Egységes egyházi felsőoktatás lesz Debrecenben
Új rektori vezetéssel, de lehet, hogy utolsó önálló tanévét kezdte meg szeptemberben a debreceni Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola - hangzott el szerdán az intézmény új vezetőinek bemutatkozó sajtótájékoztatóján.
Völgyesi Zoltán rektor tájékoztatása szerint a Magyarországi Református Egyház zsinata és a Tiszántúli Református Egyházkerület, mint fenntartó már döntött a két, jelenleg még önállóan működő debreceni egyházi felsőoktatási intézmény összevonásáról.
Ez azt jelenti, hogy a Kölcsey Főiskola beolvad a debreceni Református Hittudományi Egyetembe - tette hozzá a rektor, aki azt még nem tudta megmondani, hogy önálló karként vagy más formában történik majd meg a csatlakozás.
Beszámolt arról is, hogy az egyesülés előkészületei elkezdődtek, a folyamat irányítására koordinációs bizottság alakult, de azt még nem lehet tudni, hogy a jövő tanévre, vagy későbbi időpontra jön-e létre az egységes debreceni egyházi felsőoktatás.
A főiskola rektori vezetése mindenesetre egy évre kapott megbízást - derült ki a sajtótájékoztatón.
Herendiné Kónya Eszter oktatási rektorhelyettes bejelentette: a beiratkozás még a héten tart, de várhatóan mintegy 240 elsőéves kezdi meg a tanulmányait a főiskolán. Összesen több mint 900 hallgatójuk van - tette hozzá.
Csillag Andrea, a rektori hivatal vezetője közölte: az eddigi nyolc tanszék helyett az új szervezeti struktúrában két intézetet - kommunikáció- és médiatudományi, valamint felnőttképzési intézetet-, illetve három tanszéket - nyelvi, irodalmi és művészeti; pedagógiai, pszichológiai és társadalomtudományi, valamint természettudományi, informatikai és testnevelési tanszéket - hoztak létre.
forrás:mti

- Művészeti mesterképzések a BKF-en, hiánypótló új szakkal
- Országhatárokon átívelő együttműködési projektek iskolák között
- A demokratikus ellenzék együttműködését sürgették a Bibó-társaság megemlékezésén
- Korszerű kezeléssel sok vakság megelőzhető
- Zord hideg és havazás hétvégén
- Mai névnapok és eredetük
- A gyógyszertári blokkról leolvasható az esetleges felesleges kiadás is
- Megtartotta ingatlanjait és Harley Davidsonját Schmitt Pál
- Rangos elismerések a Debreceni Búvárklubnak
- Az Aranymúzeum vásárolta meg az elfeledett Stradivariust
- 1 éves a Ringató Debrecenben
- Többletpontot kaphatnak az innovációs képességet mérő pályázók
- Répát kapnak cigaretta helyett a rabok
- Óriási üzlet a dohányzásról való leszoktatás
- A piaci szereplők is megjelennek a debreceni mérnökképzésben
- Ma lejár a felsőoktatási jelentkezési határidő
- Orbán: számon kell kérni az államadósságért felelős politikusokat
- Nőellenes lépés lenne a gyermektelenségi adó
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- Jó a nemdohányzók védelméről szóló törvény fogadtatása
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért

