Ezt olvasta már?


Az ukrajnai korrupciómegelőzési ügynökség "nemzetközi háborús szponzornak" minősítette az OTP-t

z ukrán nemzeti korrupciómegelőzési ügynökség (NAZK) a magyar OTP Bank Groupot "a nemzetközi háborús szponzorok" listájára helyezte, amiért a pénzintézet továbbra is együttműködik Oroszországgal - közölte csütörtökön az ügynökség sajtószolgálata.


hirdetés

A minősítés tényét az OTP Csoport is megerősítette az MTI-nek, hangsúlyozva: az OTP Csoport minden nemzetközi szankciós intézkedést és helyi törvényi előírást betartva működik valamennyi piacán, így Oroszországban is.

A NAZK a döntését sajtóközleményében azzal indokolta, hogy a magyar bank továbbra is tevékenységet fejt ki Oroszországban és egy olyan hitelezési jogszabály rendelkezései szerint jár el, amelynek alanyai a Donyeck és Luhanszk megyei orosz hatóságok. A NAZK szerint az OTP "kedvező feltételek mellett nyújt hiteleket az orosz hadsereg" tagjainak, ideértve a fizetési halasztás lehetőségét kölcsöntörlesztés során.

A közleményben arról számoltak be, hogy az ukrán nemzeti bank korábban azzal a követeléssel fordult az OTP Csoporthoz - amely megközelítőleg 507 millió dolláros érdekeltséggel rendelkezik Ukrajnában -, hogy távozzon az orosz piacról.

Az OTP Csoport minden nemzetközi szankciós intézkedést és helyi törvényi előírást betartva működik valamennyi piacán, így Oroszországban is - mondta az OTP Bank kommunikációs vezetője az MTI-nek.

A csoport oroszországi bankja az orosz piaci felügyelet adatai szerint 0,17 százalékos részesedéssel rendelkezik az orosz bankpiacon, ami alapján a rendszerszinten nem jelentős piaci szereplői minősítést kapta az orosz jegybanktól - mondta.

Az OTP Csoport minden stratégiai opciót vizsgál a bank további sorsát illetően, ezek között az eladást is. Az OTP 2022-ben felkérte a Rothschild nemzetközi tanácsadó céget, hogy találjon vevőt a bankra, azonban az értékesítés jogi feltételeit az időközben kiadott orosz elnöki rendelet ellehetetlenítette - tette hozzá.

A NAZK "nemzetközi háborús szponzorokat" felsoroló listáján az OTP-vel együtt már 24 intézmény szerepel, köztük olyan vállalkozások is, mint a Procter&Gamble, az OpenWay Group, a Danieli, a TMS Tankers, a Minerva Marine, a Thenamaris Ships Management, a Delta Tankers, a Dynacom Tankers Management, a Leroy Merlin, a ComNav Technology, a Mondi Group/Mondi PLC, az eKassir, Liberian International Ship & Corporate Registry, a Bonduelle, az Auchan, a Peninsula Petroleum és az osztrák Raiffeisen bankcsoport.

MTI







0

hírek innen, onnan

Elhunyt Petrocelli

92 éves korában elhunyt Barry Newman színész, akit a magyar közönség leginkább a Petrocelli című bűnügyi sorozatból ismerhet.

Nincs édes élet már a cukrászdákban sem

Az elmúlt hónapokban több ikonikus cukrászda bezárt, de tömeges csődök még nincsenek. Az ágazatot a 2008-as válság, a pandémia és a...

Ezért nem kell félned az öregedéstől: 10 sztár, aki 40 felett lett igazán jó nő

Azt mondják, hogy a nők olyanok, mint a jó bor - az idő csak tökéletesíti őket. Ebben lehet valami, hiszen nekünk kapásból 10 érvünk...

Hamarosan elkezdődhetnek azok a kísérletek, amelyek során emberekbe ültetnének agyimplantátumokat

Elon Musk agyimplantátumokat fejlesztő Neuralink cége bejelentette, hogy az amerikai gyógyszerfelügyelet (FDA) engedélyezte az emberekkel...

Edzés közben videózták Tolvai Renit

Tolvai Reni nagyon hálás, hogy megtalálta Líviát, akitől sokat tanulhat, és még jobb formába lendülhet.

Óriási mellek, pár madzagon túl semmi sem takarja a parton vetkőző bomba nő kebleit

És még Eva apró sortja is lecsúszott a szeméremdombjáról.

Kutyával élsz? Erre számíts

A házimacskával vagy kutyával való együttélés csökkenti a különböző ételallergiák kialakulásának esélyét.

Micsoda romantika. Ezt nézzék, mit kapott Lázár János felesége

A miniszter szerint nem kell hozzá alkalom.

„Tízmillióval olcsóbban vette el a MÁV a házunkat” – A Budapest–Belgrád vasútvonal miatt kell költözniük Szilviáéknak

Milyen otthonra elég manapság 17 millió forint? Budapesten és környékén talán semmilyenre, márpedig ennyi pénzt kap a házáért Szilvia,...

Iszonyatosan sok luxuscikket adnak el háziállatoknak

A nagy márkák meglátták a piaci rést, virágzik a házikedvenceknek szánt luxuscuccok piaca.

Sport

Óriási magyar győzelem Franciaországban

Az Európa-liga arany divíziójának második helyén állunk.

Kudarcot vallottam! – hiába a BL-érem, keserű szájízzel búcsúzott a zöld-fehérek trénere

Bajnokok Ligája-címért tért vissza, három érem jutott végül nekik.

Guardiola zokogott, a Manchester City sztárjai részegen őrjöngtek az FA-kupa-győzelem után - videó

Újabb lépést tett az angol sztárcsapat a történelmi triplázás felé.

Visszavonul a Győr világ- és Európa-bajnok kézilabdázója

Stine Oftedal kétszer nyerte meg a Bajnokok Ligáját a magyar csapattal.

Meghalt Kristóf Lajos

Az elismert képzőművész, fotográfus végigkísérte a magyar sport számos legendájának pályafutását.

Egy síró labdaszedőlány miatt kizártak egy teniszpárost a Roland Garroson - videó

Egészen elképesztő jelenetek játszódtak le a francia nyílt teniszbajnokságon.

Büntetésre számíthat az önfeledten ünneplő Szoboszlai Dominik

Elszabadult a buli, miután a lipcseiek megnyerték a Német Kupát.

Sokkoló horrorbaleset: levegőbe repült az autóversenyző, mentőhelikopter vitte kórházba - videó

Teljesen összeroncsolódott a japán pilóta autója a brutális ütközés után.

Elek Gábor még nem tudja, hogyan tovább a vesztes BL-döntő után

Az 52 éves szakember elárulta, a történelmi idény ellenére is bizonytalan a folytatást illetően.

0

Bulvár

Kolosszális hibát találtak az Egri csillagokban, 55 évig senki se vette észre

Ezt a bakit 55 év után szúrták ki az Egri csillagokban.

Brutális ára van, veled fizetteti ki a szolgáltató, és nem menekülhetsz előle 

Aki vásárolt már régi házat felújítás céljából, az tudja, hogy előbb-utóbb bővíteni kell az elektromos hálózatot. A jellemzően idő, alig pár elektromos eszközt használó rendszer ugyanis nem bírja a modern h

Negyvenhét éves lett az ember, akitől még Putyin is retteg

Hívei saját börtönbüntetésüket kockáztatva tüntetnek, többeket őrizetbe vettek.

„Ha egy hétre Afrikába küldenénk a gyerekeket, garantáltan észnél lennének, mikor hazajönnek” – Szilasi Ildikó...

Szilasi Ildikó antropológus közel húsz éve járja és tanulmányozza Afrikát, az Utazz Afrikába utazási iroda és az Afrika galéria és bolt ügyvezető igazgatója, az Afrika expo Budapest alapítója. Beszélgettünk a

A kormány csavart egyet a különadókon, mi lesz most az OTP-vel?

Az új extraprofitadó-szabályok többek között kimondják, hogy a bankok megfelezhetik az extraprofitadó-terhelésüket aktív állampapírbefektetéssel. A különadóknál bejelentett módosítások az OTP, a Richter és a

Károly király döntése letaglózta Katalin hercegnét

Károly király szabadulni akar a vagyonától.

Mégis mit csinál egy tanár egész nap? A három hónapos szabadság óriási tévhit

Egy társadalom jövője az oktatáson áll vagy bukik. A magyar közoktatást jelenleg a csekély megbecsültségnek örvendő tanárok elhivatottsága tartja fenn. Hogy meddig? Amíg bírják.

Nőgyógyászok vallomásai: hajmeresztő dolgokkal találkoznak munka közben

Azt hisszük, csak nekünk nőknek kellemetlen nőgyógyászhoz menni, pedig sokszor a dokik is kiakadnak egy-egy betegen. Most azt is elárulták, miért.

Adás közben kapott végzetes szívrohamot a magyar tévébemondó

1981 májusának végén Varga József tévébemondó beszélt a stúdióban. Nyugodtnak tűnt és kimértnek. Ahogy szokott. Az a mély, bársonyos hang valahogy megnyugtatta a nézőt. Elég volt becsukni az embernek a szemét,

Leülhetsz magadtól egy étteremben? 5 ciki illemtani baki az étteremben

Étterembe általában azért megy az ember, hogy jól érezze magát, de az alábbi udvariassági bakikat mégis érdemes elkerülni.

blogmorzsák

Meddig lehet elmenni az őszinteségben egy dalszövegnél?

Idén lesz 20 éves a legegyénibb magyar rapper, Gazsi Rap Show projektje, így idén jön az új lemez is.

Revíziós rémálmok

Aki elhiszi az orosz legendákat a területi revízió lehetőségéről, maga szegődik Putyinhoz udvari bolondnak.

0