Ezt olvasta már?

0

EKF 2023 - Benyújtotta pályázatát a három magyar döntős város

Debrecen, Győr és Veszprém polgármesterei pénteken benyújtották városuk pályázatát az Európa Kulturális Fővárosa 2023 címre az Emberi Erőforrások Minisztériumában.


hirdetés

Papp László (Fidesz-KDNP) Debrecen polgármestere az eseményen úgy fogalmazott: az elmúlt három-négy évben gazdasági tekintetben már újraértelmezték a várost és az észak-kelet magyarországi régiót, amelyet a pályázattal szeretnének kulturális tekintetben is megtenni.

Hozzátette: a második fordulós debreceni pályázat angol nyelvű szlogenje: Sharing Horizons. A 32 programelemmel fűszerezett pályázatuk címe metaforikusan a város előtt álló új kulturális távlatok szellemiségét tükrözi.

Borkai Zsolt (Fidesz-KDNP), Győr polgármestere azt hangsúlyozta: a városban megvannak azok az értékek, amelyek arra predesztinálják, hogy megvalósuljon a kulturális rendezvénysorozat.

Porga Gyula (Fidesz-KDNP) veszprémi polgármester azt hangsúlyozta, hogy az Európa Kulturális Fővárosa címre beadott veszprémi pályamű küldetése a térségi együttműködés erősítése.

A pályázat nemcsak Veszprém városáról szól, hanem a Bakonyról és a Balaton térségéről.

A pályázatokat Krucsainé Herter Anikó helyettes államtitkár vette át a polgármesterektől.

A pályázó magyarországi városok közül egy független, az Európai Unió intézményei által kijelölt szakértői testület közreműködésével választják ki azt a települést, amely esélyes a címre.

Az Európai Bizottság (EB) független nemzetközi szakértői testülete idén februárban Debrecen, Győr és Veszprém pályázatait ajánlotta az Európa Kulturális Fővárosa (EKF 2023) projekt döntőjébe. Az előzetes kiválasztáson túljutott 3 városnak november 9-ig kellett benyújtania kiegészített és átdolgozott pályázatát.

Ezt követően a független szakértői testület 5 tagja, amely 3 külföldi és 2 magyar delegáltból áll, december 9. és 12. között ellátogat a pályázó városokba. A végleges kiválasztási ülés december 13-án és 14-én lesz Budapesten, ahol meghallgatják mindhárom város képviselőit. A testület az ülés után, december 14-én jelenti be, hogy melyik várost ajánlják a cím viselésére. A tanácsadó testület jelentése alapján az emberi erőforrások minisztere fogja kijelölni az Európa Kulturális Fővárosa 2023 címet viselő várost.

Az Európa Kulturális Fővárosa az Európai Unió által indított kezdeményezés, melynek célja Európa népei közös kulturális vonásainak hangsúlyozása, a kulturális sokszínűség megőrzése és a városok nemzetközi arculatának erősítése a kultúra révén.







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Meghalt Kaye Ballard színésznő

55 filmben és sorozatban láthattuk.

A Xiaomi megvillantotta a legmenőbb telefont, amit valaha láttunk

A kínai gyártó hajlítható telefonjáról már korábban is kiszivárgott egy videó, most viszont hivatalosan is fellebbentették a fátylat a...

Koporsóba zárják a mozinézőket Svédországban

Nyughelyük egyenesen a Marsig repíti őket.

Sosem járt Makón az Alföld egyik legnagyobb festője, most mégis ott nyílt kiállítás a műveiből

A 20. századi magyar festészet egyik legmarkánsabb képviselője, Koszta József alkotásaiból nyílt "...mert a jó kép születik, nem lehet...

Cristiano Ronaldo irtózatosan ízléstelent posztolt

Valószínűleg eszébe sem jutott, hogy miért baj, ha pont most szelfizik vigyorogva a magángépén.

Egyre mozgalmasabb az ingatlanpiac

Január első három hetében jelentősen nőtt az érdeklődés az eladó és a kiadó lakások iránt.

Huawei-vezér: Ki is vonulhatunk a minket nem szívesen látó országokból

Liang Hua a davosi Világgazdasági Fórumon azt mondta, átköltöztethetik tevékenységüket azokba az országokba, ahol szívesen látják...

Bálint gazda: Karácsony Gergely a legalkalmasabb

Amióta részt vesz a közéletben, arra törekszik, hogy minél vidámabb életet tudjanak az emberek élni mondta a 99 éves Bálint György.

Globális szintű politikai pánikra készülhetünk

Itt a fináléja annak a monetáris politikának, amely időhúzásra játszott, vagy hamis megoldásokkal operált. 2019-ben már érezhető lesz...

A Kubatov kopaszainak csúfolt biztonsági céggel szerződött az Újpest FC

A Vidi-stadionavató botránya miatt cserélték a régi céget a Vidi-stadionavatón újpesti drukkereket ütő biztonságiakra.

Történelmi címvédésre készül Babos

Melbourne Elképesztő diadalt arathat Babos Tímea (25)! A legmagasabban jegyzett magyar teniszezőnő már csupán egyetlen lépésre van...

0

Sport

A repülővel lezuhant focista kétségbeesett üzenetet küldött a gépről

Még mindig keresik a hatóságok a Cardiff City rekordigazolását.

Shane Tusup óta nem ünnepelte így senki a feleségét

A 23-szoros Grand Slam-győztes Serena Williams négy meccslabdáról kikapott a cseh Karolina Pliskovától.

Hosszú kihagyás vár a Veszprém klasszisára

Szerdán operálják René Toft Hansent, a dán válogatott beállóját.

Szenzációs tenisszel lettek döntősök Babosék Melbourne-ben

A magyar játékos pályafutása ötödik páros GS-fináléjára készülhet.

Szalai Ádám nem a pénzt választotta

A török nagycsapat, a Galatasaray elég télen üldözi a magyar válogatott középcsatárt. Ám Szalai nem adta be a derekát.

Barátnője szerint a maffia tehet a focista gépének eltűnéséről

Állítólag többször is sikertelenül próbált meg felszállni a kisrepülő.

A Barcelona bizarr igazolása legalább annyi kérdést vet fel, mint amennyit megválaszol

Kevin-Prince Boateng megszerzésének volt értelme, de a problémák valósak.

 Magyarország-Norvégia a kézilabda vb-n -  Sportmenü

Ausztrál Open, műkorcsolya Eb, vízilabda BL, és foci is lesz ma a tévében.

Az eltűnt focistának rajta sem kellett volna lennie a lezuhant gépen

A Cardiff City vezetői menetrendszerű járattal utaztatták volna a Nantes-tól igazolt csatárt.

A Barca új igazolása azonnal körbeudvarolta Messit

Kevin-Prince Boateng tudja, hol a helye.

Már csak egy dolog hiányzik erről a kézi-vb-ről: egy igazán komoly skalp

Ha nem kapunk ki Norvégiától, újabb lépést teszünk az olimpiai selejtező felé, de ehhez kell az első vb-bravúr.

0

Bulvár

Fény derült Andy Vajna titkára - trükkel nem maradt adós

Közel 30 milliárd forint játékadó folyt be tavaly a költségvetésbe, de ebből csak kevés származott Andy Vajna öt budapesti kaszinójából.

A repülővel lezuhant focista kétségbeesett üzenetet küldött a gépről

Még mindig keresik a hatóságok a Cardiff City rekordigazolását.

Rendkívüli lépést tervez a magyar kormány

Pluszba fordítaná a költségvetést a magyar kormány már jövőre, 2021-re pedig 60 százalékos államadósság a cél. Két tétel azonban nem szerepel az tervezetben.

32 évesen, nyaralás közben halt meg egy ismert tévés

Egyelőre nem tudni, mi történt vele Mexikóban.

Óriási bejelentés a Penny Markettől, több ezer embert érint a hír

Az áruházlánc meglépi azt, amit tavaly is.

5 szokás, ami 10 esztendővel hosszabbítja meg az életed. Kezdd el még ma.

A hosszú élet titkát sokan keresték már, de talán a Harvard Egyetem kutatóira mégis érdemes hallgatni. Ők ugyanis azt állítják, hogy az alábbi szokások felvételével a nők átlagosan 14, a férfiak pedig 12 évvel hosszabbíthatják meg az életüket.

Gyászol a szakma: elhunyt Dávid Ferenc

Élete 78 évében elhunyt Dávid Ferenc, Foster Gyula-díjas művészettörténész.

Roamer: a legelegánsabbnak tartott svájci karóra

Minden tekintetben vonzza a szemet: megigéz a luxus és csillogás!

Nagy és komoly változás jöhet a magyar rendszámoknál

Elérkezett az ideje annak, hogy átalakítsák a rendszert.

blogmorzsák

Lehallgat a telefon?

Olyan hirdetést kapsz, amiről beszéltél? Lehallgat a telefonod? Mi az igazság ebből?

Kormányzati Válaszok Szószedete

Sírjunk, vagy nevessünk?

A magándiagnosztika sem tévedhetetlen?

Ha már súlyos tízezreket fizetünk azért, hogy ne legyünk az állami egészségügynek kiszolgáltat­va, akkor elvárná az ember a rendes ellátást - de itt akadhatnak csúnya meglepetések.

Sok hűhó semmiért

A belgák hozzáállása a hóeséshez a szürreális kategóriába sorolható.

Meddig lehet szeretni egy halott ideált?

A felolvasó írója ezúttal is egy nem mindennapi szerelmet jár körül.

7 hasznos trükk a Facebookon

Van pár olyan trükk, mely hasznos, de kevesen tudnak róla.

A lépcsőházig vitte csak az árut az Auchan futár

Nem szól az ajtóig a szolgáltatás? Nem baj, de illene előre világossá tenni!

5 tanács a könnyed csevegéshez

Smúzolás, bájcsevely, csevegés vagy ahogy az angolszáz területeken emlegetik: small talk.

Minden, amit a magyar Bocuse d'Or csapat szerepléséről tudni kell

A magyar csapat az első versenynapon, a 2-es konyhaboxban kezdi a munkát, Marokkó után.

Büfékaja otthon: Serpenyős farkassügér majonézes krumplisalátával

Előre elkészített krumplisalátával öt percen belül korrekt étel van az asztalon.

Ismerjétek meg az intelligens műanyagokat!

Az alakemlékező műanyagok speci­ális tulajdonsága for­radalmasíthatja az orvostech­nológiát és az űrkutatást is.

A 80-as évek idolja, a villogó szemű Maláj Tigris

40 ezer rajongó várta Vácon a zöld szemű fél-indiai félistent, aki Olaszországban lovagi címet is kapott.

0