Ezt olvasta már?


Érdemes kóstolgatni: atipikus foglalkoztatás

Elsősorban a nők foglalkoztatásával kapcsolatban indult egy európai uniós finanszírozású pályázati program, amelynek rendezvényén az atipikus foglalkoztatás mellett tették le a voksot.

A projekt első szakmai eseménye a női foglalkoztatás bővítését célzó workshop volt, melyen bemutatták az ezen a területen felmerülő főbb problémaköröket, az új foglalkoztatási formákat és a megye foglalkoztatási tendenciáinak alakulását is.
Az előadásokat a projekt előmozdítása érdekében megalakult Tanácsadó Testület tagjai – a Baranya Megyei Vállalkozói Központ ügyvezető igazgatója, az Esztergár Lajos Családsegítő-és Gyermekjóléti Szolgálat vezetője, a járási vezető védőnő, a Nevelők Háza Egyesület elnöke, és a Pécsi Tudományegyetem egyik kutató egyetemi tanára – tartották.
Ahogy a kerekasztal-beszélgetésekből kiderült, a KKV szektor biztosít megélhetést a munkavállalók 73%-ának, ám az atipikus foglalkoztatási formák nem elterjedtek. Ez nagyban megnehezíti a család és a munkahely elvárásainak összehangolását a nők számára, mely főként a szülést követően akadályozza a nők munkába való visszatérését. További probléma a vidéki és a budapesti munkáltatók bérezése közötti egyenlőtlenség – a szakképzett munkaerőt elszívják a régión kívüli multinacionális nagyvállalatok, mely a baranyai térségben működő kisebb cégek számára okoz kihívást.
– Miután megvitattuk a női munkavállalók jelenlegi helyzetét, valamint a munkaadói és munkavállalói oldal véleményét a helyzet mutatóinak javítása érdekében, arra jutottunk, hogy átfogó munkával elő kell segíteni a családbarát munkahelyek létrejöttét, ahol atipikus formában történik a foglalkoztatás – tájékoztatta a Napilapcsoportot Bognár Szilvia, a a Pécsi Család- és KarrierPONT humánpolitikai tanácsadója.
A szervezet és partnereinek szakemberei úgy látják, ez a folyamat nem tud megvalósulni a vonatkozó törvényi szabályozás változása, hosszútávon gondolkodó településvezetők, munkaadók, a munkaerő-piacon való hatékony szereplésben motivált női munkavállalók és az anyák munkába állását támogató intézmények és családok nélkül.
– Ezen célok megvalósulását a jó gyakorlatok láttatása, azaz a nyilvánosság mozdíthatja jó irányba – tette hozzá Bognár Szilvia.

Létrehozták a Pécsi Család- és KarrierPONTot is
November 6-án, a Vasutas Művelődési házban tartott rendezvény célja az volt, hogy a munkavállalók az atipikus foglalkoztatás legjellemzőbb formáival megismerkedhessenek.
A PTE két egyetemi docense, Dr. Bankó Zoltán és Dr. Vámosi Tamás, valamint a Jobcapital munkatársa, Vári Ágnes tartott előadásokat, melyek az atipikus munkavégzés magyarországi helyzete mellett praktikus tanácsokkal is ellátták a jelen levőket. A résztvevők megismerhették az atipikus munkavégzés fő formáit, mint például a részmunkaidős foglalkoztatás, a behívás alapján történő munkavégzés, a munkakör megosztás vagy a távmunka. Az eseményen többek között elhangzott, hogy Magyarországon elenyésző az atipikus formában foglalkoztatottak aránya, mindösszesen 5-6%.
Amennyiben munkakeresők vagyunk, célszerű már az önéletrajzban feltüntetni, ha atipikus formában szeretnénk munkába állni, mint az is, hogy ne csak a korábbi munkahelyünkön betöltött pozíciónkat tüntessük fel, hanem az ott ellátott feladatokat is részletezzük, ezáltal árnyaltabb képet adva a képességeinkről
A szakemberek szerint a munkaerő kölcsönzés elterjedt módja az atipikus foglalkoztatásnak, ahol a közhiedelemmel ellentétben a kölcsönzött alkalmazottak nem keresnek kevesebbet, mint az adott cég ugyanazon pozícióban dolgozó „saját” munkaereje.
Azt is tanácsolják, hogy a gyakori jogi lépések helyett inkább kezdeményezzünk a főnökkel egy egyszerű beszélgetést, amely elég lehet ahhoz, hogy a kötött munkaidő atipikus foglalkoztatássá váljon, sokszor ugyanis az atipikus foglalkoztatás nyújtotta lehetőségekkel és esetleges buktatóival gyakran a munkáltatók sincsenek tisztában

A munkavállalók és munkáltatók közösen fogalmaztak meg szakmai ajánlást

A női foglalkoztatás bővítése Pécsett elnevezésű program célja az volt, hogy rávilágítson a női munkavállalók speciális helyzetére a munkaerő-piacon. Az ő foglalkoztatásuk holisztikus gondolkodást igényel:
– a törvényi szabályozás szellemisége biztonságot nyújtson a női munkavállalóknak
– a közösségek (települések) gondoskodjanak esélyegyenlőségi tervek kidolgozásáról és alkalmazásáról; intézményi rendszerük fejlesztéséről – bölcsődei férőhelyek száma – szemléletformáló kezdeményezések támogatásáról; megfelelő számú, minőségű közösségi programról
– a munkaadók részéről szükséges egyfajta szemléletváltás: a női lét és szerepeikből adódó teljesítésük elismerése; az atipikus foglalkoztatási formák megismerése, lehetőség szerinti alkalmazása
– a női munkavállalók alkalmazkodása a munkaerő-piaci változásokhoz (olyan fejlesztéseken, képzéseken való részvétel, ami növeli a munkavállaláshoz elengedhetetlen kompetenciákat - lásd. digitális analfabetizmus jelensége, nyelvismeret hiánya)
– a családok elfogadóbbá válása, ahol az anya megbecsült szerepet tölt be.

Szakmai ajánlás a női foglalkoztatás bővítése céljából
Egy munkáltató esetében nincs nagyobb érték, mint a jó humán erőforrás. A hatékony teljesítéshez azonban a munka és magánélet harmóniája nélkül aligha van esély. Pedig, egy anya hatékony és sikeres munkaerő tud lenni abban az esetben, ha a tipikus foglalkoztatási formák helyett rugalmasan foglalkoztatják.
Az atipikus foglalkoztatási formák megismertetése, bevezetése bármely munkáltató típus esetében növelheti a hatékonyságot, amennyiben az adott szereplőkre szabják azokat. Ennek előnye az, hogy egyensúly alakítható ki a munka és család között.

Mit tehet a munkáltató a cél elérése érdekében?
– munkaidő-kedvezményt és támogatást adhat a női munkavállalók képzéseihez (át- vagy továbbképzések) folyamatosan mérheti a munkavállalók elégedettségét, az eredménytől függően változtatásokat eszközölhet
– a jogok és kötelezettségek egyaránt érvényre juthatnak a munkavállalók esetében egyénre szabott motivációs rendszereket dolgozhat ki
– a kisgyermekét otthon gondozó anyával a munkáltató folyamatosan tartsa a kapcsolatot, az őt érintő változásokról tájékoztassa
– a kisgyermekét otthon gondozó anya munkavállalóként kimagaslóan jó tulajdonságokkal bír (felelősségteljes, érett, tudatos, jó szervező, közvetlen, fejlett problémamegoldó képessége van, motivált, stabilitásra törekszik), amikre építkezni lehet és érdemes
– amennyiben a munka jellege lehetővé teszi, adjon módot a táv- és részmunkára, a rugalmas munkarend alkalmazására
– csökkentheti a túlóra terheket
– igyekezzen csökkenteni a mentális terhelést
– érje el, hogy a női munkavállaló megbecsült és fontos legyen, ezzel is motiválva őt a munkavégzésben.

A családbarát munkahelyek kialakítása komoly gazdasági érdek, hiszen ezáltal csökkenthető a régióból történő elvándorlás. A kiöregedő munkatársak pótlása, a fiatal munkaerő betanítása már most stratégiai gondolkodást igényel (főleg a hiányszakmákban), amire jó példa lehet a nyugdíjas-fiatal generációs mentorprogram (lásd. Baranya Megyei Vállalkozó Központ).

Pécsi Család- és KarrierPONT: várják a nőket és anyákat
A 2020 novemberéig tartó projekt keretében a szemléletformáló programokon túl ingyenes képzésekkel, munkajogi-, álláskeresési – és vállalkozási tanácsadással és „gyerektaxi” szolgáltatással várják a nőket a Pécsi Család és KarrierPONT-ban, míg a munkáltatók rugalmas foglalkoztatás iránti érzékenyítését számos workshop és előadás szolgálja.

A Pécsi Család- és KarrierPONT elérhetőségei:
Cím: Váradi Antal utca 7/2. (Vasutas Művelődési Ház udvarában)
Telefonszám: +36 30 543 46 35
E-mail cím: info@munkacsalad.hu

Nyitvatartási, ügyfélfogadási idők:
Hétfő: 9.00 – 15.00
Kedd: 9.00 - 13.00
Szerda: 11.00 – 17.00
Csütörtök: 9.00 – 13.00
Péntek: 9.00 – 13.00

Konzorciumban pályáztak az EU-s forrásra
A „Munka ÉS Család – A nők munkaerő-piaci helyzetének javítása és Nő-Köz-Pont létrehozása Pécsett” című, EFOP-1.2.9-17-2017-00082 számú, európai uniós pályázati projekt részeként még október közepén, a Civil Közösségek Házában megrendezett workshop célja az volt, hogy a munkáltatók és munkavállalók megoszthassák egymással a tapasztalataikat és közös nézőpontot alakíthassanak ki. Az esemény végén ajánlást is megfogalmaztak.
A Pécsi Sport Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság, a MIOK a hátrányos helyzetű emberekért Alapítvány, a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara és a Pécsimami Közhasznú Egyesület közösen nyert el vissza nem térítendő támogatást a Pécsi Család és KarrierPONT létrehozására és működtetésére. A projekt célja a nők munkaerő-piaci helyzetének javítása, az atipikus foglalkoztatási formák népszerűsítése és elterjesztése, a munkáltatók és a munkavállalók együttműködésének előmozdítása, a család és a munka összeegyeztethetőségének érdekében.

Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.







0
0
0

hírek innen, onnan

Leáldozhat a régi zuhanyfejeknek? Ez az újdonság a vízkő ellen is felveheti a harcot

Egy különleges zuhanyfej érkezik a Lidl kínálatába július 20-tól, amely nemcsak látványos extrákat, hanem praktikus megoldásokat is...

A tejpiaci válság kezelésére kamattámogatást hirdetett az agrágminiszter

A tejpiaci válsághelyzet kezelése érdekében 100 százalékos, illetve 70 százalékos mértékű kamattámogatást hirdetett meg a...

Forsthoffer Ágnes ideiglenes államfő, augusztus 18. a határnap – A király beszéde mikrofonja VI. György előtt is ott állt

Forsthoffer Ágnes teljes jogkörrel gyakorolja az államfői feladatokat Sulyok Tamás mandátumának megszűnése után. Az Országgyűlésnek...

Kétmillió gumiabroncsot süllyesztettek el, hogy megmentsék a tengert: 50 évvel később ökológiai katasztrófának bizonyult

Kétmillió gumiabroncsot süllyesztettek el Floridában egy mesterséges zátony létrehozása érdekében, ám fél évszázaddal később a...

A feleségem elmondta, miért nem kíván, azóta egy szót se beszéltem vele, és lehet válni fogunk

István különleges történetet osztott meg, és szerinte a felesége most olyan dolgot mondott neki, amire rámehet a házasságuk.

Most dől el, ki keres pénzt napjaink technológiai forradalmán

A jelenlegi trendek alapján a chip- és memóriagyártók a mesterséges intelligencia előretörésének egyértelmű nyertesei. De sokszor...

Vitézy Lázár után Navracsicsnak is nekiment, újabb háború robbant ki a vasút miatt

Vitézy Dávid újabb politikai csörtébe keveredett: ezúttal Navracsics Tibort vette célba a balatoni vasút fejlesztése miatt. Szerinte a...

Döntött az EU: búcsút inthetünk a vizes és üdítős hatos pakkoknak, eltűnhet a zsugorfólia

Az Európai Unió új csomagolási szabályai komoly változásokat hoznak az italgyártásban. A cél az egyszer használatos műanyagok...

Látványos napfogyatkozás lesz hamarosan Magyarországon – ekkor kell kémlelni az eget

Augusztus 12-én látványos részleges napfogyatkozás látható Magyarországon. A ritka jelenség kora este, közvetlenül napnyugta előtt éri...

Eladni vagy beszámíttatni éri meg jobban a használt autót? Ezt nem kötik az orrodra a kereskedők

A használt autó beszámítás vagy a privát eladás éri meg jobban? Elmondjuk, mit hallgatnak el a kereskedők, és mit mutat a valóság!

0

Sport

Tényleg kipucolja keretét a Ferencváros, megvan a 11. távozó

Kubatov Gábor előre szólt, hogy ez lesz.

Nemrég a világ legjobb teniszezője volt, mára elvesztette 13 milliárd forintos vagyonát

Arantxa Sánchez Vicario neve egykor egyet jelentett a női tenisz elitjével. Grand Slam-címeket nyert, világelső volt, és öt olimpián képviselte hazáját, Spanyolországot. Az utóbbi években azonban már súlyos pénz

Rendkívüli beavatkozásra volt szükség a Hungaroringen

Több pilóta is panaszkodott, a szervezők gyorsan léptek.

Őrült hibák az Újpest első meccsén, nem jött be Dárdai jóslata - A magyar válogatott kapus a bűnbak

Szappanos Péter elképesztő hibát mutatott be első újpesti bajnokiján, ez a válogatottban nem fért volna bele.

Szoboszlai pazar góllal kezdte az új idényt, majd egy asszisztot is kiosztott a Sunderland ellen

A Liverpool 2–1-es hátrányból felállva győzött 4–2-re Andoni Iraola első hivatalos meccsén.

A magyar válogatott nyolc év után ismét bejutott a világkupa döntőjébe

A mieink nagy csatában múlták felül a házigazdát a négy között.

Megbüntették a listavezetőt is, ismét változott az F1-es Magyar Nagydíj rajtsorrendje

A versenyirányítás még kegyes is volt a Mercedes pilótájához – emelték ki.

Bulvár

„Ha nem fordulok vissza a telefonomért, most nem élek” – Hihetetlen véletlenek, amelyek megváltoztatták az életünket

Az élet néha különös véletlenekkel ajándékoz meg minket. Három történet következik, ahol az apró döntések szó szerint átírták valaki életét.

„Szép dolog ez, hogy fölvállaltad a homoszexualitásodat” – Majkának üzent Dopeman öccse a botrányos koncert után

Dopeman öccse szerint a rapper megtalálta a helyét az Lmbtq-világban. Kicsi Dope már azt is tudni véli, hogyan fogadja mindezt Majka felesége és két gyereke.

Az augusztusi hőkupola legforróbb pontja Magyarország lesz: izzó katlanná válik a Kárpát-medence

A jelenlegi előrejelzések szerint augusztus 3-án Közép-Európában Magyarországon lesz a legmelegebb. Ezen a napon 36–39 Celsius-fok közötti csúcsértékekre lehet számítani.

Rákaptak a rave-ekre a 40 pluszos nők, és egy kutatás szerint ezt nagyon jól teszik

Menj el abba a buliba, jót tesz a mentális egészségednek!

Súlyos árat fizethet az elképesztő átalakulásért Falusi Mariann: rámehet a karrierje a több mint 30 kilós fogyásra?

Lang Györgyi halála óta az énekesnő rengeteget dolgozik és utazik, közben pedig elképesztő formába hozta magát. Bár remekül érzi magát a bőrében, a szakemberek szerint egy váratlan veszély fenyegetheti a karrier

Magyar Péter és Varga Judit közös fotójával üzent Forsthoffer Ágnesnek Ókovács Szilveszter

A Magyar Állami Operaház főigazgatója azért bírálta a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnököt, mert visszautasította az Anna-bál fővédnöki tisztségére szóló felkérést.

Kiskorúval folytatott szexuális kapcsolat miatt elítélt férfi van a tusványosi közönségben Szabó Tímea szerint

A férfit márciusban első fokon több év börtönre ítélte a sepsiszentgyörgyi bíróság.

Átaludta a nő gyermeke születését – amikor felébredt, a kisbabája egy takarókupac alatt volt

Először senki sem vette észre, hogy a kisbaba már megszületett.

Most jelentette be a Tisza: Mádl Ferenc és Sólyom László egykori munkatársát jelöli a kormánypárt

A Tisza Párt dr. Sonnevend Pált, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanárát, korábbi dékánját jelöli alkotmánybírónak.

Juhász Hajnalka: A Bruti-féle támadás után három nap alatt közel tízezren letranszvesztitáztak

A KDNP országgyűlési képviselője elmondta, hogy folyamatosan érik személyeskedő támadások.

A Soros Sátán kormánya és a csülökre várakozó Bayer Zsolt – a 35. tusványosi szabadegyetem képeken

A 35. Tusványos nyári szabadegyetem nem csak Orbán Viktor nyilvános politizáláshoz való visszatéréséről szólt.

Most jön a hideg zuhany, milliókat bukhatnak a családok

Felvették a gyereket az egyetemre? Akkor most kezdődik az igazán drága része.