Bodó Sándor: megyék konzultációs fóruma a regionális fejlesztésekért
Az észak-alföldi regionális fejlesztések összehangolására konzultációs fórumot működtet Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye önkormányzata a közgyűlési elnökök részvételével.
A politikus emlékeztetett rá, hogy január elsejével a három megyei közgyűlés vette át a fejlesztési feladatokat, tulajdonosi döntéseket a korábbi Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Tanácstól.
Bodó Sándor kiemelte: ezentúl a megyei jogú városok fejlesztései is a megyei önkormányzatokon keresztül zajlanak, ezért megalakult a megyeszékhelyek konzultációs fóruma is, amelynek tagjai ezentúl állandó, tanácskozási jogú résztvevői lesznek a megyei közgyűléseknek.
A fejlesztési projektek kezelését, generálását állami szervezetként továbbra is az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség (ÉARFÜ) végzi a térségben - tette hozzá a kormánypárti politikus.
Fodor András, az ÉARFÜ ügyvezetője elmondta: a 2011 és 2013 közötti időszakban a regionális operatív program keretében 106,5 milliárd fejlesztési forrás áll a régió rendelkezésére.
A fejlesztési prioritások között a regionális gazdaságfejlesztést, a turisztikai célú fejlesztést, a közlekedési feltételek javítását, a humáninfrastruktúra-fejlesztést, valamint a város- és térségfejlesztést említette.
Fodor András felhívta a figyelmet arra, hogy egy hónapon belül megjelennek a kiemelt turisztikai pályázatok.
A turisztikai nagyberuházások esetében több milliárd forint támogatásra is lehet majd pályázni - tette hozzá az ÉARFÜ ügyvezetője.
mti

- A méhállomány megcsappanásának tanulmányozását támogatja az Európai Bizottság
- Törökország először fogad el menekülttörvényt
- A válságból nem lehet a jogállamiság mellőzésével kijutni
- Új mozgalmat indít a Jobbik volt borsodi elnöke
- Havi 3 milliárdos megtakarítás a tételes elszámolású gyógyszerek körében
- Vegyék el a mozgássérült-igazolvánnyal visszaélők autóját!
- Gyökeres fordulat a nemzetpolitikában
- Az átalakítások iránya helyes, csak a tempó lassú
- Rangos elismerések a Debreceni Búvárklubnak
- Az Aranymúzeum vásárolta meg az elfeledett Stradivariust
- 1 éves a Ringató Debrecenben
- Többletpontot kaphatnak az innovációs képességet mérő pályázók
- Répát kapnak cigaretta helyett a rabok
- Óriási üzlet a dohányzásról való leszoktatás
- A piaci szereplők is megjelennek a debreceni mérnökképzésben
- Ma lejár a felsőoktatási jelentkezési határidő
- Orbán: számon kell kérni az államadósságért felelős politikusokat
- Nőellenes lépés lenne a gyermektelenségi adó
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- Jó a nemdohányzók védelméről szóló törvény fogadtatása
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Összefogás a dunakeszi családért

