egyesült Államokban
A Szövetségi Nyomozó Irodával (FBI) együttműködve fogták el egy tavaly Miskolcon történt rablás egyik gyanúsítottját az Egyesült Államokban - hangzott el a bűncselekmény részleteiről tartott sajtótájékoztatón csütörtökön a borsodi vármegyeszékhelyen.
hirdetés
Ismeretlenek tavaly január 23-án este behatoltak egy miskolci ingatlanba, arcukat símaszkkal fedték el, kezükben baseballütőt tartottak és a bejárati ajtón dörömbölve azt kiabálták, hogy "rendőrség, házkutatás". Amikor bejutottak a házba, az ott lévő embert a földre nyomták és értékeket követeltek tőle, majd a fürdőszobába zárták. Ezután átkutatták az ingatlant és 19 ezer eurót, értékes karórákat, parfümöket vittek el több millió forint értékben.
Az egyik feltételezett elkövetőt néhány nappal az eset után elfogták és letartóztatták. A férfi ellen jelentős értékre, felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt indult eljárás.
A csütörtöki sajtótájékoztatón Bodnár Gábor alezredes, a Miskolci Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője elmondta: a rablás után rövid időn belül azonosították a két férfit, és egyiküket sikerült elfogni, azonban a társa elmenekült, ellene nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Boczán József, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Életvédelmi és Célkörözési Főosztály célkörözési osztályvezetője elmondta: az FBI huszonhárom éve üzemeltet a Nemzeti Nyomozó Irodán belül közös nyomozóegységet, amelynek fő feladata a szervezett bűnözés elleni harc, egyik fontos területe pedig a körözött személyek felkutatása.
Miután a miskolci rendőröktől megkapták az arra utaló információkat, hogy a körözött személy feltehetőleg az Egyesült Államokba menekült, felvették a kapcsolatot az FBI Magyarországra delegált attaséjával; a Szövetségi Nyomozó Irodával együttműködve sikerült elfogni a körözött személyt.
Az elfogás részleteiről és a hazaszállításról Lance Rollins, az FBI helyettes jogi attaséja beszélt. Tavaly októberben kaptak információt arról, hogy a miskolci rablás miatt körözött személy Amerikában tartózkodhat. Megállapították, hogy valóban belépett az Egyesült Államok területére tavaly márciusban; októberben kiderült, hogy a férfi átlépte a vízumában meghatározott határidőt. A férfi ellen az Interpol is kiadott egy nemzetközi elfogatóparancsot és Budapestről együttműködve New York-i kollégáikkal azonosítani tudták személyazonosságát, meghatározták a címét is és decemberben elfogták.
Lance Rollins közölte, a körözött férfi az elfogása után beleegyezett abba, hogy rendőri kíséret mellett elhagyja az Amerikai Egyesült Államokat, mivel ellenkező esetben a bevándorlási szabályok megsértése miatt ott is eljárás indult volna ellene; február végén került Magyarországra.
Bodnár Gábor elmondta, hogy a férfit Miskolcra szállították, majd gyanúsítottként kihallgatták. Kezdeményezték letartóztatását a Miskolci Törvényszéken, amit a bíróság el is rendelt, így a férfi jelenleg is letartóztatásban van.
MTI
hírek innen, onnan
Ezrek követik a sommelier-influenszert
Egyre inkább felértékelődik nem csak a minőségi borok, de a jó sommelierek értéke is. A borok iránt érdeklődők széles köre azonban...
Felkavaró fotót kaptunk: egy ember meghalt a bogyiszlói lehajtójánál
Esélye sem volt a férfinak.
Kihagytak egy vesszőt a melegellenes rendeletből, lehet, hogy nem is kell lefóliázni a homoszexualitást megjelenítő könyveket
A Líra könyvesbolt-hálózatot még nyáron büntették meg, most a rendelet szövegét tanulmányozva kiderült: lehet, hogy nem is történt...
Politikai parancsra küldthették fel augusztus 20-án a sérült repülőt százezer ember feje fölé – Hadházy szerint súlyos bűncselekmény történt a légiparádén
Az állami Airbus teherszállító repülőgép hajtóművének sérülései sokkal komolyabb sérülésről árulkodnak, mint amit az eddigi...
Hivatalos: bankot vett az MBH Bank Magyarországon
Lezárult a Duna Takarék Bank Zrt. közvetlen többségi részesedésének a megvásárlása, a győri központú pénzintézet ezentúl az MBH...
Korszakváltás készpénzfizetési szokásainkban
Az ATM-ek készpénzbefizetés funkciójának használati gyakorisága negyedévről negyedévre növekszik. 2023 első félévében az...
Alig mennek a boltokba a németek, magas az infláció és a munkanélküliség
Csalódtak az elemzők a friss németországi kiskereskedelmi adatokban.
Legendás fát vágott ki egy kamaszfiú, komoly bajba került miatta
A növényt egész Anglia gyászolja.
Meggyilkolt egy vadidegent – a magyar bíróság szerint ez öt év börtönt ér
Az amerikai gyilkos azt akarta, hogy büszkék legyenek rá a szülei és a nagymamája.
Elhagyta az országot Orbán Viktor
Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Belgrádba utazott, ahol részt vesz Szerbia, az Egyesült Arab Emírségek és Magyarország vezetőinek...
Itt a kakaószőke, az ősz legmenőbb hajszíne
Idén ősszel hódít a kakaószőke.
Jennifer Lawrence arcára alig ismertek rá, kiakadtak a rajongók
Jennifer Lawrence Párizsban járt, de most a csodás szettje helyett inkább az arcáról beszélnek a rajongók.
Sport
Ezt mondta Jürgen Klopp Szoboszlai Dominik óriási bombagóljáról
A magyar válogatott csapatkapitánya nagyon gyorsan beilleszkedett a Liverpoolba.
Kizárhatják a Barcelonát a Bajnokok Ligájából
Súlyos árat fizethet a spanyol sztárcsapat a bíróbotrány miatt.
Hosszú időre kidőlt a Ferencváros magyar válogatott játékosa
Súlyos térdsérülést szenvedett.
Körözést adtak ki a sikkasztással gyanúsított magyar válogatott focista ellen
Tavasszal egyszer már feladta magát a korábbi játékos, aki újra eltűnt.
Őrültség volt Cristiano Ronaldo leigazolása
A Manchester United norvég edzője hosszú interjúban beszélt arról, hogy kiket nem vehetett meg és a kirúgásáról is.
Hatalmas balhé a magyar focimeccsen: percekig verte egymást a focista és a karbantartó
A csatárt az MLSZ hároméves eltiltással büntette, a rendőrségen is feljelentették.
Új tulajdonosa lett a Liverpool focicsapatának
Szoboszlai Dominik együtteséből egy újabb amerikai cég vásárolt részesedést.
Kubatov Gábor: Megtört a jég Győzikével kapcsolatban
A Ferencváros csapatát erősíti.
Faris Pemi Moumbagna berontott a Puskás-díjért
A Norvég Kupában született meg a szezon egyik legparádésabb gólja.
A Real Madrid is bejelentkezett a megsértett gólkirályért
A Chelsea is vinné a csatárt, de még így is a szaúdi klubok állnak a legjobban a hajszában.
Megőrült a világ: ilyen még nem történt a spanyol bajnokságban
Ez az igazi katalán csoda.
Soha nem volt ennyire borzalmas szezonrajtja José Mourinhónak
Eljött az a bizonyos harmadik szezon, és Mourinhót elérte a kirúgás szele.
Bulvár
Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos
Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.
Nyugdíjemelés: elszámolta magát Orbán Viktor
Nagyvonalú számítást közölt a miniszterelnök.
Meggyilkolták az eltűnt 21 éves fiút egy csepeli gyártelepen, egy kaszáló munkás talált a holttestére
Kivitte két huszonéves férfi a volt kenyérgyár területére, majd egyikük megkéselte.
Csíkos köröm, mi okozhatja?
A körmeink egészsége sokszor háttérbe szorul, pedig a csíkos körömnek is lehetnek az egészségügyi okai, amire érdemes odafigyelni.
Ekkor érdemes abbahagynod ősszel a fűnyírást – és egyéb őszi kertészeti tippek
Az ősz nem csupán a forró italok és a bekuckózás ideje, hanem kertészeti szempontból is jelentős időszak. Ilyenkor készítjük fel kertünket a télre és a következő tavaszra. Íme néhány hasznos tipp, hogy kerted
Kit látogat meg Orbán minden kedden reggel egy óra erejéig?
Kedden a 444.hu egy videót osztott meg arról, ahogy munkatársai Orbán Viktort próbálták megkérdezni egy ferencvárosi bérház előtt. Az esemény hátterében állítólag az áll, hogy a miniszterelnök mostanában minde
Gátolja az agyi fejlődést, de a magyar szülők nem vesznek tudomást róla - A te gyereked mennyit ül kütyük előt...
Magyarországon már az egyéves gyerekeknek is van napi tapasztalata a képernyőkkel.
Mészáros Lőrinc mindenki előtt csókolódzott Várkonyi Andreával
Mészáros Lőrinc az Alapítvány az Innovatív Oktatásért szakmai konferenciáján tűnt fel.
„Hát ebben az országban mindent meg lehet úszni?.” – Megnéztük a Magyarázat mindenre című díjnyertes magyar fi...
A film, ami mindent elmond az elmúlt tíz évünkről ebben az országban. És mégis jó nézni!
Elképesztő, milyen időjárás vár ránk a következő napokban: még sohasem végződött így a szeptember
Sőt, vasárnap beköszönt az október, de mi ebből semmit sem fogunk érezni.
Megerőszakolta a 17 éves várandós nevelt lányát, és annak hároméves kislányával is erőszakoskodott
Azzal fenyegette a lányt, ha nem teszi amit mond, lemondanak a kislánya gyámságáról, így elveszíti őt. 16 év fegyházra ítélték a férfit, de az ügyészség szerint súlyosabb büntetést érdemel.
A Fricska szépfiúja üzent a magyaroknak, Tóth Gabi kedvese az egész országnak küldött véleményt
Papp Máté Bence üzent Magyarországnak, nem akármi szerepelt a videóban.
blogmorzsák
Nagy sajtos pizza teszt
31 bolti sajtos pizza vaktesztje 2.000 - 7.000 Ft/kg ársávban.
Megbízható, hazai elemből szeretünk építkezni
Egy 100 éves termék, amit hazai munkaerővel, hazai nyersanyagból gyártanak nálunk is 30 éve.
Ezért érdemes ezt nőként is tudni!
A BPH rengeteg férfit érint. Ezeket a panaszokat a családtagok is észlelhetik.


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat