Ezt olvasta már?


Elindult Debrecen új kulturális Facebook-oldala

Elindult a debreceni önkormányzat kulturális intézményeinek közösségi média-aktivitását összefogó és támogató Facebook-oldal, a DekulT - közölte a városháza sajtószolgálata szombaton az MTI-vel.

Közleményük emlékeztet rá: száz éve annak, hogy a trianoni békediktátum szétszakította a történelmi Magyarországot. Debrecen földrajzi helyzete és kulturális életének gazdagsága azonban lehetővé teszi, hogy intenzíven ápolja a kapcsolatot a hozzánk közeli, határon túli magyar településekkel.

Az új oldal célja, hogy egyrészt Debrecen lakosai körében erősítse a kultúra összetartó erejét, másrészt, hogy még szorosabbra fűzze a szálakat a határokon inneni és túli közösségekkel a virtuális térben is.

A DekulT egyrészt Debrecenhez kötődő tartalmakat fog közölni, azon célból is, hogy még láthatóbbá tegye a város gazdag kulturális életét, másrészt kulturális közösségi aktivitásokat igyekszik generálni és koordinálni.

A közlemény kitér arra, hogy az utóbbi napokban a Magyarországon kihirdetett koronavírus-veszélyhelyzet is indokolja az online kulturális aktivitásokat, hiszen az emberek egészségének megőrzése érdekében Debrecen kulturális intézményei határozatlan ideig nem látogathatók.

"A kultúra is sokat tehet azért, hogy együtt átvészeljük ezeket a heteket, ezért a DekulT igyekszik hozzájárulni a távoktatáshoz csakúgy, mint a szabadidő eltöltéséhez. Facebook-oldalunk ebben segíti a debrecenieket és a Debrecenhez kötődő sok-sok magyar települést" - olvasható a közleményben. A DekulT Facebook-oldal mindenki számára elérhető a https://www.facebook.com/dekult.nemzeti.osszetartozas/ linken keresztül.

A DekulT Facebook-oldalon Debrecennel és a régióval kapcsolatos képeket, videókat, írásokat tesznek közzé, emellett várják a város, valamint a határon inneni és túli települések lakosságának aktivitását a témához szorosan kapcsolódó tartalmak megosztásával - zárul a debreceni városháza közleménye.







0
0
0

hírek innen, onnan

Napi horoszkóp: az Oroszlán anyagi előnyhöz juthat, a Mérlegre felkavaró múltbéli találkozás vár, a Vízöntőnek eljegyzést hozhat a nap

Kedves Bak! A szépítő hazugságokat ugyanis már nem tudja fejben tartani, és előbb-utóbb lebukik.

Miért van létjogosultsága még ma is az Odüsszeiának?

Az Odüsszeia nem véletlenül él túl közel háromezer évet: a történet ma is ugyanolyan elevenen szól hazavágyásról, hűségről és...

Elég a süketelésből!

Magyar Péter valóban sokat dumál, de nem süketel, mint parlamenti és azon kívüli vitapartnereinek többsége. Továbbá a miniszterelnök...

Vitézy Dávid tudósított a beemelésről: helyére került a Déli Körvasút új acél hídszerkezete a Soroksári út felett

Számos kritika joggal vethető fel a kivitelező és a közbeszerzési eljárás, annak árszintje kapcsán, de most egy valóban értelmes és...

Különleges programot jelentett be a Duna TV

Öt vasárnapon át különleges állattörténetekkel várja nézőit a Duna: augusztus 2. és szeptember 6. között a strandok rejtett...

Nagy leépítésekre készül a Porsche

A kellemetlen változások korát éli a Porsche: 5000 fővel csökken a dolgozói létszám.

Itt a nagy bejelentés – Ryan Gosling kapta meg minden idők egyik legmenőbb szerepét

Ryan Gosling alakítja a Szellemlovast a Marvel-moziuniverzumban, a produkciót ráadásul Shawn Levy rendezi majd.

Tényleg hasmenést okozhat, ha sok vizet iszol nyáron? Orvos válaszol

Első hallásra meglepőnek tűnhet a kapcsolat, hiszen az ember azt gondolná: ha több vizet iszik, az csak jót tehet az emésztésnek. A...

Válaszút előtt Budapest: vagy szintet lép, vagy elnyeli az olcsó buliturizmus

Budapest turizmusa sikerágazat lehetne, de a megnövekedett forgalom nem hozott magával arányos minőségi ugrást. Sokan érkeznek, de rövid...

Egy új Obama

Donald Trump béna kacsa lett, de a demokraták sincsenek jó állapotban. Nem véletlen, hogy a politika legfontosabb tényezője, a figyelem egy...

Kimászott az ablakon a 14 éves lány, és lezuhant a pécsi gyermekotthon tetejéről

A lány hosszabb ideje volt szökésben. Visszatérése estéjén kiakasztotta a tetőablak láncát és kimászott. Azon az estén is csak egy...

Tragédia a berlini Pride-on: egy autó hajtott a tömegbe, halálos áldozat is van – fotók, videó

Szörnyű tragédia történt szombaton a berlini Christopher Street Day Pride-rendezvényen, ahol egy autós a tömegbe hajtott a Tiergarten park...

0

Sport

Rendkívüli beavatkozásra volt szükség a Hungaroringen

Több pilóta is panaszkodott, a szervezők gyorsan léptek.

Őrült hibák az Újpest első meccsén, nem jött be Dárdai jóslata - A magyar válogatott kapus a bűnbak

Szappanos Péter elképesztő hibát mutatott be első újpesti bajnokiján, ez a válogatottban nem fért volna bele.

Szoboszlai pazar góllal kezdte az új idényt, majd egy asszisztot is kiosztott a Sunderland ellen

A Liverpool 2–1-es hátrányból felállva győzött 4–2-re Andoni Iraola első hivatalos meccsén.

Megbüntették a listavezetőt is, ismét változott az F1-es Magyar Nagydíj rajtsorrendje

A versenyirányítás még kegyes is volt a Mercedes pilótájához – emelték ki.

Frenkie de Jong már a múlt, ezt a játékost igazolja helyére az FC Barcelona

A katalánok megtalálták az ideális labdarúgót.

A Magyar Nagydíj időmérője előtt teljesen elfogyott a Ferrari döbbenetes előnye

A világbajnoki címvédő Lando Norris hangolt legjobban a kvalifikációra.

0
0

Bulvár

„Ha nem fordulok vissza a telefonomért, most nem élek” – Hihetetlen véletlenek, amelyek megváltoztatták az életünket

Az élet néha különös véletlenekkel ajándékoz meg minket. Három történet következik, ahol az apró döntések szó szerint átírták valaki életét.

„Szép dolog ez, hogy fölvállaltad a homoszexualitásodat” – Majkának üzent Dopeman öccse a botrányos koncert után

Dopeman öccse szerint a rapper megtalálta a helyét az Lmbtq-világban. Kicsi Dope már azt is tudni véli, hogyan fogadja mindezt Majka felesége és két gyereke.

Az augusztusi hőkupola legforróbb pontja Magyarország lesz: izzó katlanná válik a Kárpát-medence

A jelenlegi előrejelzések szerint augusztus 3-án Közép-Európában Magyarországon lesz a legmelegebb. Ezen a napon 36–39 Celsius-fok közötti csúcsértékekre lehet számítani.

Magyar Péter és Varga Judit közös fotójával üzent Forsthoffer Ágnesnek Ókovács Szilveszter

A Magyar Állami Operaház főigazgatója azért bírálta a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnököt, mert visszautasította az Anna-bál fővédnöki tisztségére szóló felkérést.

Súlyos árat fizethet az elképesztő átalakulásért Falusi Mariann: rámehet a karrierje a több mint 30 kilós fogyásra?

Lang Györgyi halála óta az énekesnő rengeteget dolgozik és utazik, közben pedig elképesztő formába hozta magát. Bár remekül érzi magát a bőrében, a szakemberek szerint egy váratlan veszély fenyegetheti a karrier

Kiskorúval folytatott szexuális kapcsolat miatt elítélt férfi van a tusványosi közönségben Szabó Tímea szerint

A férfit márciusban első fokon több év börtönre ítélte a sepsiszentgyörgyi bíróság.

Átaludta a nő gyermeke születését – amikor felébredt, a kisbabája egy takarókupac alatt volt

Először senki sem vette észre, hogy a kisbaba már megszületett.

Most jelentette be a Tisza: Mádl Ferenc és Sólyom László egykori munkatársát jelöli a kormánypárt

A Tisza Párt dr. Sonnevend Pált, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanárát, korábbi dékánját jelöli alkotmánybírónak.

Juhász Hajnalka: A Bruti-féle támadás után három nap alatt közel tízezren letranszvesztitáztak

A KDNP országgyűlési képviselője elmondta, hogy folyamatosan érik személyeskedő támadások.

A Soros Sátán kormánya és a csülökre várakozó Bayer Zsolt – a 35. tusványosi szabadegyetem képeken

A 35. Tusványos nyári szabadegyetem nem csak Orbán Viktor nyilvános politizáláshoz való visszatéréséről szólt.

Most jön a hideg zuhany, milliókat bukhatnak a családok

Felvették a gyereket az egyetemre? Akkor most kezdődik az igazán drága része.

0