Ezt olvasta már?


Benkő Tibor: nincs olyan harci jármű, amit ne lehetne megsemmisíteni

Nincs olyan harci jármű, amit valamilyen fegyverrel ne lehetne hatástalanítani, vagy megsemmisíteni - mondta Benkő Tibor altábornagy, a Honvédelmi Minisztérium (HM) vezérkari főnöke szerdán, az MTI-nek.

A hétfőn az afganisztáni Baglán tartományban egy magyar katonanő meghalt, további egy katona életveszélyes, másik kettő pedig súlyos sérüléseket szenvedett, amikor támadás érte a katonai konvojt. Egy improvizált robbanószerkezetet robbantottak fel mellettük, majd három irányból kézifegyverekkel tűz alá vették a katonákat. A konvoj negyedik autója, amelyben a meghalt katonanő és három sérült társa is utazott, ekkor kapott telitalálatot egy RPG-ből (páncéltörő rakétavetőből). A magyar katonák egy Toyota típusú járműben utaztak.

Magyar katonai konvoj Baghlan tartományban Fotó:fóris Gábor

Az MTI megkeresésére a vezérkari főnök a magyar katonák Afganisztánban használt járműveinek biztonságossága kapcsán hangsúlyozta: "a hétfői támadásról tudni kell, hogy nem a gépjármű melletti robbanás okozta a tragédiát, hanem a páncéltörő rakéta, amelyet a Toyotára indítottak. Ez okozta a sérüléseket és a halálesetet".

Hozzátette: a páncéltörőt arra fejlesztették ki, hogy a legvastagabb páncélvastagságú harckocsit is meg tudja semmisíteni. Ezzel akár a harminc-ötven centiméter vastagságú páncéllal védett harckocsikat is el lehet pusztítani. Ha harckocsira indították volna a rakétát, a harckocsiban ülők is sérüléseket szenvedtek volna.

Ezen a környéken történt a támadás Fotó:Fóris Gábor

A magyar katonák járműveiről kifejtette: az Afganisztánban használt Toyoták jó védettségi képességekkel bíró, páncélozott, személyszállító gépjárművek. Ezek teljes biztonsággal védelmet nyújtanak, gépkarabély, géppuska, 762-es, 556-os fegyverek ellen, kézigránát és gyalogsági akna repeszei ellen is. A járműveket golyóálló üveggel látták el, egész karosszériájuk páncéllemezzel szerelt, tehát a kézi fegyverek ellen tökéletes biztonságot nyújt.

Benkő Tibor a járművek biztonságosságának illusztrálására elmondta, hogy tavaly ősszel egy ilyen Toyota jármű mellett egy öngyilkos afgán merénylő gépjárműbe rejtett robbanószerkezetet hozott működésbe. Az afgán gépjármű teljesen megsemmisült, még a közelben található fákat is lesodorta, a Toyotában utazó magyar katonák viszont sérülés nélkül szálltak ki a járműből.

Járőröző magyar katonák Fotó:Fóris Gábor

Arra a kérdésre, hogy milyen biztonsági intézkedéseket terveznek a külföldi missziókban, elsősorban Afganisztánban, a vezérkari főnök azt mondta:"a műveleti területeken nincs törvényszerűség, amit ma sikeresen megoldottak egy bizonyos eljárási móddal, nem biztos hogy holnap is sikeres lesz". A katonák a nap mint nap átélt tapasztalatokat, és minden Afganisztánban történt eseményt folyamatosan elemezve hoznak újabb intézkedéseket.

Arra a sajtóértesülésre, miszerint a hétfői baleset kapcsán a humán felderítést erősítenék a külföldi missziókban elmondta: a felderítés erősítése, mind humán erőforrásokkal, mind technikai eszközökkel mindig is napirenden volt, a mostani tragédiának ehhez nincs köze.

A magyar misszió tábora Pul-i Khumri-ban Fotó:Fóris Gábor

"Ez tehát igaz, de igaz volt már akkor is, amikor a misszió kiment Afganisztánba" - mondta Benkő Tibor. Egy műveleti területen, ahol napi harci tevékenység folyik, mindennap újabb kihívásokkal szembesülnek katonáink, amelyre fel kell készülni. Fel kell deríteni hogyan tudjuk megelőzni a tálibokat a szándékukban - tette hozzá.

Magyarország 2006 óta működtet PRT-t (Province Reconstruction Team - Tartományi Újjáépítési Csoport) az Afganisztán északi részén fekvő Baglán tartományban. A mintegy 240 tagú alakulat Pul-i-Khumri központban állomásozik.


MTI







0
0
0

hírek innen, onnan

Letarolták a mezőnyt a zalaiak: Molnár Tamás lett az ország legfelkészültebb erdésze

A 2026-os Év Erdésze Verseny országos döntőjét Molnár Tamás, a Zalaerdő Zrt. munkatársa nyerte. A szakmai megmérettetésen az erdészek...

Most érkezett: így változott a forint árfolyama

Alig változott a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Magyarország első unikornisa nem egy tech cég lett, hanem egy politikai startup

Kövesdi Gábor sorozatvállalkozó, közösségi finanszírozási szakértő írása. Magyar Péter az elmúlt két évben többször is...

Üzent a devizapiac: mutatjuk, hol tart most a forint

Minimálisan mozdult csak a magyar fizetőeszköz kedd reggelre.

Offenzívába kezdett a Telex kiadója

A Telex.hu Zrt. új videós gyártóbázisa, az RGB Stream másfél hónap alatt hat új műsorral jelentkezett. A kiadó a szerkesztőségi...

Lannert Judit: Fontos első lépést tettünk a tankönyvellátás megújítása felé

Új kiadványokkal, digitális tananyagokkal és speciális tanulástámogató tartalmakkal bővülhet a tankönyvkínálat – jelentette be az...

Leváltotta Magyar Péter a Kehi elnökét

A közlöny szerint Ruff Bálint javaslatára tett így.

Lázár Jánosnak kihívói akadtak az új parlamentben

Van olyan új képviselő, akinek a földbirtokai miatt sokkal hosszabb a vagyonnyilatkozata, mint volt miniszteré. A gazdálkodók között van,...

Kifütyülték Donald Trumpot egy New York-i kosárlabdameccsen

A himnusz alatt megmutatták a csarnokban elhelyezett óriáskivetítők egyikén. Nem kellett volna.

Hátborzongató fordulatot vett Majka orvosi vizsgálata: „Elkezdett fröcskölni a vér, mint egy disznóvágáson”

Majka, aki mindig is nagy figyelmet fordított az egészségére, egy rutinvizsgálat során élete egyik legmegrázóbb élményét élte át....

Kapitány István a leggazdagabb miniszter

A kormánytagok közül Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter rendelkezik a legnagyobb megtakarítással, értékpapírban és...

3 eset, amikor tilos fogat mosni: roncsolhatja a zománcot

A fogmosásról azt tanultuk gyerekként, hogy minél rendszeresebb, annál jobb. Csakhogy van néhány helyzet, amikor nem érdemes azonnal...

0

Sport

El sem kezdődött a foci-vb, de már most az amerikaikon röhög mindenki

Az egyik főpróba nem sikerült jól, reméljük, a tornán már nem lesznek ehhez hasonló bakik.

Bajnokok Ligáját érhet, ez az edző veszi át a bajnok Győri ETO-t

Robbie Keane-t éppen a győri kiszemelt miatt akarták elcipelni egészen Pozsonyig.

Kellemetlen helyzetbe került Florentino Pérez, kikosarazta a Real Madridot a világsztár

A Bayern München kemény üzenetet küldött Michael Olisével kapcsolatban.

Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata

Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.

Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?

A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.

Az Aranylabda-várományos mesterhármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool

Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

0
0

Bulvár

Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó

Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.

Két egyszerű fagyit kértek elvitelre, 17 ezer forintos számlát kaptak a gyanútlan turisták

A gyanútlan utazók megkopasztására szakosodott vendéglátósok idén is gőzerővel dolgoznak a legnépszerűbb európai városokban. Egy floridai nő brutális összegű számlát kapott két egyszerű fagylaltért. [Banners

15 év után hívták be az elemzőt a köztévébe, nem akármilyen mondattal nyitott

A kormányváltás után a köztévén átalakulások kezdődtek, ezt pedig sokan észre is vették, néha meglepő fordulatokkal indulnak a beszélgetések.

Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány

Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás

Titokban összeházasodott az RTL és a TV2 sztárja: gyönyörű párt alkottak az esküvőjükön

Titokban megtartotta álomesküvőjét Czibolya Niki és Filipáncs Bálint. Görgess tovább a képekért.

Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben

Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.

Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?

Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.

„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?

A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.

Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben

Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.

0