Ezt olvasta már?

August Strindberg-Jeles András: Júlia kisasszony

Olykor, s talán épp a legnehezebb időkben, érdemes leásni az alapokig, meg kell nézni, hogy mi rejtőzik az emberben.


Elítéltek egy német nőt, amiért sorozatosan megerőszakolta és prostitúcióra kényszerítette kisfiát

Elítéltek kedden Németországban egy nőt, amiért sorozatosan megerőszakolta és prostitúcióra kényszerítette kisfiát.


hirdetés

A német kriminalisztika történetének egyik legsúlyosabb gyermekbántalmazási ügyében a freiburgi tartományi bíróság az áldozat édesanyját 12 év és hat hónap szabadságvesztésre ítélte. A nő szexuális bűncselekmények miatt korábban többször elítélt élettársa 12 év börtönbüntetést kapott, amelyet határozatlan idejű szabadságvesztést jelentő úgynevezett biztonsági őrizet követ.

A bíróság szerint bizonyítást nyert, hogy a most 10 éves kisfiút több mint két éven keresztül bántalmazták, és pénzért cserébe kiszolgáltatták szexuális bűnözőknek. Csaknem valamennyi bűncselekményt rögzítették, a videófelvételeket terjesztették. Bűncselekményeket követtek el egy hároméves kislány sérelmére is, aki egy időben a nő gondozásában volt.

Az üggyel összefüggésben korábban elítéltek további hat embert.







0

hírek innen, onnan

Ez a nyár soha nem érhet véget a margitszigeti zátonynál?

Már megint annyira alacsony a Duna, hogy száraz lábbal sétálhatsz le a Margit híd alá!

Erősebb érdekképviseletre van szüksége a dohánytermelőknek Európában

A magyar és az európai dohánytermelés fennmaradása érdekében új politikai megállapodások megkötését, és az eddigieknél erősebb...

Kellemes kis horrornak tűnik a Malicious

Jaj, már megint ezek a démonok egy házban, de hát jó is az ilyesmi, amikor az ember álmos otthon, és csak úgy mehetne valami a tévében. A...

Az államtitkár szerint elképzelhetetlen a vidékfejlesztés a nők részvétele nélkül

A vidékfejlesztés elképzelhetetlen a nők részvétele nélkül, hiszen odaadásukra és gondoskodó munkájukra szükség van a vidék...

Kísértet és história: Mary, Celeste, Gratia

Egy lélek sem volt a Mary Celeste fedélzetén, amikor egy hónappal az indulás után rátaláltak az Atlanti-óceánon. A magányosan sodródó,...

Várkonyi Andrea megszólalt: Így látja kislányát a szakítás után

A műsorvezető eddig erről még nem beszélt senkinek.

Színtévesztő vagy? Itt tudod tesztelni!

Nagyjából minden huszadik ember szenved színtévesztésben vagy színvakságban. Vajon te is közéjük tartozol? Most megtudhatod.

A Lánchídon nincs nyelvnyújtás

A lánchídi kőoroszlánok nyelve miatt megszégyenített szobrász valóban a Dunába vetette volna magát? Íme a turisták kedvenc legendája.

Usain Bolt kikérte magának a doppingvizsgálatot

A futballistának szegődött atlétának rosszul esett, hogy máris vizsgálódnak.

Bizarr szervdonor hirdetés készült Ausztráliában

A főszereplő: Jézus a kereszten és két római őr.

0

Sport

Hamilton őrült ötlettel dobná fel a Forma-1-et

A címvédő szerint hiába izgalmas a pilóták számára az F1, ha a nézők unatkoznak.

Megdöbbentő felvétel: magyar szurkolókat vertek a görögök elleni meccs után?

Athén Megdöbbentő mellékszála is lehetett a görögmagyar futballmérkőzésnek.

Szalai Ádámot nem lehet a válogatottból kikiabálni

Nincs mese, győzni kell Észtország ellen, még akkor is, ha két éve nem nyertünk idegenben meccset.

Nagyvadat elejtve maradt hibátlan a Szeged a kézilabda-BL-ben

A magyar bajnok jóformán esélyt sem adott a német Flensburgnak.

A Groupama Aréna ingyen épült fel és az állam is keresett rajta

Kubatov Gábor, a Ferencváros elnöke többek között erről is beszélt egy interjúban.

Lemondta a válogatottságot a sztárfocista, de előtte még odaszúrt a vezetőedzőnek

Lemondta a válogatottságot Laurent Koscielny, 33 éves francia labdarúgó.

A Győr győzelmével teljessé vált a magyar csapatok tökéletes hétvégéje a BL-ben

A női és férfi klubcsapataink is nyertek a hétvégi fordulóban.

Conor McGregor ezúttal az NFL-ben csinált magából bohócot

Megtaláltuk a világ legzavarodottabb szurkolóját, az Oakland irányítója elsírta magát a kilátástalan helyzet miatt.

Utolsó másodperces góllal nyert a Fradi a kézi-BL-ben

Elképesztő izgalmak után győzött a Ferencváros a kézilabda Bajnok Ligájában.

Súlyos Del Potro sérülése

Az argentin teniszezőre ismét hosszú kihagyás vár.

Michelisz ismét saját csapatában versenyez

A TCR Európa-kupa évadzáró barcelonai hétvégéjén erősíti a M1RA-t.

0

Bulvár

Mégsem Évát teremtette Isten a világ első nőjeként

Lilith a kultúrtörténet legrégebbi, ismert démonjainak egyike, Ádám első párja.

Meglátogatta az elütött kislányt a megvert encsi gázoló - az apuka fogadta

Meglátogatta a kórházban a kislányt az encsi nő, akinek kocsija elé pár nappal ezelőtt lépett ki az ötéves Hanna.

Veszélyben vannak a disznóvágások

Aki disznótort szeretne tartani otthon, be kell jelentenie a hatóságoknak.

Egy angol pár annyira berúgott a nyaralásán, hogy megvették a hoteljüket

És nem voltak gazdagok. Csak angolok, és nagyon részegek.

A szüleim túl hangosan szexelnek, lassan már aludni sem tudok tőlük

Mit tehet a gyerek, ha folyamatosan fültanúja szülei szeretkezésének és már egyre jobban zavarja? Tanácsadó válaszol.

Durva adóemelés jöhet januárban

A 2017-es akkor elbukott javaslathoz hasonlóan, ismét az ingyenes reklámhordozókra kivetett adókat emelné meg a kormány, még a tavalyinál is brutálisabb mértékben. Egy ilyen intézkedés árát azonban a fogyasztók, elsősorban a nyugdíjasok és az alacsony jövedelműek fizetnék meg.

Elállt a szavunk. Mi történt Takács Nikolasszal? - fotó

Teljes életmódváltáson megy át az énekes: Takács Nikolas három hónappal ezelőtt nagy dologra szánta el magát, azóta pedig nagyon eltökélt!

Merkel nagy bajban van, rosszul jöttek ki a bajor választásból

Megfejtésre vár, hogy a radikális vagy mérsékelt szavazók hagyták ott a CSU-t.

Hajas László 34 éves lánya gyönyörű nő - Fotókon a ritkán látott Orsi

Hajas László első házasságából született lánya, Orsi nem mindennapi szépség.

A legértékesebb őszi gyümölcsünk ősidők óta

A gyümölcsök királynője, azaz a szőlő a szervezet számára fontos vitaminok és ásványi anyagok jelentős részét tartalmazza. Vörös színű változatainak flavonoidjai hatékony antioxidánsok, melyek védik a szív-érrendszert.

Gyors fogyás a japán trükkel: ebből igyál reggel 4 pohárral

"Igyál 2,5-3 liter folyadékot minden nap... Ha hőség van, akkor négyet, ha sportolsz, akkor még többet..." De ki képes ezt betartani, és miért kell ennyi folyadékot bevinni? Egy japán módszer szerint reggel négy pohár víz csodákra képes.

Barátok közt bébibumm - 3 színésznő is kisbabát vár

Gyűlnek a babák a Barátok közt háza táján.

blogmorzsák

Város és tájképek, sztriptíz, néptánc és portréfotók

Válogatás a 19 éves Pécsi József Fotográfiai Szakkönyvtár állományának legnépszerűbb könyveinek képeiből.

A büntetőjog professzora szerint kamu­indokokkal ítélték el Botka embereit

A tanszékvezető egyetemi tanár érthetően elmagyarázza, bűncselekmény nemhogy nem történt, nem is történhetett.

Hova lettek a rendszerető, tiszta nők?

"A WC kefét egyik sem ismeri, mindegyik okádék állapotban hagyja maga után a klozetet."

15 úti cél 10 ezer forint alatt!

Az igazán potom áras jegyek ideje most jött el.

Petőfi Sándor meg Szintiboy az X-Faktorban

Az RTL Klubos tehetségkutató már végérvényesen a saját maga paródiájává vált.

Gyógyító hatású-e a humor?

„Osztálytársunk váratlanul halt meg. Vonaton ült, rosszul lett, és már nem is tért magához.“

Három könyv a szabadságért való közdelemről

Dragomán szereplői a mindenkori rendszerből törnének ki, Jacobsen hősei egy szigetre vannak bezárva, Bonde könyve a menekülésről szól.

Kis ország saját nyelvvel, elszigetelve

Fél az állam, hogy a nyelvet beszélő fiatalok elhagyják az országot?

Magyarország az egyik legveszélyesebb hely Európában

A kormány nyugati kampányának margójára.

A Kárpátok James Bondja

A hatvanas években egy román hír­szerző bohócot csinált a NATO-ból.

A szúnyogok műanyagot szórnak a levegőbe

Pedig már épp kezdtük őket pozitív színben látni.

Mélyből tá­mad a prehisztorikus rettenet!

Steve Alten a valaha élt leg­na­gyobb ragadozó halat helyezte története középpontjába.

0