Ezt olvasta már?


Az autonómia a felvidéki magyarok megmaradását jelentené

A dél-szlovákiai régió autonómiája a felvidéki magyarok megmaradása miatt lenne fontos, s ha ez nem válna valóra, 60-70 éven belül a megszűnés határára kerülhet a helyi magyarság - fejtette ki Berényi József, a Magyar Koalíció Pártja (MKP) elnöke a Magyar Rádió Határok Nélkül című műsorában.

A műsorban, amelynek Ciprusz Zoltán, a Via Nova Ifjúsági Csoport országos alelnöke is a vendége volt,

Berényi kijelentette, hogy "az autonómia a megmaradást jelentené”, majd hozzátette, hogy "a szlovák politikusok többsége is látja, hogy az idő nem nekünk kedvez", mert 60-70 éven belül a megszűnés hatására kerülhet a magyarság, mivel gyors ütemben fogy a felvidéki magyarság lélekszáma.

Az MKP elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy az Európai Unióban a kulturális és oktatási autonómia mellett területi modellek is működnek, amelyek integrálták a kisebbséget. Ezért fontosnak nevezte, hogy valódi párbeszéd kezdődjön Szlovákiában a regionális önkormányzatiságról, amely Dél-Szlovákiában a magyarok mellett az ott élő szlovákoknak is érdeke, mert Szlovákiának arról a régiójáról van szó, ahol rendkívül nagy a munkanélküliség és hiányzik a közút és a vasút fejlesztése.

Berényi József elmondta, hogy a választópolgárok javaslatait összegyűjtve "a lehető legtöbb véleményt" beledolgozták a választási programjukba, amely kedvező visszhangra talált az embereknél és "szakmai szempontok alapján a szlovákiai pártok legjobb három választási program közé került".

Szlovákiában március 10-én tartanak előrehozott választásokat. A szlovákiai magyar párt pedig február 18-án kezdi meg hivatalosan kampányát.

Az MKP legutóbbi javaslatai közül a pártelnök kiemelte, hogy arra kérték a kormányt, a fűtési szezon végéig rendeljen el kilakoltatási moratóriumot, védve az eladósodott családokat, továbbá a felhívták a kormány figyelmét arra is, hogy foglalkoznia kellene a komáromi Nokia-gyárban történő leépítéssel, mert az dél-szlovákiaiakat is érint.

A régiót sújtó munkanélküliségről Ciprusz Zoltán, a Via Nova Ifjúsági Csoport országos alelnöke a Határok Nélkülben elmondta, hogy a munkahelyteremtés mellett a fiatalok számára karrierközpontokat kell létrehozni. Ezek már a pályaválasztásban is segítenének, hogy minél többen a piaci igények ismeretében válasszanak szakmát. Mint mondta, különben fennáll annak a veszélye, hogy akik nem találnak képzettségüknek megfelelő munkát, elvándorolva könnyebben asszimilálódnak vagy kivándorolnak az országból.

A február 15-én lezárult általános iskolai beiskolázás kapcsán mindkét politikus beszélt az anyanyelvi oktatás fontosságáról, amely érdekében rendszeresen szerveznek kampánykörutakat. Berényi József felhívta a figyelmet, hogy visszafordítani még nem, de megállítani már sikerült azt a folyamatot, hogy egyre több magyar szülő szlovák iskolába adta gyermekét.

Az MKP elnöke szerint "illúzió a szlovák társadalom toleranciája" a magyarokkal szemben. Hangsúlyozta, hogy "van egy nagyon komoly intoleráns réteg, akikkel szemben meg kell védeni a felvidéki magyarságot". Ezért is tettek feljelentést a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) magyar- és romaellenes, gyűlöletkeltő plakátjai ellen. Szerinte szükséges a határozott fellépés, mert ez zavarja igazán a szlovák-magyar együttélést.

A szlovákiai gazdasági és a politikai élet korrupciós összefonódásáról szóló, tavaly az év végén kirobbant Gorilla-botrányról beszélve hangsúlyozta, hogy a jelenlegi MKP vezetői nem érintettek az ügyben. Akik neve szerepel a botrányban, azok a politikusok évekkel ezelőtt elhagyták a pártot - hangsúlyozta.

Berényi József beszélt még arról is, hogy a parlamenti pártokhoz képest a jelenleg parlamenten kívüli MKP-nak korlátozottabbak a lehetőségei a reklámkampányra, ezért a lehető legtöbb találkozón igyekeznek személyesen találkozni a választóikkal, és jelöltjeik mindent megtesznek, hogy az MKP, amely az egyedüli, magát magyarnak meghatározó párt Szlovákiában, újra parlamenti párt legyen.

"Hogy a mindenkori kormány ne mondjon le Dél-Szlovákiáról, ezért kell visszakerülni a kormányba az MKP-nak" - mondta Berényi József.

 

mti







0
0
0

hírek innen, onnan

Spielberg új sci-fije majdnem tökéletes lett a kritikusok szerint

A Disclosure Day 90 százalékon áll a Rotten Tomatoes oldalán, a kritikusok Emily Blunt alakítását dicsérik.

Nemzetközi kitekintés: továbbra is nagy az eltérés az európai országok között a flottaelektrifikáció terén

A céges autóflották üzemeltetése nem csak gazdasági, de fenntarthatósági szempontból is stratégiai jelentőségű a vállalatok...

Zelenszkij: Ukrajna hamarosan napi 600 drónnal és rakétával fogja Oroszországot támadni

Ukrajna arra készül, hogy naponta 600 drónt és rakétát vessen be Oroszország ellen - közölte Volodimir Zelenszkij kedden Tallinnban, az...

A gyümölcsfák nyári metszését sokan rossz időben végzik - a termés is bánhatja

A gyümölcsfák nyári metszése (vagyis a zöldmetszés) igazi tudomány! Ha rosszkor csinálod, nem csak a fa, de a termés is megsínyli. Most...

Itt a nagy Kresz szabály változás: másképp kell indexelni

2 másodperc, ami sok autósnak pénzébe kerülhet: nagy változás jöhet az indexelésben.

Őrületesen nagyot megy Jennifer Lopez új filmje a Netflixen

Brett Goldstein és Jennifer Lopez közös romantikus vígjátéka rövid idő alatt a Netflix globális toplistájának élére került.

Egyszerre akadt meg a garzonok és nagylakások piaca Budapesten

Két korábbi belvárosi nyertesszegmens is egyszerre veszíthet lendületéből a budapesti ingatlanpiacon: az Airbnb-re építő garzonoké és a...

Az amerikai hadsereg csapásokat mért Iránra

Az Egyesült Államok a helikoptere kilövését torolja meg.

Diákmunka 2026: a legfontosabb tudnivalók

Nem mindegy, hogy milyen formában dolgoznak nyáron a diákok. Bejelentésükre, adózásukra – a diákszövetkezeten keresztül vállalt munka...

Új fejezet jön a bérlakásszektorban?

A PwC Magyarország és az Óbuda Group közös konferenciáján szociológiai, műszaki, pénzügyi és jogi nézőpontból vizsgálták meg, hogy...

Elképesztő dolog történt a magyar boltok polcain

Ilyenre évek óta nem volt példa.

0

Sport

Puskás-díjra esélyes góllal nyert a magyar válogatott

Hátrányban volt a magyar válogatott Kazahsztán ellen, de fordított.

Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid

Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.

Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool

Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.

Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban

Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.

Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben

Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.

5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni

Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog

Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye

Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.

Florentino Pérez 150 milliót ajánlott az Atlético csatáráért, a rivális röhögve nemet mondott

A Real Madrid régi-új elnöke betartotta az ígéretét, valóban egy világsztárért tett ajánlatot.

A közmédia végre elárulta a terveit, Hajdú B. Istvánt is érintik a friss infók

Ezt a csapatot küldi az M4 Sport a világbajnokságra, ha már a válogatott itthon ragadt.

0
0

Bulvár

„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők

Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük

Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé

Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.

Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést

Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.

A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg

"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.

Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete

Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.

Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni

Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.

Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják

Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.

Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt

Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.

Néma agykárosodást okozhat ez a min-dennapi alvási szokás: Rengetegen csinálják rosszul

Sokan hiszik, hogy a tökéletes diéta és a kimerítő edzések ellensúlyozzák az éjszakai virrasztásokat. Egy friss kutatás szerint azonban az alvási hibák közvetlenül és láthatatlanul pusztítják az agyat.

Vészesen terjed ez a mérges pók Magyarországon, akár bénulás is okozat

Itt a nyár, és egyre többet vagyunk kint a szabadban, azonban megjelent egy mérges pók, ami roppant veszélyes.

0