Ezt olvasta már?

Új tudományos-ismeretterjesztő könyv jelent meg a kutyákról

Új tudományos-ismeretterjesztő könyv jelent meg A kutya - Az ember legjobb barátjának története címmel Miklósi Ádám akadémikus, egyetemi tanár, a Eötvös Loránd ...

0

Egymástól tanuló mesterséges intelligenciák fedik fel agyunk valódi korát

A Nemzeti Agykutatási Program által támogatott kutatás eredményei megkönnyíthetik az időskori demencia előrejelzését. Az MTA TTK Agyi Képalkotó Központ kutatóinak cikkét az egészségügyi informatika területének legrangosabb folyóirata, a GigaScience közölte.


hirdetés

Hány éves az agya valójában? – a kérdés mintha egyenesen a Facebookról érkezett volna. A látszat azonban ezúttal csal: komoly kutatók foglalkoznak a témával – köztük a Magyar Tudományos Akadémia Természettudományi Kutatóközpont (TTK) munkatársai –, a válaszok pedig sokak időskorát tehetik élhetőbbé.

Agyunk az életünk során folyamatosan változik, fiatalkorunkban az agy hálózatainak szerkezete és működése egyre összehangoltabbá és kifinomultabbá válik, ahogy pedig öregedni kezdünk, ellenkező irányú folyamatok játszódnak le benne. A változások nemcsak az agy fizikai szerkezetében tapasztalhatók, hanem az egyes agyterületek működése közti összehangoltság mértékében is, amely az agyterületek között mérhető funkcionális kapcsolatok erősségének megváltozásával jól jellemezhető.

 

Kapcsolatok kora

E kapcsolatokat funkcionális mágneses rezonanciás képalkotással (fMRI) nagyszerűen lehet vizsgálni, és az eredmények megmutathatják, hogy a vizsgált agy kapcsolati mintázatának jellemzői mennyire felelnek meg a vizsgált személy valós életkorának. Ha az eltérés jelentős, az a kutatások szerint jól előre jelzi a kóros agyi öregedési folyamatokat, köztük a demenciát.

Márpedig igen fontos, hogy az efféle folyamatokra idejében fény derüljön, mivel a korai gyógyszeres beavatkozások és életmódváltás sokkal hatásosabb, mint a súlyosabb tünetek megjelenése utáni „tűzoltás”.

Az agyterületek működése közti kapcsolatok meglehetősen bonyolult hálózatot alkotnak, így egyáltalán nem nyilvánvaló, hogy milyen tulajdonságaik vannak kapcsolatban az életkorral. Kézenfekvő megoldásnak tűnt hát, hogy mesterséges intelligenciát vessenek be az elemzésére. A mélytanulásos (deep learning) rendszereket pedig éppen úgy be lehet tanítani az agyi kapcsolati hálózatok és az életkor közti összefüggésekre, mint például a kutyás és a macskás képek elkülönítésére. Vagyis egy mélytanulásos rendszer megfelelő számú egészséges agyról készült felvétel feldolgozása után „érezni” kezdi az agy korát, éppúgy, ahogy a másik példában a képen szereplő állat „kutyaságát” vagy „macskaságát”.

 

Tudásátadással a hatékonyabb tanulásért

Van azonban egy nagy eltérés a két helyzet között: míg a képfelismerés esetében a betanításhoz fotók millióit használhatják, a meglehetősen költségesen elkészíthető fMRI-felvételekből nagyságrendekkel kevesebb áll rendelkezésre. És ha ez még nem lenne elég, a különféle berendezéseken más és más beállításokkal készült fMRI-felvételek kapcsolati hálózatai annyira különböznek egymástól, hogy nem igazán lehet őket „összeönteni” és ezt az egységes adatbázist használni a mesterséges intelligencia betanítására.

Vidnyánszky Zoltán és a Nemzeti Agykutatási Program támogatásával működő kutatócsoportja a mélytanulásos rendszerek működési elvét felhasználva ügyes megoldást talált e probléma kiküszöbölésére. Az ilyen elven működő tanuló rendszerek ugyanis több egymásra épülő absztrakciós szinten dolgozzák fel a bemenet információit. Míg a legelső szinteken még sokat számítanak a bemenő adatok konkrét részletei, a felsőbb szinteken egyre elvontabb összefüggések jelennek meg a tanulás során. Így, például egy kutyákat és macskákat fotó alapján elkülönítő, betanított mélytanulásos rendszer alacsonyabb szintjei hatalmas eltérésekkel reagálnak egy csivava és egy bernáthegyi képére, de magasabb szinteken már egyértelműen a „kutyaság” dominál.

Vidnyánszkyék ötlete az volt, hogy az fMRI-felvételek egyszerű összeöntése helyett inkább a különféle mintákon betanított mesterséges intelligenciák magasabb absztrakciós szintjeinek adatait vegyék át. Abban reménykedtek, hogy így valamilyen mértékben képesek lesznek átvenni a mélytanulásos rendszerek „tudását”. Mintha – a fotók összeöntése helyett – a kizárólag fajtatiszta házikedvenceken megtanult „kutyaság” és „macskaság” fogalmait megalapozó belső, absztrakt adatokat átadhatnák egy másik tanuló rendszernek. Ez a másik rendszer pedig a keverék kutyákat ábrázoló képek vizsgálatát már az így átvett alaptudással kezdhetné.

Az MTA TTK Agyi Képalkotó Központban működő kutatócsoport eljárása sikeresnek bizonyult, eredményüket nemrég az egészségügyi informatika területének legrangosabb folyóirata, a GigaScience közölte.

„Az eljárásunk segítségével 5 évvel sikerült javítani a funkcionális konnektivitáson alapuló agyéletkorbecslés átlagos pontosságát. Ezt úgy sikerült elérnünk, hogy felhasználtuk a korábban, más adatbázison elsajátított tudást a becsléshez használt mesterséges neurális hálózat tanítása során. Ezt a korábban tanult kapcsolati súlyok átvételével és finomhangolásával végeztük a hálózat megfelelő rétegeiben. Kutatási eredményeink megoldást szolgáltattak a különböző MRI-berendezéssel, mérési paraméterekkel és eltérő szempontok szerint beválogatott embercsoportokon gyűjtött adatbázisok közötti tudástranszferre” – mondta el Vidnyánszky Zoltán.

A módszer fontos előrelépést jelent a kóros agyi öregedés mesterséges intelligenciával történő hatékonyabb előrejelzésében. Emellett segítséget nyújthat olyan, idegrendszeri képalkotáson alapuló speciális diagnosztikai feladatok megoldásában, ahol kevés adat áll rendelkezésre a mesterséges intelligenciák tanításához. A kutatócsoport jövőbeli kutatásainak célja, hogy módszertani fejlesztéseik eredményeire építve kidolgozzanak egy multimodális, strukturális és funkcionális MRI-képalkotáson alapuló mesterséges intelligenciával támogatott eljárást a kóros agyi öregedés korai kiszűrésére és típusainak osztályozására.

 

A Vidnyánszky Zoltán által vezetett kutatócsoport munkájában kiemelkedő szerepet játszott két fiatal kutató, Meszlényi Regina és Vakli Pál. Az eredeti tanulmány itt érhető el.

 

Érdemes elolvasni az mta.hu egy korábbi cikkét is, mely részletesen bemutatja Vidnyánszkyék munkáját és az fMRI-mérésekben rejlő lehetőségeket.

A teljes cikk elérhető az mta.hu oldalon is, az alábbi címen:

 

https://mta.hu/tudomany_hirei/egymastol-tanulo-mesterseges-intelligenciak-fedik-fel-agyunk-valodi-korat-109267







0


Mi a véleménye a Munka Törvénykönyvének módosításáról (túlóratörvény)?









0
0

hírek innen, onnan

Kelemen Hunort választotta elnökévé az Rmdsz

Újra Kelemen Hunort választotta elnökévé a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (Rmdsz) szombaton kolozsvári kongresszusán.

Egyetlen hiba okozta Dárdaiék vesztét a Bayern ellen

Nem brillírozott a München, amely egy szögletgóllal verte a Herthát.

Csak azt tudtam: nem akarom még egyszer azt az érzést, hogy mindjárt meghalok - Egy kényszerű életmódváltás története

Pánikbetegség, a kudarc és a mély lelkiismeret-furdalás maró érzése, kezdés a nulláról. Kábé így nézett ki Zebegényi Péter...

Videó: kisteherautó lángolt az M0-son

Felkerült a reggeli esetről egy videó az internetre.

Bosszantóan férfiatlan szokások, amik mindenkit zavarnak. Miért erőltetik?

Férfiatlan egyáltalán nem csak szexuális értelemben lehet valaki, hanem egészen más szempontok alapján is. Összegyűjtöttünk néhány...

Elképesztő kapus gólok hozták a Vác győzelmét

A Vác ritkán látható végjáték után, kapusa két találatának köszönhetően egygólos sikert ünnepelhetett a vendég Siófok ellen a...

5 éve él roncsautóban egy zuglói hajléktalan

Elképesztő körülmények uralkodnak Budapest XIV. kerületének egyik utcájában. Történt ugyanis, hogy egy hajléktalan férfi...

Les miatt elvett gól, kiállítás: Dárdaiék kikaptak a Bayerntől

1977 óta nem nyert idegenben a Hertha a Münchennél.

Micsoda igazolás. A Monaco korábbi sztárjával erősít az Újpest

Lacina Traoré korábban a Bajnokok Ligájában és az Európa-ligában is betalált.

Hatalmas bejelentést tett az LMP

A többi ellenzéki párthoz hasonlóan az LMP is önálló listával indul az európai parlamenti (EP-) választáson - jelentette be Keresztes...

0

Sport

Botrány a gyorskorcsolyázóknál: valaki ártani akarhatott a doppingteszten megbukott 15 éves fiatalnak?

Budapest Áll a bál a magyar korcsolyasportágban, a héten ugyanis kiderült, hogy egy fiatal sportoló versenyen kívüli vizsgálat során pozitív doppingmintát produkált. Már ilyen fiatalon is ki vannak téve a veszélynek a tehetségek? Vagy elképzelhető, hogy "valaki" így akart kárt okozni a versenyzőnek? A kérdésekre egyelőre nincs válasz, a hivatalos vizsgálat elindult.

A híres séf éttermében futott össze Fucsovics és Dzsudzsák

A magyar teniszező minden este találkozik egy honfitársával.

Az Újpest edzője lesújtó véleményt alkotott a magyar focistákról

Mindig nagy a felháborodás attól, hogy egy-egy NB I-es csapat kezdőjében nagyítóval kell keresni a magyar játékost, de még akkor sem biztos, hogy megtaláljuk. Nebojsa Vignjevics elmondta, miért.

Belinda Bencic: "Remélem, nem én leszek Petra következő áldozata"

A fiatal svájci lány kemény döntőre készül Kvitova ellen Dubajban.

Magyar csapatban játszik a világ legmagasabb futballistája

Át lehet írni a rekordok könyvét, mert nem egy dán, hanem egy magyar kapus nőtt a legnagyobbra.

Eltiltották a DAC-Slovan meccs bíróját

Kétszer is nagyot hibázott. Kalmár Zsoltra fegyelmi eljárás vár a rangadó utáni nyilatkozata miatt.

Szemkontaktus miatt nem igazolta le a Barcelona Benzemát

Egészen meredek sztorit hozott le a spanyol Marca.

0

Bulvár

Orbánék minden pénzt elvettek Kósáéktól és Garancsiéktól pénteken

A pénteki Magyar Közlönyben megjelent rendeletekkel jelentős átcsoportosításokat hajtott végre a kormány.

"Igen, élvezem az életet, és cigány is vagyok" - Radics Gigi visszavágott az őt kritizáló kommentelőknek

A származása miatt kapott kritikus megjegyzéseket az X-Faktor mentora, amiket persze nem hagyott szó nélkül.

Nem a felesége mérgezte meg, és sosem járkált álruhában - Minden, amit rosszul tudtunk Mátyás királyról

Még csak nem is a Duna jegén választották királlyá A történész elmondja az igazságot.

Volt már efféle rezsim: beolvasott az Orbán-kormánynak volt főtanácsadója

Bod Péter Ákos szerint az Orbán-kormány gazdaságpolitikáját nem a gazdasági racionalitás, hanem a hatalommegtartás célja vezérli. Az első Orbán-kormány főtanácsadója úgy véli: a 2010 utáni kormánynak nincs gazdaságfilozófiája, számos intézkedése vagy toposza pedig liberális vagy populista-baloldali lépésnek nevezhető, semmint konzervatívnak.

48 ezer tudós kéri: állítsák le az 5G bevezetését, mert ez így egy emberkísérlet

Az idén világszerte lakossági szolgálatba állítják az első 5G-mobilhálózatokat, de még mindig nem igazán lehetünk biztosak abban, hogy a magasabb frekvencián működő rendszernek milyen hatása van az emberi szervezetre.

Forró a talaj a Fidesz lába alatt

Svéd konzervatív pártok indítványt nyújtottak be a Fidesz kizárásáról az Európai Néppártból (EPP). Az EPP vezetői a Fideszt irányváltásra szólították fel. Pénteki svéd sajtóbeszámolók szerint a Mérsékelt Párt vezetője, Ulf Kristersson és a kereszténydemokrata párt is az Orbán Viktor miniszterelnök vezette Fidesz távozását sürgeti az EPP-ből a magyar kormány legújabb plakátkampánya miatt. Úgy véljük, hogy a Fidesz már nem tartozik az Európai Néppárthoz, és ki kell zárni idézte a Kereszténydemokraták honlapja Peter Kullgren pártelnököt. A kormányzati plakátkampány mellett a két párt a Magyarországgal szembeni jogállamisági eljárást is indoklásul hozta fel követelése alátámasztásához. Tudósításában az APA osztrák hírügynökség felidézte, hogy pénteken Sebastian Kurz osztrák...

8 órát feküdt pucéran, műtétre várva: ezzel az indokkal küldték haza a budapesti kórházból a nőt

Budapest Lemeztelenítve, begyógyszerezve, csöpögő infúzióval a kezében feküdt hosszú órákon keresztül L. Györgyné az egyik fővárosi kórházban. Az asszonyt egy reggeli, rutin vesekőműtétre készítették elő, ám csak délután háromkor szóltak neki: mégsem lesz beavatkozás, mert nincs rá kapacitás.

Gyógyvírust fecskendeznek 10 ember szemébe, hatalmas áttörés lesz, ha sikerül a kísérlet

Először kezelték génterápiával a leggyakrabban látásromlást és vakságot okozó szembetegséget, az időskori makuladegenerációt.

A Szerencsekerék műsorvezetője volt - 60 évesen elképesztően néz ki

Gajdos Tamás hatvanévesen A legfittebb műsorvezető díj nyertese lett.

A Fidesz reagált Dobrev Klára EP-listás első helyére

A Fidesz szerint a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció (DK) is feliratkozott a Soros-listára, a májusi választáson a bevándorláspárti erők oldalán akarnak bejutni az Európai Parlamentbe (EP). A nagyobbik kormánypárt ezt arra reagálva közölte pénteken az MTI-vel, hogy Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke és EP-képviselője bejelentette: Dobrev Klára vezeti a pártjuk EP-listáját. A Fidesz közleményében kiemelték, a májusi választáson a DK a bevándorláspárti erők oldalán akar bejutni az Európai Parlamentbe, hogy ott továbbra is segítse a bevándorlást fokozó brüsszeli terveket. A DK jelenlegi EP-képviselői Niedermüller Péter és Molnár Csaba mindezt eddig is aktívan tették. Közölték továbbá: Magyarországnak olyan képviselőkre van szüksége, akik Magyarországot...

blogmorzsák

A 20 legjobb Supernatural epizód

Sam és Dean Winchester túl vannak a háromszázadik(!) epizódon is - de melyikek voltak az Odaát legfelejthetetlenebb pillanatai?

Megfejthetetlennek tűnő festmények

Vajon mi járt a művész fejében, amikor készítette őket?

Szegény sellőlány ki van éhezve

A tenger alatt sem móka és kacagás az élet.

Az MTA összeomlás előtt?

Ha egy inkompetens kormányzat önkényuralomra tör, annak következményei a súlyos visszaesések.

Hogyan éljük túl Koreát?

Hogyan került valaki 1970-ben Észak-Koreába?

Szerelmes levél egy szigethez

Ahol megelevenedik a japán mitológia.

„A pasim haverja lerázhatatlan“

A fazon heti többször fél napokat ott lóg a párnál és nem igazán veszi észre magát.

Karácsony Gergely kínos esete az elipszilonnal

Szarvashiba ez is, ráadásul egy nappal a két honanya tragikomikus megnyilvánulása után.

Remek programok a kacsintgató tavaszhoz

Garázsvásár, twistelés és közös Oscar Gálanézés a hétvégére.

Belgium büszkeségei - Sült krumpli múzeum

Belgiumban még a sült krumpli készítésének is van múzeuma.

Vedd meg Elon Musk házát

Elon Musk egy fogalom, a 21. századi self-made startupperek archetípusa, amiről ez a 4,5 millió dolláros Brentwood-i csodás ház is tanúskodik.

0