Deloitte: az eÁfa rendszer új alapokra helyezheti az adózók áfabevallási gyakorlatát
A jövőre érkező eÁfa rendszer új alapokra helyezheti az adózók áfabevallási gyakorlatát - hívta fel a figyelmet a Deloitte szerdán.
Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint az őszi adócsomagban már szerepelnek az eÁfa rendszerre vonatkozó rendelkezések, így biztosra vehető, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) tájékoztatásának megfelelően 2024. január 1-jétől, elindul és nyilvánosan is elérhetővé válik az éles eÁfa rendszer.
A rendszer egyik pillére, a NAV által elkészített áfabevallás tervezet az Online Számla, az Online Pénztárgép (OPG), illetve a vámigazgatási nyilvántartásokból (CDPS) származó adatok felhasználásával jön létre, ami jellemzően a kisebb, kevésbé komplex tranzakciókkal működő adózók számára jelenthet majd érdemi segítséget.
Másrészt az M2M (machine-to-machine) rendszer teszi lehetővé az adózóknak, hogy a jelenlegi bevallási nyomtatványok helyett egy standardizált áfa analitikát, és egyéb adatokat, mellékleteket tartalmazó fájlt töltsenek fel a NAV részére az Online Számla Rendszer óta már ismert gép-gép kapcsolaton keresztül, áfabevallás gyanánt. Ezáltal nem lesz szükség az Általános Nyomtatványkitöltő Keretprogramban (ÁNYK) használatára, egyúttal a belföldi összesítő nyilatkozatok elkészítésére és a titkosított bevallások NAV oldalra történő kézi feltöltésére sem.
A harmadik újítás - sorolta a tanácsadó cég -, hogy az Online Számla mellett a NAV elérhetővé és lekérdezhetővé teszi az OPG és CDPS rendszerekben lévő adatokat is, így az adózóknak lehetőségük lesz ezeket is beépíteniük a bevalláskészítési folyamatba - függetlenül attól, hogy az eÁfa rendszeren vagy az ÁNYK-val nyújtják be a bevallást.
A közlemény Fábián Dorottyát, a Deloitte adóosztályának partnerét idézte, aki elmondta, hogy az eÁfa használata nem lesz kötelező, az ÁNYK program továbbra is használatban lesz, így az adózók szabadon dönthetik majd el, hogy szeretnének-e élni ezzel az új lehetőséggel.
Szente Zoltán, a Deloitte adóosztályának szenior menedzsere a közleményben kiemelte, hogy a korlátozott mértékben használható bevallási tervezettől eltekintve az eÁfa rendszer nem kínál önmagában megoldást a bevalláskészítési folyamat automatizálására: az adózók feladata lesz ugyanis egy olyan megoldás fejlesztése, amely megfelelően ki tudja használni az eÁfa rendszer adottságait, képes kommunikálni vele, a rendelkezésre bocsátott adatokat fel tudja dolgozni, a kapott visszajelzéseket ki tudja értékelni és be tudja építeni a bevallási folyamatba. Ennek megfelelően az eÁfa rendszer használata, illetve az ezzel kapcsolatos rendszer bevezetése alapos előzetes felkészülést igényel az adózók részéről - tette hozzá a szakember.
A Deloitte szakértői együttműködnek az adóhatósággal a rendszer tervezésében és tesztelésében, és olyan saját alkalmazást is fejlesztenek, melynek célja az eÁfa rendszer nyújtotta lehetőségek maximális kihasználása - olvasható a tanácsadó cég közleményében.
MTI
hírek innen, onnan
Magyar Péter már 30 százalékpontos előnyben a Polymarketen, Orbán Viktor győzelmére egyre kevesebben fogadnak
Magyar Péter győzelmét már 65 százalékra árazzák az itthon elérhetetlenné tett oldalon, ami 30 százalékpontos előnyt jelent Orbánnal...
Molnár Áront letiltotta a Facebook, szerinte az orosz titkosszolgálat állhat a háttérben
A színész szerdán arról számolt be, hogy 72 órás korlátozást kapott a Facebookon, így posztolni sem tud. A noÁr mozgalom alapítója...
Mi lesz most a földgáz árával? Súlyos rakétacsapás érte Katar ipari központját
Katar külügyminisztériuma határozottan elítélte azt az iráni támadást, amely jelentős károkat okozott az ország egyik legfontosabb...
Magyar Péter felkérdezte Orbán Viktort az ukrán zászlós akcióról
A Tisza Párt elnöke Tolnán arról beszélt, hogy 15-16 éves gyerekek mögé bújva akarták lejáratni a Tisza Pártot, de azt is elbukták a...
„Ez nem emlékkoncert.” – Fenyő Miklós családja nem hallgat tovább
Meglepő közleményt adott ki pár órája a magyar rock and roll legenda rokonsága, ami alaposan felkavarta az állóvizet a zenei életben....
Botrány a 70. Eurovízión: így szakadt ketté a mezőny Izrael miatt – mutatjuk, kik maradnak távol
Idén májusban Bécsben rendezik meg a 70. Eurovíziós Dalfesztivált, amelyen harmincöt ország vesz részt, öt állam azonban bojkottálja a...
Alkohollal ünnepelt, aztán kocsiba ült Tamási fideszes alpolgármestere, csak jöttek a rendőrök a szondával
A politikus ügyében nyomozás indult, ő maga közleményben kért elnézést.
A Mol és a Shell korlátozta a tankolható üzemanyag mennyiségét Szlovéniában
Ideiglenesen korlátozták a Mol és a Shell szlovéniai töltőállomásain a tankolható üzemanyag mennyiségét a megnövekedett kereslet miatt...
Stabil belföldi fogyasztásra számít az idén a húsiparosok érdekképviselete
Az idén kissé nőhet a húsfogyasztás belföldön, de az importnyomás továbbra is erős, a kiviteli lehetőségek pedig bizonytalanok - mondta...
2025-ben a mobilfizetés volt a pénzügyi digitalizáció fő hajtóereje Magyarországon
A mobilfizetés volt a pénzügyi digitalizáció legfőbb hajtóereje Magyarországon tavaly a Mastercard legfrissebb, szerdán közzétett...
Bejelentették: adócsökkentéssel fékezné az üzemanyagárakat újabb európai ország
Az üzemanyagra kivetett jövedéki adók csökkentését, valamint a fuvarozókat segítő adójóváírást jelentett be Giorgia Meloni olasz...
A Fidelitas elnöke szerint nekik nincs közük az ukrán zászló kifeszítéséhez
Ennek ellenére a szervezet budapesti elnöke elég egyértelműen kapcsolatban állt az egyik akciózóval.
Sport
Csoda a Bajnokok Ligájában: Idegenben 0–3, hazai pályán 5–0 és történelmi továbbjutás
A Sporting hősies fordítás után ott van a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában.
Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferencváros kiesése után, Robbie Keane is megszólalt
A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.
A Liverpoolt emlegető Guardiola Rüdigerrel balhézott, Vinícius megindokolta a gúnyolódását
Álvaro Arbeloa a piros lapról és Thibaut Courtois sérüléséről is beszélt a Manchester City–Real Madrid BL-visszavágó után.
Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában
Borzalmas félidőn van túl a Ferencváros a Braga otthonában.
A „síró" Vinícius lövését piros lap követte, Courtois sem fejezte be a Real Madrid meccsét
A három angol csapatból egy jutott negyeddöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapján.
Sporting–Bodö/Glimt: mit mutatott a VAR és mit nézett a játékvezető? Háborognak a norvégok
A Bodö/Glimt játékosai először el sem hitték, hogy a bíró büntetőt fog ítélni a Sporting javára a második félidőben.
Méghogy a legveszélyesebb állás? A Fradi lubickol Európában a 2–0 után.
Az együttes nyolc ilyen párharcából hetet húzott be, kétszer jutott döntőbe, egyet meg is nyert.
Iszonyatos mélységből a csúcsra: a világ 16 legjobb csapata között Magyarország
A magyar női kosárlabda-válogatott az elmúlt négy év alatt megjárta a poklot, de most tényleg a mennyországba jutott.
A Citynek nem volt esélye a fordításra, a Real Madrid kettős győzelemmel jutott a negyeddöntőbe
Nagyjából 20 percig volt minimális esélye a Manchester Citynek a fordításra.
A legjobbak közé választották a vb-re bravúrosan kijutó magyar válogatott centerét
Csapatunk 28 esztendő után léphet újra pályára világbajnokságon.
Gulácsi korábbi posztriválisának savanyú a szőlő a BL-zakó után: „Csak véletlenül rúgsz ekkora gólt”
A németek kapusa hiába parádézott, a Bayer Leverkusen 2-0-ra kikapott az Arsenaltól Londonban.
Bulvár
Mérhetetlenül megalázták Nagy Ferót, több színész összefogott ellene
Ez az eddigi legdurvább lejáratóvideó.
Kutatók: a Békemeneten 58 ezren hallgatták Orbánt, a Nemzeti Meneten 162 ezren Magyart
Tudományos módszerekkel megbecsülték a március 15-ei politikai felvonulások méretét.
„Júniusra halott lett volna” – Donald Trump nevetve kotyogta ki egy képviselője halálos betegségét
Az amerikai elnök hozzátette, hogy ő mentette meg Neal Dunn életét.
Trump éjjel brutálisan lecsapott - az óriásbombázás után NATO-kilépés jöhet?
Óriásbombákat vetett be a Hormuzi-szoros térségében az Egyesült Államok. Donald Trump eközben azzal fenyegetőzött, hogy kilép a NATO-ból, amiért a tagországok megtagadták segítségkérését.
Váratlan fordulat a március 15-i számháborúban, külföldi újság olyan becslést tett, amit még sehol sem hallhattál
A számháború még napokig tart majd, külföldön is becslésbe kezdtek.
Szigorítanak a benzinkutaknál: többet kell fizetnie hamarosan annak, aki így tankolna Szlovákiában
Tarthatatlanná vált a helyzet az észak-szlovákiai benzinkutakon, mivel tömegesen járnak át az üzemanyagért Lengyelországból. A szlovák kormány külön árkategóriával szabna gátat a gyakorlatnak.
Meghalt egy harmadéves honvédtisztjelölt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Campusán
Egyelőre nem tudni, mi okozta a honvédtisztjelölt halálát.
Ez a színésznő volt Gobbi Hilda titkos szerelme: csak úgy lángolt köztük a szenvedély, hivatalosan mégsem vállalták fel a románcot
Gobbi Hilda sosem csinált titkot abból, hogy a saját neméhez vonzódik, ám amikor beleszeretett egyik híres kolléganőjébe, mégis arra kényszerült, hogy eltitkolja a nyilvánosság elől a forró románcot.
Lángokban áll a világ legnagyobb gázmezője, az egekbe szökött az olaj ára
Irán megfojtja a világ olajellátását.
Három halott, három sérült: borzalmas balesetet okozott egy nő Debrecenben
A TWN.hu információi szerint vádemelést javasol az ügyészség a nővel szemben, hat évet kérnek rá.
Megtalálhatták az első egyértelmű bizonyítékot arra, hogy a világűr mélyén összetett, gyűrűs szerkezetű kénvegyületek is vannak
A Max Planck Földönkívüli Fizikai Intézet (MPE) és a spanyol Asztrobiológiai Központ (CAB) szakemberei egy minden eddiginél összetettebb kénalapú molekulát azonosítottak a világűrben a G+0.693–0.027 jelű molekul
Míg mi aludtunk, Irán megtette, amitől sokan tartottak
Úgy tűnik, Irán már mindent egy lapra tesz fel.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


