Ezt olvasta már?


Debrecentől Győrig több lakásba tört be két férfi, elfogták őket

A Békés megyei rendőrök pénteken Budapesten elfogtak két férfit, aki a gyanú szerint országszerte több lakásba tört be – közölték szombaton a police.hu oldalon.


hirdetés

 

MTI

 

A betörők úgynevezett zárfésűt használva jutottak be a lakásokba. Az ötvenéves budapesti férfi 2020 augusztusa és decembere között a gyanú szerint nyolc helyre tört be, négyre sátoraljaújhelyi társával közösen – írták.

 

Októberben egy gyulai lakásból vittek el ékszereket, az ottani rendőrök állapították meg, hogy ugyancsak zárfésűvel követtek el betörést több helyszínen, így Debrecenben, Esztergomban, Győrben, Székesfehérváron, Tatán, Várpalotán.

 

A lakásokból pénz, ékszerek, órák, parfümök tűntek el, volt, ahonnan fényképezőgép is. A kár meghaladja a 10 millió forintot, ennek egy része megtérül, mert a nyomozók több lopott tárgyat megtaláltak.

 

A két férfit őrizetbe vették, és vizsgálják, hogy máshol is követtek-e el hasonló módszerrel bűncselekményeket – olvasható a közleményben.








Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0

hírek innen, onnan

Karácsony Gergely: ?Adják ide azt a másfél millió vakcinát, és mi beoltjuk Budapestet?

A főpolgármester szerint ?a kormánynak sürgősen változtatnia kell a hozzáállásán?. Karácsony 5 olyan dolgot sorolt fel, ami szerinte...

Kopasz Bálint: a szafarizás szóba sem jöhet

Az összes idei versenyen indulna a világbajnok kajakozó Kopasz Bálint, aki a dél-afrikai edzőtáborozása közben nyilatkozott az...

Orbán: A Fidesz elhagyja a Néppártot, ha megszavazzák az alaptörvény-módosítást

Az új szabályok lehetővé tenné a nemzeti delegációk kizárását.

Győri vereségével maradt utolsó helyen a DEAC

Góltalanok maradtak a debreceniek.

Az EU vakcinabeszerzése még mindig lassú - Vajon mi lesz ennek így a vége?

Az Európai Uniónak (EU) fel kell gyorsítania a koronavírus-oltóanyag beszerzési eljárásokat - mondta Bojana Beovic, a szlovén kormány...

Giccsparádé 165 millióért? Létezik.

Semmi kétség nem fér ahhoz, hogy a Kuhl Racing gondjaira bízott Nissan GT-R-nél fényesebb autót talán keresve sem találunk a Földön. De...

Élet a pornó után? 10 sztár, aki visszavonulása óta így él példás életet

A felnőttfilmekben való szereplésből nem mindenkinek egyszerű a nyugdíjba-menetel, hiszen nagy ismertséggel, megbélyegzéssel jár.

A Fidesz kilép a Néppárt frakciójából, ha elfogadják az alapszabály-módosítást

?Orbán Viktor miniszterelnök úr levelet írt Manfred Webernek, az Európai Néppárt frakcióvezetőjének, melyben jelezte, hogy a tervezett...

Tombol a járvány Magyarországon, rekord magasan az új fertőzöttek

Meghalt 72, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 4469 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést ? közölte a...

Az online bolt és a saját készítésű logó titka

Minden tartalékukat elvitte a járvány, ám az online megmentette a vállalkozásukat. Egy erdélyi bőrdíszműves műhelyében jártunk, aki...

Nem kell az AstraZeneca az embereknek, változást sürgetnek Németországban

Az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) járványának megállítására kidolgozott oltási terv átalakítását sürgette vasárnap több...

Tüdőgyulladást okozó mérgező maszkokat szállított a gyógyszertáraknak a belga kormány

A kártékony védőfelszerelés tavaly nyáron került kiszállításra, tehát a nagy részét vélhetően már felhasználták.

Sport

Kijutott az olimpiára, de most egy nagyon furcsa döntés után kiderült, hogy mégsem

Szinte a semmiből jött a tehetséges holland úszó kiugró eredménye, amivel papíron biztos helyet szerzett magának a tokiói keretben. Papíron, hisz a szövetség másképp gondolta.

Mínusz négyről jött vissza a Honvéd, amely hat másodperccel a vége előtt mentette ikszre az UVSE elleni rangad...

7-3-as UVSE-vezetésről kapaszkodott vissza Szivós Márton csapata, 10-10 lett a vége.

Megint bohócot csinált magából egy angol bíró - videó

Az angol válogatott szakkommentátor is percekig nevetett az eset után.

Megint kikapott Dárdai Pál csapata

A listavezető Bayern München öt gólt rúgott a Kölnek. A Borussia Dortmund sima győzelmet aratott a Bundesligában.

Kétgólos hátrányból fordítottak Gulácsiék

A Mönchengladbach gyorsan megszerezte a vezetést, de a lipcsei csapatnak sikerült egyenlítenie, és a győztes gólt is megszerezték a második félidőben.

Őrültségre készül az olimpiai helyszíneken a párizsi polgármester fia

Miután 16 évesen történelmet írt a La Manche-csatornában, most egy egészen extrém ötlettel a Szajnát hódítaná meg - természetesen mögöttes célokkal, amik részben a 2024-es olimpiát is érintik.

Borzasztóan összetörte magát két síelő az olaszországi világkupán - videó

Utánuk egy pályamunkás sérült meg, ezért kellett megállítani a versenyt.

A klub legendája léphet Klopp helyébe a Liverpoolnál

A váltás akár hamarosan bekövetkezhet.

Óriási lehetőség előtt a Real Madrid, fordulhat a kocka a La Ligában

Hétvégén a szezon legfontosabb mérkőzését játssza Zidane csapata az Atlético Madrid ellen, előtte azonban a Real Sociedad vár a címvédőre.

A világcsúcs nem jött össze, de 606 centivel Lavillenie bejelentkezett az Eb-címért

Az olimpiai bajnok francia 2016 óta nem járt ilyen magasságokban, a fedettpályás Eb-n megszorongathatja Duplantist.

Egy szokatlan Barcelona nyert Sevillában

Koeman elemzett és alkalmazkodott.

A Fradi focistája már a 47. másodpercben bombagólt lőtt az MTK ellen - videó

Az ukrán válogatott támadó a második gólját lőtte a szezonban.

0

Bulvár

Érkezik az állami adattörlő alkalmazás

A hírközlési hatóság megkezdte az ingyenes adattörlő alkalmazás előkészítését.

Meghalt a Kossuth-díjas színésznő

Olsavszky Éva 92 éves volt.

Kisvárosi luxuspaloták Magyarországon ? 3 milliárdos otthon

Mindenütt jó, de a legjobb otthon. Sokszorosan igaz ez, ha az otthonunk olyan, mint egy kastély, egy okosház vagy egy wellness oázis.

Ákos teljesítménye popzenészként és vendéglátóként is kínos

Kovács Ákos lényegében a Fidesz kiszolgálásához ért a legjobban.

Mutatjuk Orbán 5 sötét titkát - te hányat ismersz?

A felcsúti miniszterelnök múltjában és jelenében rengeteg olyan dolog van, amit inkább eltitkolna. Szubjektíven válogattunk közülük ötöt, amik kiverték a biztosítékot nálunk. Te ismerted ezeket?

Kihúzták az ötöslottó nyerőszámait ? 1, 95 milliárd forint volt a tét

Ezek voltak a 2021. február 27-i ötöslottó-sorsolás nyerőszámai.

Olyan helyről került elő egy óvszer, ami azonnal lebuktatta a férjét megcsaló amerikai nőt

Pedig eleinte még a feleség gyanúsította azzal a férfit, hogy biztosan valamilyen nemi betegséget kapott el tőle.

A D-vitaminhiány és a koronavírus közötti összefüggés

Ha valamilyen vitamint csodaszernek reklámoznak betegségek megelőzésére és kezelésére, általában gyököt kell vonni az elképzelésből.

Oltási káosz: Orvos és páciens is a kormány hibájából szenved

Sem oltásra váró olvasónk, sem háziorvosa nem igazodik ki Orbánék "oltási tervén". Nem tudják, ki, mikor, milyen vakcinát fog kapni.

blogmorzsák

A gyerekek 90%-a találkozott már online zaklatással

Biztonságban van gyermeked a neten?

Egy szabadalom, mely megvál­toz­tat­hatja a magánéletről alkotott képünket

Az ilyen típusú tömeges megfigyelés szó szerint megsemmisítené a magánéletet.

A 4000 éves baduk

Tanuljuk meg a legkomplexebb játék szabályait alig 10 perc alatt!

Gyönyörű házi granola cukormentesen

Pár perc, pár hozzávaló, és pár napra előre meg is van a saját kis házi granolánk, amit uzsonnára vagy reggelire bármikor elővehetünk!

Így lehetnek tökéletesen tiszták a fogaid

Fogkefe mellett ezt használd, segít leszámolni az ínygyulladással is.

Vadonatúj Terminátor-sorozatot tervezget a Netflix

De nem Arnold Schwarzeneggerrel, hanem a kultikus Ghost in the Shellt animét is megálmodó stúdióval.

Nem minden vakcina ér vakcinaútlevelet

Az ezzel foglalkozó EU-csúcs előtti napon dobták le a lengyelek a bombát: csak az EU-s vakcinákat fogadják el.

Véget ért a Való Világ tizedik évada

Az utolsó hét igazi meglepetése­ket tartogatott a nézők számára, minden idők legszorosabb párbajaival.

Orbán úgy dön­tött: tomboljon a ví­rus, az emberélet nem számít

Miért nem merte bevállalni, hogy szigorítson, mielőtt enyhíthetünk?

„A férjemnek merevedési gondjai vannak“

Tényleg nyaggatás, ha próbálsz megoldani egy párkapcsolati problémát?

A zürichi élet előnyei és hátrányai

A világ egyik legdrágább és legjobb városa a svájci Zürich, ennek minden előnyével és hátrányával együtt.

A D-vitamin hiány tipikus jelei

Az új típusú koronavírus járvány kapcsán a D-vitamin szerepe erősen felértékelődött és egyáltalán nem véletlenül.

0