Ezt olvasta már?

Színházak éjszakája - Kalandtúra és horrorisztikus kulisszajárás Debrecenben

Kalandtúrával és horrorisztikus kulisszajárással is várják a közönséget a Színházak éjszakáján szombaton a debreceni Csokonai Színházban - tájékoztatta az MTI...

0

Diákok! Irány a laboratórium!

Újra meghirdetik az immár két alkalommal nagy sikerrel megszervezett, középiskolásoknak szánt pályázatot és interaktív oktatónapot, a Laborkalandot.


hirdetés

A pályaválasztás előtt álló diákoknak lehetőségük nyílik eljutni egy igazi vizsgálólaboratóriumba és megtapasztalni az órákon tanultak gyakorlati alkalmazásának fontosságát. A május 15-ére tervezett, komplett pedagógiai programmal rendelkező esemény legfőbb célja a kémia népszerűsítése.

 

A középiskolásoknak szánt egy napos oktatóprogramra mától, azaz március 24-től jelentkezhetnek a diákok, a hagyományteremtő kezdeményezés célja ezúttal is a kémia és a természettudományok népszerűsítése a pályaválasztás előtt álló diákok körében, akik bepillanthatnak a titkok és csodák: azaz egy igazi vizsgálólaboratórium életébe!

Ahogy az eddigi alkalmakkor, úgy idén május 15-én is eljön a nagy nap azoknak az érdeklődő középiskolásoknak, akik jelentkeznek a Laborkaland versenyre!  A pályázókat a szervező WESSLING Közhasznú Nonprofit Kft. az egész országból várja, és arra kéri őket, hogy az alábbi témák egyikéből írjanak rövid fogalmazást.

-  Mit lehet tudni az azbesztről? Hol fordul elő, és miért fontos a vizsgálata?

-  Mit jelentenek az úgynevezett non-food vizsgálatok? Mi tartozik ebbe a témakörbe?

-  Mi mindent eszünk meg a gyógyszerrel együtt?

A szervezők ez alapján döntik el, hogy a jelentkezők közül kik bújhatnak majd köpenybe, kik húzhatnak gumikesztyűt és vehetnek fel védőszemüveget, hogy nekiláthassanak kísérletezni.

A Laborkaland szervezői (vegyészek, kémiatanárok, kommunikációs szakemberek) azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy minél több olyan diák jusson el a programra, akiknek az iskolában kevesebb lehetőségük adódik kísérletezni, és akik ugyan érdeklődnek a kémia iránt, ám testközelből még nem tapasztalták meg, micsoda élményt jelent elválasztani egymástól az anyagokat, kideríteni, milyen káros összetevők vannak az élelmiszerekben, vagy milyen anyagok szennyezik vizeinket.

A szervezők modern, interaktív, a csoportmunkára építő pedagógiai programot, szemléltető munkafüzetet alkottak annak érdekében, hogy az ide érkező diákoknak valóban tartalmas és akár egy életre szóló élményt nyújtson az országban mindezidáig egyedülálló Laborkaland program.

Az első két Laborkaland programra az országból több százan jelentkeztek. A kísérleteket úgy állították össze, hogy minél szemléletesebben és egyszerűbben mutathassák be a laboratóriumban folyó vizsgálatokat, és mindeközben aktivizálják a gyerekek iskolai tudását is. A laborlátogatáson a legkorszerűbb technikai eszközökkel különböző méréseket is elvégeztek a diákok, akik a program végén elismerő okleveleket is kaptak. A programra csoportban érkező diákokat elkísérték a felkészítő tanáraik is, akik kiemelték a munkafüzetben is rögzített remek tematikát, módszertant, a kísérleteket, amelyekből az órai munka során is ötleteket lehet meríteni.

További információ: www.laboratorium.hu (www.laborkaland.hu)

 

 

Mi minden történik a Laborkalandon?

·         Előadások a laboratóriumban folyó munkáról, a környezet, élelmiszer és a gyógyszerek vizsgálatáról

·         Kísérletezés

·         Laboratóriumlátogatás

·         Mérések a legmodernebb berendezésekkel

·         Rövid teszt írása

·         Meglepetés-előadás

·         Oklevelek átadása

Mit biztosítunk a gyerekeknek?

·         Védőfelszerelést (köpeny, kesztyű, szemüveg)

·         Kísérleti eszközöket

·         Az útiköltség megtérítését

·         Ebédet

·         Munkafüzetet (ezt haza is vihetik)

·         …és sok-sok élményt!!!

Mi a jelentkezés feltétele?

Egy esszé leadása az alábbi három témakör valamelyikében (2000-3500 karakter terjedelemben)

-  Mit lehet tudni az azbesztről? Hol fordul elő, és miért fontos a vizsgálata?

-  Mit jelentenek az úgynevezett non-food vizsgálatok? Mi tartozik ebbe a témakörbe?

-  Mi mindent eszünk meg a gyógyszerrel együtt?

Szülői és iskolai igazolások

Az esszéket csak akkor áll módunkban elfogadni, hogyha a kísérőlevélben a jelentkezők megadják a nevüket, azt az e-mail-címet, amelyen értesíthetjük őket az eredményről, illetve a tárgy mezőbe a Laborkaland szót írják be!

A pályamunkák leadásának határideje: 2015. április 20.

A nyertes diákokat legkésőbb május 1-ig értesítjük.

Kérjük, az értesítés után a leendő résztvevők az összes igazolást legyenek szívesen e-mailben eljuttatni hozzánk, hiszen ez ugyancsak fontos feltétele a részvételnek.

A korábbi Laborkalandokról a www.laborkaland.hu , illetve a www.laboratorium.hu honlapon találhatók további információk.







0
0

hírek innen, onnan

Időzített bomba az antibiotikum-rezisztencia - évtizedek óta áll a kutatás, nem üzlet senkinek

Még mindig nagyjából ugyanazokat az antibiotikumokat használjuk, mint a 60-as és 70-es években. Nem jövedelmező a kutatás - az államoknak...

Csigafeldolgozó üzem épült Kisvárdán

A beruházás 40 százalékos állami támogatást kapott.

Nem áll meg az élet egy pillanatra sem: fociünnepre készül Egerszeg

Zalaegerszeg A hétvégi Magyar Kupa-forduló mellett sem áll meg az élet az NB I-ben, vasárnap pótolják ugyanis a 2. fordulóból...

Tevére cserélte az autót Szalay Balázs

Akaba Városnézéssel és tevegeléssel hangolódott a jordániai száguldásra Szalay Balázs (54) és Bunkoczi László (54).

Megállíthatatlanok: idegenben eddig verhetetlen a Fradi

Barcelona Folytatta elismerésre méltó idegenbeli sorozatát a nemzetközi porondon a Ferencváros focicsapata.

A Berlini Művészeti Akadémia gyászolja Konrád Györgyöt

Gyászolja egykori elnökét, Konrád Györgyöt a Berlini Művészeti Akadémia (AdK) közölte pénteken a szervezet.

Emberek százezrei tüntettek az utcákon a klíma védelméért

Gigantikus, több kontinensen átívelő demonstrációt tartottak tegnap az éghajlatváltozás feltartóztatását követelve: Ausztráliában...

Pánik a fedélzeten: kizuhantak az oxigénmaszkok, miután a gép percek alatt zuhant közel tízezer métert

Nemrégiben a gyakorlott utazókat is próbára tevő incidens történt egy gépen az Egyesült Államok felett.

Fegyház és vagyonelkobzás várhat Simonka Györgyre

Budapest Nyolc és fél év fegyházbüntetést és teljes vagyonelkobzást kérhetett az ügyészség vádiratában a bűnszervezetben,...

A Facebook felfüggesztett több tízezer appot

Az applikációk nagyjából négyszáz fejlesztőhöz köthetők.

Bértárgyalások, sztrájk és beruházások is jönnek - a nap hírei

Országos sztrájkot hirdetett október 10-re a közszolgálati és szociális ágazatban dolgozók szakszervezetei. Klímaügyi javaslatokat...

16 ember, akinek a nyugodtságát még a buddhista szerzetesek is megirigyelnék

Vannak emberek, akiknek szó szerint kötélből vannak az idegeik. Ők azok, akik irigylésre méltó közömbösséggel képesek kezelni az élet...

0

Sport

Edzői reagálások az Espanyol-Ferencváros EL-találkozót követően

Sergey Rebrov és David Gallego véleménye az 1-1-es végeredményt hozó összecsapásról.

Óriási siker döntetlent játszani egy spanyol csapat ellen idegenben

A Ferencváros barcelonai pontszerzéssel kezdett az Európa-ligában, a főszereplőket kérdeztük.

Ferencvárosi örömünnep a barcelonai El-bravúr után - galéria

Ölelkezés, tapsvihar, tehetetlen spanyol kapus. A Fradi-meccs legjobb képei.

Az M1-en sokkal izgalmasabb volt az Espanyol - Fradi El-meccs: 22 gól esett!

Bravúros döntetlent játszott a Fradi az Espanyol pályáján, ezt emelte ki az M1 Híradó is, igaz, ők valamivel több gólt láttak a meccsen.

Erre még az Espanyol edzője is elismerően bólintott: bravúros döntetlennel rajtolt a Fradi az Európa-ligában

Sigér Dávid szerint bánkódni nem kell, hogy az Espanyol kiegyenlített, inkább örülni lehet annak, hogy a Ferencváros 1-1-es döntetlennel pontot szerzett Barcelonában a labdarúgó Európa-liga csoportkörének nyitányán.

Ajándékba adtunk egy pontot a Ferencvárosnak - Nemzetközi lapszemle

A Ferencváros labdarúgócsapata 11-es döntetlent harcolt ki az Espanyol vendégeként az Európa-liga csoportkörének 1. fordulójába. A mérkőzéssel kiemelten foglalkoztak a spanyol lapok, helyszíni tudósítóink ezekből szemezgettek.

Barcelonai szenzáció. Pontot szerzett a Ferencváros- Frissített Edzői Reakciók

A Ferencváros remekül játszott az első félidőben a másodikban azonban elfáradt, de így is egy pontot el tudott csípni.

Érthetetlen, hogy a spanyol gól előtt miért nem állították meg a játékot

Sigér sajnálja a bekapott gólt, de az egy pontnak is örülni tud.

Zidane kirúgása borzasztóan sokba kerülne a Real Madridnak

Persze egyelőre még szó sincs a francia menesztéséről.

Nem engedi el Gulácsi Pétert a Lipcse

A magyar kapus lett a Bundesliga legjobb játékosa tavaly.

0

Bulvár

Te is színeknek látod a következő számokat? Ritka képességre utalhat

Ha a szinesztézia szót halljuk, legtöbbünknek az iskola példa jut eszünkbe: lila dalra kél egy nyakkendő. De tudtad, hogy vannak emberek, akik valóban képesek például számokhoz színeket, vagy például hangokhoz ízeket társítani?Elsőre talán különösen hangzik, de a neurológusok állítják: ritka, de létező állapotról van szó.

Belehasad a szív. Videó a pillanatról, amikor ez a menhelyi kutyus rájön, hogy végre örökre örökbe fogadják

A felelős kutyatartás már a négylábú társunk kiválasztásánál elkezdődik, és ez a videó reméljük sokaknak kedvet csinál az örökbefogadáshoz.

Ez lett a Nagy Ő-vel, Noszály Sándorral

A legnagyobb sztárokat edzi az egykori Nagy Ő, aki még 47 évesen is tudott meccset nyerni a magyar bajnokságon.

Óraátállítás: ekkor kell visszatekerni az órákat

Remélhetőleg pár év múlva elfelejthetjük a tekergetést, mert eltörlik az egészet.

Riadót fújtak a LED-fény miatt

A francia kormány egészségügyi felügyelőtestülete megdöbbentő dolgot közölt.

UV-fénnyel világították meg az antik szobrot: kiderült, hogy eredetileg teljesen máshogy nézett ki

Legtöbben a fehér és a márvány árnyalataival asszociálják a mesterműveket, pedig egykor színesben pompáztak.

Többször is hármas szexre kényszerítette Demi Moore-t Ashton Kutcher

Az 56 éves színésznő hamarosan megjelenő könyvében teregeti ki a házasságuk titkait.

Az 5 legviccesebb nevű magyar település - Hallottál már valaha róluk?

Karakószörcsögről jött, Hirtelengöröngyösig ment A kitalált, vicces településnevekkel gyakran érzékeltetjük, hogy valami a világ végén, semmi közepén van, de a nagyon is valós magyar vidéken számos mókás nevű településnév valóban létezik is. De nem csak a nevük miatt szeretjük őket elmondjuk, egy jópofa fotó mellett miért érdemes még ide látogatni!

44 évesen érte a halál egy osztrák autóúton Zoltánfy Istvánt - ezt a festményét szinte minden szegedi ismeri

Szeptember 17-én avatták fel a szegedi festőművész emléktábláját a Tömörkényben tragikusan fiatalon hunyt el, nevét utca is viseli Szegeden. Mutatunk egy képet, amit biztosan Ön is ismer.

Elhunyt polgármester: "nincs politika, csak a döbbenet"

"Amikor egy 45 éves, tervekkel teli ember meghal, akkor ott nincs politika, csak döbbenet. A Jobbik őszinte részvétét fejezi ki Riz Levente családjának." - olvasható a párt közleményében.

Ekkora most a magyar átlagkereset - A te béred meghaladja?

Nemrég jelent meg a KSH gyorstájékoztatója a magyar bérek alakulásáról. A 2017 január-decemberi időszakot felölelő adatok elemzéséből érdekes információk derülnek ki.

blogmorzsák

iPhone 11 Pro: kipróbáltuk!

Őrületesen drága, de tud-e annyit, mint a sokkal olcsóbb konkurensek?

Kedves ügyfelünk, imádjuk Önt (kár, hogy megszívta)!

A Telenor intenzív hálózatváltogatós szisztémával lepte meg új előfizetőjét. Hát, unatkozni nem fog a következő 2 évben!

A valódi zöld elnökség

Egy ország, amely azzal építi az imázsát, hogy nem építi: Helsinki komolyan gondolja, hogy fölösleges a rongyrázás.

Télen sífutó, nyáron kajakos, nincs nélküle olimpia - ki az?

Nem véletlenül emlegetik Szegedet az evezős sportok fővárosaként.  De mi az, amire mindig emlékezni fogunk?

14 év korkülönbség sok?

Se a szülők, se a barátok nem értik ezt a frigyet.

„Már csak egyetlen szabad szoba van”

A szálláskereső oldalak némelyike néha egészen piszkos trükköket alkalmaz azért, hogy rávegyen minket a foglalásra.

A cukrászat új gyémántja

18 évesen már a csúcson a magyar lány.

„A mai kereszténydemokra­ta Magyarország gyűlöletet szít és nem békét teremt“

Gondolatok a miniszterelnök be­szédéről, amelyet a Keresz­tény Értelmiségiek Szövetsé­gének konferenciáján mondott el.

Egynek kell megküzdeni az eggyel

Már az előző, arányosabb választási törvény is az ellenzéki töredezettsége két-harmados Fidesz többséghez vezetett.

Bolgár kérdezne, ha Tarlós nem beszélné túl

A főpolgármester úgy tekint az újságírókra, mintha mindegyik külön-külön utálná őt.

Mandula palacsinta három verzióban

Mandulás, pihe puha, és nagyon finom.

Miért házasodunk? És így miért nem kéne?

Egy gyűrű mind felett, egy papír az anyakönyvvezető előtt meg felette, így a boldogságot bilincsbe zárhatjuk.

0