Ezt olvasta már?

0

Dézsi András lett Sáránd polgármestere

A függetlenként indult Dézsi Andrást választották Sáránd polgármesterévé a vasárnapi időközi önkormányzati választáson - közölte az MTI-vel a helyi választási iroda vezetője.


hirdetés

Bálint Erika Katalin elmondta: a hajdú-bihari település 1908 választópolgára közül Dézsi Andrásra 389-en szavaztak, a korábbi polgármester, a szintén független Szántó József 339 szavazatot kapott, az MSZP jelöltjére, Nagy Józsefnéra pedig 277-en voksoltak. Érvénytelen szavazat 23 volt.

A településen képviselő-választást is tartottak, a hat képviselői helyre huszonnégyen pályáztak - tette hozzá.

A 2350 lakosú Sárándon azért kellett időközi önkormányzati választás tartani, mert a képviselő-testület szeptember 5-én feloszlatta magát, arra hivatkozva, hogy nem tud együtt dolgozni Szántó József polgármesterrel.







0
0

hírek innen, onnan

A rajongók dönthetnek Alonsoról

Közösségi oldalán lehet szavazni.

Új légitársaság jön Budapestre, könnyebb lesz Dubajba repülni

Az emirátusokbeli diszkont légitársaság naponta fog repülni Budapest és Dubaj között.

Valkó Eszter 44 évesen első babáját várja

Küzdelmes volt, de végül teljesült a műsorvezető legnagyobb vágya.

Elsőként az MTA elnöke kapta meg az új díjat

Lovász László matematikusnak, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnökének ítélték elsőként oda az Academia Europaea (AE) barcelonai...

Kormánybukáshoz vezethet a csűrés-csavarás az EU-s drámában

A brit parlament a bénultság állapotába került és sem a kormányfő, sem az ellenzék vezetője nem óhajtja feloldani ezt. Eközben szerdán...

Dzsudzsák Balázs üzent a Fradi sztárjának

Varga Roland a Vidi-Ferencváros labdarúgó NB I-es találkozón szenvedett fejsérülést vasárnap. A támadó a hírek szerint még kórházban...

Budapesten bővít a Nissan

Bővíti egyetlen európai üzleti, pénzügyi szolgáltató központját a Nissan japán autógyár Budapesten; az autóipari vállalat...

MindiGO TV néven folytatja az online MindigTV

Mobilappok mellett már webes felületről is elérhető a szolgáltatás.

Itt a tökéletes fegyver a csomagtolvajok ellen: fingszag és csillámpor

A pofátlanság netovábbja ellopni más küldeményét a teraszáról, úgyhogy hatalmas szükség volt egy ilyen kreatív fegyverre.

0

Sport

Nem csitulnak a kedélyek a magyar csúcsrangadó után: három piros lapot kér számon a bírón, az MLSZ-hez fordulh...

Székesfehérvár Nem kímélték egymást a csapatok a labdarúgó-NB I csúcsrangadóján.

Súlyos büntetést kapott Dárdai Pál csapata

A Hertha drukkerei a Dortmund elleni bajnokin randalíroztak, a Német Labdarúgó Szövetség keményen odacsapott.

Ronaldo távozása óta fogynak a szurkolók a Real stadionjából

A legutóbbi három bajnoki meccsre 56 ezren sem mentek ki.

Cristiano Ronaldo visszatér Madridba

Bajnokok Ligája: döntőnek is beillő párosítások a legjobb 16 között.

A Manchester United kirúgta José Mourinhót

A Liverpool elleni vereség és a kilátástalan játék már sok volt a vezetőknek.

Hibázott a játékvezető? Így látta Bede Ferenc a Vidi - Fradi magyar csúcsrangadón történteket.

A Mol VidiFTC NB I-es rangadó után a zöld-fehérek szerint több székesfehérvári focistát is ki kellett volna állítani a találkozón, Erdős József (41) játékvezető viszont egyszer sem mutatta fel a piros lapot.

Liverpool-Bayern, Atlético-Juve, Spurs-Dortmund nyolcaddöntők is lesznek a BL-ben

A címvédő Real Madrid az Ajaxszal találkozik a Bajnokok Ligájában.

BL-sorsolás: Mourinhóék belehúztak, de a Liverpool - Bayern a csúcs

Élesedik a helyzet, kisorsolták a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszának első fordulóját. Jönnek a nyolcaddöntő-párosítások.

Ibrahimovic eldöntötte, hol folytatja a pályafutását

A svéd klasszis a közösségi oldalán ismertette elhatározását.

Eldőlt, hogy Ibrahimovic visszatér-e Európába

A 37 éves csatár márciusban érkezett a Los Angeles-i csapatához.

0

Bulvár

Hadházy felesége üzent Szél Bernadettnek

Hadházy Ákos a nyilvánosság előtt adta át felesége köszönetét Szél Bernadettnek az esti tüntetésen.

Cool házra vágyott Schobert Norbi, meg is kapta

Saját gyártású luxus bútorokat és kiegészítőket dob piacra az építésziroda.

Sokkolt mindenkit: Ilyen durva hajra váltott Singh Viki

Valósággal sokkolta a rajongókat Singh Viki legújabb fotójával: ˝Új kinézet, új haj˝ - írta az énekesnő. Eddig sem volt titok, hogy gyakran változtatja haját, parókákat is hord, ám ez most az eddigi legvadabb váltás. Lila frizurája lett! Nagyon dögös - szerinted milyen?

Liptait fél évre eltiltották a tévézéstől

Őszintén vallott a TV2 utáni terveiről illetve azok hiányáról Liptai Claudia.

Jön az új 500 forintos - így fog kinézni

Február 1-től kerülnek forgalomba az új 500 forintosok, a bankjegyek régi változatával 2019. október 31-ig lehet fizetni.

15 év után vége - A magyar színész elvált 2 gyermeke anyjától

Hujber Feri és Tölgyesi-Khell Cynthia hivatalosan is elváltak.

Sebestyén Balázs: Ebből látszik, hogy mennyire be vannak szarva

A Rádió1 reggeli műsorában is téma volt a vasárnapi tüntetés.

Ennyi az átlagos nyugdíj Magyarországon

Az átlagos havi nyugdíj összege Magyarországon, 2000-2017 egy ellátottra jutó nominál összeg, nyugdíj vagy nyugdíjszerű ellátásban részesülők átlagos létszáma

blogmorzsák

Fura szőrök és sikolyok

Meglepetésekkel teli, extra hangos este kerekedett a villában, de előtte még tartottak egy nem kevésbé sokkoló téli olimpiát is.

A legjobb helyek szilveszterezésre

Aki még nem tudja, hol köszöntse az újévet, annak ajánlunk néhány különleges külföldi lehetőséget Bécstől Dubrovnikon át Londonig.

Magyarország lassan ráébred, hogy a populizmus minimum zsákutca

Orbán törheti a fejét, miként mászik ki a saját maga által előidézett slamasztikából.

Hogyan tárgyaljunk a tüntetőkkel, akik be akarnak hatolni egy tévébe?

„Volt benne részem 1990. október 23-án.“

12 pont, avagy mit kíván a magyar nemzet

Bő másfél évszázad után még mindig szájba kell rágni, hogy felelős minisztérium, sajtószabadság meg Unio?

Ezeket használja egy igényes férfi

Vannak, akik semmit sem, vagy nagyon keveset hajlandóak tenni, a test-, és arcápolásért.

Na most akkor nagyokosok, mondjátok meg, mi legyen

Az antiorbánizmus egyelőre inkább előre viszi a dolgokat, mint hátra.

Kidobható-e egy parlamenti képviselő a köztévéből?

A vezetők elzárkóztak minden pár­beszéd elől, és inkább egyen­ru­hás embereiket küldték a belépőkre.

Mi alapján kell választani házastársat?

„Sosem kérek rajtuk számon egy pár ráncot, egy tökéletlen sminket, a számos szexpartnert, esetleg egy kis ünnepi túlsúlyt.”

Egy mocskos rendszer szíve

„Minden pillanat­ban, ahol van elérhető internet, a budapesti eseményeket követem.“

Itt a forgatókönyv: nyomás alatt azonnal hibázik a rezsim

Mivel a rendszer képtelen a hibák javítására, a legkisebb nyomás alatt is összeomlik a felépítmény.

Álomszép magyar zene

VENI lemezének hallgatása közben színeket látunk.

0