Emkléktáblát avattak Debrecenben Kóti Árpád, a nemzet színésze tiszteletére
Domborműves emléktáblát állított a 2015-ben elhunyt Kóti Árpád, Kossuth-díjas színművész, a nemzet színésze, a debreceni Csokonai Színház örökös tagja tiszteletére hétfőn a Nemzeti Színház és a MASZK Országos Színészegyesület.
Stremeny Géza szobrászművész által tervezett emléktáblát a színművész születésének 85. évfordulója alkalmából egykori lakóháza, a Darabos utca 4. szám alatti társasház Hunyadi utcai homlokzatán leplezte le Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója és Hegedűs D. Géza, a MASZK Országos Színészegyesület elnöke.
A táblaavatót megelőző, a helyi Déri múzeumban rendezett megemlékezésen, amelyen ott volt Kóti Árpád özvegye is, elsőként Vidnyánszky Attila, a debreceni Csokonai Színház egykori igazgatója személyes hangvételű felszólalásban idézte fel az együtt töltött éveket.
"Itt van velünk, nagy mozdulatai, gesztusai velünk élnek, gyarapítják a színházi anekdotahalmazt" - mondta a színigazgató, aki szerint a kiváló színész, Kóti Árpád jól példázza "a nagy magyar vidéki színész sorsát", amely "egyszerre csodálatos és tragikus".
Vidnyánszky szerint csodálatos abból a szempontból, hogy debreceni volt, jól érezte magát a városban, szerették őt, ugyanakkor tragikus, mert a városon kívül kevésbé ismerték.
Ez jelzi a magyar színész helyét a társadalomban, ami nem megfelelő, amin változtatni kell - fűzte hozzá a Nemzeti Színház vezetője.
"Árpádnak sikerült élete végén megfelelő díjakban részesülnie" - utalt Vidnyánszky a Kossuth-díjra és a Nemzet Színésze elismerésre, majd úgy jellemezte Kóti Árpádot, hogy "különleges, legendás színésze volt az országnak".
Vidnyánszky Attila fontos programnak nevezte a Nemzeti Színház és a MASZK közös törekvését, hogy emléktáblát állítsanak kiváló magyar színészeknek, hogy "e csodálatos emberek emléke megmaradjon a hazájukban".
Hegedűs D. Géza Kossuth-díjas színész, rendező, a MASZK elnöke felidézte, hogy 1967 és 1971 között debreceni középiskolásként látta először színpadon Kóti Árpádot, aki már akkor nagy hatással volt rá. "A hűség alapvető emberi tulajdonság" - mondta arra utalva, hogy Kóti 1963-től haláláig a Csokonai Színházban dolgozott, és hatalmas életművet hagyott hátra: csaknem kétszáz szerepet formált meg pályafutása alatt.
Csikos Sándor, a Csokonai Színház Jászai-díjas művésze a Kóti Árpáddal közösen megélt sztorik közreadásával idézte fel egykori barátja emlékét, Gemza Péter, a színház jelenlegi igazgatója a társulat örökös tagjára emlékezett a hozzá köthető anekdotákat felidézve.
A megemlékezésen levetítették a Kóti Árpádról készült portréfilmet.
hírek innen, onnan
Trump bejelentésére gyengülni kezdett a forint
A keddi, vártnál jóval kedvezőbb inflációs adat után ma arra figyel a piac, hogy a forint képes lesz-e végre kitörni a 355 körüli...
Egy új kutatás szerint genetikai hiba miatt nem hat az Ozempic minden tizedik embernél
A Stanford Medicine kutatói azonosítottak egy genetikai variánst, ami gátolja a GLP-1-típusú gyógyszerek hatékonyságát. A jelenség a...
Sebestyén Balázs élő adásban üzent a leváltott Győrfi Pálnak
Sebestyén Balázs a Rádió 1 reggeli műsorában reagált arra, hogy húsz év után leváltották Győrfi Pált, az Országos Mentőszolgálat...
Rendkívüli közlemény – rendőröknek hajtott egy menekülő autós a Budai Várnegyedben
Rendőri intézkedés elől menekülő autós okozott veszélyes helyzetet kedden délelőtt Budapesten.
Három amerikai és egy olasz űrhajós teszteli jövőre, hogy van-e használható eszköz a Holdra szálláshoz
Amerikai asztronauták mellett egy olasz űrhajós is helyet kap a NASA Hold-program keretében tervezett újabb űrrepülés, az Artemis III...
Takács Péter megfejtése szerint az egészségügyi miniszter elismerte, hogy politikai okokból mentették fel Győrfi Pált
A volt egészségügyi államtitkár szerint nyilvánvalóan nem szakmai okok állnak az elbocsátás hátterében.
Milliárdos mínuszokat termel a visszaváltási rendszer: többet kell majd fizetnünk a jövőben?
A MOHU a 2025-öt is jelentős, csaknem 48 milliárd forintos veszteséggel zárta, a vállalat szinte minden fő tevékenysége veszteséges.
Takács Péter politikai bosszúhadjáratot emleget Győrfi Pál leváltása után
A volt egészségügyi államtitkár szerint az Országos Mentőszolgálat eddigi szóvivője egy ikon volt, aki az előző kormányok idején is...
Vitézy Dávid: felveszik a kesztyűt a lassújelekkel szemben
Kiemelte, miközben a környező uniós tagállamokban szinte mindenhol óránként 160 kilométeresnél magasabb sebességű vonalakat építenek,...
Csak a módszerek finomodnak, az online csalások egyre hétköznapibbak
Egy kézbesítésre váró csomag, egy gyors ügyintézést ígérő üzenet vagy egy ismerős szolgáltató nevében érkező megkeresés – az...
Ukrán rakéták csapódtak be egy orosz hadiipari üzembe és egy olajfinomítóba 900 kilométerrel a frontvonal mögött
Lecsaptak az ukrán Flamingók: nagyszabású támadás volt szerdára virradó éjszaka orosz katonai és energetikai célpontok ellen.
Üres volt a lakása, mégis brutális gázszámlakat kapott az idős nő, a szolgáltató milliós kárt okozott hanyagságból
De legalább a hiba kiderülte után kárpótolták az idős nőt.
Sport
Puskás-díjra esélyes góllal nyert a magyar válogatott
Hátrányban volt a magyar válogatott Kazahsztán ellen, de fordított.
Kigyulladt és a pályára zuhant egy kame-ra a Magyarország–Kazahsztán meccsen
Szerencse, hogy nem állt alatta senki.
Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid
Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.
Marco Rossi nem köntörfalazott: topjátékosunk csak egy van
Szűcs Tamás gyors, mint a villám, nagy jövő előtt áll.
Florentino Pérez 150 milliót ajánlott az Atlético csatáráért, a rivális röhögve nemet mondott
A Real Madrid régi-új elnöke betartotta az ígéretét, valóban egy világsztárért tett ajánlatot.
Raphinha klubváltása a címlapon, hivatalos ajánlatot kapott a Barca
Két szaúdi csapat is vinné a brazilt.
Feláldozhatók: José Mourinho ezt a hat Real Madrid-játékost adná el
Kiszivárgott a listája.
Messit becserélték, és az első labdaérintésével jelezte, hogy még mindig a világ egyik legjobbja
Másodpercek kellettek Messinek ahhoz, hogy villanjon.
Nyolc piros lap, botrányba fulladt a brazil–amerikai meccs – videó.
A bíró rendőri védelemmel hagyta el a pályát.
3 ok, amiért nem várjuk most ezt a foci vb-t
Kicsit fanyalgunk egyet, de nézni azért fogjuk.
Kevesebb pénzt kapnak az NB I-es klubok az MLSZ-től, mások trehánysága miatt nem adnak többet
A főtitkár szerint nem a futballban kell elkezdeni az állami költségvetés rendbetételét.
Kerkez jó híreket kapott a Liverpool új edzőjétől - Ezért lépett le a válogatottól?
A magyar válogatott ma este már Kerkez Milos nélkül lép pályára a kazahok ellen.
Bulvár
Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé
Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.
Hegedűs Zsolt elmondta, miért váltották le Győrfi Pált az OMSZ-nél
Győrfi Pál szóvivői szerepkörből történő távozásáról és az Országos Mentőszolgálat kommunikációjának jövőjéről fogalmazott meg határozott véleményt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter.
Magyar Péter miatt már nem mondhat le Sulyok Tamás
Az államfő kényszerhelyzetbe került.
„Mindenki irigyelte a kapcsolatunkat, közben hónapok óta külön szobában aludtunk” – Ilyenek belülről az Insta-kompatibilis párok
Kívülről sok kapcsolat úgy néz ki a közösségi médiában, mintha egy romantikus film jelenete lenne. A valóság azonban gyakran egészen más, és sokszor komolyabb problémák elkendőzésére szolgál.
Elképesztő sztori terjed egy Fidesz-politikusról, akit most tartóztattak le
A 24.hu azt állítja, hogy a kétmilliárdos vesztegetési ügyben letartóztatott korábbi II. kerületi polgármester, Láng Zsolt politikus miatt kerülhetett le 2014-ben a Kossuth Rádió műsoráról az Időfutár című né
Vádemelés: Windisch László már azon morfondírozik, hogy elmozdítsa-e helyéről az Integritás Hatóság elnökét
Az ÁSZ elnöke pert kezdeményezhet ebben a helyzetben.
A vagyonnyilatkozatából derült ki Nagy Ervin különös hobbija, komoly vitákat generált az interneten a beadott dokumentum
Kiverte a biztosítékot a kommentelőknél Nagy Ervin formabontó vagyonnyilatkozata.
Az Országos Mentőszolgálat új szóvivője gyönyörű nő: az ország első női mentőápolóinak egyike volt
Győrfi Pál tegnap jelentette be, hogy Szűcs Brigitta lesz az Országos Mentőszolgálat új szóvivője. Összegyűjtöttünk róla minden infót.
Apró tárgy a wifi router tetején, és óriási különbség a netben – Ennyit számít a dolog
A nagyobb videós elérésekért influenszerek mutatják be, hogy miket pakolnak a wifi router tetejére, amitől az gyorsabb lesz.
Hatalmas büntetés jöhet: 170 ezer magyar autóst fenyeget a forgalmi engedély elvesztése ma reggeltől
Rendkívül komoly, azonnali figyelmeztetést adott ki az adóhatóság a magyar járműtulajdonosoknak. Ha százezrek nem lépnek időben, brutális pótlékokra és a kocsi végleges leállítására is számíthatnak. [Banners]
A boldog párok ezt mondják a „szeretlek” helyett
A kiegyensúlyozott kapcsolatban élők gyakran nem azt hangsúlyozzák, hogy mit éreznek, hanem azt, hogy mit hajlandók megtenni a másikért.
„Azonnal csap le az ítéletidő” – Narancssárga riasztást adtak ki, ezekben a vármegyékben óriási jég és felhőszakadás pusztít ma
Brutális zivatarrendszer éri el az országot, a meteorológusok másodfokú figyelmeztetést léptettek életbe. Felhőszakadás, viharos szél és hatalmas jég kíséri a mai ítéletidőt.
blogmorzsák
A ripsdorfi Keresztelő János templom
Azt biztosan tudjuk, hogy 1536-ban már állt, a jól felismerhető gótikus jegyek pedig nem engedik a XIV. századnál korábbra datálni.
Interjú a NunSlaugher énekesével
"Nem hiszem, hogy a NunSlaughter beleférne az extrém metal kategóriába."

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


