Ezt olvasta már?


Etiópiai merénylet - Szegedi geográfus és kutatóorvos a két magyar áldozat

A Külügyminisztérium csütörtök hajnalban hivatalosan is tájékoztatta a Szegedi Tudományegyetemet (SZTE) arról, hogy az intézmény két munkatársa, Fábián Tamás 53 esztendős geográfus és Szabad Gábor 39 éves kutatóorvos az Etiópiában turistákat ért terrortámadás magyar áldozatai - mondta Újszászi Ilona

Fábián Tamás az SZTE természetföldrajzi és geoinformatikai tanszékén tanított, Szabad Gábor pedig az SZTE Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinikájának munkatársa volt - közölte a szóvivő.

Az áldozatokra emlékezve mindkét kar épületére kitűzték a gyászlobogót.

A szegedi bölcsészkar épületénél - ahol a természetföldrajzi és geoinformatikai tanszék is található - Fábián Tamás kollégái és hallgatói szerda este csendes megemlékezést tartottak, mécseseket és gyertyákat gyújtottak.

Az áldozatok emlékére szerdán kitűzték a gyászlobogót a szegedi városházára is.

Szijjártó Péternek, a miniszterelnök szóvivőjének szerda késő esti közleménye szerint az elhunyt magyar állampolgárok holtteste egy addisz-abebai kórházban van. Egy magyar állampolgár sérülései egyelőre nem teszik lehetővé hazautazását, ő megfelelő ápolásban részesül az etióp főváros egyik kórházában, de a biztosítása körül egyelőre van néhány tisztázatlan kérdés - ismerteti a közlemény.

A két - sértetlen - magyar állampolgár mégsem utazott haza hajnalban, mert nem volt számukra megfelelő jegy, megfelelő repülőjáratra. A miniszterelnök arra utasította a külügyminisztert és a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatóját, hogy az Etiópiába érkező munkatársaik révén gondoskodjanak a magyar sérült megfelelő ellátásának folyamatos biztosításáról, illetve a két másik magyar állampolgár, valamint a holttestek lehető leggyorsabb hazaszállításáról, elhárítva minden anyagi vagy adminisztratív akadályt - közölte Szijjártó Péter.

Hajdu János, a TEK főigazgatója korábban azt mondta: szerda délután elindult Etiópiába a TEK fegyvertelen különítménye, hogy a helyszínen vizsgálja meg a keddi terrortámadás körülményeit. A főigazgató elmondta: az eddigi információk szerint fegyveres kísérő nélkül utaztak a kutatók, amikor - feltehetően túszejtési szándékkal - rájuk támadtak. A fegyveresek tüzet nyitottak a járműre. A lövöldözésben öten haltak meg, köztük két magyar, egy pedig megsebesült.

Hajdu János tájékoztatása szerint a három magyar túlélőt német segítséggel juttatták el szerda délután az etióp fővárosban lévő német követségre. A holttestek, illetve a túlélők hazaszállításáról a Külügyminisztérium gondoskodik.

 

mti







0
0
0

hírek innen, onnan

Újabb rejtélyes Pentagon-videók: harmadik típusú találkozások az USA égboltján – videó

A Pentagon újabb négy videót hozott nyilvánosságra az azonosítatlan repülő tárgyakkal kapcsolatos dokumentumok titkosítása...

Nem fogod kitalálni, mi vonzza a kertedbe a kullancsokat.

Cikkünkben bemutatjuk azt a hat kerti tényezőt, amelyek különösen kedvező feltételeket teremthetnek a kullancsok számára – sokszor...

Nem csak Farage esélyeit növelik az észak-írországi zavargások

A brit szélsőjobb megpróbálja kihasználni a belfasti zavargásokat, csakhogy a közvélemény-kutatásokat vezető, bevándorlásellenes...

Gyanús halálesetek Dunapatajon: négy holttestet exhumálnak, két napra lezárja a rendőrség a temetőket

A rendőrség kezdeményezésére négy, gyanús körülmények között elhunyt ember sírját nyitják fel Dunapatajon. Az elhunytak otthonában...

Váratlan felfedezést tettek a csillagászok: átírhatja a fekete lyukakról szóló elméleteket

Csillagászok azonosították az eddigi legkorábbi ismert villódzó kvazárt, amelynek fénye több mint 13 milliárd évig utazott, amíg elért...

A 76 éves Vera Wang meztelenruhája nem sokat bíz a képzeletre, döbbenetes, milyen formában van a divattervező

Vera Wang divattervező nemcsak ikonikus menyasszonyiruha-költeményeiről ismert, hanem arról is, hogy hetven felett is bomba formában van, és...

Erősödött pénteken a forint, idei csúcsot ért el az euróval szemben

Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a délelőtti jegyzéséhez képest a bankközi piacon. A forint az euróval és a...

Kérészlesre indultak, de egy vörös szemű, bojlertestű lény várta a kutatókat a Maros-torokban

Gubbasztó élőlény okozott hatalmas meglepetést az esti tiszavirágzás folyami megfigyelésén.

Magyar Péter rendkívüli tájékoztató tart szombat reggel

A minszterelnök péntek este jelezte a közösségi oldalán, hogy szombat reggel 9 órakor rendkívüli sajtótájékoztatót tart.

0

Sport

Vb-nyitómeccs: Majdnem tökéletes kezdés az egyik oldalon, rémálom a másikon

A társházigazda magabiztos győzelmével kezdődött el a történelem első 48 csapatos világbajnoksága.

Kínosan kezdődött a foci-vb, máris magyarázkodhatnak a szervezők

Nem a futball, hanem az üres széksorok kerültek fókuszba a 2026-os világbajnokság nyitónapján.

Újabb bejelentés a Ferencvárosnál, támadó írt alá

Reméli, hogy a történet még csak most kezdődik.

Elkezdődött a futball-vb, itt megnézheted a nyitóünnepség legjobb pillanatait

Általában látványos megnyitóval indulnak a világbajnokságok, a mostani sem volt másképp.

Három piros lap, két gól, egy felejthető mexikói győzelem a vb-nyitányon

Korábban soha nem osztottak ki három pirosat vb-nyitómeccsen.

Hatalmas névváltoztatást jelentett be az OTP Bank, ezt megérzi a magyar bajnokság is

Az ország egyik legismertebb webáruháza csukta be kapuit, meglepődtek az ügyfelek és a focisták is.

0
0

Bulvár

Elkezdődött, Orbán Viktor üzent a Tisza-nak és Magyar Péternek, kemény üzenetváltás kezdődött

Újabb fordulat következett a magyar belpolitikában a két legnagyobb párt vezetője között.

Németh Balázs: Figyelem, magyarok! Megvan az első megszorítás!

A fideszes képviselő szerint átalakítják a rendszert, és a valóban rászoruló családok kapnak majd valamiféle segítséget. Németh Balázs szerint ez már megszorítás.

Nyolcan meghaltak az M1-es autópályán Győrnél

Előbb egy kamionos, majd egy kisbusz hét utasa vesztette életét. Ketten megsérültek.

Selyemzsinórt kap Semjén Zsolt?

Augusztus végén országos választmányt tart a KDNP, napirenden a tisztújítás elrendelése.

Megszólalt Balásy Gyula, miután Magyar Péter elutasította a Rogán-közeli nagyvállalkozó ajánlatát

A NER kedvenc médiavállalkozója szerint így reális az esélye annak, hogy a társaságok nem tudják elkerülni a felszámolást.

Biciklitúrán lévő iskolások közé hajtott egy autó: Már a harmadik gyermek hunyt el

Rémálomszerű tragédia rázta meg Hollandiát, ahol egy elszabadult gépkocsi egyenesen egy iskolai kerékpártúra résztvevői közé rohant, és már a harmadik kisgyermek is életét vesztette a kórházban.

Sokkoló fotó került fel a netre a hajnali győri horrorbalesetről: Lángoló pokollá változott az M1-es autópálya

Nyolc ember vesztette életét az M1-es autópályán Győr közelében, ahol két brutális karambol történt egymás közvetlen közelében. Most megrázó fénykép jelent meg az interneten a helyszínről.

Hatalmas névváltoztatást jelentett be az OTP Bank, ezt megérzi a magyar bajnokság is

Az ország egyik legismertebb webáruháza csukta be kapuit, meglepődtek az ügyfelek és a focisták is.

Hatalmas vagyon kerül vissza az államhoz Magyarországon: kastélyok, repülőtér és tőzsdei milliárdok sorsa dől el

A kormánynak több mint 1900 milliárd forintnyi, korábban alapítványi formába szervezett vagyon sorsáról kell döntenie a közérdekű vagyonkezelő alapítványok (kekvák) tervezett megszüntetésével.

Megvan a dátum az itthoni euró bevezetésére, a szakértők szerint ekkor lehetne legkorábban

A Tisza-kormány az egyik legfontosabb célja az euró bevezetése.

Kínos pillanatokkal indult, bocsánat-kéréssel folytatódott az M4 Sport vb-közvetítése

Dragóner Attila szerint csak a férfi szurkolóknak nagy ünnep a világbajnokság.

0