Egy napra visszatérhet a kánikula
Hétvégéig folytatódik a nyugodt, napos idő, pénteken helyenként a 30 fokot is elérheti a hőmérséklet. Szombaton markáns hidegfront hoz csapadékos, hűvös fordulatot
Ma a többórás napsütés mellett főként nyugaton várható átmeneti felhősödés. Zápor, esetleg gyenge zivatar csak elvétve alakulhat ki a keleti és nyugati határszélen. A légmozgás általában gyenge lesz. A száraz időben gyorsan melegszik a levegő, a maximumok 23, 27 fok között várhatók.
Pénteken a sok napsütést napközben csak fátyolfelhők zavarják, majd késő este az északi határszélen néhol zápor, zivatar sem kizárt. Mérsékelt lesz a délnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 26, 30 fok között alakul.
Szombaton erős hidegfront érkezik. Eleinte délen, keleten egy-két órára még kisüthet a nap, majd jobbára erősen felhős lesz az ég. Többfelé várható eső, zápor, néhol zivatar. Megerősödik az északnyugati szél. A csúcshőmérséklet 15, 25 fok várható, keleten lesz melegebb, a hidegfront mögött viszont gyorsan hűl a levegő.
Vasárnap általában sok lesz a felhő, északon süthet ki a nap. Eső eleinte még többfelé, majd főként a déli, keleti országrészben valószínű. Az északi szél élénk lesz. 12, 17 fokra számíthatunk.
Hétfőn változóan felhős idő várható, szórványosan alakul ki eső, záporeső. Élénk lesz az északkeleti szél. 14, 19 fok között tetőzik a hőmérséklet.
Kedden a több-kevesebb napsütés mellett szórványosan valószínű eső, zápor. A déli szél mérsékelt lesz. 17, 22 fokra melegszik a levegő.
hírek innen, onnan
Sok vizet pazarolhatsz el, ha rosszkor locsolsz – a kertészek szerint ez a legjobb időpont
A kerted szomjasnak tűnik, pedig rendszeresen locsolsz? Lehet, hogy nem a víz mennyiségével van a gond. A kertészek szerint sokan éppen akkor...
Az utolsó helyről felállva szerzett pontot, komoly tervei vannak a 16 éves magyar tehetségnek
Minden egyes lehetőségét ki akarja használni.
Ezeréves magyar titok tárult fel Horvátországban, olyat állítottak ki, amit még sosem látott a világ
Egyetlen apró tárgy írhatja át a magyar nyelvtörténetet.
Az önkormányzatok a szakadék szélén egyensúlyoznak, Budapest zuhanhat bele elsőként
Horn Gábor szerint az Orbán-kormány elszívta a levegőt a nagyobb városok elől.
Bekapcsolva maradt a kamera: a hívőket sértegette a szerb pátriárka
A szerb ortodox egyház vezetője, Porfirije pátriárka egy kínos helyzetbe került, miután egy róla készült videófelvétel bejárta a...
Rendkívüli mentőövet dob a kormány a juh- és sertéstartóknak
Rendkívüli támogatást nyújt a kormány a száj- és körömfájás járvány miatt veszteséget szenvedett juh- és sertéstartóknak.
Kitiltották Franciaországból az izraeli pénzügyminisztert is
A belbiztonsági minisztert már korábban kitiltották.
Havasi Bertalan felszólította Vitézy Dávidot, szerinte ideje, hogy felnőjön kormányzati feladatához
Úgy véli, „a mozdonymakettekkel való játszadozás ideje lejárt”.
Karácsony Gergely az Arénában: megoldja-e Budapest problémáit a kormányváltás?
Indul az új parkolási rezsim Budapesten, szó lesz a kormánnyal való tárgyalásokon a főváros költségvetés állapotáról, az iskolák...
Miért szüntet meg és fizet vissza egy adót a Tisza?
Két éve vezették be, bevételt alig hozott, most a Tisza mindent visszacsinál.
Tűzijáték küldte szét egy teherautó platóját, megbénult az autópálya
Az amerikai függetlenség napja még odébb van, és a szilveszter is, de Tennessee-ben (USA) már most megkapták a maguk tűzijátékát az...
Azonnali hatállyal betiltották egy magyar városban az autómosást
A tartós meleg és a megugró vízfogyasztás miatt I. fokozatú vízkorlátozás lépett életbe Zalaszentgróton és a térségében. A...
Sport
Előbb beszél Andoni Iraolával, utána dönt távozásáról a Liverpool klasszisa
Egy nagy visszatérés is benne van a pakliban.
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?
A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban
Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.
Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben
Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.
5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni
Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog
Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid
Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.
Soha nem látott kezdőcsapattal építi a magyar válogatottat Marco Rossi
Jön a meccs Kazahsztán ellen.
Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről
A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.
Bulvár
„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők
Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük
Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést
Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.
Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete
Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.
Rengeteg magyart érint a július 1-jei szigorítás: Sokan eleshetnek a nyugdíjtól
Mutatjuk az új szabályokat!
Közeleg a vihar, ezt a gépet mindenképpen húzd ki otthon
Nagyot spórolhatsz, ha ezt az egyszerű szabályt betartod, amikor ideér a hidegfront és a zivatar.
A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg
"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.
Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni
Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.
Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják
Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.
Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt
Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.
Vészesen terjed ez a mérges pók Magyarországon, akár bénulás is okozat
Itt a nyár, és egyre többet vagyunk kint a szabadban, azonban megjelent egy mérges pók, ami roppant veszélyes.
Itt vesznek most nyaralót az élelmes magyarok: akár egy autó árából is kijön
Nem mutat biztató képet a beinduló szezon előtt a hazai nyaralóingatlanok piaca, mivel a legfontosabb üdülőövezetek igencsak eltérő képet mutattak az elmúlt években. A megtorpanás hátterében részben az áremelked
Néma agykárosodást okozhat ez a min-dennapi alvási szokás: Rengetegen csinálják rosszul
Sokan hiszik, hogy a tökéletes diéta és a kimerítő edzések ellensúlyozzák az éjszakai virrasztásokat. Egy friss kutatás szerint azonban az alvási hibák közvetlenül és láthatatlanul pusztítják az agyat.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


