Egyre több hitelt veszünk fel
Meredek emelkedőn maradt a lakossági hitelpiac, mind a személyi kölcsönök, mind a lakáshitelek piacán nagy a kereslet - derül ki a BankRáció.hu összeállításából, amely a saját és a jegybanki adatokon alapul.
Töretlenül emelkedik a hitelek iránti kereslet a lakosság körében.
Az év első két hónapjában már 100 milliárd fölé került az új lakáshitelek összege, ami 38 százalékos éves növekedést jelent.
A személyi hiteleknél még komolyabb a bővülés, 72 százalékkal közel 58 milliárd forintra nőtt a folyósított összeg.
A lakáshiteleknél pedig egyértelműen látható a több évig fix törlesztőrészletű konstrukciók népszerűsége is, ezek adják az új hitelek közel 70 százalékát.
Kiugró növekedés a személyi kölcsönöknél
A hivatalos számok szerint az év első két hónapjában a bankok összesen 57,57 milliárd forint értékben helyeztek ki személyi kölcsönöket, ez pedig az egy évvel korábbi szinthez képest 72 százalékos emelkedést jelent, 2016 első két hónapjához képest pedig másfélszeres bővülésnek felel meg. Trencsán Erika, a BankRáció.hu szakértője elmondta, a hitelfelvevők a személyi kölcsönöket tartós fogyasztási cikkek vásárlására, lakásfelújításra vagy éppen autóvásárlásra fordítják. Szerinte a személyi kölcsönök iránti kereslet többek között a nettó reálbérek növekedésének és az alacsony kamatoknak köszönhető. A személyi kölcsönök átlagos piaci kamata ugyanis februárban alig haladta meg a 14 százalékot, ami több mint 1 százalékpontos csökkenést jelent éves szinten. “Bár a piaci átlagkamatok még 10 százalék felett vannak, az ügyfelekért folyó versenynek köszönhetően sok banknak van bőven 10 százalék alatti kamattal vagy teljes hiteldíjmutatóval elérhető személyi kölcsöne” - tette hozzá a szakember. A BankRáció.hu összeállítása szerint például április elején a 1,5 millió forintos 5 éves futamidejű személyi kölcsönök között a legolcsóbbak 7-8 százalékos thm-mel is elérhetőek voltak, különböző feltételek, például 250 ezer forintos nettó jövedelem teljesítése esetén. A bankok közötti verseny miatt egyébként is rendkívül gyorsan változnak a banki ajánlatok, ezért hitelfelvétel előtt érdemes alaposan körülnézni a piacon az olcsóbb hitel érdekében.
Túl a 100 milliárdon a lakáshitelpiac
A BankRáció.hu összeállításából kiderül az is, hogy a személyi kölcsönök mellett a lakáshitelpiac is tempós növekedéssel nyitotta az évet. Az év első két hónapjában több mint 109 milliárd forint értékben kötöttek új lakáshitel-szerződést a bankok, ami 38 százalékos emelkedést jelent 2017 január-februárjához képest. Trencsán Erika a lakáshitelpiaci trendekről elmondta, hogy az új lakáshiteleknél túlsúlyban vannak a több évre fix törlesztőrészletet garantáló, ezáltal kiszámítható kiadást jelentő konstrukciók. “Az év első két hónapjában folyósított lakáshiteleknél a több évig fix törlesztőrészletű lakáshitelek aránya megközelítette a 70 százalékot. Ez pedig arra utal, hogy a hitelfelvevők biztonságra törekednek” - tette hozzá a szakember.
A BankRáció.hu szakértői arra számítanak, hogy a lakossági hitelezésben folytatódik a növekedés az év hátralévő részében, és a lakáshiteleknél a több évre vagy akár a teljes futamidőre fix törlesztőrészletet biztosító konstrukcióké lesz a főszerep.
hírek innen, onnan
A 21. század legfontosabb westernfilmjei 2000 és 2025 között
Ezek a filmek formálták a western műfaját 2000 és 2025 között.
Európának tervezve: megérkezett az új Omoda 7
A szuper hibrid Omoda 7 érkezésével teljessé vált az Omoda modellcsalád
Több száz kertészt keresnek: már a fizetéseket is nyilvánosságra hozták
Egyre nagyobb a kereslet a kertészek iránt: a legfrissebb információk szerint több száz új dolgozót keresnek ezen a területen, főként a...
Gyorsabban ment ötvennél, 210 ezer forintjába került - itt mértek be 1300 autóst
Az elmúlt héten Bács-Kiskun vármegyében a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1301-en lépték át. Volt két sofőr, aki a...
Szoboszlai indította be a liverpooli úthengert, esélye sem volt a Galatasaraynak
Három magyar válogatott játékos is kezdett az Anfielden rendezett BL-nyolcaddöntőben.
Szívet tépő sorok: Dudás Miki kislánya első születésnapját ünnepelte édesapja nélkül
Nara most töltötte be a hetedik életévét.
Bajnokok Ligája: Szoboszlaiék a PSG ellen folytatják, Real-Bayern rangadó is lesz a negyeddöntőben - itt vannak a párosítások
Szerda este kialakult a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének mezőnye - mutatjuk a párosításokat.
Bajnokok Ligája: Szoboszlai vezérletével kiütötték Sallaiékat, őrült meccsen jutott tovább az Atlético Madrid - videó
A Liverpool, a Bayern München és az Atlético Madrid is ott van a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában.
Ebben a magyar faluban található Európa mértani közepe
A faluban még emlékmű is található
Miért nem híztak a nők régen a tésztától? Ez az egyszerű igazság sokakat meglep
Ma sokan félnek a tésztától, a kenyértől vagy a krumplitól, pedig régen – a jugoszláv időkben – ezek mindennapi ételek voltak....
Üzemanyagár-emelkedés várható Szlovéniában is
A szlovén kormány csökkenti a jövedéki adót és egyes terheket az üzemanyagárak mérséklésére, ennek ellenére jövő héten emelkedni...
Az Egyesült Államok feloldja a venezuelai kőolajra kivetett szankciók széles körét
Az Egyesült Államok feloldja a venezuelai kőolajra kivetett szankciók széles körét részben a világpiaci feszültségek csökkentése...
Sport
Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt
A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.
Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában
Borzalmas félidőn van túl a Ferencváros a Braga otthonában.
A Liverpoolt emlegető Guardiola Rüdigerrel balhézott, Vinícius megindokolta a gúnyolódását
Álvaro Arbeloa a piros lapról és Thibaut Courtois sérüléséről is beszélt a Manchester City–Real Madrid BL-visszavágó után.
Sporting–Bodö/Glimt: mit mutatott a VAR és mit nézett a játékvezető? Háborognak a norvégok
A Bodö/Glimt játékosai először el sem hitték, hogy a bíró büntetőt fog ítélni a Sporting javára a második félidőben.
Méghogy a legveszélyesebb állás? A Fradi lubickol Európában a 2–0 után.
Az együttes nyolc ilyen párharcából hetet húzott be, kétszer jutott döntőbe, egyet meg is nyert.
Iszonyatos mélységből a csúcsra: a világ 16 legjobb csapata között Magyarország
A magyar női kosárlabda-válogatott az elmúlt négy év alatt megjárta a poklot, de most tényleg a mennyországba jutott.
Három magyar a pályán, kövesse nálunk a Liverpool és Galatasaray meccsét.
Egy lépésre voltak a bravúrtól a törökök, akik megnyerték a párharc első mérkőzését.
Ekkora pofonra senki sem számított a Camp Nouban, kilenc gól a BL-meccsen
Három félidőn keresztül remekelt a Newcastle a Barca ellen, de végül hatalmas verést kapott.
Szoboszlai elképesztően okos gólt lőtt a Bajnokok Ligájában – videó
A Galatasaray csapatát fogadták az Anfield Roadon.
Véget ért az Odüsszeia: az iráni női válogatott drámai hazaérkezése
A csapat több országon át vezető, tíz napon át tartó hosszú út végén jutott vissza Iránba.
A Citynek nem volt esélye a fordításra, a Real Madrid kettős győzelemmel jutott a negyeddöntőbe
Nagyjából 20 percig volt minimális esélye a Manchester Citynek a fordításra.
A legjobbak közé választották a vb-re bravúrosan kijutó magyar válogatott centerét
Csapatunk 28 esztendő után léphet újra pályára világbajnokságon.
Bulvár
Mérhetetlenül megalázták Nagy Ferót, több színész összefogott ellene
Ez az eddigi legdurvább lejáratóvideó.
Kutatók: a Békemeneten 58 ezren hallgatták Orbánt, a Nemzeti Meneten 162 ezren Magyart
Tudományos módszerekkel megbecsülték a március 15-ei politikai felvonulások méretét.
„Júniusra halott lett volna” – Donald Trump nevetve kotyogta ki egy képviselője halálos betegségét
Az amerikai elnök hozzátette, hogy ő mentette meg Neal Dunn életét.
Váratlan fordulat a március 15-i számháborúban, külföldi újság olyan becslést tett, amit még sehol sem hallhattál
A számháború még napokig tart majd, külföldön is becslésbe kezdtek.
Trump éjjel brutálisan lecsapott - az óriásbombázás után NATO-kilépés jöhet?
Óriásbombákat vetett be a Hormuzi-szoros térségében az Egyesült Államok. Donald Trump eközben azzal fenyegetőzött, hogy kilép a NATO-ból, amiért a tagországok megtagadták segítségkérését.
Lángokban áll a világ legnagyobb gázmezője, az egekbe szökött az olaj ára
Irán megfojtja a világ olajellátását.
Ez a színésznő volt Gobbi Hilda titkos szerelme: csak úgy lángolt köztük a szenvedély, hivatalosan mégsem vállalták fel a románcot
Gobbi Hilda sosem csinált titkot abból, hogy a saját neméhez vonzódik, ám amikor beleszeretett egyik híres kolléganőjébe, mégis arra kényszerült, hogy eltitkolja a nyilvánosság elől a forró románcot.
Szigorítanak a benzinkutaknál: többet kell fizetnie hamarosan annak, aki így tankolna Szlovákiában
Tarthatatlanná vált a helyzet az észak-szlovákiai benzinkutakon, mivel tömegesen járnak át az üzemanyagért Lengyelországból. A szlovák kormány külön árkategóriával szabna gátat a gyakorlatnak.
Három halott, három sérült: borzalmas balesetet okozott egy nő Debrecenben
A TWN.hu információi szerint vádemelést javasol az ügyészség a nővel szemben, hat évet kérnek rá.
Megtalálhatták az első egyértelmű bizonyítékot arra, hogy a világűr mélyén összetett, gyűrűs szerkezetű kénvegyületek is vannak
A Max Planck Földönkívüli Fizikai Intézet (MPE) és a spanyol Asztrobiológiai Központ (CAB) szakemberei egy minden eddiginél összetettebb kénalapú molekulát azonosítottak a világűrben a G+0.693–0.027 jelű molekul
Hegedűs Zsolt válaszolt a „takonygerincező” Takács Péternek
Kétszer is üzent a fideszes államtikárnak.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


