Életfogytig tartó fegyházbüntetést kapott a feleségét meggyilkoló férfi
Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a Debreceni Törvényszék kedden azt a Hajdú-Bihar megyei férfit, aki 2018-ban késsel megölte a feleségét. Az ítélet nem jogerős.
A törvényszék az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a vádlottat különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés bűntett kísérletében és kapcsolati erőszak bűntettében mondta ki bűnösnek.
A férfi leghamarabb harminc év múlva bocsátható feltételes szabadságra.
A közlemény szerint a férfi a bűncselekményt megelőzően csaknem négy évig folyamatosan hűtlenséggel vádolta feleségét, és egy idő után már bántalmazta is. emiatt büntetőeljárás is indult a férjjel szemben, a Berettyóújfalui Járásbíróság testi sértés kísérlete miatt jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte. A férfi egy 2018. májusi féltékenységi vita során ismét bántalmazni akarta a feleségét, de ezt az otthon tartózkodó fia megakadályozta. Az asszony átszaladt a közelben lakó másik fiához, ahová nemsokára a vádlott is követte. Egy tőrkéssel hasba akarta szúrni a fiút, akinek azonban sikerült kicsavarnia a tőrt az apja kezéből.
A gyilkosság napján, 2018. október 8-án a férj ismét vitatkozni kezdett a feleségével, majd az asztalról felkapott húsz centiméteres késsel többször megszúrta a nőt. A vádlott további 35 alkalommal szúrta meg a már földön fekvő áldozatot, aki a helyszínen meghalt. A bíróság súlyosító körülményként értékelte, hogy a férfi többszörösen büntetett előéletű, a bűncselekmény elkövetésekor felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt állt, továbbá azt is, hogy kapcsolati erőszakot is elkövetett. Enyhítő körülményként vették figyelembe, hogy kevert személyiségzavarban szenved, amit igazságügyi szakértő állapított meg.
Az ítélet nem jogerős. Az ügyész három munkanap gondolkodási időt kért, a vádlott és védője pedig téves jogi minősítés, illetve enyhítés miatt fellebbezett.
hírek innen, onnan
Óriásit gyorsulnak a középkategóriás mobilok
A középkategória alsó szegmensét célozza az új Snapdragon.
Bennégtek az autóban, riadót fújtak a szakértők a rejtett autókilincsek miatt
Az ENSZ német autóbiztonsági tisztviselői aggodalmukat fejezték ki a Tesla-stílusú autókilincsek megbízhatóságával kapcsolatban,...
A Barca-elnök vádaskodása miatt már az El Clásico előtt kitörhet a botrány
Joan Laporta nyilatkozatában a játékvezetés töltötte be a központi szerepet.
Éjjel elgurult egy vonat Mátészalkáról, mozdonyvezető nélkül
Már újraindult a forgalom.
Tóth Gabi kiakadt, amiért hazaküldték a nézők Balogh Krisztofert a Megasztárból: Nagyon szomorú és dühös vagyok
Szombaton tartották az idei Megasztár első élő show-ját, amelyből már az első adás végén három versenyző búcsúzott. A 13 döntős...
Budapesti járatot indítana egy neves ázsiai légitársaság
Még várni kell rá.
Az ingyenes jogosítvány ára: akár 100–150 ezer forinttal is drágább lehet a valóságban
Bár a középiskolásoknak szóló ingyenes jogosítvány program jól hangzik, a Neon Autósiskola szerint a rejtett költségek miatt...
Izomépítés gyorsabban és hatékonyabban – ez a 8 étel segíthet elérni a célod 2025-ben
Az izomépítés nem csupán a súlyzók emelgetéséről szól.
Kínos pillanat történt a Megasztár felvételén, ráadásul élő adásban. Ezt tette Szépréthy Roland Ördög Nórával
A Megasztár legutóbbi élő adása nemcsak az énekesek miatt marad emlékezetes, hanem egy váratlan, kellemetlen műsorvezetői jelenet miatt is.
Ennyit keresnek a parlament alkalmazottai
1130-an dolgoztak szeptemberben az Országgyűlés Hivatalánál. A vezetői pozícióban dolgozók havi bruttó átlagbére 3,2 millió forint volt.
Ezért érdemes aranyvesszőt ültetni a kertedbe
Amikor a napfény már egyre szelídebb, egy élénk sárga virágzó növény beragyogja az őszi kertet. Az aranyvessző mutatós megjelenése...
Kipróbálták: így élhetnénk túl modern körülmények között egy T-Rex támadását
A jura korszak hatalmas ragadozójának feltámasztásától ugyan a nem kell tartanunk, de már tudjuk, mi állítaná meg a támadás során a...
Sport
A megkoronázott Kós Hubert újabb világcsúcsa után elvették a magyar úszó rekordját
Az úszás történetének egyik legemlékezetesebb éjszakáján a magyar olimpiai bajnok minden más férfiúszót felülmúlt, valamiért mégis szomorú.
Hornyák Zsolt: A kispadról telefonáltunk az MLSZ-nek. Nevetséges. Ki hozta ezeket a szabályokat?
A Puskás Akadémia vezetőedzője, Hornyák Zsolt feldúltan nyilatkozott csapata 1–1-es döntetlenje után, melyet az MTK ellen értek el.
4–1 is lehetett volna. – az újabb vereség már Szoboszlaiék edzőjét is megreccsentette
A holland tréner úgy látta, ennél pocsékabb meccsük még nem volt az érkezése óta.
Hollandiában találták meg a megoldást Marco Rossi és a magyar válogatott csatárgondjaira
Az „új Puskásként” emlegetett támadó nyolc meccsen hét gólt vágott. Egyet korábbi klubja, az Ajax ellen.
Anglia ítéletet mondott: Szalah a zseniális gólja után is Szoboszlai árnyékában
A Liverpool újabb gyötrelmes meccse után az egyiptominak gólpasszt adó Szoboszlai lett a meccs embere.
Csak Gulácsi áll Orbán előtt a Lipcse megsemmisítő rekordgyőzelme után
Dárdai Bencével ilyen még nem történt az idényben, a Bayern München sokáig emberelőnyben sem bírt a sereghajtóval.
Ritka bravúr: Szoboszlai vesztes csapatból a mezőny legjobbja, Kerkezt csak a gólja dicséri
Honfitársunk a fény a liverpooli éjszakában.
Több mint hatvanmillió forinttól fosztják meg Kós Hubertet a szenzációs tarolása után
Hiába úszott világcsúcsokat és végzett a pontverseny élén, olimpiai bajnokunk elesik a pénzjutalomtól.
Kerkez Milos nem teszi zsebre, amit az első liverpooli gólja után kapott Angliában
Borzasztó, szörnyű – angol legendák álltak bele Kerkez Milosba az első liverpooli gólja után.
Bírót cseréltek a Liverpool Brentford elleni meccsén a félidőben
Simon Hooper állítólag megsérült az első félidőben.
Kós Hubert újabb világcsúcsot úszott, magyar férfi ilyen sikert még nem aratott
Tizenhét századot faragott Coleman Stewart rekordjából.
Ezt mondta a megye I-es csapat vezetőedzője a 16–0-s vereség után
A Hajdú-Bihar vármegyei I. éllovasa, a Hajdúnánás 16–0-ra verte a sereghajtó Létavértest. A vendégcsapat vezetőedzője nem mindennapi nyilatkozatot tett a találkozó után.
Bulvár
A „halál háromszöge” az arcon: miért figyelmeztetnek rá a bőrgyógyászok?
A „halál háromszöge” az arc egy anatómiai területe, amely az orrtól a száj sarkáig terjed.
Pontosan ennyi alvásra van szükséged, életkorod szerint
Az alvás az egészségünk egyik legfontosabb alappillére, hiszen ez alatt töltődik fel a testünk és elménk egyaránt. Minden életkorban más-más mennyiségű pihenésre van szükségünk, de sokan nem is tudják, hogy po
Két gyerek életéért küzdenek: tragikus buszbaleset az M1-esen, 15 rohammentő vonult ki
Feszítővágóval szabadították ki az utasokat.
Megszólalt a Ryanair utasa, aki a repülőgép ablakából fotózta le a Nemzeti Menetet, kapott egy burgert a Billogtól
A burgerező készített is egy rövid interjút a férfival, aki kíváncsiságból lefotózta a Tisza Párt vonulását. Elmondása szerint őt csak az érdekelte, hogy mennyien vesznek részt az október 23-ai rendezvényen.
Elkezdett kinyílni a cigány skatulya
A roma értelmiség felé dupla elvárás volt, hogy cigányokkal foglalkozzon, ami alapvetően határozta meg szerepvállalását – mostanában kezd nyílni a skatulya.
CNN: Trump olajszankciói akár meg is buktathatják Orbánt, aki szinte csak az oroszoktól hajlandó olajat venni
Miközben az EU-tagok leváltak az orosz energiaforrásokról, Magyarország 92%-ban Moszkvára támaszkodik. A leválás helyett nőtt a függőség.
Különös alakot szúrtak ki a Békemeneten, óriási szenzációt aratott, mindenki őt fényképezte
Nem mindennapi jelenetek voltak láthatók a Békemeneten.
A fiatal Orbán Viktorról minden eddiginél kihívóbb felvétel került elő
A magyar miniszterelnök egykori sportminiszterével, Deutsch Tamással együtt mutatott egy kicsit többet a kelleténél.
Fura videó jött Magyar Péter Nemzeti menetéről, most szivárgott ki
Nagyon gyorsan irányba rakták az egyik leghíresebb hazai influenszert.
A megkoronázott Kós Hubert újabb világcsúcsa után elvették a magyar úszó rekordját
Az úszás történetének egyik legemlékezetesebb éjszakáján a magyar olimpiai bajnok minden más férfiúszót felülmúlt, valamiért mégis szomorú.
A nőgyógyász elárulja, vajon érdemes-e eltávolítani a szeméremszőrzetet
Menjen vagy maradjon?
Már ereszt az Otthon Start lufi
Az Otthon Start Program indulása óta folyamatosan csökken az érdeklődés a kedvezményes hitel iránt, legalábbis ami az internetes kereséseket illeti. Legtöbbször továbbra is Budapesten és a nyugat-magyarországi várm

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


