Eloltották a lángokat a hajdúszoboszlói gáztárolónál
A hajdúszoboszlói gáztárolónál kedd hajnalban keletkezett tüzet kora délutánra eloltották - közölte a Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtóreferense az MTI-vel.
Papp-Kunkli Nóra elmondta: a tűzoltóknak fél kettőkor sikerült megfékezniük a gáztárolóban keletkezett tüzet, amelyben senki nem sérült meg. A tűz okát szakemberek vizsgálják.
A Hajdúszoboszló és Nagyhegyes közötti - a tűz miatt korábban lezárt - 3321-es úton a forgalom két órakor elindult.
A tűz kedden 4 óra 25 perckor keletkezett a Magyar Földgáztároló Zrt. hajdúszoboszlói földalatti gáztároló üzemében. A nagy erőkkel helyszínre érkező - hajdú-bihari, miskolci, szolnoki - tűzoltók a vezetékeket leszakaszolták, a gázkutakat lezárták.
Fáber Dániel, a társaság kommunikációs vezetője kijelentette, hogy az ország gázellátása biztosított, ugyanis a másik három földgáztároló - Zsana, Pusztaederics, Kardoskút - pótolja a tűz miatt kiesett a szolgáltatást.
hírek innen, onnan
A női egészségtől a varázslatos természettudományokig: sokszínű projektek nyertek támogatást a Richter Anna Díjjal
24 millió forint támogatást adtak át az egészségügy és oktatás területén dolgozók kreatív ötleteire.
Megéri még diplomát szerezni? Kiderült, miért nem fizetik meg a tanulást
A diploma még mindig sokak szemében biztos belépő a jobb élethez, de a valóság egyre árnyaltabb. Bár nő a diplomások száma, a bérek...
Csak egy hétvégére ment az ismerőséhez, ő azonban 25 évig fogva tartotta
Egy börtöncellára hasonlító szobában élt 25 éven át. Az évtizedeken át tartó abúzus teljesen elkerülte a szociális ellátórendszer...
Ezek a világ legboldogabb országai 2026-ban, Magyarország helye is kiderült
Megjelent a World Happiness Report 2026, amely ismét rangsorolta a világ országait az életelégedettség alapján. A lista élén továbbra is...
Nem hívtak segítséget barátai, az utcán heverve halt meg egy férfi Makón
Bíróság előtt felelnek tettükért.
Hiába a nagy pofon Portugáliában, emelt fővel távozhatott a Ferencváros
A játékosok azonban jóval szomorúbb hangvételű nyilatkozatot adtak a kiütéses vereség után.
Balázsék és a Megasztár verte ki a biztosítékot megint a Médiatanácsnál
A Médiatanács jelentős bírságot szabott ki: több mint 22 millió forint megfizetésére kötelezte a Radio Plus Kft.-t a „Balázsék”...
Használt francia kocsi 15 millióért? 500 ezertől indul az átlagár
A használt francia autóknál továbbra is a jól ismert, régóta piacon lévő modellek a meghatározóak, csak kisebb átrendeződések...
Figyelmeztetést adtak ki az egyik legelterjedtebb gyógyszer kapcsán
Az egyik legtöbbet felírt gyógyszer mellékhatásaira figyelmeztetnek a szakértők. Az orvosságot savas reflux és gyomorégés kezelésére...
Huszonöt pár csizma Orbán Viktor mellkasán
Decemberben Orbán Viktor azt mondta, ha akadályozta volna Ukrajna támogatását, egyszerre került volna a mellkasunkra német, francia és...
Gulyás Gergely szerint tragikus lenne, ha lemondanánk az orosz kőolajról és földgázról vagy Molt külföldi kézbe adnánk
A kormánypárti Magyar Nemzet kérdésére Gulyás Gergely arról beszélt, az ukránbarát Tisza Párt arra készül, hogy lemondjon az orosz...
Gulyás Gergely szerint az önazonossági törvény jól működik
A Nógrád vármegyei kormányhivatal diszkriminatívnak talált több önazonossági rendeletet, lesz változtatás? – hangzott a következő...
Sport
Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt
A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.
Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában
Borzalmas félidőn van túl a Ferencváros a Braga otthonában.
Szoboszlai Dominik ismét nagyot ment a BL-ben: előbb gólt rúgott, majd tizenegyest harcolt ki
A magyar középpályás ismét csapata egyik legjobbja volt.
Ekkora pofonra senki sem számított a Camp Nouban, kilenc gól a BL-meccsen
Három félidőn keresztül remekelt a Newcastle a Barca ellen, de végül hatalmas verést kapott.
Szoboszlai Carragher segítségével bizonyította igazát, a gólja nem így volt tervezve
Az egykori Liverpool-játékos, Jamie Carragher a BL-visszavágó után megragadta a magyar futballista lábát.
Szoboszlai elképesztően okos gólt lőtt a Bajnokok Ligájában – videó
A Galatasaray csapatát fogadták az Anfield Roadon.
Steven Gerrard szerint komoly hibát követ el a Liverpool Szoboszlai Dominikkal
Úgy véli: a magyar válogatott csapatkapitánya igazi vezéregyéniség lett.
Mi történt Varga Barnabással? – az AEK edzésén megdöbbent a görög média + videó
Ma a labdarúgó Európa-ligában és a Konferencialigában is kialakul a legjobb nyolc mezőnye.
Három magyar a pályán, kövesse nálunk a Liverpool és Galatasaray meccsét.
Egy lépésre voltak a bravúrtól a törökök, akik megnyerték a párharc első mérkőzését.
Nincs vita: Szoboszlai Dominik a Liverpool legnagyobb sztárja lett
A Liverpool magyar sztárja fantasztikusan játszott a Galatasaray elleni BL-meccsen.
Megvan a BL-negyeddöntők mezőnye, ezeket a meccseket láthatjuk a nyolc között
Komoly rangadók jönnek a nyolc között.
Véget ért az Odüsszeia: az iráni női válogatott drámai hazaérkezése
A csapat több országon át vezető, tíz napon át tartó hosszú út végén jutott vissza Iránba.
Bulvár
Lángokban áll a világ legnagyobb gázmezője, az egekbe szökött az olaj ára
Irán megfojtja a világ olajellátását.
Váratlan fordulat a március 15-i számháborúban, külföldi újság olyan becslést tett, amit még sehol sem hallhattál
A számháború még napokig tart majd, külföldön is becslésbe kezdtek.
Szigorítanak a benzinkutaknál: többet kell fizetnie hamarosan annak, aki így tankolna Szlovákiában
Tarthatatlanná vált a helyzet az észak-szlovákiai benzinkutakon, mivel tömegesen járnak át az üzemanyagért Lengyelországból. A szlovák kormány külön árkategóriával szabna gátat a gyakorlatnak.
Rendkívüli támogatásról döntött a kormány, itt a bejelentés
Milliárdokat osztanak szét.
Kiszivárgott a Békemenet-titok, szédületes információk láttak napvilágot a Tisza és a Fidesz táboráról
A Békemenet és a Nemzeti menet egy nagyon elgondolkodtató jelenségre világított rá.
Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt
A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.
Ez a zöldség nyersen akár idegméreg is lehet: csak főzve biztonságos a fogyasztása
A zöldségek az egészséges étrend elengedhetetlen részét képezik, és sokan fogyasztják őket nyersen is, hogy megőrizzék a bennük rejlő vitaminokat és tápanyagokat. Ám ez nem minden zöldség esetében a megfelelő
Mennyi idő alatt regenerálódik a máj? A válasz meglepőbb, mint gondolná
A máj bár képes részben regenerálódni, de ez nem korlátlan, ráadásul a gyógyulás sebessége függ a károsodás típusától és a szervezet állapotától.
Ráeresztették a mesterséges intelligenciát Magyar Péterre, eldobsz mindent a végeredménytől
Különleges kapcsolat van Orbán Viktor és Magyar Péter között.
„Nincs más út” – drasztikus lépésre szánta el magát Robert Fico Volodimir Zelenszkij miatt
Meghúzzák a nadrágszíjat.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


