Ezt olvasta már?


Első napjára készül az iskolában György herceg

Nemcsak Nagy-Britannia jövendőbeli uralkodója, György herceg, hanem a szülei által kiválasztott londoni magánintézmény új igazgatója is az első napjára készül az iskolában.

A négyéves György herceg, aki nagyapja, Károly walesi és apja, Vilmos cambridge-i herceg után a harmadik a trónutódlás sorában, szeptemberben kezdi meg előkészítő tanulmányait a Thomas's Battersea nevű intézményben, amelyet egy csütörtökön ismertetett kalauz "nyüzsgő, kissé kaotikus" iskolaként jellemez.

A The Good Schools Guide olyan kozmopolita szülőknek ajánlja a tanintézményt, akik az angol oktatás legjobbját akarják gyereküknek a pénzükért - azért a 17 604 fontért (5,8 millió forintért), amelybe egy tanév kerül - írta a The Daily Telegraph című lap csütörtökön. A diákoknak jócskán akad lehetőségük megmutatni, miben nyújthatnak kiemelkedőt, a visszahúzódóbb gyerekek viszont kissé túláradónak találhatják az ottani iskolaéletet a kalauz szerint.

A Thomas's Battersea élén szeptemberben új igazgató kezdi meg munkáját. Simon O'Malley az Aberdeeni Egyetemen szerezte diplomáját, tanított Kenyában, és 11 évig volt az igazgatója a Wellesley House School nevű iskolának Kentben. A The Good Schools Guide szerint György herceg leendő iskolájának új igazgatója "ambiciózus és lelkes, a szülők kedvelik és tisztelik".

A Thomas's Battersea iskolában 560 négy és 13 év közötti fiú és lány, osztályonként hozzávetőleg 20 diák tanul. Az intézmény büszke a tudományos laboratóriumoktól a sportig terjedő kiváló felszereltségére. A kalauz szerint az iskolának soknyelvű - 19 - közössége van, és az oktatás színvonala is "meglehetősen jó". A tanárok rendszeresen vesznek részt továbbképzésen, a szülők szerint leginkább az ő megnyugtatásukra.

György herceg édesanyja, Katalin cambridge-i hercegnő korábban azt mondta, nem biztos abban, hogy elsőszülött gyermeke tudja, mi vár rá az iskolában. Az előkészítőbe járó társai között is fiatalnak számít majd, hiszen csak nyáron töltötte be a negyedik életévét.

Az Egyesült Királyság jövendőbeli uralkodója a többi diákhoz hasonlóan a John Lewis márkától származó egyenruhát fog viselni az iskolában. A ruhatár része többek között egy 25 fontos V-nyakú pulóver, a hozzá illő rövidnadrág, piros térdzokni és fekete cipő.

A London délnyugati részében fekvő iskola egyike a brit fővárosban működő négy családi tanintézménynek. Mottója, hogy légy kedves. Nem pártolják, hogy a gyerekeknek legjobb barátjuk legyen, ehelyett a "sok jó barátság" kialakítását szorgalmazzák.







0
0
0

hírek innen, onnan

Covid-csalások: hírhedt bűnözőt adtak ki Amerikának

A jamaicai hatóságok kiadták az Egyesült Államoknak egy több tíz millió dolláros csalás vádlottját, a Covid-forrásokkal való...

Varga Viktor nem vitte túlzásba a fellépőruhát: egy szál kisgatyában állt a közönség elé – videó

Szokatlan látvány fogadta a hajdúszoboszlói Hungarospa közönségét: Varga Viktor egy szál makk-alsóban állt színpadra, majd a medencébe...

Idén is meghirdetik a neves dizájnversenyt

Új kategóriák és különdíjak is szerepelnek az idei felhozatalban.

Itt van Tóth Gabi nagy bejelentése, erre senki sem számított

Alig jelentette be új előadó-művészeti mentorstúdióját Tóth Gabi, máris a vártnál jóval többen jelentkeztek. Az énekesnő szerint...

Halálra ítéled a növényeidet, ha ilyen cserepeket használsz

A nyári meleg a cserepes növényeket is megviseli. Különösen rossz helyzetben vannak azok, amelyek műanyag cserépbe kerülnek, hiszen nem...

Kátai-Németh Vilmos: átfogó megújulási programot indít a kormány a szociális és gyermekvédelmi ellátórendszerben

Átfogó megújulási program indul a hazai szociális és gyermekvédelmi ellátórendszerben a rendszerszintű problémák, többek között a...

Itt a Tisza-kormány elképzelése a Velencei-tó megmentéséről

Röviden távon kotrással, hosszabb távon csapadékmegtartással és egy készülő, 12 pontos intézkedési tervvel mentené meg a...

Szintet lép a kínai autóoffenzíva: ott mérnek csapást Európára, ahol a legjobban fáj

A Xiaomi által vezetett kínai technológiai és autóipari óriások az európai prémium autópiac meghódítására készülnek.

AI és leépítések: négy tech óriás, négy különböző stratégia a háttérben

2026 közepéig összesen 156 975 munkahely szűnt meg világszerte. Bár a tech szektorban zajló elbocsátási hullámot gyakran egységesen az...

„Nem olyan lett a végeredmény, mint szerettem volna” – Kóbor Léna Gyöngyhajú lány-feldolgozását többször is fel kellett venni

Kóbor János lánya először betegen énekelte fel az Omega-sláger feldolgozásának első verzióját, de nem volt megelégedve vele, ezért...

Ezzel az egyszerű módszerrel azonnal eltüntetheted a fehéres-szivárványos lerakódást a lábasok aljáról

Ebben a cikkben megosztom, hogyan tudod te is könnyedén újjá varázsolni a lábasok alját ecet segítségével, hideg és meleg módszerrel...

Eldőlt Tóth Balázs sorsa a Blackburn Roversnél

Az angol másodosztályú klub az elmúlt napokban újabb szerződéstervezetet tett a válogatott kapus elé...

0

Sport

Rendkívüli beavatkozásra volt szükség a Hungaroringen

Több pilóta is panaszkodott, a szervezők gyorsan léptek.

Szoboszlai Dominik csapatkapitányként tért vissza a Liverpoolba, de volt egy apró szépséghiba

Szoboszlai az amerikai mérkőzés legjobbjaként tündökölt, mégsem lehet teljesen elégedett.

Megbüntették a listavezetőt is, ismét változott az F1-es Magyar Nagydíj rajtsorrendje

A versenyirányítás még kegyes is volt a Mercedes pilótájához – emelték ki.

Szoboszlai pazar góllal kezdte az új idényt, majd egy asszisztot is kiosztott a Sunderland ellen

A Liverpool 2–1-es hátrányból felállva győzött 4–2-re Andoni Iraola első hivatalos meccsén.

Frenkie de Jong már a múlt, ezt a játékost igazolja helyére az FC Barcelona

A katalánok megtalálták az ideális labdarúgót.

0
0

Bulvár

Az augusztusi hőkupola legforróbb pontja Magyarország lesz: izzó katlanná válik a Kárpát-medence

A jelenlegi előrejelzések szerint augusztus 3-án Közép-Európában Magyarországon lesz a legmelegebb. Ezen a napon 36–39 Celsius-fok közötti csúcsértékekre lehet számítani.

Magyar Péter és Varga Judit közös fotójával üzent Forsthoffer Ágnesnek Ókovács Szilveszter

A Magyar Állami Operaház főigazgatója azért bírálta a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnököt, mert visszautasította az Anna-bál fővédnöki tisztségére szóló felkérést.

Bayer Zsolt kitálalt Tusványoson, beleszállt az Orbán-kormányba a Fidesz veresége után

Bayer Zsolt Tusványoson a Fidesz vereségéről, a fiatalokról és a két egyházi egyetem állítólagos Tisza-szavazóiról beszélt. A felsőoktatásra tett megjegyzése már nemcsak csalódottságot, hanem visszafoglalási

Most jelentette be a Tisza: Mádl Ferenc és Sólyom László egykori munkatársát jelöli a kormánypárt

A Tisza Párt dr. Sonnevend Pált, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanárát, korábbi dékánját jelöli alkotmánybírónak.

Most jön a hideg zuhany, milliókat bukhatnak a családok

Felvették a gyereket az egyetemre? Akkor most kezdődik az igazán drága része.

Meglépték! Vége a tízéves tiltásnak: olyan fordulat jön Magyarországon, ami alaposan letörheti az árakat

Az új kormány jelentős fordulatot hajtott végre a hazai energiapolitikában azzal, hogy 2030-ig 4000 megawattnyi új szélerőmű-kapacitás kiépítését teszi lehetővé.

Viharos széllel és jégesővel érkezhetnek a zivatarok, 11 vármegyére adtak ki figyelmeztetést

Tizenegy vármegyében elsőfokú figyelmeztetés lesz érvényben, a legerősebb cellákat 60–80 kilométeres széllökés, jégeső és intenzív csapadék kísérheti.

„Tudok államtitkokat is, amiről soha életemben nem fogok beszélni” - visszatér Garamvölgyi László - ez történt a legendás rendőrszóvivővel

Egy évtizeden át volt nyomozó, majd 23 évig a rendőrség életének, híreinek kommunikátora, a "cég" arca. A nagy kékségtől nem tudott szabadulni, közel másfél évtizeden át világszínvonalú bűnmegelőzési strat

Magyar Péter a barátnőjével együtt érkezett a Hungaroringre, így lopta el majdnem a show-t - videó

Magyar Péter miniszterelnök látványos videóval jelentkezett be a közösségi oldalán a Hungaroringről, ahol a Formula-1-es Magyar Nagydíj időmérő edzését élvezte. A felvételen jól látható, hogy a kormányfő rem

Orbán Viktor tűpontosan fogalmazott a Tisza valódi arcáról Tusványoson

Orbán Viktor szerint a Tisza-kormány valódi arca már jól látható. Tusványosi beszédében Venezuelához hasonlította Magyarországot, és súlyos vádakat fogalmazott meg.

0