Ezt olvasta már?

Kiszáradás fenyegeti az országot a következő évtizedekben egy kutatás szerint

Kiszáradás fenyegeti Magyarországot a következő évtizedekben, ha nem sikerül megállítani a klímaváltozást - közölték az ELTE kutatói az MTI-vel kedden.

0

Ez történhet ha nem alszik eleget a lurkó

Nyári alváshiány következményei a gyerekeknél

A nyári időszak számos kisgyermek életében a korábban megszokott alvási ritmus megváltozásával jár. Azok a 6-12 éves korú gyerekek, akik kevesebb mint kilenc órát alszanak éjszakánként, jelentős fejlődésbeli és teljesítési különbségeket mutatnak azokhoz képest, akik a szükséges órákat megalusszák.


hirdetés

A memóriáért, az intelligenciáért felelős agyi régiókban keletkező változásoknak hosszú távú negatív következményei lehetnek - hívja fel a figyelmet a Magyar Alvás Szövetség -, nagyobb mentális egészségügyi problémák, például depressziós, szorongásos és impulzív viselkedési tünetek jelentkeznek. Az amerikai gyermekgyógyászati akadémia minap közzétett tanulmánya alapján javasolják, hogy a 6-12 éves gyermekek rendszeresen aludjanak 9-12 órát, amelyhez a feltételeket a gyerekek mindennapi életét szervező felnőttek együttműködését kérik. "A megfelelő alvásidőnek, valamint a pihentető alvás körülményei alakításának a családok életmódjának kiemelkedő részévé kell válnia, amelynek alapja, a rendszeres alvási rutin betartása, a napközbeni fizikai aktivitás ösztönzése, a képernyő előtt töltött idő korlátozása és a képernyők kizárása a gyerekek életéből legalább egy órával lefekvés előtt - hangsúlyozta G Németh György, a Magyar Alvás Szövetség elnöke. - A szeptemberi becsengetés előtt két-három héttel ajánlatos elkezdeni az iskolakezdési időponthoz alkalmazkodó alvásidő és alvási körülmények kialakítását.

 

Kiadó: Magyar Alvás Szövetség

OS







0

hírek innen, onnan

Képtelenül soknak tűnő időt lóghatnak a neten a magyar fiatalok

Az önkorlátozás, a színesebb szabadidőtöltés a közép- és felső középosztály sajátja Magyarországon, míg a nyakló nélküli...

Schiffer: a kormányzati politikától függetlenül problematikus a Kúria-elnök feleségének megválasztása

Az ügyvéd azt mondta, bár a polgári perrendtartás ebben az esetben nem állapít meg tételes összeférhetetlenséget, az ügy nonszensz, a...

Lopással vádolják a DeLoreant

A kínai tulajdonú Karma Automotive beperelte a DeLoreant új modellje miatt, szellemi tulajdon lopásának vétségére hivatkozva. Utóbbi cég...

Támogatást kapnak a kis benzinkutak

Miközben a MOL rekord nyereséget könyvelt el, a kis vidéki benzinkutak fuldokolnak.

„A klimax a jól működő házasságot is próbára teszi”

Habár a klimax többnyire a nőkkel kapcsolatban kerül szóba, hasonló állapot a férfiaknál is bekövetkezik.

Elkelt a Korda villa, Balázs Klári elárulta, mennyi volt a gázszámlájuk

Tavaly decemberben röppent fel a hír, hogy a Korda házaspár villája eladóvá vált.

Ismét harmadfokú hőségriadót rendelt el a katasztrófavédelem

Szerda éjféltől péntek 24 óráig lesz érvényben a riasztás.

A Heathrow továbbra sem fogad 100 ezernél több induló utast naponta

A légi közlekedést érintő káosz, a túlzsúfoltság és a személyzethiány miatt a világ egyik legforgalmasabb repülőtere legalább...

Sport

Hosszú Katinka hatalmasat úszott, Milák Kristóf megint tönkreverte a mezőnyt

A 200 méteres pillangóúszás olimpiai bajnoka bízik benne, hogy Márton Richárdot is magával húzhatja a dobogóra.

A vád szerint a francia három nőt erőszakolt meg egy éjszaka alatt

Megkezdődtek a tárgyalások Benjamin Mendy botrányával kapcsolatban.

Háromezer métert zuhant és meghalt a síhegymászó bajnok a Mont Blanc-on

A szemtanúkat annyira sokkolta a zuhanás, hogy le kellett menteni őket a hegyről.

Három meccs után máris kirúgtak egy edzőt az NB II-ben

A nagy múltú csapat mindhárom meccsét elveszítette, és még gólt sem lőtt a bajnokságban.

Óriási botrányra készülnek a Manchester United szurkolói

Az augusztus 22-i Liverpool elleni hazai meccsen törhet ki a balhé.

Kiderült, hány meccsre tiltották el a könyöklésért kiállított Szoboszlait

A magyar válogatott focista először kapott piros lapot pályafutása során.

Aubameyang üzenetet küldött Tuchelnek és a Chelseanek

A támadót nagy erőkkel próbálják Londonba csábítani.

Káprázatos góllal mentett pontot a Liverpool

A Palace ellen is csak egy pontot szerzett a Liverpool, de legalább Díaz góljában gyönyörködhettek az Anfield Roadra kilátogatók.

A 18 éves Mihályvári-Farkas Viktória újabb szenzációs sikere az úszó Eb-n

Ez volt a magyar csapat 11 érme a római Európa-bajnokságon.

Friss hírek az úszó Eb-ről: Mihályvári-Farkas Viktória ezüstérmes, Hosszú és Milák is döntős

Mihályvári-Farkas Viktória ezüstérmet nyert 1500 méter gyorson a római úszó-Európa-bajnokság hétfői napján.

Kiderült, mennyit keresnek az úszó Európa-bajnokság érmesei: szép summát könyvelhetnek el a sikerek nyomán Mil...

Milák Kristóf nem kis összeget zsebelhet be az idei úszó-Európa-bajnokságon, hiszen 4 érmet is szerzett, de Márton Richárd, Holló Balázs, Mihályvári-Farkas Viktória és Jakabos Zsuzsanna sem panaszkodhatnak.

0

Bulvár

Riasztást kaptak az OTP-ügyfelei. A teljes bankszámlát lepucolhatják

Az OTP nevére szóló telefonszámról hívogatnak csalók banki ügyfeleket. Ne dőljön be nekik, ne adjon meg semmilyen adatot.

Nagy bejelentést tett a kormány – Ez most megoldás lehet Magyarország gázproblémájára

Orbán Viktor is megemlítette, hogy meg kell emelni a magyarországi földgázkitermelést.

Egy állásinterjú után tűnt el a családapa, fél év múlva a felesége a reptéren csípte el - Nem akárkivel volt

Fél éve tűnt el a férje, a telefonja azóta volt elérhetetlen, a gyereke miatt sem jelentkezett. A párjáért aggódó nő végül nem akárhogy bukkant a nyomára. Az év felvétele.

Hosszú Katinka hatalmasat úszott, Milák Kristóf megint tönkreverte a mezőnyt

A 200 méteres pillangóúszás olimpiai bajnoka bízik benne, hogy Márton Richárdot is magával húzhatja a dobogóra.

Eltűnhet a lejárati dátum a boltokból?

Az előírások, szabályok és egyre csak szigorodó követelményrendszerek világában egy egészen meglepő módszerrel próbálnak fellépni a világszerte komoly problémákat okozó élelmiszerpazarlás ellen: eltűntetnék

Termékek tűnnek el a Lidl polcairól: lépésre kényszerítették a boltláncot a vásárlók

Úgy tűnik, az infláció azon a ponton kezdi el megszüntetni keresletet, ahol a legkönnyebb dolga van, azaz nem az élelmiszereknél, hanem a tartós fogyasztási cikkeknél. Ezzel a Lidl is kénytelen szembe nézni.

Elhunyt Várhelyi András

Hatvannyolc éves korában meghalt Várhelyi András magyar újságíró, költő, író, országgyűlési képviselő.

Úgy fest, bottal üthetik a pénzük nyomát a becsődölt magyar bank ügyfelei

Végre kapnak valamennyi pénzt az NHB Növekedési és Hitelbank hoppon maradt ügyfelei, azonban az összeg köszönőviszonyban sincs azzal azzal, amit a felszámolási eljárás alá került pénzintézetbe betoltak.

Botrány a Szigeten: a színpadon tépte szét Orbán Viktor és Putyin kézfogós fotóját a fesztivál ukrán fellépője

A Sziget utolsó napján koncertet adott Alina Pash, napjaink egyik legizgalmasabb ukrán rappere, aki a fellépése során igen erőteljes üzenetet fogalmazott meg Magyarország és Oroszország kapcsolatáról és a hazájában

Ilyen házat épít most a legtöbb magyar az ország keleti felében: nagyon más megy vidéken, mint Pesten

Időszakosan mindig megvizsgáljuk a vidéki ingatlanpiacot, milyen változások történtek. Így tettünk most is, mikor az ország keleti régióját vettük górcső alá.

blogmorzsák

Ibrahim - az őrült szultán trónfosztása és halála

Sokévnyi fogság után került trónra, hogy aztán néhány évnyi normális élet után teljesen megő­rüljön. A kegyetlen és szexőrült szultán egyre veszélyesebb volt mindenki számára.

Fogyasztásmérő - mérd meg, mi mennyit fogyaszt, költséged is kiírja

Zseni eszköz, amivel kiderülhet a túlfogyasztás - otthonra, cégeknek is kiváló.

0