Bővíti közös elektromosautó-töltőhálózatát az ALDI és az E.ON
Tovább bővíti közös elektromosautó-töltőhálózatát az ALDI Magyarország és az E.ON Drive Infrastructure Hungary (EDRI); decemberben nyolc ALDI-áruház parkolójában telepítenek új, nagy teljesítményű HPC töltőberendezéseket, amelyekkel az érintettek már néhány perc alatt érezhetően növelni tudják a járműveik hatótávját - közölte az ALDI pénteken az MTI-vel.
A bővítés Érden, Kecskeméten, Debrecenben, Szombathelyen, Siófokon, Fóton, Székesfehérváron és Zalaegerszegen történik. A fejlesztések célja, hogy a vásárlók decemberben az ünnepi időszakban is gyorsan megbízhatóan tölthessék elektromos járműveiket, akár egy rövid bevásárlás alatt is. Ráadásul a töltők használata továbbra is egyszerű: a helyszínen bankkártyával vagy QR-kódos indítással néhány másodperc alatt el lehet kezdeni a töltést.
Felidézték, hogy az ALDI és az E.ON cégcsoport együttműködése 2018-ban indult, ekkor jelentek meg először az áruházlánc parkolóiban a vállalatcsoport által üzemeltetett elektromos töltők.
Az ALDI Süd vállalatcsoport tagja az ALDI Magyarország, amely 187 üzletből álló hálózatával a magyar gazdaság meghatározó szereplője. Az E.ON Grouphoz tartozó E.ON Drive Infrastructure (EDRI) vezető európai töltőállomás-üzemeltető.
Az EDRI által fejlesztett, kiépített és üzemeltetett nyilvános töltőhálózat bármilyen típusú elektromos jármű számára használható és a vállalat minden töltőjét 100 százalékban zöld energiával látja el.
A vállalat 180 embert foglalkoztat és több mint 8300 nyilvános töltőpontot üzemeltet 11 európai országban: Svédországban, Dániában, Németországban, Norvégiában, Lengyelországban, az Egyesült Királyságban, Csehországban, Olaszországban, Romániában, Hollandiában és Magyarországon.
hírek innen, onnan
Rossz hírek érkeztek Görögországból Varga Barnabás kapcsán
Az AEK Athén csütörtökön lép pályára a Konferencia-ligában.
Korlátozza a Facebook Orbán Viktor elérését? A miniszterelnök oldala miatt aggódnak többen is – Kiderült, kit sejtenek a háttérben
Egyes állítások szerint a Facebook korlátozhatja Orbán Viktor bejegyzéseinek elérését, miközben a háttérben akár egy, a régióért...
Káosz a fedélzeten: tűz ütött ki az iráni háborúban bevetett óriás amerikai anyahajón
Az Irán elleni háborúban részt vevő USS Gerald R. Ford amerikai repülőgép-hordozó ideiglenesen kikötőbe hajózik, miután a fedélzetén...
Nem vicc: létezik egy aprócska település, amelynek élén Zielinski próbálja leváltani Hittlert
A mindössze 2785 lakosú Arcis-sur-Aube település neve egy csapásra bejárta a világsajtót, de nem a politikai döntések, hanem a jelöltek...
Kiszivárgott: 400 kiló dúsított uránnak veszett nyoma, Trump asztalán vannak a legújabb haditervek
Donald Trump még nem döntötte el, hogy amerikai erőket küld-e Iránba az ország nukleáris anyagainak megszerzésére – közölték a CBS...
Elítélték a szegedi kukásautó-sofőrt, aki munkatársa halálát okozta
Felfüggesztett fogházbüntetéssel sújtott a Szegedi Járásbíróság szerdán egy férfit, aki 2024 őszén egy kukásautót vezetve, tolatás...
A Ford-vezér szerint „másfajta állatok” a kínai pickupok
Jim Farley, a Ford vezérigazgatója többnapos ausztráliai programon vett részt, kipróbált több plug-in hibrid kínai pickupot is, és ebből...
A Batman 2 merészsége még Robert Pattinsont is meglepte
Elárult pár részletet a Batman 2 kapcsán a főszereplője, Robert Pattinson. Az érkező produkció a 2022-ben készült DC Studios film...
Fontos szolgáltatás szűnik meg: téged is érint, ha ennél a banknál vagy
Rossz hírt kaptak azok, akik korszerűtlen androidos telefonról érik el az Erste Bank mobilapplikációját: március 28-tól a bank...
Trump bosszúja: így büntetné meg a habozó európai szövetségeseit
Donald Trump elnök egy megdöbbentő tervet mutatott be abban a reményben, hogy rákényszeríti az Egyesült Államok „nem reagáló...
Musk kedvenc bloggere nyomán a kormánysajtó már tényként kezeli, hogy a Meta beavatkozik a választásba, pedig semmi ilyesmi nem derült ki
Orbán Balázs is kirakott egy posztot arról, hogy a Facebook lebukott a miniszterelnök bejegyzéseinek korlátozásával. Pedig azt még a...
4 gyakorlat hátfájás ellen: csak egy labda kell hozzá, otthon is könnyen végezheted
Ez a néhány perces gyakorlatsor minden ülőmunkát végezőnek segítségére lesz.
Sport
Csoda a Bajnokok Ligájában: Idegenben 0–3, hazai pályán 5–0 és történelmi továbbjutás
A Sporting hősies fordítás után ott van a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában.
A Liverpoolt emlegető Guardiola Rüdigerrel balhézott, Vinícius megindokolta a gúnyolódását
Álvaro Arbeloa a piros lapról és Thibaut Courtois sérüléséről is beszélt a Manchester City–Real Madrid BL-visszavágó után.
A „síró" Vinícius lövését piros lap követte, Courtois sem fejezte be a Real Madrid meccsét
A három angol csapatból egy jutott negyeddöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapján.
Sporting–Bodö/Glimt: mit mutatott a VAR és mit nézett a játékvezető? Háborognak a norvégok
A Bodö/Glimt játékosai először el sem hitték, hogy a bíró büntetőt fog ítélni a Sporting javára a második félidőben.
Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában
Borzalmas félidőn van túl a Ferencváros a Braga otthonában.
Méghogy a legveszélyesebb állás? A Fradi lubickol Európában a 2–0 után.
Az együttes nyolc ilyen párharcából hetet húzott be, kétszer jutott döntőbe, egyet meg is nyert.
Iszonyatos mélységből a csúcsra: a világ 16 legjobb csapata között Magyarország
A magyar női kosárlabda-válogatott az elmúlt négy év alatt megjárta a poklot, de most tényleg a mennyországba jutott.
Hihetetlen fordítás: hiába a háromgólos Bodö-előny, a Sporting ötöt vágva jutott tovább a BL-negyeddöntőbe
Végig domináltak a meccsen a hazaiak.
A Citynek nem volt esélye a fordításra, a Real Madrid kettős győzelemmel jutott a negyeddöntőbe
Nagyjából 20 percig volt minimális esélye a Manchester Citynek a fordításra.
Gulácsi korábbi posztriválisának savanyú a szőlő a BL-zakó után: „Csak véletlenül rúgsz ekkora gólt”
A németek kapusa hiába parádézott, a Bayer Leverkusen 2-0-ra kikapott az Arsenaltól Londonban.
Elképesztő bravúr: 28 év után ismét vb-résztvevő a női kosárválogatott
Juhász Dorka remek teljesítménye is kellett a törökök ellen a közel három évtizedes átok megtöréséhez.
Bulvár
Mérhetetlenül megalázták Nagy Ferót, több színész összefogott ellene
Ez az eddigi legdurvább lejáratóvideó.
Kutatók: a Békemeneten 58 ezren hallgatták Orbánt, a Nemzeti Meneten 162 ezren Magyart
Tudományos módszerekkel megbecsülték a március 15-ei politikai felvonulások méretét.
Trump éjjel brutálisan lecsapott - az óriásbombázás után NATO-kilépés jöhet?
Óriásbombákat vetett be a Hormuzi-szoros térségében az Egyesült Államok. Donald Trump eközben azzal fenyegetőzött, hogy kilép a NATO-ból, amiért a tagországok megtagadták segítségkérését.
„Júniusra halott lett volna” – Donald Trump nevetve kotyogta ki egy képviselője halálos betegségét
Az amerikai elnök hozzátette, hogy ő mentette meg Neal Dunn életét.
Pánikvásárlás indult a boltokban: ezt veszik a magyarok
Tömegek keresik az alternatív megoldásokat arra az esetre, ha kifogyna a gáz vagy az üzemanyag.
Váratlan fordulat a március 15-i számháborúban, külföldi újság olyan becslést tett, amit még sehol sem hallhattál
A számháború még napokig tart majd, külföldön is becslésbe kezdtek.
Meghalt egy harmadéves honvédtisztjelölt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Campusán
Egyelőre nem tudni, mi okozta a honvédtisztjelölt halálát.
Szigorítanak a benzinkutaknál: többet kell fizetnie hamarosan annak, aki így tankolna Szlovákiában
Tarthatatlanná vált a helyzet az észak-szlovákiai benzinkutakon, mivel tömegesen járnak át az üzemanyagért Lengyelországból. A szlovák kormány külön árkategóriával szabna gátat a gyakorlatnak.
A politikai szakértő szerint eldőlt a verseny, megvan melyik párt nyeri a választást
Ezek a számok mindenkit megleptek szerinte kicsi az esély a fordulatra.
Míg mi aludtunk, Irán megtette, amitől sokan tartottak
Úgy tűnik, Irán már mindent egy lapra tesz fel.
Ez a színésznő volt Gobbi Hilda titkos szerelme: csak úgy lángolt köztük a szenvedély, hivatalosan mégsem vállalták fel a románcot
Gobbi Hilda sosem csinált titkot abból, hogy a saját neméhez vonzódik, ám amikor beleszeretett egyik híres kolléganőjébe, mégis arra kényszerült, hogy eltitkolja a nyilvánosság elől a forró románcot.
Három halott, három sérült: borzalmas balesetet okozott egy nő Debrecenben
A TWN.hu információi szerint vádemelést javasol az ügyészség a nővel szemben, hat évet kérnek rá.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


