Az akupunktúra fokozhatja a lombikbébi-kezelés sikerét
Az akupunktúra fokozhatja a teherbeesés esélyét a lombikbébi-programban részt vevő nők esetében - állapították meg szakemberek a témában eddig született kisebb tanulmányok átfogó elemzése során.
A Fertility and Sterility című folyóiratban megjelent tanulmány készítői olyan, kisebb klinikai tesztek eredményeit vetették össze, amelyek azt vizsgálták, hogy milyen hatással van az akupunktúra a mesterséges megtermékenyítési kezelésben részesülő nőkre. Az elemzés alá vont 24 vizsgálat egy része a tűvel végzett akupunktúra, másik része az elektro-, és megint másik a lézerakupunktúra hatásait vizsgálta.
A tanulmányok a kontrollcsoportok tekintetében is különböztek: a csoport tagjai néhol semmilyen kezelést nem kaptak, vagy placebómódszerekkel kezelték őket: bőrfelszínbe szúrt fűzőtűkkel, vagy igazi, de nem a termékenységgel összefüggő stimulációs pontokba szúrt akupunktúrás tűkkel.
A kínai Tungcsi (Tongji) Orvostudományi Kollégium szakembereinek metaelemzése szerint az akupunktúrában részesülő nők esetében egy hajszálnyival nagyobb volt a teherbeesési arány, mint az igazi kezelésben nem részesülő társaiknál, de a születések száma nem volt magasabb.
Az eredmények azonban másképpen festettek, amint a kutatók kizártak öt olyan tanulmányt, amelynek során fűzőtűkkel kezelték a kontrollcsoportot. A fennmaradó tanulmányok elemzésekor már "jobban teljesítettek" a résztvevők: az akupunktúrában részesülő nők 41 százaléka esett teherbe a kezelés során, míg a kontrollcsoportban ugyanez az arány 37 százalék volt.
Ugyanezen vizsgálatok közül három a születési arányszámokra is kiterjedt: ezen tanulmányok összevetése szerint az akupunktúrában részesülő nők 35 százalékának született gyermeke, szemben a kontrollcsoportban mért 25 százalékkal. A mostani tanulmányt vezető Cuj Hung-cseng (Cui Hong Zheng) szerint az eredmények azt sugallják, hogy a fűzőtűk mégsem annyira "hatástalanok", és talán a valódi kezeléshez hasonló eredményekkel bírnak. Ez magyarázatot adhat arra, hogy a korábbi tanulmányoknak miért nem sikerült bizonyítaniuk az akupunktúra egyértelmű hatásait.
A New York-i Egyetem (NYU) Termékenységi Központjában dolgozó Frederick Licciardi szerint azonban a metaelemzés legnagyobb hibája éppen a vizsgált tanulmányok sokféleségében rejlik. Emiatt pedig nem lehet egységes következtetéseket levonni belőlük. Mindezektől függetlenül úgy véli, hogy, ha egy kismama a közérzetének javítása érdekében szeretné kipróbálni a kezelést, akkor nyugodtan tegye meg, mivel nagy kár nem érheti. Egyes bizonyítékok szerint a tűkkel történő stimulálás javíthat a méh vérellátásán. A kutatók azt vizsgálják, hogy az akupunktúrás kezelés hatására a méhfal vajon "nyitottabb lesz-e" az embrió felé.
mti
hírek innen, onnan
Hókotróvá alakította autóját egy dorogi férfi: a rendőrség megbüntette, a közösség összedobta a bírságot
85 ezer forintra bírságolták őt, mert szabálytalan volt az átalakítás. A helyiek másként gondolták.
Szülők kezébe adja az irányítást a YouTube, napi limit jön a Shorts-videókra
Új eszközökkel bővíti a szülői felügyeleti lehetőségeket a YouTube: a közeljövőben a szülők napi időkorlátot állíthatnak be...
Leállítják a bevándorló vízumok kiadását az Egyesült Államokban
Az Egyesült Államok felfüggeszti a bevándorló vízumok feldolgozását a világ 75 országának polgárai esetében - közölte az amerikai...
Kísértetiesen megismétlődött a halálos tragédia
Egy napon belül újra megismétlődött ugyanaz a halálos tragédia egy építőipari cégnél. Huszonnégy órán belül másodszor omlott...
Hókotróvá alakította át autóját a dorogi hős, keményen megbüntették érte
Az átalakítás nagyjából 10 ezer forintjába került, de ezzel a megoldással sok utcát, autófelhajtót és parkolóhelyet mentesített a...
Intim gél a rádióban, pánikroham a tévében: 11 milliós bírságot kapott a Balázsék, a Megasztár ellen eljárás indult
Sebestyén Balázsék reggeli műsora rossz korhatár-besorolást kapott, ezért fizethetnek. A TV2 pedig egy kiskorú versenyző megalázó...
Nem találná ki, hol van a legkevesebb jelentkező szavazatszámlálásra
De van egy kerület, amelyet mindenki elkerül.
A világ 5 legnépszerűbb sajtja. Elmondjuk, melyik sajt mire való.
Krémesek vagy kemények, fűszeresek, vagy éppen orrfacsaró szagúak. A sajtok világában mindenki megtalálhatja a kedvencét, ráadásul a...
Orbán bombaformában vágna vissza a Bayern-alázásért: "Csúcsmeccs lesz"
Willi Orbán vezérletével tért vissza az RB Leipzig a győztes útra - épp a Bayern München elleni rangadó előtt.
Nem tétlenkedtek a tolvajok, percek alatt nyúltak le 500 millióért sportkocsikat
Mindössze pár perc alatt rámoltak ki a tolvajok egy kanadai kereskedést, azonban a zsákmány egy része már előkerült, köztük az egyik...
10 jel, amiből biztosan tudhatod télen, hogy benzin van a véredben
Igazi tél van, és még jó darabig velünk is marad, mi pedig sorra vettük azokat a jeleket, amikből kiderül, ki az igazi autórajongó még...
A szakértő elmagyarázza: így ismerd fel a jó minőségű kenyeret a szupermarketben
A boltban sorakozó kenyerek nagy része frissnek tűnik, de az igazi minőséget nem a csomagolás, hanem az illat, az állag és az összetevők...
Sport
Szalah felrúgta Manét, a balhé után még nagyobb pofont kapott
A rekordgyőztes Egyiptom keménykedésben jobb volt Szenegálnál az elődöntőben.
Döbbenet. Másodosztályú pofozógép ejtette ki a Real Madridot
Pedig az edzőt váltó királyi gárda úgy festett, hogy kiharcolja a hosszabbítást a nyolcaddöntőben.
Elfogyott a Barcelona-drukkerek türelme, Hegyi Iván leváltását sürgetik
Reagált a Sport TV a nyílt levélre.
Az új edző első meccsén a Real Madrid kiesett a Király-kupából
Nem indult jól az Arbeloa-korszak Madridban.
Súlyos beteg Király Gábor és Dárdai Pál volt csapattársa, az életéért küzd a Hertha legendája
Továbbra is ő az Aalesund edzője.
Szoboszlai Dominik felesége elhagyta Angliát, a kislányukat is magával vitte
Egzotikus helyről jelentkezett be.
Orbán volt a hős Németországban, véget ért csapata vesszőfutása
A magyar válogatott védő fejese törte meg a jeget, és a rossz szériát is.
Gyalázatosan focizgatott a Real Madrid Xabi Alonso kirúgása után, világraszóló égés lett belőle
Álvaro Arbeola debütálása borzalmas lett a másodosztályú csapat ellen.
Arbeloa szerint őt kell hibáztatni a Real Madrid vereségéért
Vezetőedzőként vereséggel debütált a Real Madrid kispadján, de nem fél a kudarctól Alvaro Arbeloa.
Nem csalás, nem ámítás, Milák Kristófot látták úszni a Duna Arénában, és még köszönt is
Kétszeres olimpiai bajnokunk egyelőre 45 perceket „úszkál”, de még van három hónapja.
Varga Barnabás egykori klubtársa gyönyörű és röhejes góllal okozta a Real Madrid vesztét
Jefté Betancor 23 évesen abba akarta hagyni a futballt, 32 évesen megfricskázta a világ legértékesebb futballklubját.
Egy lépéssel közelebb Tóth Alex távozása? A Fradi véglegesítette BL-győztes futballistáját
Volt visszaút a brémai lejtmenetből.
Bulvár
Rendkívüli rendelet, ingyenesen osztogatja ezt az állam: március 15-ig kérheted
A hideg időre hivatkozva lépett hatályba a kormányrendelet.
Újra megyék lesznek a vármegyékből, itt a rendkívüli terv, ekkor változhat meg minden azonnal?
Egyre több jel utal arra, hogy a politikai térkép átrendeződésével a magyar közigazgatás egyik legvitatottabb szimbolikus újítása is a múlté válhat.
László Csaba: Nem lepődnék meg, ha a kormány a választások előtt odaadná a teljes 14. havi nyugdíjat
A volt pénzügyminiszter, közgazdász, egyetemi tanár a január 14-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 90. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Pod
Debreceni milliárdos Sulyok Tamásnak: „szégyellje magát!”
Felföldi József nyílt levélben üzent az államfőnek.
A tizedik emeletről ugrott ki egy férfi Csepelen, a zsebeiben több százezer forintot találtak
Idegenkezűség gyanúja nem merült fel.
5 étel, ami hasnyálmirigyrákot okozhat, és szinte naponta eszel belőle
A hasnyálmirigy az egyik legfontosabb egyensúlyt igénylő szervünk: vércukorszintet szabályoz, emésztést segít, és hormonális folyamatokban is részt vesz. Bár sokan ritkán gondolunk rá, a mindennapi étkezési szok
Új tervvel állt elő Orbán Viktor a választások előtt, már nem konzultál
Petíció elindítását jelentette be a kormányfő a „brüsszeli háborús terv” finanszírozása ellen a Facebook-oldalára feltöltött szerdai videójában.
Megindultak a katonák Grönlandra
Több európai ország – köztük Franciaország, Németország, Svédország és Norvégia – katonái indultak Grönlandra a Dániához tartozó sziget biztonságának megerősítése céljából csütörtökön induló, Arct
Kiszivárgott a brüsszeli haditerv, titokban befagyasztották a magyar aktákat, kiderült, mire vár valójában Ursula von der Leyen
Olyan titkos haditerv szivárgott ki az Európai Bizottság folyosóiról, ami fenekestül felforgathatja az áprilisi választásokat.
Ónos eső és extrém hideg jön: a hétvégén jön a java
Nem enyhül a szokatlanul zord idő.
Erre a kereskedők sem voltak felkészülve: Schmuck Andor váratlan húzással rukkolt elő a Kincsvadászok VIP forgatásán
Jövő szombaton vetíti majd a televízió a Kincsvadászok VIP azon részét, melyben a tavaly elhunyt politikus és közéleti személyiség, Schmuck Andor is feltűnt.
Összeállnak a kormánypárt ellen, új pártot hív életre két ellenzéki tömörülés
A kormányban a politikai döntéshozatal egyre hangsúlyosabban a jobboldalra hajlott, ezért a centrizmust erősítené a két formáció a pártalapítással.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


