Ezt olvasta már?


Demeter Márta: a kérdésfeltevés nemcsak indokolt, hanem törvényes is

Demeter Márta szerint nemcsak indokolt, hanem törvényes is volt az a kérdésfeltevés, amit a belügyminiszterhez és a honvédelmi miniszterhez intézett a miniszterelnök lányának katonai repülőgéppel történt esetleges szállításáról.

Az LMP frakcióvezető-helyettes csütörtökön Debrecenben a Stop tandíj! címmel tartott sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre válaszolva kijelentette: miután a kecskeméti repülőbázison "teljesen törvényes keretek között" betekintett az iratokba, az információk "egyértelműen indokolták és indokolják azt a kérdésfeltevést", amit megtett a két miniszternek.

Az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának alelnöke azt mondta, közérdekből nyilvános adatokról van szó, ezért hozta nyilvánosságra. Érthetetlennek nevezte azt a sajtóbeli üzengetést, ami az ügyben kialakult, ő maga - mint megerősítette - várja a miniszterek hivatalos, írásos válaszát, s annak ismeretében dönt a további lépésekről.

Arra a kérdésre, lemond-e országgyűlési képviselői mandátumáról, amelyre Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője szólította fel az LMP-s politikust, egyértelműen nemmel válaszolt.

"Miért mondjak le? - tette fel a kérdést. Úgy fogalmazott, hogy azt a munkát végzi amivel megbízták a választók. Mint mondta, ennek az a legfontosabb eleme az, hogy országgyűlési képviselőként a kormányzat működését és tevékenységét, illetve a döntések végrehajtását ellenőrizze.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

A nyírfapollen-allergia

A nyírfapollen az egyik legjelentősebb tavaszi allergén: erős tüneteket okoz, az allergiás náthára jellemző légúti és szempanaszok...

Ez a filléres zöldség a rák és az elhízás esküdt ellensége

Sokan csak a menzáról ismerik, pedig valóságos csodát tesz a testtel.

Még nincs itt az ideje, hogy a kormánytól választ kapjunk arra, tényleg jön-e az amerikai alelnök Budapestre

J. D. Vance jönni Magyarország? Bárhogy is legyen, három ukránt addig is kitiltottak, tudtuk meg a csütörtöki kormányinfón.

Klónozott bankkártyákkal, lottózókban üríthették le banki ügyfelek számláit

Azt is kiderítettük, mi lehetett abban a biznisz a csalóknak, hogy lottózókban fogadtak.

Új belépőmotort kapnak a Peugeot-k

Cseréli alap benzinmotorját a Peugeot. Az új erőforrás fő paraméretei változatlanok, de szinte mindent kicseréltek.

Közel 4 milliárdot kaszáltak az autósokon egyetlen utcában

Döbbenetes számok láttak napvilágot az egyesült királyságbeli traffipaxok és térfigyelő kamerák jövedelmezőségéről, milliárdokat...

Felismered, mi volt ez az autó, mielőtt V12-es szívet kapott?

A motorcserén túl jelentős külső átalakításokat is végzett a műhely, mielőtt az eredményt bemutatták a SEMA tuningshow-n.

Ezek a legnépszerűbb francia használt autók itthon

A francia autók hazai piaca összességében kiegyensúlyozott képet mutat, de jól látható különbségek is kirajzolódnak a szegmensek...

0

Sport

Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt

A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.

Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában

Borzalmas félidőn van túl a Ferencváros a Braga otthonában.

Ekkora pofonra senki sem számított a Camp Nouban, kilenc gól a BL-meccsen

Három félidőn keresztül remekelt a Newcastle a Barca ellen, de végül hatalmas verést kapott.

Szoboszlai Carragher segítségével bizonyította igazát, a gólja nem így volt tervezve

Az egykori Liverpool-játékos, Jamie Carragher a BL-visszavágó után megragadta a magyar futballista lábát.

Szoboszlai elképesztően okos gólt lőtt a Bajnokok Ligájában – videó

A Galatasaray csapatát fogadták az Anfield Roadon.

Steven Gerrard szerint komoly hibát követ el a Liverpool Szoboszlai Dominikkal

Úgy véli: a magyar válogatott csapatkapitánya igazi vezéregyéniség lett.

Mi történt Varga Barnabással? – az AEK edzésén megdöbbent a görög média + videó

Ma a labdarúgó Európa-ligában és a Konferencialigában is kialakul a legjobb nyolc mezőnye.

Három magyar a pályán, kövesse nálunk a Liverpool és Galatasaray meccsét.

Egy lépésre voltak a bravúrtól a törökök, akik megnyerték a párharc első mérkőzését.

Nincs vita: Szoboszlai Dominik a Liverpool legnagyobb sztárja lett

A Liverpool magyar sztárja fantasztikusan játszott a Galatasaray elleni BL-meccsen.

Véget ért az Odüsszeia: az iráni női válogatott drámai hazaérkezése

A csapat több országon át vezető, tíz napon át tartó hosszú út végén jutott vissza Iránba.

0
0

Bulvár

Szigorítanak a benzinkutaknál: többet kell fizetnie hamarosan annak, aki így tankolna Szlovákiában

Tarthatatlanná vált a helyzet az észak-szlovákiai benzinkutakon, mivel tömegesen járnak át az üzemanyagért Lengyelországból. A szlovák kormány külön árkategóriával szabna gátat a gyakorlatnak.

Kiszivárgott a Békemenet-titok, szédületes információk láttak napvilágot a Tisza és a Fidesz táboráról

A Békemenet és a Nemzeti menet egy nagyon elgondolkodtató jelenségre világított rá.

Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt

A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.

Ez a zöldség nyersen akár idegméreg is lehet: csak főzve biztonságos a fogyasztása

A zöldségek az egészséges étrend elengedhetetlen részét képezik, és sokan fogyasztják őket nyersen is, hogy megőrizzék a bennük rejlő vitaminokat és tápanyagokat. Ám ez nem minden zöldség esetében a megfelelő

Mennyi idő alatt regenerálódik a máj? A válasz meglepőbb, mint gondolná

A máj bár képes részben regenerálódni, de ez nem korlátlan, ráadásul a gyógyulás sebessége függ a károsodás típusától és a szervezet állapotától.

Ráeresztették a mesterséges intelligenciát Magyar Péterre, eldobsz mindent a végeredménytől

Különleges kapcsolat van Orbán Viktor és Magyar Péter között.

0