Ezt olvasta már?


Debrecen és Miskolc közösen pályázik a 2024-es Európai Egyetemi Játékok megrendezésére

A Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS), a Debreceni Egyetem, a Miskolci Egyetem, és a városok önkormányzatai közösen pályáznak a 2024-es Európai Egyetemi Játékok megrendezésére.

A MEFS szerdai sajtóközleménye szerint a prezentációra csütörtökön kerül sor az Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA) madridi közgyűlésén, a házigazda kilétét pedig másnap délben hirdetik ki.

A pályázat - amely a magyar kormány támogatását is élvezi - egyetlen vetélytársa a lengyel Lódz városa.

A 2022-es és a 2024-es esemény közül a magyar fél választása azért is esett az utóbbira, mert az év második felében Magyarország tölti be az Európai Unió soros elnöki tisztét.

Az EUSA végrehajtó bizottságának pozitív döntése esetén az 1965-ös budapesti nyári Universiadét követően újra öt-hatezer fős nemzetközi egyetemi multisport esemény házigazdája lehet Magyarország.

A korábbiakban Córdoba (2012), Rotterdam (2014), valamint Zágráb és Rijeka közösen (2016) lehetett rendező, az idén pedig a portugál Coimbrában kerül sor a sportfesztiválra.

forrás: mti.hu

fotó forrás: minap.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Scooter: ruha nélkül ment fel valaki a színpadra, itt tényleg bármi megtörténhet

A Scootert imádja a magyar közönség, és a banda most a Campus fesztiválon lépett fel.

Perzselő hőség jön: Magyarország lesz a legforróbb, és nem látni a végét

Érkezik a következő kánikulai forróság: Magyarországon lesz a legnagyobb a hőség Közép-Európában, a szakértők pedig nem látják a...

Egyre többen lebontják a zuhanykabinokat. Egy szebb, karbantartásmentes változatra cserélik őket

A zuhanykabinok helyett új fürdőszobatrend válik egyre népszerűbbé. A zuhany új kialakítása praktikus, sőt még a takarítási...

A 68 éves Gajdos Tamás így fest nagypapaként: a 7 hónapos Lana tündéri a friss fotókon fodros sapijában

Gajdos Tamás unokájával, Lanával szerepelt közös fotókon, imádnivaló a kislány a műsorvezető kezében.

Fesztiválhangulat a boxutcában: Tóth Andi a világ leglazább összeállításában érkezett a Hungaroringre

Forma-1 lázban ég az ország, most hétvégén rendezik ugyanis a Magyar Nagydíjat. A Hungaroringre számtalan híresség kilátogatott, a...

Jól nézze meg, mi a reggeli, szívritmuszavart és sztrókot okozhat a népszerű összetevő

Van, aki a figyelmeztetés ellenére is mindennap fogyasztja.

Üzentek, hogy hallgatni kellene a szociális maffiáról – állítja a pünkösdi egyháziak ügyében zajló per egyik vádlottja

Arról számolt be közösségi oldalán V. György, a Magyar Pünkösdi Egyházhoz tartozó és időközben megszüntetett Közösségi Misszió...

Románia három nap alatt három drónt lőtt le: F-16-os vadászgéppel léptek fel ellenük

Harmadik egymást követő napon kellett beavatkoznia a román légierőnek, miután ismét drón jelent meg az ország légterében. A legutóbbi...

Európai Hawaii: Ez a szigetcsoport ugyanolyan gyönyörű, csak sokkal közelebb van

Lélegzetelállító vulkáni tájak, buja trópusi növényzet és a végtelen óceán vár – mindez hosszú, fárasztó interkontinentális...

„Vajon miért?” – Magyar Péter ijesztő üzenetet küldött az EU-pénzekről és a Fideszről

Vajon miért akarja a Fidesz megakadályozni, hogy Magyarország hozzájusson az uniós ezermilliárdokhoz? – kérdezi Magyar Péter.

Szandi eddig nem látott terhespocakos fotókat mutatott Amerikában élő lányáról – Blanka babája nemsokára megszületik

Meghitt tengerparti felvételeket osztott meg Szandi. Bogdán Blanka a párjával együtt szerepel a képeken, az énekesnő bejegyzéséből pedig...

0

Sport

Rendkívüli beavatkozásra volt szükség a Hungaroringen

Több pilóta is panaszkodott, a szervezők gyorsan léptek.

Szoboszlai Dominik csapatkapitányként tért vissza a Liverpoolba, de volt egy apró szépséghiba

Szoboszlai az amerikai mérkőzés legjobbjaként tündökölt, mégsem lehet teljesen elégedett.

Szoboszlai pazar góllal kezdte az új idényt, majd egy asszisztot is kiosztott a Sunderland ellen

A Liverpool 2–1-es hátrányból felállva győzött 4–2-re Andoni Iraola első hivatalos meccsén.

0
0

Bulvár

Az augusztusi hőkupola legforróbb pontja Magyarország lesz: izzó katlanná válik a Kárpát-medence

A jelenlegi előrejelzések szerint augusztus 3-án Közép-Európában Magyarországon lesz a legmelegebb. Ezen a napon 36–39 Celsius-fok közötti csúcsértékekre lehet számítani.

Magyar Péter és Varga Judit közös fotójával üzent Forsthoffer Ágnesnek Ókovács Szilveszter

A Magyar Állami Operaház főigazgatója azért bírálta a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnököt, mert visszautasította az Anna-bál fővédnöki tisztségére szóló felkérést.

Súlyos árat fizethet az elképesztő átalakulásért Falusi Mariann: rámehet a karrierje a több mint 30 kilós fogyásra?

Lang Györgyi halála óta az énekesnő rengeteget dolgozik és utazik, közben pedig elképesztő formába hozta magát. Bár remekül érzi magát a bőrében, a szakemberek szerint egy váratlan veszély fenyegetheti a karrier

Bayer Zsolt kitálalt Tusványoson, beleszállt az Orbán-kormányba a Fidesz veresége után

Bayer Zsolt Tusványoson a Fidesz vereségéről, a fiatalokról és a két egyházi egyetem állítólagos Tisza-szavazóiról beszélt. A felsőoktatásra tett megjegyzése már nemcsak csalódottságot, hanem visszafoglalási

Átaludta a nő gyermeke születését – amikor felébredt, a kisbabája egy takarókupac alatt volt

Először senki sem vette észre, hogy a kisbaba már megszületett.

Most jelentette be a Tisza: Mádl Ferenc és Sólyom László egykori munkatársát jelöli a kormánypárt

A Tisza Párt dr. Sonnevend Pált, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanárát, korábbi dékánját jelöli alkotmánybírónak.

Most jön a hideg zuhany, milliókat bukhatnak a családok

Felvették a gyereket az egyetemre? Akkor most kezdődik az igazán drága része.

Meglépték! Vége a tízéves tiltásnak: olyan fordulat jön Magyarországon, ami alaposan letörheti az árakat

Az új kormány jelentős fordulatot hajtott végre a hazai energiapolitikában azzal, hogy 2030-ig 4000 megawattnyi új szélerőmű-kapacitás kiépítését teszi lehetővé.

A Soros Sátán kormánya és a csülökre várakozó Bayer Zsolt – a 35. tusványosi szabadegyetem képeken

A 35. Tusványos nyári szabadegyetem nem csak Orbán Viktor nyilvános politizáláshoz való visszatéréséről szólt.

Viharos széllel és jégesővel érkezhetnek a zivatarok, 11 vármegyére adtak ki figyelmeztetést

Tizenegy vármegyében elsőfokú figyelmeztetés lesz érvényben, a legerősebb cellákat 60–80 kilométeres széllökés, jégeső és intenzív csapadék kísérheti.

0