Balla Irma-gyilkosság - Perújító nyomozást rendelt el a bíróság
A Balla Irma-gyilkosság ügyében - D. L. elítélt beadványára tekintettel - perújítási nyomozást rendeltek el, mert "olyan körülményt, eddig nem ismert bizonyítékot prezentált az elítélt, amit eddig nem vizsgált a bíróság" - tájékoztatta a Debreceni ítélőtábla szerdán az MTI-t.
A perújítási nyomozás célja annak eldöntése, hogy az ügyben az elítélt által szolgáltatott adatokra tekintettel van-e helye perújítási eljárás elrendelésének. Az ítélőtábla az iratokat az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) bűnügyi főigazgatóságának küldi meg, a rendőrségnek a perújítási nyomozást két hónapon belül le kell folytatnia - közölték.
A táblabíróság közleménye felidézte, hogy a Nyíregyházi Törvényszék 2019 januárjában, különös kegyetlenséggel, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette miatt D. L. vádlottat 15 év fegyházra ítélte, azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható.
Balla Irma debreceni fideszes önkormányzati képviselőt 2007 áprilisában ölték meg a lakásában.
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott anyagi gondokkal küzdött, ezért 2007 áprilisában a késő esti órákban a sértett házához ment, hogy pénzt és egyéb értékeket szerezzen tőle.
A telek kerítését képező USB lapokat megbontotta, majd a sértett lakrészének ablakán benézve látta, hogy a sértett a házban egyedül tartózkodik, és ébren van. A vádlott a kulcsra nem zárt bejárati ajtón bement és feszítővassal megütötte a sértett fejét, aki az ágyon hanyatt esett. Ezután még többször ütötte áldozata arcát, fejét. Végül a vádlott a feszítővassal olyan gégesérüléseket okozott, amelyek következtében Balla Irma azonnal meghalt.
A vádlott ezután elvette áldozata mobiltelefonját, MP3-lejátszóját és húszezer forint készpénzét, majd a lakásban megfogott tárgyakról és a kilincsről egy ronggyal letörölte az ujjlenyomatát, és a bejárati ajtót kulcsra zárva távozott. A sértett holttestét másnap a fia találta meg.
A másodfokon eljáró Debreceni Ítélőtábla 2020 februárjában jogerős ítéletében a vádlott bűncselekményét nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettének kísérletének minősítette. A táblabíróság szerint a vádlott bántalmazta a sértettet, de azt nem lehet kétséget kizáróan megállapítani, hogy kizárólag emiatt hunyt el az asszony, ezért nem róható a terhére a "különös kegyetlenséggel" elkövetési mód. A másodfokú bíróság ugyanakkor nem látta indokát a büntetés enyhítésének és súlyosításának sem.
Balla Irma megölésével eredetileg az áldozat fiát vádolták meg, és a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosság miatt el is ítélte 12 év fegyházra. A Debreceni Ítélőtábla azonban új eljárást rendelt el, és a Debreceni Törvényszék - bizonyítottság hiányában - első fokon felmentette a vádlottat, majd a Debreceni Ítélőtábla 2013 szeptemberében helybenhagyta a felmentő döntést. A gyanú már korábban D. L.-re terelődött, aki ellen végül 2015 decemberében emeltek vádat.
hírek innen, onnan
„Kezdd el időben” – a magyarok szerint ez a legfontosabb pénzügyi tanács
A Global Money Week apropóján egy elgondolkodtató kérdés kerül előtérbe: ha visszaküldhetnél egy üzenetet az időben egy palackban,...
Törvényi döntés. Nyugdíjasok utazási utalványának friss szabályai
A 65 év alatti, nyugdíjban vagy más meghatározott ellátásban részesülő személyek évente kiállított utazási utalvány segítségével...
Elfelejtheted a Birmingham bandáját – ezek a sorozatok még jobbak
A bűnügyi műfaj Hollywood egyik legerősebb történetmesélési terepe maradt, ugyanakkor a 21. század televíziós forradalma során olyan...
Lebukott a Samsung titkos újdonsága – mobil, ami felkavarhatja a piacot
A GSMA adatbázisában három új Samsung készülék jelent meg, köztük a várhatóan szeptemberben érkező Galaxy S26 FE.
Az ALDI-ban váltod vissza a műanyag palackokat? Akkor jobb, ha tudsz erről...
Az ALDI Magyarország üzleteiben egyre nagyobb mennyiségben váltják vissza az italcsomagolásokat: a hazai visszaváltási rendszer indulása...
Szerelmi háromszögből galaktikus háború jöhet a legjobban várt sci-fiben
A Dűne harmadik részében Chani és Irulan végre nyíltan szembekerül egymással Paul Atreides miatt.
A 21. század legfontosabb westernfilmjei 2000 és 2025 között
Ezek a filmek formálták a western műfaját 2000 és 2025 között.
Európának tervezve: megérkezett az új Omoda 7
A szuper hibrid Omoda 7 érkezésével teljessé vált az Omoda modellcsalád
Több száz kertészt keresnek: már a fizetéseket is nyilvánosságra hozták
Egyre nagyobb a kereslet a kertészek iránt: a legfrissebb információk szerint több száz új dolgozót keresnek ezen a területen, főként a...
Gyorsabban ment ötvennél, 210 ezer forintjába került - itt mértek be 1300 autóst
Az elmúlt héten Bács-Kiskun vármegyében a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1301-en lépték át. Volt két sofőr, aki a...
Szoboszlai indította be a liverpooli úthengert, esélye sem volt a Galatasaraynak
Három magyar válogatott játékos is kezdett az Anfielden rendezett BL-nyolcaddöntőben.
Szívet tépő sorok: Dudás Miki kislánya első születésnapját ünnepelte édesapja nélkül
Nara most töltötte be a hetedik életévét.
Sport
Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt
A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.
Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában
Borzalmas félidőn van túl a Ferencváros a Braga otthonában.
A Liverpoolt emlegető Guardiola Rüdigerrel balhézott, Vinícius megindokolta a gúnyolódását
Álvaro Arbeloa a piros lapról és Thibaut Courtois sérüléséről is beszélt a Manchester City–Real Madrid BL-visszavágó után.
Sporting–Bodö/Glimt: mit mutatott a VAR és mit nézett a játékvezető? Háborognak a norvégok
A Bodö/Glimt játékosai először el sem hitték, hogy a bíró büntetőt fog ítélni a Sporting javára a második félidőben.
Méghogy a legveszélyesebb állás? A Fradi lubickol Európában a 2–0 után.
Az együttes nyolc ilyen párharcából hetet húzott be, kétszer jutott döntőbe, egyet meg is nyert.
Iszonyatos mélységből a csúcsra: a világ 16 legjobb csapata között Magyarország
A magyar női kosárlabda-válogatott az elmúlt négy év alatt megjárta a poklot, de most tényleg a mennyországba jutott.
Három magyar a pályán, kövesse nálunk a Liverpool és Galatasaray meccsét.
Egy lépésre voltak a bravúrtól a törökök, akik megnyerték a párharc első mérkőzését.
Ekkora pofonra senki sem számított a Camp Nouban, kilenc gól a BL-meccsen
Három félidőn keresztül remekelt a Newcastle a Barca ellen, de végül hatalmas verést kapott.
Szoboszlai elképesztően okos gólt lőtt a Bajnokok Ligájában – videó
A Galatasaray csapatát fogadták az Anfield Roadon.
Véget ért az Odüsszeia: az iráni női válogatott drámai hazaérkezése
A csapat több országon át vezető, tíz napon át tartó hosszú út végén jutott vissza Iránba.
A Citynek nem volt esélye a fordításra, a Real Madrid kettős győzelemmel jutott a negyeddöntőbe
Nagyjából 20 percig volt minimális esélye a Manchester Citynek a fordításra.
A legjobbak közé választották a vb-re bravúrosan kijutó magyar válogatott centerét
Csapatunk 28 esztendő után léphet újra pályára világbajnokságon.
Bulvár
Mérhetetlenül megalázták Nagy Ferót, több színész összefogott ellene
Ez az eddigi legdurvább lejáratóvideó.
Kutatók: a Békemeneten 58 ezren hallgatták Orbánt, a Nemzeti Meneten 162 ezren Magyart
Tudományos módszerekkel megbecsülték a március 15-ei politikai felvonulások méretét.
„Júniusra halott lett volna” – Donald Trump nevetve kotyogta ki egy képviselője halálos betegségét
Az amerikai elnök hozzátette, hogy ő mentette meg Neal Dunn életét.
Váratlan fordulat a március 15-i számháborúban, külföldi újság olyan becslést tett, amit még sehol sem hallhattál
A számháború még napokig tart majd, külföldön is becslésbe kezdtek.
Trump éjjel brutálisan lecsapott - az óriásbombázás után NATO-kilépés jöhet?
Óriásbombákat vetett be a Hormuzi-szoros térségében az Egyesült Államok. Donald Trump eközben azzal fenyegetőzött, hogy kilép a NATO-ból, amiért a tagországok megtagadták segítségkérését.
Lángokban áll a világ legnagyobb gázmezője, az egekbe szökött az olaj ára
Irán megfojtja a világ olajellátását.
Ez a színésznő volt Gobbi Hilda titkos szerelme: csak úgy lángolt köztük a szenvedély, hivatalosan mégsem vállalták fel a románcot
Gobbi Hilda sosem csinált titkot abból, hogy a saját neméhez vonzódik, ám amikor beleszeretett egyik híres kolléganőjébe, mégis arra kényszerült, hogy eltitkolja a nyilvánosság elől a forró románcot.
Szigorítanak a benzinkutaknál: többet kell fizetnie hamarosan annak, aki így tankolna Szlovákiában
Tarthatatlanná vált a helyzet az észak-szlovákiai benzinkutakon, mivel tömegesen járnak át az üzemanyagért Lengyelországból. A szlovák kormány külön árkategóriával szabna gátat a gyakorlatnak.
Három halott, három sérült: borzalmas balesetet okozott egy nő Debrecenben
A TWN.hu információi szerint vádemelést javasol az ügyészség a nővel szemben, hat évet kérnek rá.
Megtalálhatták az első egyértelmű bizonyítékot arra, hogy a világűr mélyén összetett, gyűrűs szerkezetű kénvegyületek is vannak
A Max Planck Földönkívüli Fizikai Intézet (MPE) és a spanyol Asztrobiológiai Központ (CAB) szakemberei egy minden eddiginél összetettebb kénalapú molekulát azonosítottak a világűrben a G+0.693–0.027 jelű molekul
Hegedűs Zsolt válaszolt a „takonygerincező” Takács Péternek
Kétszer is üzent a fideszes államtikárnak.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


