Észak-kínai leopárd hím érkezett a Debreceni Állatkertbe
Az állatkert gyűjteménye a közelmúltban ismét különleges, ritka lakóval gyarapodott.
A Coolio névre hallgató, 2018 őszén született hím az első hetekben fokozatosan ismerkedett új környezetével, immár azonban a látogatók is megcsodálhatják kifutójában, akár egy Esti séta program keretében is – olvasható az állatkert közleményében.
Érdekesség, hogy Coolio apja nem más, mint az első debreceni születésű észak-kínai leopárd, aki 2009-ben költözött a dániai Ebeltoft állatkertjébe – a park új lakója tehát megörökölte felmenői egykori otthonát. Az állatkert reményei szerint idővel ő is párt kap, és ismét leopárdszaporulatról számolhatunk majd be. A 49 egyedből álló állatkerti állományt Földünk 21 másik állatkertjében mutatják be, és ezek közül csak 10 helyen élnek párban. Az ország első vidéki állatkertje 2004 óta szolgál az észak-kínai leopárdok egyik mentsváraként: ez az alfaj a hazai állatkertek közül eddig egyedül itt szaporodott sikeresen. Az intézmény néhai tenyészpárja ráadásul összesen négy alkalommal járult hozzá az európai állatkerti állomány gyarapodásához, kölykeik pedig azóta saját családot alapítottak.
Az észak-kínai leopárd (Panthera pardus japonensis) az egyik legészakabbra élő leopárd-alfaj, ebből adódóan pedig trópusi társainál nagyobb testmérettel és dúsabb szőrzettel rendelkezik. Jellemzően nagyobb vadakkal, főként vaddisznóval és szarvassal táplálkozik, de a madarakat és rágcsálókat sem veti meg. A téli párzási időszakot és az anyai utódgondozást leszámítva magányosan él és erősen territoriális. A leopárd az egyik legnagyobb elterjedési területtel rendelkező nagymacskafaj, azonban az élőhely-aprózódás és az orvvadászat a kihalás szélére sodorta ezt a csodás fajt, ezért valamennyi alfaja szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján.
hírek innen, onnan
Jobban tisztítja a beleket, mint a joghurt és a chia mag, és szinte mindenki kerüli
Azt hitted, a méregdrága egzotikus magvaknál nincs jobb az emésztésednek? Nagyot tévedtél. Miközben a közösségi média a...
Android Auto: remek funkcióból idegőrlő hibaforrás – Az öt legbosszantóbb probléma és a javításuk
Az Android Auto papíron ideális társ a volán mögött: navigáció, zene és üzenetek egyetlen, nagy kijelzőn. A valóságban azonban gyakran...
Stratégiai együttműködésbe kezd a CATL és a Rio Tinto az alacsony szén-dioxid-kibocsátású technológia előmozdításáért
A Contemporary Amperex Technology Co., Limited (CATL) szándéknyilatkozatot írt alá a Rio Tinto bányászati vállalattal stratégiai...
Növelte az eredményét a Waberer’s, a biztosítási üzletág duplázott
A Waberer’s Csoport 816,2 millió eurós konszolidált árbevételt ért el 2025-ben, ami 7,7 százalékos bővülést jelent az előző évhez...
Könyvelő: Milliós csapdák leselkednek a kisvállalkozókra
A hazai mikro- és kisvállalkozások jelentős része küzd olyan rejtett pénzügyi és adminisztratív terhekkel, amelyekkel a cégalapításkor...
Lánya és fia elhatárolódik a decemberi Fenyő Miklós emlékkoncerttől
Úgy tűnik, több Fenyő Miklós emlékkoncert is lesz egy éven belül. Állítólag december 14-én micsoda buli címmel az Arénában szervezik...
Mínuszokkal rúgta be az ajtót a csütörtök hajnal
Hajnalban mínusz 3 fokos fagyra ébredt Magyarország, napközben túlnyomóan derült idő várható, 10 és 15 fok közötti hőmérséklettel....
Bombahír: nagy lezárás jön Budapesten
Feltételezett világháborús robbanótestet találtak a budapesti Infopark területén, a tűzszerészművelet idejére csütörtökön délután...
Egy fogászati beavatkozás, ami a cukorbetegség kockázatát is csökkentheti
Egy friss kutatás szerint a fogfertőzés kezelése javíthatja a vércukor- és koleszterinszintet, valamint csökkentheti a gyulladást.
Intim gyantázó vagyok: amit a vendégem lába között láttam, mai napig kísért
Az intim gyantázás sokak számára már teljesen megszokott szépségápolási rutin.
Három magyar nagyvárosban is megjelentek a szokatlan figyelmeztetések
Nagyon fontos üzenetet hordoznak a figyelmeztetések, melyek immár Debrecenben is láthatók.
Ha ezt látod az erdőben, azonnal fordulj vissza: életveszélyes lehet a találkozás.
Tavasszal születnek a vadmalacok, ilyenkor különösen fontos a körültekintő erdőjárás.
Sport
Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt
A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.
Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában
Borzalmas félidőn van túl a Ferencváros a Braga otthonában.
A Liverpoolt emlegető Guardiola Rüdigerrel balhézott, Vinícius megindokolta a gúnyolódását
Álvaro Arbeloa a piros lapról és Thibaut Courtois sérüléséről is beszélt a Manchester City–Real Madrid BL-visszavágó után.
Sporting–Bodö/Glimt: mit mutatott a VAR és mit nézett a játékvezető? Háborognak a norvégok
A Bodö/Glimt játékosai először el sem hitték, hogy a bíró büntetőt fog ítélni a Sporting javára a második félidőben.
Méghogy a legveszélyesebb állás? A Fradi lubickol Európában a 2–0 után.
Az együttes nyolc ilyen párharcából hetet húzott be, kétszer jutott döntőbe, egyet meg is nyert.
Iszonyatos mélységből a csúcsra: a világ 16 legjobb csapata között Magyarország
A magyar női kosárlabda-válogatott az elmúlt négy év alatt megjárta a poklot, de most tényleg a mennyországba jutott.
Három magyar a pályán, kövesse nálunk a Liverpool és Galatasaray meccsét.
Egy lépésre voltak a bravúrtól a törökök, akik megnyerték a párharc első mérkőzését.
Ekkora pofonra senki sem számított a Camp Nouban, kilenc gól a BL-meccsen
Három félidőn keresztül remekelt a Newcastle a Barca ellen, de végül hatalmas verést kapott.
Szoboszlai elképesztően okos gólt lőtt a Bajnokok Ligájában – videó
A Galatasaray csapatát fogadták az Anfield Roadon.
Véget ért az Odüsszeia: az iráni női válogatott drámai hazaérkezése
A csapat több országon át vezető, tíz napon át tartó hosszú út végén jutott vissza Iránba.
A Citynek nem volt esélye a fordításra, a Real Madrid kettős győzelemmel jutott a negyeddöntőbe
Nagyjából 20 percig volt minimális esélye a Manchester Citynek a fordításra.
A legjobbak közé választották a vb-re bravúrosan kijutó magyar válogatott centerét
Csapatunk 28 esztendő után léphet újra pályára világbajnokságon.
Bulvár
Mérhetetlenül megalázták Nagy Ferót, több színész összefogott ellene
Ez az eddigi legdurvább lejáratóvideó.
Kutatók: a Békemeneten 58 ezren hallgatták Orbánt, a Nemzeti Meneten 162 ezren Magyart
Tudományos módszerekkel megbecsülték a március 15-ei politikai felvonulások méretét.
„Júniusra halott lett volna” – Donald Trump nevetve kotyogta ki egy képviselője halálos betegségét
Az amerikai elnök hozzátette, hogy ő mentette meg Neal Dunn életét.
Váratlan fordulat a március 15-i számháborúban, külföldi újság olyan becslést tett, amit még sehol sem hallhattál
A számháború még napokig tart majd, külföldön is becslésbe kezdtek.
Trump éjjel brutálisan lecsapott - az óriásbombázás után NATO-kilépés jöhet?
Óriásbombákat vetett be a Hormuzi-szoros térségében az Egyesült Államok. Donald Trump eközben azzal fenyegetőzött, hogy kilép a NATO-ból, amiért a tagországok megtagadták segítségkérését.
Lángokban áll a világ legnagyobb gázmezője, az egekbe szökött az olaj ára
Irán megfojtja a világ olajellátását.
Ez a színésznő volt Gobbi Hilda titkos szerelme: csak úgy lángolt köztük a szenvedély, hivatalosan mégsem vállalták fel a románcot
Gobbi Hilda sosem csinált titkot abból, hogy a saját neméhez vonzódik, ám amikor beleszeretett egyik híres kolléganőjébe, mégis arra kényszerült, hogy eltitkolja a nyilvánosság elől a forró románcot.
Szigorítanak a benzinkutaknál: többet kell fizetnie hamarosan annak, aki így tankolna Szlovákiában
Tarthatatlanná vált a helyzet az észak-szlovákiai benzinkutakon, mivel tömegesen járnak át az üzemanyagért Lengyelországból. A szlovák kormány külön árkategóriával szabna gátat a gyakorlatnak.
Három halott, három sérült: borzalmas balesetet okozott egy nő Debrecenben
A TWN.hu információi szerint vádemelést javasol az ügyészség a nővel szemben, hat évet kérnek rá.
Megtalálhatták az első egyértelmű bizonyítékot arra, hogy a világűr mélyén összetett, gyűrűs szerkezetű kénvegyületek is vannak
A Max Planck Földönkívüli Fizikai Intézet (MPE) és a spanyol Asztrobiológiai Központ (CAB) szakemberei egy minden eddiginél összetettebb kénalapú molekulát azonosítottak a világűrben a G+0.693–0.027 jelű molekul
Hegedűs Zsolt válaszolt a „takonygerincező” Takács Péternek
Kétszer is üzent a fideszes államtikárnak.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


