Ezt olvasta már?


Balaton-parti lett a Takarékok Bora 2018-ban

A Bárdos és Fia Pincészet Chardonnay „Selection” 2016 lett a Takarékok Fehérbora, a Koch Borászat Frisch Rosé Cuvée 2017 nyerte el a Takarékok Rozébora címet, az Ikon Borászat Tulipán 2012 lett a Takarékok Vörösbora 2018-ban, míg a Takarékok Bora címet az Ikon Borászat Tulipán 2012 bora érdemelte ki

Az ország legnagyobb borversenyének – melyet a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) az idén immár 39. alkalommal rendezett meg – elismertségét jelzi, hogy azon a kisebbek mellett a legnevesebb, külföldi megmérettetéseken is bizonyított hazai borászok is részt vettek. Az országos borverseny kiemelt szakmai partnereként a Takarék Csoport a termelők piacra jutását kívánja támogatni, s az esemény azt is elősegíti, hogy a takarékok közelebb kerüljenek az ügyfeleikhez.

Az országban mindenhol jelenlévő takarékszövetkezetek a borászok és pincészetek egyik legjelentősebb finanszírozói, ezért is nagy jelentőségű, hogy az összes jelentős borvidék képviseltette magát a bormustrán.

Az Országos Borversenyen az 51 fős szakmai zsűri összesen 223 pincészet 770 tételét értékelte, amely 2017-hez mérten a résztvevők számának közel 15%-os, a nevezett tételek mintegy 25%-os növekedését jelenti. Az Országos Borversenyre nevezett takarékszövetkezeti ügyfelek mintái közül anonim bírálattal választotta ki kategóriánként az egy-egy nyertest a szövetkezeti hitelintézeti szektor és csúcsszerveinek borértő, borszerető vezetőiből álló bizottsága – amelynek elnöke Vida József, a Takarékbank Zrt. Elnök-vezérigazgatója volt. A kategóriagyőztesek közül legtöbb pontot szerzett bor a Takarékok Bora 2018 megtisztelő címet is magáénak mondhatja és a rangot egy évig viselheti.

„A takarékok azonban nemcsak fogyasztói a szép boroknak, hanem mindent megtesznek azért, hogy kiváló minőségű borok készüljenek, és közben a szőlészek, borászok is boldoguljanak. A Takarék Csoport tavaly nyáron kötött együttműködési megállapodást a Hegyközségek Nemzeti Tanácsával. Ennek része volt, hogy az Országos Takarékszövetkezeti Borverseny egyesült a HNT versenyével, így a takarékok szőlész, borász ügyfelei is szélesebb körben mérhetik le boraikat.” – mondta el Vida József, a Takarékbank Elnök-vezérigazgatója a díjátadó ünnepségen, majd a fenti díjakon felül, átadta a „Legeredményesebb 1000 hl alatti termelőnek, a Budányi Pincészetnek járó díjat is.







0
0
0

hírek innen, onnan

Az élet elképesztően jóra fordul 4 csillagjegy számára. Te köztük vagy?

Ha az elmúlt években úgy érezted, semmi sem akar összejönni, most fellélegezhetsz: 2026 második fele négy csillagjegy számára...

Katasztrofálisan megromlott a bebörtönzött iráni Nobel-békedíjas aktivista egészsége, kórházba szállították

Nargesz Mohammadit, aki 2023-ban kapta meg a Nobel-békedíjat, 2025-ben börtönözték be ismét Iránban, azóta már többször eszméletét...

„Erről szakmai egyeztetések döntsenek” - Hegedűs Zsolt reagált arra, hogy Kapitány István szerint a Tisza visszaállítja a szabad szülészorvos-választást

Kapitány István a szülészorvos-választás visszaállítását ígérte, amire Hegedűs Zsolt egészségügyminiszter-jelölt egy komplexebb...

Amivel Irán nem számolhatott – az USA már ezt is beveti ellenük

Az amerikai haditengerészet 100 millió dolláros szerződéssel erősíti az iráni aknák elleni AI-képességeit.

Magyar vállalat fejleszthet Hold körüli pályára szánt műholdat

Többek között az űridőjárást monitorozza majd.

Kisétált a kórházból, azóta se találják a beteg férfit

Aggasztó eltűnés miatt mozdult meg a rendőrség Marosvásárhelyen. Egy 58 éves férfi önként távozott a kórházból, azóta pedig nyoma...

Ezek a növények szinte varázsszerként hatnak a kullancsok ellen – sokan nem is tudnak róluk

Egy békés délután a kertben pillanatok alatt rémálommá válhat a kullancsok miatt, de van egy egyszerű, természetes megoldás. Három...

Pánik a Wizz Air-gépen: Csak harmadszorra tudott leszállni Budapesten a viharos szél miatt egy Erdélyből érkező járat

A Wizz Air Marosvásárhelyről érkező járata kétszer is átstartolt a Liszt Ferenc repülőtéren. A légitársaság szélnyírással...

Szigorú ultimátumot adott Trump: azonnal lecsapnak Iránra, és azokra, akik fizetni mernek a Hormuzi-szoroson

Az Egyesült Államok újabb szankciókat vetett ki három iráni pénzváltó vállalatra és egy kínai olajterminálra. Washington eközben...

A Zalaegerszeg meglepő veresége után a Debrecen közelebb került a bronzéremhez

Megszakadt a Zalaegerszeg elképesztő hazai sorozata.

A nemzetközi sajtóban is hír volt a több gyanús, NER-hez köthető pénzmozgás

A Guardian forrásai szerint jelentős pénzmozgások indultak meg Magyarországról, főként közel-keleti államok neve merült fel.

0

Sport

Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai

Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.

„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után

A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.

Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk

Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.

Egy méterre volt az üres kaputól, de a ziccert mégis kihagyta

Erre szokták azt mondani, hogy kihagyni nehezebb volt.

Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén

A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.

Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő

A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.

Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.

„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó

A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.

Az Arbeloával való vita véget vetett a klasszis madridi karrierjének

Nincs minden rendben a királyi gárda háza táján.

Váratlan események sora után jön az ukrán–orosz döntő

Mirra Andrejevát egyedül Bondár Anna szorongatta meg. Marta Kosztyuk nyilatkozott a kézfogásról.

0
0

Bulvár

Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök

Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű

Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben

Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.

A rendeletet aláírták. 65-96 éves nyugdíjasok készüljetek.

2024-től megváltozott a nyugdíjelőleg megállapításának formája: a korábbi határozat helyett már végzésben döntenek róla. Ez elsőre csupán jogi-technikai módosításnak tűnhet, mégis sokakat érinthet, ezért

Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje

A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.

Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés

Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.

Anyák napja: nagyon nem illik ilyen virágot adni, inkább kerüld

Nem szabad elfelejteni, hogy most vasárnap anyák napja lesz, és sokan fognak virágot adni ajándékba.

Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját

A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény

Döntés született az ly-betű sorsáról, hogy a magyar nyelvből eltűnjön vagy maradjon, egyértelmű győztes született

Komoly eredménye lett egy felmérésnek, amely az ly sorsásról is határozott.

0