Egyre többen utaznak kerékpárral vonaton
Idén az első fél évben 10 százalékkal, több mint 210 ezerre nőtt a vasúttársaság által értékesített kerékpárjegyek száma, az ebből származó nettó árbevétel pedig mintegy 7 százalékkal emelkedett. A számok azt mutatják, hogy az utasok körében egyre népszerűbb a vasúti kerékpárszállítás.
hirdetés
A kerékpáros túrajegyekből közel 16 százalékkal, e kategórián belül a Tisza-tóhoz 22, a Balatonhoz 15, a Fertő tóhoz 4 százalékkal vásároltak többet idén az első félévben a múlt év azonos időszakához képest. A vasúttársaság által értékesített kerékpárjegyek száma az év első hat hónapjában 10 százalékkal, több mint 210 ezerre nőtt, a nettó árbevétel pedig közel 7 százalékkal emelkedett.
A MÁV-START egész évben kedvező árú jeggyel várja a bringásokat. A kerékpáros túrajeggyel például az ország bármely területéről – a megtett távolságtól függetlenül – egységesen 420 forintért szállítható kerékpár a Balatonhoz, a Fertő tóhoz és a Tisza-tóhoz. A kerékpáros túrajeggyel azonban nemcsak a tavakhoz lehet elvinni biciklit, hanem a tó körüli állomások, megállóhelyek között utazva sem kell aznap újabb kerékpárjegyet váltani. A túrajegy ugyanis az érvénytartamon belül korlátlan számú kerékpárszállítást biztosít. Az utasnak természetesen rendelkeznie kell megfelelő menetjeggyel, és – a vonat típusától függően – adott esetben kerékpárhelyjeggyel is. A kerékpáros túrajegyért ráadásul még csak sorba se kell állni a pénztár előtt, mivel az új típusú jegykiadó automatákból, vagy akár interneten is megvásárolható. Internetes vásárlásnál pedig – az otthoni nyomtatást vagy az elektronikus eszközön való jegybemutatást választva – 10 százalékos kedvezmény jár.
A túrajeggyel ellentétben a „klasszikus” kerékpárjegyet egy adott viszonylatra lehet megvásárolni, és a jegy ára a tervezett út hosszától függ. (A kerékpárjegyek ára ötven kilométer alatt egységesen 235 forint, afelett a viteldíj kilométer-övezetenként nő.) A vasúti havibérlettel rendelkező utasok szombaton és vasárnap – a bérleten feltüntetett viszonylaton – ingyenesen magukkal vihetik a biciklijüket, díjmentes kerékpárjegy megváltása mellett. A vasúti havibérlet mellé kerékpáros havibérlet is váltható, ami már néhány utazás után visszahozza az árát.
A MÁV-START egyébként a Balaton északi partjára utazó kerékpárosoknak a Tekergő gyorsvonatokat ajánlja, melyek gyorsvonati pótjegy és kerékpárhelyjegy váltása nélkül vehetők igénybe. A Tekergőkön nagy kapacitású kerékpárszállító kocsik közlekednek, ezekben 16–47 darab bicikli szállítható. A déli partra utazók kerékpárhelyjegy nélkül a Déliàparti sebesvonat nagy befogadóképességű (28 darab kerékpár tárolására alkalmas) bicikliszállító kocsijait vehetik igénybe. Kerékpárhelyjegyet kell váltani az északi parton közlekedő Kék Hullám és Katica sebesvonatokra, illetve a déli parton a Balaton, a Tópart, az Aranypart, az Ezüstpart és az Aranyhíd expresszvonatokra, a gyorsvonatokra, valamint a Siófoki FLIRT vonatokra.
Alapszabály, hogy kerékpár szinte minden vonaton szállítható, azaz a személy- és gyorsvonatokon, illetve egyre több InterCity vonaton is, de csak a jármű névleges befogadóképességének mértékéig. Ha egy vonaton nincs külön kerékpárszállító kocsi vagy arra kialakított tér, akkor – amennyiben a vonaton nem tiltott a kerékpárok szállítása – a vonat első és utolsó 2. osztályú kocsijának a vonat végei felé eső előtereiben helyezhető el a kerékpár, úgy, hogy az utasok közlekedését ne akadályozza. A vasúttársaság arra kéri utasait, hogy – amennyire lehetséges – próbálják időben megtervezni utazásukat. Előzetes kerékpáros helyfoglalással ugyanis a kellemetlenségek megelőzhetők. Bővebb információ a www.mavcsoport.hu/kerekpar oldalon található.
hírek innen, onnan
Brutális gyilkosság Fülöpön: Kegyetlen módon kivégzett egy idős asszonyt, majd felgyújtotta
A férfi még 2021 végén gyilkolta meg az idős asszonyt.
Johnny Depp ismét Budapesten van, még videó is készült róla
Johnny Depp ismét Budapesten van, hiszen a magyar fővárosban forgatják a Modi című filmjét, amelyben a hírek szerint a Al Pacino is...
Valóra válik Vajna Tímea régi álma? Babás oldalakat követett be, újra összejöhetett a vőlegényével
Hosszú évek óta küzd Vajna Tímea azért, hogy valóra váljon élete legnagyobb álma: végre édesanya lehessen. A néhai filmügyi...
A Fricska szépfiúja üzent a magyaroknak, Tóth Gabi kedvese az egész országnak küldött véleményt
Papp Máté Bence üzent Magyarországnak, nem akármi szerepelt a videóban.
Ezen mennek keresztül Karsai Dániel sorstársai, ha nincs eutanázia
„Ez a legaljasabb betegség, amit el lehet gondolni” – mondja egy, az amiotrófiás laterálszklerózissal (ALS) küzdő riportalanyunk.
Szerelmespár is versenyez a Survivorben, ilyen még nem volt a túlélőshow történetében
Nóri és Gergő február óta van együtt.
Megfejtették, hogy mit rejt a különleges ősi szarkofág
A nagyjából 1800 éves kőkoporsót Franciaországban fedezték fel.
Kihirdették az Országház Bora verseny győzteseit
Kihirdették Az Országház Bora verseny idei győzteseit csütörtökön, az elismeréseket Kövér László házelnök adta át a nyerteseknek a...
Tolvai Reni még szexibb az edzőszettjében
Tolvai Reni az egyik legformásabb híresség, és úgy állnak rajta az edzőszettek, hogy bárki zavarba jön tőle.
Bátor pózban tárta szét meztelen combjait, otthon villantott a dögös kebelcsoda
Jessica Cakes szokás szerint őrjítő fotókkal örvendeztette meg követőit.
Leguggolt, és mindene látszott, bugyi és melltartó nélkül ment el otthonról a botrányhősnő
Daria Shy vadító pózban villantotta meg szexi testét.
Pénteken túlnyomórészt derült lesz az idő
Kontinensünk középső és keleti részén egy hatalmas anticiklon helyezkedik el, melynek területén általában derült az ég. Északnyugat-,...
Sport
Hihetetlen, mire kényszerítették Kínában a Liu testvéreket
A magyarországi kényelem után kőkemény viszonyok közé csöppentek az olimpiai bajnokok.
Ezt mondta Jürgen Klopp Szoboszlai Dominik óriási bombagóljáról
A magyar válogatott csapatkapitánya nagyon gyorsan beilleszkedett a Liverpoolba.
Gulácsi Péter nincs elájulva Szoboszlai Dominik elképesztő bombagóljától
A magyar válogatott következő edzésén megbeszélhetik, hogy mennyit ért a találat.
Kiderült, mekkora sebességgel bombázott Szoboszlai a Leicester kapujába - videó
A Liverpool magyar sztárja berobbant Angliában.
Szoboszlai jobb Messinél, világszám volt a gólja
Az angol médiában a jelzők között hemzsegnek a szuperlatívuszok.
Kizárhatják a Barcelonát a Bajnokok Ligájából
Súlyos árat fizethet a spanyol sztárcsapat a bíróbotrány miatt.
70 milliós támadó ejtette ki a Manchester Cityt
Minden hazai kupasorozatot már egészen biztosan nem fog megnyerni a Manchester City.
Nem Szoboszlai miatt érdekes a Premier League
És nem is Kerkez Milos miatt, bár roppant büszkék vagyunk a PL magyarjai. Azonban az angol elsőosztály már hosszú évek óta a legizgalmasabb, legérdekesebb és legnézettebb liga. Mondjuk, miért.
Hosszú időre kidőlt a Ferencváros magyar válogatott játékosa
Súlyos térdsérülést szenvedett.
Összeesett egy magyar focista, mentő vitte le a pályáról
Nagy volt az ijedtség a Magyar Kupa megyei selejtezős meccsen.
A mezek miatt teljesítenek gyengébben az Aston Villa focistái
Most lett elege az idei mezkollekcióból az Aston Villának.
Szoboszlai: Karrierem egyik legszebb gólja volt
A Ligakupában rúgott óriási gólt Szoboszlai Dominik. A meccs után többek között a góljáról is nyilatkozott.
Bulvár
Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos
Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.
Nyugdíjemelés: elszámolta magát Orbán Viktor
Nagyvonalú számítást közölt a miniszterelnök.
Schobert Norbika miatt zengett az egész szálloda: a szülei is nagyon pipák lettek rá
Schobert Norbika már kis korában is igazi csínytevő volt, aki előszeretettel okozott galibát.
„A fizetésem nettó 500-600 ezer forint lesz, ami több, mint amennyi a tanári bérem volt bruttóban” – buszsofőr...
A státusztörvény miatt távozott.
Hihetetlen, mire kényszerítették Kínában a Liu testvéreket
A magyarországi kényelem után kőkemény viszonyok közé csöppentek az olimpiai bajnokok.
Felborultak a lányok a motorral, erre odarohant egy férfi segíteni és megtörtént a katasztrófa - videó
Ez már nem is cseberből vederbe, valami annál is sokkal rosszabb.
A Gulyáságyú Média bement abba a titokzatos bérházba, ami előtt Orbán számolta a húszezreseket
A soklakásos épületben több ismert embernek is van apartmanja, köztük egy fideszes meggyőződését nem titkoló, a Fidesz rendezvényein korábban többször is fellépő veterán popzenész is.
Szex a kocsiban: íme a legtökéletesebb pózok fotókkal
Íme a legjobb pózok, amikkel szinte bármilyen típusú és formájú autóban kedvetekre élvezhetitek egymást. A leírások mellé természetesen fotók is társulnak, amiket bármikor előkaphatsz, ha a szükség úgy hozza.
Orbán Viktor nyugdíjkiegészítést jelentett be
A Facebook oldalán tette a bejelentést a miniszterelnök.
7 dolog, amit nem feltétlen tudtál a kutyapózról – van, amit szinte senki sem tud
A híres kutyapózt mindenki ismeri, talán próbálták is a legtöbben, mégis vannak tények, amik még érdekesebbé teszik.
Kit látogat meg Orbán minden kedden reggel egy óra erejéig?
Kedden a 444.hu egy videót osztott meg arról, ahogy munkatársai Orbán Viktort próbálták megkérdezni egy ferencvárosi bérház előtt. Az esemény hátterében állítólag az áll, hogy a miniszterelnök mostanában minde
Rendkívüli kormányinfót hirdettek. Milyen bejelentések jönnek?
Kövesd velünk élőben a Kormányinfót!
blogmorzsák
7 tanács a rándulások megelőzéséhez
Mit jelent pontosan a rándulás, milyen tüneteket okoz és hogyan kezelhető?
80 Km/órás sebesség egy rolleren? – ANGWATT T1 teszt
6 másodperces 0-60 kilométer/óra, mindezt 11 colos kerekeken.


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat