Ezt olvasta már?


EU&ME: az Y-generációnak népszerűsítik az európai értékeket

Neves rendezők filmjei mutatják be a fiataloknak, hogyan segíti életüket az EU

EU&ME, azaz az EU és Én elnevezéssel a 17 és 35 év közötti fiatalokat megcélzó, másfél éves kampányt indít 28 tagállamában az EU. Az európai lakosság negyede, mintegy 125-130 millió fő 35 év alatti fiatalnak korú.

A Magyarországon május 13-án, az Európa-napi fesztiválon induló kampány keretében neves európai filmrendezők rövidfilmjei és magyar fiatalokról szóló videók mutatják be azt, hogyan segíti, illetve támogatja életüket és boldogulásukat az Unió. A filmek a mobilitás, a fenntarthatóság, a vállalkozások támogatása, valamint az alapvető emberi- és fogyasztói jogok témaköreit dolgozzák fel és jelenítik meg a fiatalok számára, akik közösségi média platformokon keresztül oszthatják meg és fejthetik ki véleményüket a témával és a számukra fontos uniós ügyekkel kapcsolatban.

Az európai lakosság negyedének, mintegy 125-130 millió fő 35 év alatti fiatalnak koruknál fogva már természetesek azok a jogok, előnyök és lehetőségek, amelyeket az EU és az uniós intézmények biztosítanak számukra és minden európai állampolgár számára nap mint nap. Öt neves európai filmrendező rövidfilmjein keresztül pont erről, az Unió napjainkban már természetesnek vett értékeiről és előnyeiről kíván párbeszédet kezdeményezni a 17-35 éves fiatalokkal az Európai Bizottság.

Georgios Zois filmje, a Party Animal (Partiállat) például azt dolgozza fel, miként támogatja az EU a fiatal vállalkozókat. Tomasz Konecki A magányos farkas (The Loner) című alkotása azt mutatja be, hogy milyen fogyasztói jogokat biztosít minden európai számára a közösség. Dalibor Matanić Debut (Debütálás) című filmje pedig az EU minden állampolgárát megillető, olyan alapvető emberi jogokat mutat be, mint a szabadsághoz, illetve a szabad véleménynyilvánításhoz való jog. Ezek a filmek már megtekinthetők az EU&ME kampány weboldalán.

A budapesti, Európa-napi fesztiválon bemutatkoznak továbbá a kampány magyar szereplői is, akik saját történeteiken keresztül mesélik el, hogy ők mit tekintenek az Unió értékeinek, illetve, hogy életüket milyen módon segíti, gazdagítja az EU. Megismerhetjük például Dórát, aki egy EU-s workshop hatására hozta létre újrahasznosított anyagokat felhasználó divatmárkáját, vagy Robit, aki külföldön szerzett tapasztalatának és kezdőtőkéjének köszönhetően nyitotta meg saját bárját Budapesten. Személyes történeteikből megtudhatjuk, hogyan segíti őket a kapcsolattartásban az, hogy az EU eltörölte a roaming díjakat, vagy hogy miként élnek az EU által biztosított fogyasztói és az utasokat megillető jogaikkal. Az EU&ME magyar szereplőivel készülő kisfilmek is a kampány weboldalán lesznek elérhetőek.

Zupkó Gábor az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének vezetője (Fotó: ec.europa.eu)

„A kampány célcsoportját képező magyar fiatalok életük meghatározó részét már az Európai Unióban élték le. Számukra természetes az, hogy az Unió területén szabadon utazhatnak, tanulhatnak, vállalkozhatnak, felár nélkül telefonálhatnak, vagy éppen sürgősségi orvosi ellátást kaphatnak. Az idősebb generációk tagjai azonban tudják, hogy ezek az előnyök nem maguktól értetődőek, hanem uniós tagságunk közös eredményei” – mondta Zupkó Gábor az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének vezetője. „Éppen ezért fontos, hogy felhívjuk a fiatalok figyelmét erre, és tudatosítsuk bennük azt, hogy ezek a közös vívmányok olyan értékeket képviselnek, amelyek a mindennapokban segítik életünket és boldogulásunkat itthon és az Európai közösség többi országában” – tette hozzá.

Fotó: rawpixel on Unsplash

 

(Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.)







0
0
0

hírek innen, onnan

Óriásit változott a Balaton néhány nap alatt, és még nincs vége

Egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal hűlt le a Balaton vize: míg július 18-án 26,6 fokot mértek, szombat reggel már csak 20,8 fokos volt a...

Súlyos árat fizethetünk az ügynökakták nyilvánosságra kerülése miatt – figyelmeztet a Levéltár igazgatója

Súlyos lelki terhet jelenthet sok magyar család számára, ha nyilvánossá válnak az ügynökakták – figyelmeztetett az Állambiztonsági...

Már rég nem nagyszüleink filléres nyaralása: egyre többen jönnek rá, 2026-ban mégis ezt éri meg választani

A kempingezés Magyarországon ma már messze nem a régi, retró, olcsó nyaralás szinonímája.

Azonnal fordulj orvoshoz, ha ezt tapasztalod a nyelveden! 6 jel, amit tilos figyelmen kívül hagyni

Az ártalmatlan gyulladásoktól az életveszélyes betegségekig sok mindent jelezhetnek.

Alonso megzsarolta a McLarent, hogy Hamilton ne érhessen célba

A kétszeres világbajnok spanyolnak tizenhat évvel ezelőtt volt egy nem éppen szimpatikus húzása a Magyar Nagydíjon. Kemény sztorival...

Mutatjuk, milyen időjárás várható ma – lesz, ahol kell az esernyő

Vasárnap eleinte fátyolfelhős időre számíthatunk, többórás szűrt napsütéssel. Délután azonban nyugat felől megvastagszik a...

Mi lett vele? Így él most az egykori VV Leó, azaz Nagy Zsolt Leó, aki tavaly a Farm VIP-t is megnyerte - nehéz szakmája van

Nagy Zsolt Leót a Való Világból ismerte meg az ország, majd egy évvel ezelőtt a Farm VIP révén azt is megtudta róla, hogy Leó még...

A valódi James Bond, a szuperkém, és máig felderítetlen titkok, rejtélyek

Nők, kaszinók, titkos küldetések és életveszélyes játszmák – Duško Popov története akár egy James Bond-film forgatókönyve is...

„Még mindig várja az ember, hogy kormányváltás vagy rendszerváltás történt április 12-én”

Meghallgatuk a Magyar Közgazdasági Társaság kerekasztal-beszélgetését.

Szép csendben fogyott el a köztársasági elnöki intézmény súlya Magyarországon - Vajon a közvetlen elnökválasztás elhozhatja a nemzet egységét?

A köztársasági elnök alkotmányos feladata a nemzet egységének kifejezése, megválasztása azonban szükségképpen politikai döntés....

Körszálló, Magyar Rádió: a semmibe faragott magának emlékművet az Orbán-rendszer

Koncepciót keresni az orbáni kultúrpolitikában – súlyos hiba volt, amit sokan elkövettünk.

Mégis meghaltak – Gyorspublicisztika Orbán tusványosi beszédéről

Előkerül még a kommunista veszély mint a gonosz Brüsszelhez hasonlóan állandósult rögeszme – de hát a nagyapó már csak ilyen, nehezen...

0

Sport

Nemrég a világ legjobb teniszezője volt, mára elvesztette 13 milliárd forintos vagyonát

Arantxa Sánchez Vicario neve egykor egyet jelentett a női tenisz elitjével. Grand Slam-címeket nyert, világelső volt, és öt olimpián képviselte hazáját, Spanyolországot. Az utóbbi években azonban már súlyos pénz

Rendkívüli beavatkozásra volt szükség a Hungaroringen

Több pilóta is panaszkodott, a szervezők gyorsan léptek.

Őrült hibák az Újpest első meccsén, nem jött be Dárdai jóslata - A magyar válogatott kapus a bűnbak

Szappanos Péter elképesztő hibát mutatott be első újpesti bajnokiján, ez a válogatottban nem fért volna bele.

Frenkie de Jong már a múlt, ezt a játékost igazolja helyére az FC Barcelona

A katalánok megtalálták az ideális labdarúgót.

Megbüntették a listavezetőt is, ismét változott az F1-es Magyar Nagydíj rajtsorrendje

A versenyirányítás még kegyes is volt a Mercedes pilótájához – emelték ki.

Szoboszlai pazar góllal kezdte az új idényt, majd egy asszisztot is kiosztott a Sunderland ellen

A Liverpool 2–1-es hátrányból felállva győzött 4–2-re Andoni Iraola első hivatalos meccsén.

A Magyar Nagydíj időmérője előtt teljesen elfogyott a Ferrari döbbenetes előnye

A világbajnoki címvédő Lando Norris hangolt legjobban a kvalifikációra.

A magyar válogatott nyolc év után ismét bejutott a világkupa döntőjébe

A mieink nagy csatában múlták felül a házigazdát a négy között.

Bulvár

„Ha nem fordulok vissza a telefonomért, most nem élek” – Hihetetlen véletlenek, amelyek megváltoztatták az életünket

Az élet néha különös véletlenekkel ajándékoz meg minket. Három történet következik, ahol az apró döntések szó szerint átírták valaki életét.

„Szép dolog ez, hogy fölvállaltad a homoszexualitásodat” – Majkának üzent Dopeman öccse a botrányos koncert után

Dopeman öccse szerint a rapper megtalálta a helyét az Lmbtq-világban. Kicsi Dope már azt is tudni véli, hogyan fogadja mindezt Majka felesége és két gyereke.

Az augusztusi hőkupola legforróbb pontja Magyarország lesz: izzó katlanná válik a Kárpát-medence

A jelenlegi előrejelzések szerint augusztus 3-án Közép-Európában Magyarországon lesz a legmelegebb. Ezen a napon 36–39 Celsius-fok közötti csúcsértékekre lehet számítani.

Rákaptak a rave-ekre a 40 pluszos nők, és egy kutatás szerint ezt nagyon jól teszik

Menj el abba a buliba, jót tesz a mentális egészségednek!

Magyar Péter és Varga Judit közös fotójával üzent Forsthoffer Ágnesnek Ókovács Szilveszter

A Magyar Állami Operaház főigazgatója azért bírálta a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnököt, mert visszautasította az Anna-bál fővédnöki tisztségére szóló felkérést.

Súlyos árat fizethet az elképesztő átalakulásért Falusi Mariann: rámehet a karrierje a több mint 30 kilós fogyásra?

Lang Györgyi halála óta az énekesnő rengeteget dolgozik és utazik, közben pedig elképesztő formába hozta magát. Bár remekül érzi magát a bőrében, a szakemberek szerint egy váratlan veszély fenyegetheti a karrier

Kiskorúval folytatott szexuális kapcsolat miatt elítélt férfi van a tusványosi közönségben Szabó Tímea szerint

A férfit márciusban első fokon több év börtönre ítélte a sepsiszentgyörgyi bíróság.

Átaludta a nő gyermeke születését – amikor felébredt, a kisbabája egy takarókupac alatt volt

Először senki sem vette észre, hogy a kisbaba már megszületett.

Most jelentette be a Tisza: Mádl Ferenc és Sólyom László egykori munkatársát jelöli a kormánypárt

A Tisza Párt dr. Sonnevend Pált, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanárát, korábbi dékánját jelöli alkotmánybírónak.

Juhász Hajnalka: A Bruti-féle támadás után három nap alatt közel tízezren letranszvesztitáztak

A KDNP országgyűlési képviselője elmondta, hogy folyamatosan érik személyeskedő támadások.

A Soros Sátán kormánya és a csülökre várakozó Bayer Zsolt – a 35. tusványosi szabadegyetem képeken

A 35. Tusványos nyári szabadegyetem nem csak Orbán Viktor nyilvános politizáláshoz való visszatéréséről szólt.

Most jön a hideg zuhany, milliókat bukhatnak a családok

Felvették a gyereket az egyetemre? Akkor most kezdődik az igazán drága része.