Ezt olvasta már?

0

Botanikus kertek a társadalom és a közjó szolgálatában

Budapesten találkoznak a kelet- és közép-európai botanikus kertek szakemberei.


hirdetés

24 ország botanikus kerti szakemberei vesznek részt a kelet- és közép-európai botanikus kertek harmadik konferenciáján, illetve az Európai Botanikus Kerti Konzorcium soros értekezletén, amelyet e hét végén és a jövő héten tartanak meg Budapesten. A dr. Áder János fővédnökségével megrendezésre kerülő rangos szakmai esemény fő témája az lesz, hogy a gyűjteményes kertek miként szolgálják a társadalmat a természetvédelem és a kutatás, illetve a turizmus és a rekreáció kiemelkedő fontosságú intézményeiként.

Október 9-től 11-ig Budapesten találkoznak a közép-európai botanikus kertek vezető szakemberei a térség botanikus kertjeinek harmadik konferenciáján (EastCentGard III). A szakmai eszmecsere házigazdája a fennállásának 25. évfordulóját ünneplő Magyar Arborétumok és Botanikus Kertek Szövetsége (MABOSZ), melynek tagja a Pécsi Tudományegyetem Botanikus Kertje is. Helyszíne pedig a Szent István Egyetem Kertészettudományi Karának Villányi úti campusa lesz. A konferencia fővédnöke dr. Áder János, Magyarország köztársasági elnöke.

A három napon át tartó szakmai rendezvény fő témái a természetvédelem, az oktatás és környezeti nevelés, a botanikus kertekkel kapcsolatos működési, fenntartási és stratégiai kérdések lesznek, valamint az, hogy ezek az intézmények miként tudják tudásközpontként is szolgálni a társadalmat. A fenti témakörökben csaknem harminc előadásra kerül sor észt, lengyel, osztrák, horvát, szlovén, bolgár, román, litván, brit, olasz, görög, orosz, ukrán valamint magyar botanikus kerti szakemberek jóvoltából. A konferencia résztvevői 24 különböző európai országból érkeznek.

A hétfői megnyitót követően plenáris előadást tart többek között dr. Paul Smith, a Botanic Gardens Conservation International (BGCI), a világ legnagyobb nemzetközi botanikus kerti szervezetének főtitkára. A keddi program része egy kerekasztal beszélgetés is, amelyen Pawel Kojs a Lengyel Botanikus Kerti Hálózat elnöke, Kósa Géza, a MABOSZ elnöke, valamint dr. Persányi Miklós, a Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatója cserél eszmét a botanikus keretekkel kapcsolatos aktuális kérdésekről.

A konferencia kapcsolódó eseményeként október 6. és 8. között hazánkban tartja soros ülését az európai botanikus kertek közötti együttműködést segítő szakmai és koordinációs testület, a European Botanic Gardens Consortium is, amelybe minden EU tagország egy fő képviselőt delegál.

* * *

A legelső mai értelemben vett botanikus kerteket mintegy ötszáz éve hozták létre Európában, számunk napjainkban mintegy 3400-ra tehető világszerte. A természetvédelemben, a biológiai sokféleség megőrzésében, valamint az emberiség jólétét közvetlenül szolgáló, növényekkel kapcsolatos kutatásban éppúgy fontos szerepet töltenek be, mint az oktatásban, környezeti nevelésben, illetve a turizmusban és a rekreációban is. Emellett számos nagy múltú botanikus kert jelentős kulturális értékeknek is hordozója, és fontos része közös kulturális örökségünknek.

Magyarországon csaknem félszáz olyan botanikus kert és arborétum működik, amely tagja az 1992-ben életre hívott Magyar Arborétumok és Botanikus Kertek Szövetségének. Mivel e gyűjteményes kertekben a hazai védett edényes növényfajok 70 %-a megtalálható, a hazai botanikus kertek és arborétumok kimagasló arányban járulnak hozzá azon kötelezettségek teljesítéséhez, amelyeket Magyarország a Biológiai Sokféleség Egyezményben e téren vállalt. Természetvédelmi értékeikkel függ össze az a tény is, hogy a hazai gyűjteményes kertek 44 %-a országos, további 36 %-a pedig helyi természetvédelmi oltalom alatt áll.

A magyarországi arborétumok és botanikus kerek turisztikai, illetve rekreációs jelentőségét jól mutatja, hogy e kerteket évente több mint kétmillió látogató keresi fel.

Magyarország Kormánya az Új Széchenyi Terv keretében több mint 10 milliárd forintnyi támogatást biztosított a legfontosabb hazai botanikus kertek, arborétumok és történeti kertek rekonstrukciójára, fejlesztésére. Ennek nyomán nemcsak a több évtizedes elmaradások váltak behozhatóvá, hanem számos tekintetben a kor igényeihez igazodó jelentős előrelépések is megvalósulhattak. A támogatás nagyságrendjét mutatja, hogy a hazai gyűjteményes kertek összességében ezer hektárt meghaladó területének kétharmadát érintették a beruházások.

 







0

hírek innen, onnan

Botránypárt lett a Jobbik

Soros egyre erőteljesebben igyekszik befolyásolni a hazai belpolitikai folyamatokat, célja a magyar bevándorláspolitikai álláspont...

Jelentős fennakadásokat okozott a havazás Nagy-Britanniában

Jelentős fennakadásokat okozott vasárnap az idei tél első komolyabb havazása Nagy-Britanniában. Több repülőtér forgalma vasárnap...

Piszkosul erős előzetest kapott Spielberg új sci-fije, a Ready Player One

Az ikonikus rendező elképesztő látványvilágú sci-fivel jelentkezik. A Warner égisze alatt készül Steven Spielberg jövőre érkező új...

A Pixar animációja nem talált kihívóra, bődületes évet fog zárni a Warner

A Coco zsinórban harmadik hétvégéjén is behúzta a bevételi toplista első helyét. A Pixar kritikus- és közönségkedvenc filmje, a Coco...

Itt Az útvesztő: Halálkúra végső előzetese

Nagy csúszást követően jövő év elején végre a mozikba kerül a trilógia záróepizódja. Bár Dylan O'Brien serülése miatt a...

Startup központ nyílik Budapesten

Jövő év első felében nyílik meg a Startup Campus Budapest, az induló vállalkozások tanácsadó központja. Az intézmény a Magyar...

Sport

Látott már ilyen hülye kapust? Nem? Majd most

Óriásit potyázott, pedig nem számít rutintalannak.

Vége, ennyi volt: kevés volt a magyar válogatott a franciák ellen a kézilabda-vb-n

A tét a legjobb nyolc közé jutás volt, de ez nem jött össze.

A bíró nem találta a 11-es pontot, végül lemérte

A körülmények nem focimeccset idéztek Kölnben.

Nem tudnak vele mit kezdeni, inkább feladják az ukrán bunyós ellenfelei

Hat menet után, sérülésre hivatkozva ért véget az egyértelmű mérkőzés.

Thomas Doll most egy eldugott öltöző miatt akadt ki

A Ferencváros trénere azon háborodott fel, hogy csapatának a mérkőzésnek otthont adó stadion egy eldugott helyiségében kellett öltöznie.

Kézilabda-vb: "Még sebezhetők a franciák, elkaphatjuk őket"

Megkezdődik az egyenes kieséses szakasz a németországi női kézilabda-világbajnokságon. A magyar válogatott nyolcaddöntős meccse 17.30-kor indul.

És azt ismeri, hogy az egymillióért felújított stadion, ahol nem kapcsolják be a pályafűtést?

A Balmazújváros vezetőedzője, Horváth Ferenc a használhatatlan minőségű pályára panaszkodik, miközben csapata egy olyan stadionban focizik, aminek a játéktere alulról fűthető.

Dárdai épp csak megúszta az újabb bukást

De a Hertha Berlin még mindig csak három pontra van a kiesési zónától.

23 évesen lett öngyilkos a focikapus barátnője

A betegségétől depresszióba esett, és felakasztotta magát.

0

Bulvár

Bevallotta a gyilkos, miért ölte meg a magyar örömlányt

Direkt olyan prostituáltat keresett, akinél az aktus után kellett fizetni.

Felakasztotta magát a sztárfocista barátnője

A 23 éves lány hosszú ideje beteg volt és már nem tudta elviselni a fájdalmat.

Megbénult a havazás miatt a közlekedés

A repülőgépeket sem engedik felszállni.

Nem tudom, hogyan bírtam - egy Angliában dolgozó magyar ápolónő története

Krisztina akkor fordított hátat a magyar egészségügynek, amikor meglátta a fizetési papírját. Sok minden kellene ahhoz, hogy hazajöjjön, a pénz csak az egyik. Tapasztalatairól könyvet írt.

Nem fognak örülni az autókereskedők a Ford bejelentésének

Megállapodást írt alá az amerikai autógyártó és az Alibaba, mely szerint online járműértékesítési szolgáltatást indítanak a világ legnagyobb autópiacán.

Óriási siker: lejárt szavatosságú élelmiszerek 35 forintért

Egy angliai élelmiszerboltlánc 125 kereskedelmi egységében kezdi meg lejárt szavatosságú élelmiszereket árusítását. A projekt csak a nem romlandó árukra terjed ki, mint például a rizs vagy a tészták.

Kemény Dénes 20 évvel fiatalabb felesége átlátszó felsőbe bújt a Comet-gálára

Kemény Dénes és Renáta 14 éve élnek nagy szerelemben.

Heti horoszkóp december 11-től 17-ig: a Bikára szerelem, a Halakra anyagi jólét vár

A hét sok-sok emlékezetes pillanatot tartogat számtalan csillagjegy számára.

Most érkezett: összeesett a színpadon, rohammentő vitte kórházba a népszerű énekest

Már negyven perce tartott a koncert, amikor egyszer csak rángatózni kezdett és összeesett.

Íme a magyar tervezésű repülőgép, amire még a NASA is felfigyelt

A hibrid meghajtású Urban Liner igazi áttörést hozhat a személyi légiszállításban, amit mi sem jelez jobban, mint hogy Varga Soma és két hallgatótársa nemrég megnyerte vele a NASA Design Challenge versenyét, így Langleyben prezentálhatták a tervüket az amerikai űrügynökség mérnökeinek.

Lehullott az álarc: Magyarország megroppant és nagy bajban

Magyarország meglehetősen aggasztó irányt vett, a jogállamiság szempontjából megroppant, amely fokozott korrupcióval párosul. Ez egy olyan toxikus kombináció, amiből lehet, hogy önerőnkből ki sem tudunk jönni - hangzott el a Transparency International Magyarország konferenciáján.

blogmorzsák

A leghíresebb balkezesek

Többek közt Castro, Da Vinci és mindenki Öcsije is a balkezesek táborát erősítette.

Ezt hívják politikai bosszúpornónak

Érdekes, hogy pont emiatt ítélték el Dávid Ibolyát is, miközben pártja, az MDF eltűnt a süllyesztőben.

2018-ban Magyarországon nem lesz szabad választás

A jövő évi választáson sem elindulni, sem bojkottálni nem lenne szabad.

Szociális tűzifa helyett gigantikus bírság a karácsonyfa alá

Ilyen, amikor egy bírságot eleve a szociálisan rászorulókra szabnak.

Magyarország - Franciaország 26-29

Persze vannak csodák. Ahhoz viszont kellene egy kiválóan felkészített válogatott.

Ennyit érdemelt egy legenda?

A Phil Taylor "film" minden volt, csak az a méltó búcsú nem, aminek beharangozták.

Indokolt esetben lehet ütni a gyereket, mondták a tévében is!

„Az Appra magyar! így lett a szememben a szórakoztató műsorkészítés szégyene.“

Karácsony Gergely igazi arca

Érdemes megnézni, honnan indult és milyen állomásokon vezetett végig e nem épp gerinckímélő túra.

A személyzet túl sokat szexel

Mi minden történik egy luxushajón? A dolgozók vallanak.

Amikor a bolygó megmentése a tét, nem számít semmi más

Avagy hogyan vezet a szcientológia "legtöbb jót" elve szétszakadt családokhoz?

Az MSZP egy hét alatt leváltotta Kunhalmit?

Az MSZP olyanra készül, amire még soha.

0